Újabb Durell-nemzedék

Nem tud elaludni, mert alig várja a reggel. Meg akarja nézni A medve című filmet. Már este a fejébe vette, de nem engedtem, nem emlékeztem, mennyire durván indul, nem akartam, hogy alvás előtt legyen feszült, így sem vagyok meggyőződve róla, hogy neki való. Illetve biztosan nem az. De most a perceket számolja, folyton kijárkál, nem bír magával. Latolgatja, hogy lesz-e benne puma, rozsomák, hány percig, mekkorát fognak ugrani a filmben, grizzly-e tényleg a főszereplő vagy barnamedve, ilyeneken agyal.
Közben olyanokat kiabál ki, hogy:
- Megcsípte a szemem egy darázs! Elhitted? Pedig nem is! Viszont te egy törpe vagy.

- A lehet meg a szabad az ugyanaz.

- Többet erővel, mint ésszel. Jó, mi? Ez mit jelent?

Délután fél 5-től fél 7-ig Gerald Durellt olvastunk, ilyenre még nem volt példa. Egyszerűen nem engedte abbahagyni, pedig már kiszáradt a torkom és fájtak a bordáim, mert a földön fekve kellett olvasnom, ahol körénk épített egy komplett léghajót. Ifjúsági irodalom, nézem, 7 éves kor felett ajánlják. Hát, Bobóci ma hősiesen hallgatta. Holnap reggel "már igazán be kell fejeznünk, mert a jaguár nagyon érdekel engem".

- Mi az a hangszál? - kérdezi és rezegteti tovább a torkát. Nem érti, miért szánom perdöntő érvnek a pontos idő felhánytorgatását.

- Azt szeretném, hogy mindig ekkora maradjak, mint most, és ne haljak meg soha. Azt szeretném, hogy mindig is éljek veled és te se halj meg soha. - mondja ki két mondatban, amit én ma leírtam a másik blogomban háromszázban. Pedig ennyi is elég lett volna. Csodagyerek. Szeretem. 

Medvét nézünk, Mary Poppinst, karácsonykor Grincset, Madagaszkárt, Lúdas Matyit nem, mert "azt már örökre megunta, bölcsiseknek való". Gerald Durellt olvasunk, fontos dolgokról (most leggyakrabban állatokról és élőhelyeikről) beszélgetünk. Két éve ketten élünk. Hiányzik neki az apja, "szeretne egyszer hat hétig vele lenni". De egy hős. Elég olajozott a ritmus, mikor hol van, megszokta már nagyjából. Olyan nagy. Mindjárt ötéves. Mindjárt iskolás.