Bobó az első bében

Amennyire gyűlölte a bölcsődét, és amilyen lassan szerette meg az óvodát, olyan flottul és könnyedén szokott be az iskolába. Első perctől fogva imádja, azonnal átváltott az oviról, igaz, ehhez kellett, hogy jópár ovistárssal együtt kezdjék az évet. Volt szó egy nehezebb, kéttannyelvű suliról is, ahova jártunk előkészítőre, jó ötletnek tűnt, de nem vették fel a gyerekeinket (13-ból 1-et az oviból), és végül nagyon megkönnyebbültünk, hogy így alakult. Imádja a barátait, lettek neki újak is, sokkal nyitottabb, mint oviban. Szereti az órákat is, de az is igaz, hogy sok mindent un, amit a nyílt órák alapján sajnos meg is tudok érteni. Unja a matekot néha és az olvasást, de ezen nincs mit igazán csodálkozni. Ő szorozni, osztani tanul itthon, az órát egyre jobban ismeri, tud összeadni kétjegyű számokat is, számomra megdöbbentő módon (pl. 64+53 simán....). Olvasni két éve tud, de kifejezetten könyvet nem olvas így magának, csak olvasgat részeket esténként. Jár karatézni év eleje óta, az telitalálat lett most neki. Imádja, ügyes benne, jó a mozgása, és ráfér az edzés, a kitartás tanulása, a barátai is járnak vele, szóval csúcs, hogy megtaláltuk ezt, és az edzője is nagyon jó. Várja ugyan a szüneteket, imádja, hogy most nem kell menni, de alapvetően tényleg szereti nagyon.
Én meg a szívem mélyén, azt hiszem, elakadtam valamivel. Engem mellbe vágott az iskolakezdés. Nagyon nagy váltásnak élem meg, lázadok belül ellene, úgy érzem, elveszítem a gyerekem, vagy most veszítem el igazán. Egyik felem örül neki, hogy a barátai a fontosak neki, hogy megy, hogy ott alszik barátainál, hogy szeret vendégségben lenni, nem is kötöm magamhoz már úgy, mint régen - talán. De a másik felemnek nagyon fáj, hogy növekszik, hogy megyünk előre az időben. És tudom, hogy nem holnap költözik el itthonról, de ebben az évben érkezett meg hozzám igazán, hogy megint el kell válnom valakitől, aki fontos nekem. Hogy akkor vagyok jó anya, ha engedem őt, mindig ameddig akar. Hogy előbb-utóbb biztosan el fog költözni, fel fog nőni. Most értettem meg, hogy nem lesz itt mindig, azt is, hogy nekem ő milyen különleges és bizonyos szempontból egészségtelen helyen volt-van a szívemben. Sokkal tovább bújnék még hozzá, ölelném, nehéz, hogy már elszalad, sokszor ellök magától bennünket, nem bújik már annyit. Egy éve zajlik ez a folyamat, de még mindig nincs bennem a helyén, nem tudok mit kezdeni magammal nélküle. Az eddigi hat és fél évem ő töltötte ki nagyjából, és még nem szültem újjá magam önmagam számára, még nem szültem meg, mit kezdhetek magammal akkor, ha ő már nem annyira központi szereplője és szerepe az életemnek.

Családrajz

Az óvodában minden évben készítettek családrajzot, az idei ez lett.

Az apja egy hegy előtt áll a Metallica pólójában és a terepszínű rövidnadrágjában. A hegyen van egy sátor, ahol lakik a Föld Gonosz Szörnye. A sátoron van egy kék kígyós zászló. Bobó egy piros pandás pólóban van (amiben aznap, mikor a rajz készült), én szép, piros, fodros rózsaszínű ruhában, fülbevalóval. Annyit fűzött még hozzá, hogy érdekes, hogy én nagyobb lettem, mint apa. A sötét barlangról még ma kikérdezem.De úgy látom, két szellemünk mindenképpen van.

Én hülye, megkérdeztem, hogy jól érezzük-e magunkat, mire közölte, hogy persze, miért, nem látom, hogy mindenki mosolyog?

Szerintem csodálatos rajz lett ez is.

