Belebetegszünk, de mibe?

Túlontúl ismerős pattern az életemben (most tűnik fel), hogy utazás előtt megbetegszünk: ma ugrott be a kép, hogy Bozsokra már többször mentem úgy, hogy odafele az autóban taknyom-nyálam egybefolyt. Délután indulunk. Bobó három napja lett náthás, én ma. A torkom is veszettül fáj, és nem látok ki a szememen a takonytól (és a munkától). Nagyon nagy hajtásban vagyok pár hete, különösen egy hete, a fáradtság is nyilván most jött ki, de felettébb érdekes ez az utazás előtti lepukkanás. Erdélybe is rettenetes állapotban mentünk. (Csak ott el sem múlt...) Jól bírjuk a változást, mi.....?
Hónapok óta rágom magam a Bozsok-témán, szóval mondjuk csoda, ha egy kis náthával megúszom. Se füle, se farka ennek a bejegyzésnek, tudom, de én értem mit akarok.

Folyós ügyek

Esküszöm, ha lesz még gyerekem, a szobatisztaság témájának közelébe nem megyek, és nem hagyom magam semmilyen belső- és/vagy külső teljesítménykényszer által befolyásolni. Igaz, hogy abszolút előre fele haladunk, szinte nincsen visszalépés az elmúlt egy évben, csak előre, mégis: annyira lassan és idegesítően haladunk, amit teljes mértékben az én hibámnak tulajdonítok és igyekszem soha többé nem elkövetni.

Egyáltalán: az önmagában már baj, ha valamiből ügyet, issue-t csinálunk. Ez igaz a táplálkozásra is, az alvásra is, a bölcsi-oviügyekre is, a dokiügyekre is, stb. Magam is belecsúsztam, lassan tanulok, de még az életben soha nem vezetett semmi jóra (még ha látszólag igen, akkor sem), ha valamit erőltettem. Jó lenne kijelenteni, hogy többé nem hagyom magam. Na, mindegy. Bobókám már így járt, ő már elbukta a spontán szobatisztaságra állást szegény. Nála, már üggyé vált a dolog (és mint minden üggyel szemben, ellenáll).

Tehát.

A pisi-ügy: napközben nincs rajta pelenka (bölcsiben alváshoz sem! itthon még bénázok...), végtelenségig képes visszatartani, idegen helyen nem szívesen megy wc-re, de sok példa volt már rá, állva, szabadban nem szívesen pisil, először Erdélyben és azóta most először apjával Visegrádon ismétlődött meg, drukkolok, eddig ezt is ellenállás övezte. Balatonban simán többször pisilt a vízbe, strandon medencébe is szeretett volna wc helyett, de nem engedtem. Nem szívesen megy wc-re, sokat kell noszogatni, otthon még könnyebb, de jellemzőbb, hogy én viszem el, mint hogy magától jelezné. Mindig mindenhol ki kell menni a fürdőből, csak a ráültetéshez kellek. Megtörli magát, lehúzza a wc-t, leszáll, kijön egyedül. Rém büszkén, vigyorogva.

A kaki-ügy: csak itthon kakil, csak este, 5ből 4szer a vacsora közben (ez megérne egyszer egy pszichodrámás játékot....), ehhez pelust kér - ez totálisan hidegen hagy, még egy évig is örömmel adok neki, mert ahogy a bölcsődében sem kakilt soha az életében, az oviban sem fog, tudom.

Hát, így. Elcsesztem, hagytam magam idejekorán ráfeszülni a kérdésre, nem bíztam Bobóban, elhittem, hogy nekem kell ezt jobban tudnom. Remélem tanulok az esetből. 

Sebes és csokis

Itt a nyár, több a mezítlábas rohangálás, több a fedetlen, szúnyogok támadásának kitett bőrrész, eddig is kék-zöld folt volt a sípcsontja, most aztán még inkább. Na, csak arra akarok kilyukadni, hogy elő-előfordul a kis husi testén egy-egy seb.
Balcsin elég durván szétvágta mindkét talpát, tényleg csúnya volt. Ha lehet ilyet mondani, amennyire szenvedett tőlük, annyira szerette is őket. Ezzel valahogy én is így vagyok egyébként, fura.
Dédelgeti őket, naponta többször megnézi, mennyire gyógyultak be, Ibolya néni kenegeti Betadin-nal, én puszilgatom. Úgy hívja minden sebét, hogy "a vérem". "Nézd meg a vérem, Mama, már alig látszik". És a vérem-et raccsolva mondja (amire egy hónapja kapott rá és mindennél jobban imádom, annyira vicces).

Tegnap pedig tök magától ő is elkezdte sebességnek hívni az egyik sérülését.

