Egyedül álló nő megosztaná

Számos a címhez kapcsolódó asszociációm, gondolatom lenne, de most kiválasztok egyet: az egyedülálló nő külső-és belső lehetőségeinek korlátai az otthonteremtés egyébként csodálatos területének tükrében.

Mondták már a lakásomra többen, hogy otthonos, jó ott lenni. Mindig értetlenül állok a dolog előtt. Nem mintha én nem szeretném, de kívülálló szemével nem értem, mit esznek rajta.
A bútorok szegényesek, szedett-vedettek, nem illenek egymáshoz, és önmagukban sem szépek. A radiátorok csöpögnek, az egyetlen küszöböm három, de lehet, hogy négy éve el van törve. Azonkívül, hogy időnként visszarúgom a helyére, mást nem tettem az ügy érdekében. Az étkezőben - a lakás jelenlegi mélypontja - a graffiti a falon több mint egy éve félkész állapotban van, hiába mondom a testvéremnek, hogy fejezze be, mert elviszi az összes chi-met (amúgy sincs sok), nem fejezi be. Most még rosszabb a helyzet, mint eddig volt, mert a kép a képben vásznat elvitte pár hete, így a helyén fehér folt éktelenkedik. A konyhai falról úgy fél éve leszedettem apukámmal két polcot, a helyüket leglettelte, ugyan, de lefestve azóta sincs, öröm megfáradt tekintetem olykor-olykor a szürke foltokon megpihentetni. A fürdőszobában a cirkófűtés szekrénye vagy mije törött évek óta, és eltakarva sincs, vállalhatatlanul néz ki. A klíma szintén törött. És soha nem volt kitisztítva, igaz, nem is nagyon használom. Vagy éppen ezért.
A lakás sötét titkainak egyik legsötétebbike a radiátorok állapota, rettegek, hogy valaki egyszer észreveszi micsoda mocsok van a redőik között. Mentségemre legyen mondjuk mondva, fogalmam sincs, mivel kellene közéjük behatolnom, hogy kitisztítsam őket. Hónap óta készülök nagymamámat felkérni erre a nemes feladatra, de még nem mertem szóba hozni. Ó, nagymamáról jut eszembe: a hűtő! Szerintem az idő legnagyobb részében eddig is ilyen állapotban lehetett, de mostanában egyre üresebb, így most már nincs is mivel eltakarni a koszt. Az a margarinos doboz, meg néhány kefír, ami általában árválkodik benne, alkalmatlan rá, hogy a nagyobb foltokat nagyvonalúan lefedjem velük. Csak tudnám, akkor mitől koszolódik össze! És csak tudnám, miért nem vagyunk vékonyabbak, akár a kisfiam, akár én, ha alig van otthon kaja! A nappaliban a upc kábelek öt éve fedetlenül lógnak ki a plafonból, takaró dobozra vagy más megoldásra mindeddig nem sikerült még szert tennem. Alkalmatlan vagyok az ilyen ügyek felgöngyölítésére. A videó órája két éve rosszul jár, eltűnt a tévéről a videósáv (?), így nem tudom átállítani. Ebbe viszont legalább három munkaórát fektettem már - mindhiába -, annyira idegesít. A nagyszobai videó órája sosem járt jól, azt viszont meg sem próbáltam még átállítani. A nappaliban a forgó óra egy hete megállt, kíváncsi vagyok, mikor veszek bele elemet. A függönyünk másfél éve égett le, sötétítő függöny azóta sincs helyette, a csipkefüggöny azóta is a lyukas van fenn. A lámpa, aminek a búrája szintén a tűzben tört össze, azóta sem lett kicserélve. A hálóban a függöny eddig is lyukas volt itt-ott, de azzal nyugtattam magam, hogy szeretem, hogy átszűrődik rajta a fény hajnalban, így jót teszek a testemmel, segítem a szervezetem, hogy a saját tempójában tudjon az ébrenlét felé megérkezni. A minap azonban az alja beleakadt a fűtőtestbe (gondoltam, anélkül nyitom ki az ablakot, hogy elhúznám a függönyt) és egy hosszú csíkban végigszakadt. Ezt már nem tudom kimagyarázni, miért is nem baj, hogy így alakult.Van egy gyapjú szoknyám, még télről maradt a fürdőben, hiába várva rá, hogy kézzel kimossam. Nem tudtam időt szakítani rá. Amire nincs mentség és nem is a vicc-kategóriába tartozik: a kisfiamnak másfél éve nem vettem normális ágymatracot, azóta is azon a foltos habszivacs-retteneten alszik, amit annak idején a vaterán beszerzett, egyébként isteni fenyőáágyához adtak.