Névnapomon a kisfiam

Reggel 6-kor kelt, kijött rajzolni, azt mondta, tudja, hogy nem örülök, hogy nekiáll rajzolni, de később örülni fogok. Csinált egy olyan rajzot, amivel tudok a fákkal beszélni, mert tudja, hogy szeretem őket. Aztán elment oviba, onnan elvittük rajzverseny díjkiosztóra, ahol "kár, hogy ilyen érdektelen díjakat osztottak ki, Mama, amúgy jó volt", majd elmentünk iskola-előkészítőre, ahova csillogó szemmel rohant be, kíváncsi volt, mik lesznek ma a feladatok. És még egy vicces esti szösszenet:

- Ja, kakilsz, Bobó?

- Hát hogyne, miért, szerinted különben mitől van ilyen penetráns bűz?

Hát így van ő a névnapomon.

Ki miért

- Mama, én nagyon várom a Mikulást. Nem csak azért, hogy hozzon valamit, hanem mert ilyen misztikus.

Iszony

Amikor utca kozepen felvetett labakkal felfele hevero doglott madarat latok (ma varjut!), akkor mindig arra gondolok, hogy ez vajon repules kozben doglik meg es zuhan le a magasbol? Es ha igen, akkor mennyi az esely ra, hogy egyszer a nyakamba zuhan egy testes doglott madar??? Szamomra ennel iszonyatosabb gondolat-kep-erzes nincs a vilagon.

Esti kerdes

Mar egy oraja agyban volt, de meg mindig ebren, gondoltam
Kicsit befekszem melle. Beszelgetunk, nyomkodja a szemem, huzkodja a borom, osszenyomja az arcom, rohog, nezzuk egymast, en a fogsorat vizsgalgatom, o az arcom, egy pillanatra lenyugszik, majd a semmibol felteszi a szamomra aszociacios-lancban lekovethetetlen kerdest:
-Mama! Te tudsz urhajot vezetni?
Utana errol beszelgetunk, hogy o szeretne urhajos lenni, felmenni a Holdra, megnezni, mik laknak ott, kivancsi az urlenyekre, hisz bennuk. Megkerdezem, angyalt latott-e mar, azt
mondja, talan igen. Par feheret es egy feketet. Nem biztos benne, hogy azok voltak, de latta, mintha valami elsuhant volna az ablaka elott, ha jol emlekszik, en meg agyban voltam.
Ot es fel eves igazi kisfiu.

Koponya és varázskő

Valamelyik este hintázott a kanapé és az asztal között, már abba kellett volna hagynia, kértem, hogy jöjjön vacsizni, láttam, hogy fáradt, satöbbi, nem hagyta abba, elesett, beverte az arcát. Sírt, jött ki a konyhába közben, valamin elkezdett még a kaja körül is nyafogni, nem igazán hangosan, de én is elvesztve már a türelmem, rászóltam, erre ő, újra elsírva magát:
- Hogy lehet így bánni valakivel, akinek most tört el az arckoponyája??

Ugyanennél a vacsoránál valamire azt találta mondani, hogy
"inkább enném meg a saját szemgolyómat, mint ezt."

Pár éve kaptam egy volt kolléganőmtől (mindannyian kaptunk) egy rózsakvarcot, amit állítólag fogdosni kell és ránk talál a szerelem. Annak idején elmeséltem Bobnak is a háttértörténetet, aztán egy időben elkezdte dugdosni előlem. Elrejtette különféle helyekre, most nemrég rátaláltam, magamhoz vettem, néha szorongattam az ágyamban, valahol rátalált egyik reggel a párnáim között. Azonnal magához vette. Először betette a kincses erszénykéjébe (imádja a köveket, ásványokat, hasonló dolgokat), majd tegnap beszaladt vele a szobájába, és eltette a szekrényébe, ezzel a kommentárral:
- Pontosan tudom, hogy mire vállalkozol vele, de nem fogod megtenni!
- Bobó, arra gondolsz, hogy legyen egy szerelmem?
- Igen.
- Miért nem szeretnéd?
- Mert akkor tudom, hogy nem foglalkoznál velem. - mondta durcás-édes fejjel, és eldugta a varázskövet.

Elég klasszikus nehéz helyzet, kicsit beszélgettünk erről, de merőben elméleti kérdés sajnos ez egyelőre. Sokszor elképzelhetetlennek érzem, hogy jól süljön el, ha egyszer úgy alakul, hogy valakivel komolyra fordul a dolog, máskor pedig életmentőnek érez(né)m. Bobó lelkét is féltem, de közben meg azt is gondolom, hogy nagyon nagyon jót tenne a családi egyensúlynak. Sőt, biztos így lenne. Hát, nem én tervezek, ugye, mindenesetre a rózsakvarc most valahol a szekrénye egy rejtett zugában lapul.

