Aranyérem

Hogy mi a jó abban, ha van egy gyereke az embernek?

Például az, hogy van legalább egy ember a világon, aki annyira szeret, elfogad, nyitott és kíváncsi, hogy mindenáron megszeretné nézni az aranyeredet. Aki még azzal együtt is szeret(ne).

Nézte, ahogy nyöszörgök, fészkelődöm, gyűröm magam alá a plüsskígyójából eszkábált gyűrűt, hogy az esti mesét valahogy el tudjam olvasni, megkérdezte, mi bajom, elmondtam. Utána végig ezen rugózott, a mesére alig figyelt. Nekem meg a nevetés is nagyon fájt. Csillogó szemmel hajtogatta, hogy meg szeretné nézni, nagyon érdekli. Aztán még azon is elkezdett morfondírozni, hogy ő vajon, hogy kaphatna aranyeret, mert hátha azt legalább meg tudná nézni, ha én már nem engedem. Még az ágyából is kikiabált párszor, hogy ellenőrizze döntésem szilárdságát.

Ma reggel ült le mesét nézni, oda ahol én ültem este. Azt mondja:
- Remélem nem lett itt hüvelyes a kanapé!

- Van olyan, hogy hüvelykrém? Hahahaha!
- Bobó, egyébként ráhibáztál, mert van olyan.
- Szerintem az a hüvelykrém, mikor a kisbaba a hasadban van és bepisil. Hahaha!

Úton az oviba szóláncoztunk. Természetesen egy A betűnél, bedobta az aranyér-ziccert. Mindketten hatalmasat röhögtünk. Akkor én már kevésbé, mikor az ovi öltözőjében is felharsant, hogy:
- Én nagyon csalódott vagyok, hogy nem mutattad meg az aranyeredet.