Szárnypróbálgatós gyümölcslevesem

Ami nem túl vonzó így a fotót nézve, de mennyei volt.
Egyszer főztem meggylevest, de a tej és a meggy  találkozásának számomra azóta is felfoghatatlan következménye egy ocsmány túróréteg lett a levesem tetején, úgyhogy némiképp önbizalmamat vesztettem a témában.
Nem így most, amikor pedig annyira megjött az önmagamba vetett hitem, hogy még csak utána sem néztem, hogy kell ilyet csinálni

Málnát, ribizlit, és cseresznyét feltettem vízben és tejben főni pár fahéjrúd kíséretében. Kb. tíz perc után elzártam, kevertem bele egy kis nádcukrot, egy vaníliás cukrot, kókusztejes natúrjoghurt-keveréket, a fele gyümölccsel összeturmixoltam, és nem szűrtem-passzíroztam át a magokat, bevallom. Behűtöttem, jégkockába mentát fagyasztottam, tetejére málnát és a jeget szórtam, és vittem belőle a nagyszüleimnek.

Isteni volt!!!

Vízi állatok

Csak azért vagyok elájulva, mert soha, de soha nem rajzol. Hiába hagyom elöl látszólag véletlenül a cerkákat, papírokat, hiába ülök le én magam rajzolni, hiába kérdezem meg, van-e kedve rajzolni. Nem. Nem rajzol, nem színez.
És akkor valami csoda folytán zsírkrétát ragad, és rajzol egy ilyet. Palackorrú delfin. (Én sem tudnék korrektebbet.)

Aztán még egy cápát, meg egy almát.

Budakalászon meg ilyet rajzolt, ez is valami hal:

A névnapomra pedig egy tökéletes sündisznót készített.

Nekem nagy büszkeség!

Vademberem

Happy six friends

Közismert tény, melyhez hősünk három éve következetesen tartja magát, hogy Botond nem egy barátkozós, nyitott lény. Nem keresi kifejezetten egy kortársa társaságát sem, nem igényli a közösséget, azokat akiket bír, azokat is inkább elviseli, mint hogy vágyná a társaságukat. A szülinapi zsúrján Kingával eltöltött példátlan másfél órát leszámítva nincs olyan emlékem, hogy ő másik gyerekkel játszik. (Most olvastam, hogy 3-4 éves kora előtt egy gyereknek alapvetően nincs szüksége kortárs kapcsolatokra, azok nem bírnak különösebb értékkel számukra- nálunk ez abszolút így van.) Zavar, zavar, nehezemre esik elfogadni, de be kell ismernem, hogy pl. Győző is, én is ilyenek vagyunk, nehezen kapcsolódunk.
Akiket a barátai közé sorol következetesen és régóta: Győző és én első helyen, utánunk szinte mindig felsorakozik Hugi és Áki. Remegve rajong értük. Ezért is fáj a szívem, hogy milyen keveset tud velük lenni. Na, de: ennyi. A négy legfontosabb ember számára. Hozzánk négyünkhöz kötődik igazán. A kis szeretetgombóc.
Apró fordulat: újabban Anitát és Mirát is idesorolja a bölcsis csoportból. Nemrégiben hallottam azt először a majd' egy év alatt a gondozónőtől, hogy Mirával játszott az udvaron. Nekem ezek új dolgok. Kétkedve is fogadtam :) Valószínűleg olyan lesz, mint Áki: szeret egyedül lenni, kevés, de tartós, nagyon mély kapcsolata van. Ezt el tudnám fogadni nagyon is. Meglátjuk.

Unalmas variációk

Egyik nap:
- Nekem nagyon hiányzik Apa, amikor nincs velem.

Két nap múlva.
- Nem szeretem amikor Apa jön értem a bölcsibe. Őt már meguntam.

Amúgy most ez az új feature: mindent un.

"Meguntam a Pom Pomot, meguntam a Hoho-t, meguntam az Ugrit, de a Kisvakondot még nem unom. Azt nézem."

"Ne olvasd A gomba alatt-ot, mert azt már meguntam, csak A négy kis ezermestert nem unom."

"Ne ezt énekeld, tudod, hogy én ezt már meguntam."

Sajkod 2012

Nap mint megélem, milyen nehéz folyton kettesben lenni a gyerekemmel, mindig mindent egyedül megoldani, kitalálni, megszervezni, megvalósítani, a nyaralás sem kivétel ezalól, pláne autó és/vagy jogosítvány és túl sok pénz nélkül. Na, de ezeket és egy ebből fakadó hisztis délelőttöt leszámítva istenit lazultunk Sajkodon.

Volt sok kakaóspalacsinta Bob részéről, mennyei vegán kaják az én részemről, Anna barátnőm jóvoltából; lábamhoz hozzáérő és mellettem elúszó vízisikló, 40 fok, iszapdobálás, vízibiciklizés, takonyállat-automata-zarándoklás naponta háromszor, rengeteg vízimóka, izzadva alvás, gyerekmentes Horvátország-tervezgtés-álmodozás, Bobó-talpszétvágás a tóban, rengeteg éneklés, gyönyörű naplementék, éjszakai hazaautózás, megérkezés 33 fokban, egy rácsalt szabadnap Bobónak, egy fél nap szabi nekem, egy Pálferi interjú ma. Itt tartunk.