Annyira szeretem, mikor az ágyban még olvasgat a kis lámpa fényénél. Hallom, hogy kommentál, motyog, lapozgat. Ennél még jobban szeretem, hogy ha végzett a könyvvel, magától leteszi a komódjára, és lekapcsolja a lámpát. Van, hogy kéri, kapcsoljam fel a meselámpát, de a sötét sem halálos ellensége.
Hempereg, bekéri a párnáit, játékokat pár hete egyáltalán nem visz be, de ez gondolom még változni fog. Ovis napokon általában azért hamar kidől, 8-kor már ágyban van, 9-re legtöbbször alszik, nagyon elfárad. Oviban nem mindig alszik, ma például újságolta, hogy van egy olyan szabály, hogy akire nem kell rászólni alvásidőben, de nem alszik, egy idő után felkelhet rajzolni, és nagy örömmel mesélte, hogy ma őt is kiengedték. Hétvégén úgy minden második alkalommal alszik el délben, de én úgy látom, kell neki a pihenés, biztos, hogy a csendespihenő intézményét még tartjuk 1-2 évig.
Hétköznap reggeleken alig bírom felkelteni, szerelmes vagyok belé, amikor felül, még összeakadnak a szemei, dülöngél, bújik, vissza-visszaesik. A szívem szakad meg érte, ezért (is) szeretem időben letenni este. Éjszaka legritkább esetben ébred, csak, ha beteg, be van dugulva az orra. Hétvégeken viszont igen gyakori a hétköznapok inverze: irreálisan korai ébredés. Szerencsére egyelőre még ágyban tartható. Ja, és azt is imádom, hogy már jó ideje végre betakarózva marad éjjel, illetve álmában forogva is húzza magára a takarót.
Az én alvásomról meg annyit, vele összefüggésben, hogy érdekes módon nyugtalan vagyok, ha nem alszik itthon. Szorongok egyedül a lakásban mindenfélétől, gyűlölök este vagy éjjel egyedül hazajönni az üres lakásba. Kerülöm is az ilyen helyzeteket. Rá-ráparázok ilyenkor a betörőkre is, a saját démonjaimra meg főleg. Érdekes, ha itthon van, eszembe sem jutnak a betörők és a démonok is csendesebbek, az ágyam is leginkább a béke szigete. De, ha egyedül kell itthon aludnom, sokkal nehezebb az elalvás, és mindig megelőzi egy gyengébb pánikfázis. Gondolom, meg kell szoknom valahogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mit szólsz?