Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz

Egy ideje azt vettem észre, hogy tudatosan élem meg az évszakok változását, és idén ősszel éreztem azt, hogy teljes összhangban működöm a természettel. Hagytam, hogy hassanak rám a környezeti változások, időjárási elemek és gondolatban elkezdtem körbejárni az évszakok szimbolikáját és figyelni az évszakokat és a bennük változó önmagam. 

Visszatekintve tavasszal kezdtem kinyílni, kivirágozni, de csak félénken, óvatosan, ahogy a tavasz nyárba fordult át, úgy szökkentem én is szárba. A nyaram napfényben telt, élveztem megújulóban lévő önmagam és sok mindent csak úgy magában. Az ősz meghozta a befelé fordulást és figyelmet, azzal teltek az elmúlt hónapok, hogy kívül és belül egyaránt letisztultam, próbáltam minden nehézzé vált terhem letenni, elengedni. Van, amit már látok és érzek, de elengedni még nem tudom, és bizonyára van, amiről még nincsen tudomásom, de talán a körforgás következő évében megint fejlődöm tovább és egyre több mindent tudok majd elengedni, hogy egyszer végre szabadon növekedhessek. Itt állok a tél kapujában, egyedül, pőrén. Friss és nem is teljes még az üresség, ahogy az utcán, a fejemben és lelkemben is elhomályosít sok mindent a köd. A következő hetekben, hónapokban, azt hiszem, az a dolgom, hogy meg kell élnem a letisztult, meztelen valóságot annak minden olykor rideg, zimankós vagy borzongató vonzatával együtt. Néha biztosan felragyog majd a nap életem egén, és szárítja majd a könnyeim is, de ez most egy ilyen vegetálós, elcsendesült, magányos időszak lesz, és ez így van jól. Békés szomorúság ez.

Hinnem kell, hogy a tavasz érkeztével, ahogy a télire megmetszett növény, úgy én is újult erővel tudom majd kidugni a fejem a világba, egészségesen, készen az új életre, és hinnem kell, hogy a virágaim évről évre erőteljesebbek és élettől duzzadóbbak lesznek majd.