... a Szabadítsátok ki Willyt-rajongók táborában.Épp lefeküdtem ebéd után, és kivételesen kínlódtam, mert se aludni, se olvasni, se franciázni, se filmet nézni nem akartam, és mert egyébként is három napja csak kínlódom (és az egyetlen dolog, amit csinálni szeretnék, egyelőre nem lehetséges), mikor befutott anyukám sms-e: nézzem a Free Willyt, most kezdődik. Jó. Bár hirtelen ebből is azt láttam meg, hogy én egyedül fogok sírni rajta, míg ők együtt nézik a húgommal. Mindegy, elkezdtem nézni, imádom.
Közben kiderült, Bálint öcsém is nézi, vicces volt.
Három-fél négy körül Bobókám is átcsoszogott - ha egyáltalán elaludt, nem tudom -, bevontam őt is. Nem mondom, hogy különösebben lekötötte volna, de a bálnás jelenetekre azért ráfeszült. A gonoszokat pedig folyton el akarta verni a pálcájával.
A film során négyszer sírtam el magam, a végén taknyom-nyálam egybefolyt, úgy bőgtem. Kiszabadítja egyetlen barátját és elengedi, visszaadja az övéinek, az ő világának, mert szereti. Pedig csak kb tizenhárom éves. Jajj nekem...
Azon meg külön meghatódtam, hogy velem nézte ő is, és így megy tovább az élet nagy körforgása. Szeretem az ilyet.
Aztán gyurmázott, szekrényt pakoltunk, Halász Juditot hallgattunk (aki csak nekem depressziós zene??), színeztünk, húst paníroztunk, krumplipürét főztünk, gusztustalan kotyvalékot kevergetett a panírmaradékokból, fürdött, Grimm meséket olvastunk, most az ágyamon hempereg és rosszalkodik.
"Vége a könyvnek. Na, most mit csináljak?".
Mindezt miután lezajlott, ami:
Folytatás:
Mama, téged szeretlek a világon a legjobban. Te vagy a legédesebb Mama. De az a legédesebb, aki beszél. Vagyis én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mit szólsz?