Szóval soha

Kicsit elegem lett a szörnyekből, zombikból, lidércekből, csontvázakból, szellemekből, vámpírokból, amik között mostanában telnek a napjaink és kínomban nevetve megkérdeztem:
- Bobó, mondd, mikor fognak a gondolataid pillangók, tündérek, erdők, szivárványok körül forogni?
Sátáni morgással:
- Majd, ha egy tündér engem királylánnyá változtat!


Valamelyik nap böngésztem az októberi-novemberi programfüzeteket, félig komolytalanul, de megkérdeztem:
- Bobóka, menjünk Palya Bea koncertre, van kedved?
- Soha. Inkább Belgára. Arra mikor megyünk?

Aktuális mileszekha

Az óvodában megkérdezték őket, ha egy tündér állattá varázsolná őket, mik lennének?
Ő vérszívó denevér.
(Tombol a denevér, drakula, szörny, szellem, űrlény-korszak.)

Ma este meg kiderült, hogy ha felnő, az alábbiak egyike lesz:

• "dínócsontváz-kutató"
• magándetektív
• kincsvadász

Nagycsoportosunk

Valahogy feltévedtem ide, és most érzek némi ihletet, hogy pár dolgot írjak róla.
Nagycsoportos. Őrület... Jövő héttől megy iskolaelőkészítőre????? Heti egyszer, ráadásul a jelenlegi legjobb barátjával egy csoportba osztották be, úgyhogy ez remélem jobban meghozza a kedvét, egyelőre nem igazán van elragadtatva az iskola-témától.  Ha ott lesz, tudom, hogy tetszeni fog neki, szereti az ilyen játékos feladatokat. Én már most szomorú vagyok amiatt, hogy vége lesz óvodának, újabb hatalmas változás, megy az idő, új kihívások, bárcsak lenne pár napra kicsit még kisebb, amikor még össze voltunk nőve....hajj,hajj....de közben meg büszke is vagyok rá.
Például azért, ahogy rajzol. A csoportban az egyik legjobb. Nagyon sokat is rajzol, eszméletlen kreatív, zseniális ötletei vannak szerintem is, de az óvónénik is kiemelik mindig. Én azt is imádom, ahogy apró, iszonyat jellemző részleteit állatoknak, dolgoknak pl. tökéletesen megrajzolja, amitől igazán kifejezőek lesznek a képei. Majd hozok pár művet. Nyár eleje óta a labirintus és a szellemek, szörnyek a legkedvesebb témái, de valamelyik nap egy olyan termeszvárat rajzolt, amitől elájultam. Meg kinyitható laptopokat, kísértet kastélyokat, szörnyeket talál ki, kukabúvárokat pingál.
Ír és olvas, kb egy éve. Az olvasás már a kisbetűk is megy neki, de a nyomtatottal biztosabban boldogul. Rövidebb feliratokat messziről is, könyvben egy-egy szót, mondatokat hálistennek még nem. Írni viszont írt már mesét is, üzeneteket nekem (Soha ne szólíts Bitinek!!), feliratokat, címeket a rajzaihoz.
Én a számolását is kiemelkedőnek gondolom, de majd kiderül valamelyik szakember véleményéből. Esténként az ágyában számol..... Szorozni is szokott, megy is neki, 10 alatti számokat 2-4-gyel meg tud szorozni, ami nem megy, kiszámolja, de van, amit már fejből tud és teljesen érti a lényegét a szorzásnak, amin én meglepődöm azért. Összeadni is nagyon régóta. Néha mikor már félórája csöndben van, felkiált, hogy "Mama, mi jön a 229 után?", "Jézu, Bobó, te addig elszámoltál??" Igen.
Két hét múlva kezdi az úszást, hálistennek óvodával, nekem arra nem lenne lelki erőm. Imádja a vizet, tengerben, tóban, strandon, mindenhol. Le is merül a víz alá, nem fél, ha elég meleg a víz, nem lehet kirángatni, szerintem be fog neki jönni, pláne, mert majd húzzák a többiek.
Továbbra sem igen-ember, nincs kedve semmi újhoz, mindennek ellenáll, de ha már akárhol ott vagyunk, azonnal szertefoszlik az ellenállása.
