Beteg-státusz

Egy hete itthon van. Egy napot leszámítva, mikor az apja lakásán töltötte betegszabadságát. Az első napok idilliek, feltöltődősek, békességesek voltak. Úgy éreztem magunkat, mint annak idején, mikor még bölcsi előtt itthon voltunk. Élveztem minden pillanatát. Mostanra már tombol bennem a szabadulhatnék, és például most este tízkor cseppet sem tartom az élet adományának, hogy a paplanomon ugrál, tigrisként kúszik, és azt kérdezi tőlem: "mi a fontosabb, hogy a számítógépen szöszmötölj vagy hogy mindjárt megeszik a tigris?!". Igaz, én hagytam délután fél 5-ig aludni, és használtam ki szemét módon a csendet egy jó kiadós lakáselpakolásra, számolhattam ezzel a következménnyel.

Nálatok laknak-e állatok, közelről kell hallgatni, minden sorát kiélvezni

Ma délutáni program: cirkusz és nézőtér építés, szerencsére "játszani" nem kellett, a közös molyolást jobban szeretem, mint amikor dirigál, kivel mit csináljak

Fürdős csibészem

Ő élményfürdőzik ezekben a napokban, az óvoda említés szintjén sem kerül szóba, ha rajta múlna, kerek kis élete lenne itthon, a lakásban, velem, és az apjával, persze. Valamelyik nap megint mondta, hogy azt szeretné, ha vagy én laknék az apja lakásában, vagy ő itt velünk, de inkább ő itt velünk. A hálóban az ágyam fölött családi képek vannak, kb. négy éve ugyanazok. Természetesen sok közös képe van-volt az apjával is, meg csak ő, meg én és ő. Régóta készülök lecserélni a képeket, nagyon untam már, és tényleg az is zavart, hogy sok szempontból nem aktuálisak, tegnap végre lecseréltem őket. Sok kép van róla, kettőnkről, de Anna barátnőmmel is van kép, meg csak rólam, családról, hugiról. Cserébe kitettem a szobájába három új képet, egyet az apjával, egyet önmagáról, egyet Kingával. Ma reggel vette észre a hálót. Sírt nagyon, és kérte, hogy tegyem vissza a régieket. Ugyan nem mondta, hogy az apját nem látja, az a baj, simán az is tudja zavarni, ha egy ollót valamikortól máshol tartunk, én meg nem adtam a szájába a kérdést, de valami csak felkavarta ebben. Mindegy, megbékélt. Én szépen lassan haladok előre, és ettől őt sem kímélhetem meg, nem is akarom.

Van egy játék, főleg nyáron játszottunk anyámékkal, de néha itthon, ketten is: este meg kell beszélni, mi lesz a holnapi szó, és másnap spontánul bele kell szőni lehető legtöbbször a napi beszélgetésbe. Az előbb:
- Mama, lesz az a holnapi szavunk, hogy "Földközi-tengeri paplan"?

Most megint az én ágyamban rosszalkodik, az az igazság, hogy imádok vele aludni, de próbálom ritkán beengedni, elvi okokból. Ha rajta múlna, örökké velem aludna, de tartom magam. Heti 1-2x előfordul, de nem tetszik ez az irány, még akkor sem, ha élvezem. Szerintem neki is jó lenne, ha újra alapjárattá válna, hogy a saját ágyában alszik, nem merülne fel napi szinten. Nehéz, mert heti 1-2x az apjánál alszik, tehát ott már eleve variálás van, jobbnak tartanám, hogy legalább itthon állandó helyen, méghozzá, ahol eddig is, a saját helyén aludjon, de bele-belecsúszunk. Most ez van. És mindig nem egészséges, nem tudom, hogy megy hétfőn óvodába...

A betegségét hősiesen tűrte, fújja az orrát rendületlenül, engedi a cseppeket, kenőcsöket, gyógyszereket, az (éjjeli) orrvérzésekben is hős, ami egy rémálom, és egy külön történetet is megérdemelne, de nincs most kedvem felidézni, annyira rossz.

Viszont ma élete legjobb ötletével állt elő, rögtön áldásom is adtam rá, sőt, csatlakozásomról is biztosítottam:
- Mama, én holnap reggeli után visszafekszem az ágyba, és ott fogok pihenni egész délelőtt.
Mondjuk más elképzelései lehetnek a pihenésről, mert most meg ezt harsogja :
- Lesz nagy buli reggel az ágyban!

Én arra gondoltam, hogy 8-kor ébredünk, ágyban befejezem a Harry Potter első kötetét, természetfilmeket nézünk, kilakkozom a körmeim, el-elszunyókálunk, ágyban iszom a rémesen undorító hosszú, tejnélküli-legújabb szokásom szerinti kávém, ő állatatlaszokat nézeget mellettem, bele-bele alszik, plüssökkel matat, cirógatjuk egymást, délben megebédelünk, majd lefekszünk aludni.
A realitás nyilván más lesz, de majd kiderül...