A forgatókönyv az, hogy általában én kelek az órára, átmegyek ébresztgetni, ő kiküld, elzavar, aludna még, hagyjam békén, feküdjek vissza, tekereg, nyafog, álmos, de egyszer csak valahogy kikecmereg az ágyból, kicipeli az éjjeli játékait a kanapéra, majd visszamászik ruhát választani - sajnos pár hónapja kitalálta, hogy beleszólna az öltözködésbe, ami nem állítom, hogy nem lassítja a folyamatot, de általában gyorsan odavágja az ölembe a kisgatyát, pólót, zoknit, amit az aznapi hangulata éppen diktál. Na, most mivel maga az öltözködés az egyik kritikus pontja (szerencsére egyre inkább múlt időben) a reggeleinknek, így az a módszer vált be, hogy mesenézés előtt túlesünk rajta, így tudom azzal
A minap reggel az ágyában ült, láttam, hogy valamit forgat a kopasz kis fejében:
- Mama, tudtad, hogy én mindig változom?
- ?!?
- Arra gondoltam, hogy ma mesenézés után öltözzünk fel.
- Arra gondolsz, hogy ha előbb nézel mesét, akkor is hiszti nélkül öltözködsz?
- Igen. Tudod, nekem éjjelente néha egy angyal bújik a testembe. Itt bejön (mutat a szívére), és itt van ilyenkor bennem (mutat a domborodó hasára).
- Rendben, kincsem, tegyünk egy próbát.
Igaz, az öltözködéssel nem volt gond, de azt leszámítva, angyalnak nyomát sem láttam rajta aznap reggel, az élő fába is belekötött, de nem hánytorgattam fel neki.
Valamelyik nap velem aludt. Csupaszon. (Még kánikula volt.) Imádtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mit szólsz?