Anyaállat

Így visszaolvasva a régi pumás posztot és Bobó "Végre van pumám" "Nagyon régóta vágytam pumára!"-felkiáltásait, még ironikusabb az apró kis élethelyzet, ami előállt nálunk.
Annyi plüss-és műanyag állata halmozódott fel ugyanis az elmúlt mondjuk másfél év alatt, hogy a múltkor felvetettem, hogy néhányat elajándékozhatnánk szegény gyerekeknek, akinek feltéve, de meg nem engedve nincsen 189 (múlt héten számoltuk) műanyag és nagyságrendileg ugyanennyi plüsse. Először tiltakozott, mondván, hogy neki MINDEGYIKRE szüksége van, és "mindegyikkel játszom valamikor, Mam", de a minap teljesen magától elém állt azzal, hogy egy játékot odaadhatunk a szegényeknek.

Mondanám, hogy aki kitalálja jópofa hősünk mit ajánlott fel a szegény gyerekeknek, az megkaphatja jutalmul, de látván mi van a kezében, sajnos megkeményítettem a szívem, és vállalva, hogy soha többé az életben nem fog semmit senkinek önszántából elajándékozni, azt feleltem neki, hogy ha valamit nem adunk oda senkinek, az az 1700 forintos luxuspuma.