Továbbmegyek. De csak mert ki akarok lyukadni valahova.

Ha azt bevallom, hogy a sütőt belül életemben eddig egyszer takarítottam ki, talán még nem botránkoztok meg annyira, mint ha azt is bevallom, hogy ablakot még soha életemben nem pucoltam, azt sem tudnám, hogy kell nekifogni. Vízkőtlenítést is csak egyszer csináltam - nemrég, egy idegrohamgyanús robbanásközeli állapotomban, amikor a feszültségoldásnak azt találtam a legadaptívabb módjának, ha minden erőmmel súrolok, súrolok és súrolok - egy órán keresztül. Port törölgetni sem igazán szoktam, egyrészt mert porallergiám van, másrészt mert lusta vagyok hozzá. Azon is tegnap gondolkodtam el, hogy a felmosó vödröt esetleg nem kellene-e időről-időre kimosni. Tegnap kisfiammal kettesben elköltött vacsoránk során egy építő jellegűnek szánt demonstrációm közepette véletlenül fellőttem két meggymagot a konyhaszekrény tetejére. Mondanom sem kell, nem vettem a fáradságot, hogy levegyem őket, gyanítom örökre ott maradnak. Ja, mert a szekrényt ugyan egyszer már alaposan kitakarítottam, de a tetejét még soha.

Akiben felmerülne a kérdés, hogy mit teszek meg a gyerekem egészséges környezetben való felneveléséért, annak - és a saját lelkiismeretem megnyugtatására - mondom, hogy porszívózni elég gyakran szoktam, a vizes helyiségekben felmosni is. A csöpögő radiátor alá kisvödröt tettem - vagyis mindent megtettem, amit én meg tudtam tenni, a tűzhelyet le szoktam takarítani (ez hatalmas változás!), a kádat, mosdókagylót viszonylag gyakran súrolom ki, a wc-t is igyekszem egy-egy hosszabbra nyúlt Bobófürdés alatt rendben tartani, fertőtleníteni. Igaz, hogy a benti virágokat nagyrészt már kinyírtam (a jó hír, hogy hamarosan kapok egy csomó szobanövényt a jóhiszemű költöző szomszédainktól), de kintre minden évben ültetek, idén többet, mint valaha. A szemetes kukát ki szoktam súrolni, a szőnyegeket, szakadt függönyöket mosom, a teknősök terráriumát rendben tartom, Bobó játékait rendben tartom, a folyosót fel szoktam söpörni, mosni, vasalni szoktam. Tiszta ágyneműben alszunk. Egyre kevesebb olyan süllyesztő pontja van a lakásnak és környékének, ahol évek óta ne jártam volna, éves kosz és káosz halmozódott volna fel. Hála a lelkem háborgó folyamának és az anyámtól örökölt mániás epizódjaimnak, időről-időre pakolás-és selejtezés-hullám söpör végig rajtam és ezáltal a lakáson is. Bizonyos értelemben tehát tisztulunk folyamatosan. Persze ezt nem várom, hogy így lássátok.

Az egész metszeti képet egyetlen - számomra - felettébb tanulságos megállapítás bevezetése gyanánt vázoltam fel. A kisfiam négy és féléves korában, azaz három és fél évvel (!) azután, hogy az anyatejes táplálkozási formájával végleg leszámolt, korábban pelenkázószekrényeként funkcionáló, jelenlegi ruhás komódja oldaláról - sajnálom, de nem tudom szebben mondani- : valaha odaböfögött anyatejet mostam le.

Magam is megdöbbentem.

Ennyi. Köszönöm, hogy világgá kürtölhettem a szégyenfoltom. Az egyiket legalábbis.