Biciklizni továbbra sem tud, vagy inkább akar.... Ez nálunk családilag terhelt téma, tavasszal erőltettem (pótkerékkel tud menni, de utál), egész nyáron szinte fel sem hoztam, se kedvem hozzá, se jónak most nem tartom, hogy erőltessem.
A tavalyi tanévben lett sokkal szociálisabb, nálunk az hatalmas változás volt. Kiscsoportban mindig egyedül játszott, tavaly már lettek barátai, akikkel már igazi bandázások voltak, vannak. Mostanra egy lány kivételével szinte csak fiúkkal barátkozik, megy az idétlenkedés, felfedezés az udvaron, nyomozósdi, a játszótéren délután homokozás, ökörködés tovább. Sokkal kezelhetőbb, ha van gyerek társasága.
A testvér-kérdés elég gyakran terítéken van nála, pedig általában azt mondja, nem szeretne soha, de újabban elég gyakran mondja, hogy kislány tesót szeretne...Nyár eleje óta nagyon apás, sokszor hiányzik neki, voltak, vannak nehéz időszakaink, nagyon nagyon édesen tud az érzéseiről beszélni. Szívbemarkoló. Imád vele lenni, ott aludni is, elbandáznak, jól elvannak nagyon. Heti kétszer ott alszik, néha elgondolkozom, jó-e ez neki, de mivel imádja ezeket az alkalmakat, hát, nem hiszem, hogy rosszat tenne neki. Nem könnyű ez az egész helyzet senkinek, továbbra sem, de talpon vagyunk.
Én nagyon nagyon szeretem az érzékenységének a jó oldalát. Nagyon pontosan levesz minden folyamatot, érzést. Olyan visszajelzéseket, tükröket dobál, hogy néha elakad a szavam is, abbahagyom az ordítást, hisztizést, mikor mit, és fejet hajtok előtte. Óriási tanítósmester és tiszta tükör.
Mostanában rengeteget beszél a kisebb koráról. Mit mondott, mit csinált, cuki volt-e. Sajnos ő is egy drámakirály, egyik legidegesítőbb tulajdonsága, mikor a tükör előtt nézni magát sírás közben, és egyre jobban hergeli magát. Ez így leírva most vicces, de amikor zajlik, meg tudok tőle őrülni. Ahogy még sajnos jópár másik viselkedésétől is, de a szívem mélyén tudom, hogy soha sem ővele van a baj, mégis ez dühít a legjobban, ha ki vagyok borulva.
A humora és nyelvérzéke továbbra is zseniális szerintem. Nyár eleje óta népmeséken és Grimm meséken élünk leginkább, ez is milyen nagy változás. Persze mennek a régi mesekönyvek is, de főleg ezek érdeklik. A Magyar népmesék filmeket is imádjuk. Reggel, este 2-2, amit néz, de most már mennek a hosszú, nagymesék is, leggyakrabban kétrészletben (nem azért, mert ő nem bírja végigülni, ahogy régen...).
Este jó későn alszik el, hiába nem alszik már szinte soha délben. Csendespihenőre le szoktam tenni, de néha könnyebbség is, hogy a délelőtti programmal nem kell úgy sietni, hogy ebédre, alvásra hazaérjünk, izgi ez is. Igaz, estére azért még érzékelhetően fáradtabb, megvan még a nap közepén a mélypontja, ahogy nekem is, ha nem alszunk, pihenünk.
Még lehet, hogy folytatom, ami eszembe jut, most mennem kell dolgozni.

Idoerzek es dac ha parosul

Hetfo delutan harom es fel oras (!!!!!!) kozos delutani alvas utan, este fel 6-kor.
- Bakker, Bobo, de elaludtunk...
- En egy percet sem aludtam.

Ma este masfel oras kerti jatek utan a azomszed kisfiuval es noverevel. Masodjara mentem le erte, este 9 ora:
- Miert epphogy csak egy percet engedtel bennunket jatszani???! Holnap egesz nap Adammal leszek es veled egy percet sem. (Tudtad, Andi?)

