A tamponok régóta izgatják, eddig sikerült annyival elintézni, hogy "női dolog", "nők használják", ilyesmi. A hüvellyel már tisztában van, szokott röhögni, hogy ő nem akar pisis lenni, miközben megszületik, és azt is hallottam már tőle, hogy neki van puncija is.
A menstruációt tegnap estig tudtam kikerülni, amikor is ötéves korában lekerült a polcról régi hatalmas kedvencem, a Peti, Ida és Picuri. Egy emberi testes könyvet nézegettünk esti mese gyanánt, röhögött a csontokon, izmokon, beleken, gyomrokon, majd elkalandoztunk a szaporodásig, szó szót követett, felvetettem a könyvet, hogy abban le vannak rajzolva meztelenül az emberek, lecsapott az ötletre, és nem volt megállás, jöttek a fütyi-punci röhögések, kommentárok, kérdések... Rengeteg jót mondott, kettőre emlékszem:
Az egyik csak annyi, hogy míg a múltkor úgy gondolta, neki is van, most azt közölte, hogy "fúj punci, utálom a puncikat."
A másik az ondósejtek kapcsán:
"Én nem akarok ilyen sok kukacállatkát a testembe!"
És hogy szépet is mondjak, ma azt affektálta a fülembe mézesmázosan, hogy én vagyok a szerelme, mire mondtam neki, hogy mi szerelmek nem lehetünk, válasszon egy ovistársát például, akkor azt mondta:
"De te vagy az első szerelmem, Mama."
Hát, ezzel nem vitatkoztam, elfogadtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mit szólsz?