Hiúz ábránd

Azt hittem, ha a régen megfogalmazódott vágy teljesül, ha a hosszú ideje lappangó hiányérzet megszűnik: azt hittem, ha a macskafélék népes családjából egyedüliként hátramaradt műanyag hiúz is a birtokába kerül, akkor bekövetkezik a csend, a teljesség, az elégedettség, de úgy tűnik épp olyan lyukas fenekű vödörbe merjük a vizünket, mint mikor magamnak veszem egyik hiánypótló lábbelit a másik után, de sosem jön el az a pillanat, mikor feltett lábbal hátradőlök és azt mondom: "Köszönöm, elég. Most minden évszakra, alkalomra, színösszeállításhoz való cipőm van, egyelőre nem vágyom újabbra.".

 

A téves hipotézisem az volt, hogy ha van pumánk (1 luxusműanyag), oroszlánunk (1 műanyag: két hím, egy nőstény, 1 playmobil) , tigrisünk (3 műanyag, 1 luxus Sir kán) , leopárdunk (1 gumi), jaguárunk (1 luxusműanyag), gepárdunk (3 műanyag), szerválunk (1 műanyag), hópárducunk (1 műanyag), fekete párducunk (1 playmobil, 1 luxus Bagira), rózsaszín párducunk (1 műanyag), és végül betegség és "csak úgy" apropóján  Zsuzsa nagyi jóvoltából beköltözik hozzánk egy luxushiúz mama és kicsinye is, akkor talán hiányérzet nélkül hajthatjuk álomra a fejünket, de tévedtem.
Este a fürdőkád szélére hajtottam a fejem, és elégedetten sóhajtva nyugtáztam, hogy azt hiszem ezennel a macskafélék végére értünk. Kérdeztem Bobókámat, hogy mit szól ahhoz, hogy most már tényleg mindenünk van? Valami azonban elkerülte a figyelmemet, nem így hősünkét:
- De, Mam! Nagy szerválunk még nincs!

Ezzel nem tudok vitatkozni. Valóban csak egy kisebb típusú, 3 centis szervált tudtam neki Télapóra felhajtani. Remélem egyszer megbocsáttatok.