Iker-őslény

Állatkertben az egyik kedvenc helyén vagyunk, a dínótojásoknál. Azt játsszuk, hogy ő kikel a tojásból, én leszek az anyukája, meg még kikelnek további lénykék is, t-rex támadás ér bennünket, satöbbi. És akkor váratlanul mond egy ilyet:
- A tojásban volt velem egy barátom is, csak ő nem akart kikelni. Benn akart maradni, mert a sötétet szereti. Én kijöttem, mert vágytam a testvéreimre. De néha visszabújok hozzá és akkor együtt vagyunk.
És tényleg néha visszabújt. És néha ő volt a sötétkedvelő bennmaradó. Aki azt mondta, majd még kitalálja, hogy egyszer ki akar-e kelni.

Libabőr. 

Hárman párban

Nagyon bújós, szeretetkinyilvánítós, cicázós, édelgős pár hete. Puszilgat, ölelget, kezemet-lábamat csókolgatja. Kedveseket, szépeket, megrendítőeket mond. És emellett nagyon apás is most - megint. Sokat is vannak együtt, gondolom vele is ilyen, de most jobban meg is éli az együtt töltött időt, sokat emlegeti, lenne vele. Nagyon édes, amikor összezavarodik, és egyszerre mondja, hogy bárcsak apával lenne meg, hogy mindig velem akarna lenni. Néha óránként többször változik, hogy kivel szeretne lenni, minek örül, minek nem. Gondolom, egyszerre szeretne mindkettőnkkel, egyformán, és ezt így tudja kommunikálni. De újabban, pontosan ki is fejezi, mit szeretne.

Egyik este fektetem le, megölelem, puszit adunk egymásnak. A jobb karjával ölel, a balt kitárja:
- Itt még apának is lenne hely. Egyszer szeretnélek mindkettőtöket egyszerre megölelni.

Ma pedig olvastuk a Peti, Ida és Picurit. Odaértünk ahhoz a részhez, mikor mutatják hogyan születik a kisbaba. Van egy kép, ahol a mama hasára teszik az újszülöttet.
- Nekem is pont így tettek a hasamra, Bobó. Az volt életem egyik legboldogabb pillanata.
- Nekem pedig az lenne életem egyik legboldogabb pillanata, ha apát és téged egyszerre ölelhetnélek meg a te ágyadban. Karácsonykor, ha itt lesz nálunk, szerinted lehet ilyet?
- ............................. Bobó, te megölelhetsz mindkettőnket egyszerre, ha szeretnél. Például akár reggel is, mikor apa jön érted.
- Jó, ha ezt megígéred, akkor nagyon fogom várni apát reggel.

Még mindig nehéz és fájdalmas ez. De büszke vagyok rá nagyon. Hős.

Édes csillagom

Tegnap este:
- Mama, azt tudtad, hogy a gyerekeket megkérdezi egy hullócsillag, hogy melyik anyukát szeretnék kiválasztani? És csak utána kerülnek be annak a mamának a hasába, akit kiválasztottak, hogy növekedjenek.

Ma reggel:
- Én soha nem akarok elválni tőled. Azt akarom, hogy egy pillanatban pusztuljunk el.
- Miért, arra gondolsz, hogy ha egyikünk előbb halna meg, akkor...?
- Akkor én nagyon szomorú lennék és nem akarnék nélküled élni tovább.
- Miért, Bobó? Nem tudnál örülni annak, hogy te még élhetsz tovább?
- Nem. Csakis veled öröm nekem az élet.

Születésnapi rajzaim

A születésnapomon jöttem haza, de csak másnap találkoztunk délután. Ezeket a rajzokat kaptam tőle.

Dzsungel: lajhár, tukán, rétisas csőrben hallal, a piros nem tudom mi, kakadu, jaguár a fán zsákmánnyal, alul tigris rejtőzik a bokorban, papagájok isteni színekkel, csúcsoroszlán, kígyó, fát legelő valami, nem emlékszem, mi se csúcs. 

Ez pedig borítékban várt, alul a felirat (Seres Virág Emesének szeretettel) - Lerajzolta "ahol a Mama legjobban érzi magát"- Nyílt óceán, tengerpart: sirályok vijjognak, piros széken én napozok, és sóhajtok, hogy óóó, tengeri leguán mellettem, "szúette" (ő mondta így, elájultam) fán kormorán ácsorog, cápauszony a víztükrön, parton sósvízi krokodil prédára les, hullámzik a víz.

Imádom a rajzait továbbra is.