2010. február 28., vasárnap

Történetkerekítés

Két rövid sztorival egészíteném ki a múltkori kesergésemet.

1.) Nagymamám (aki szerint nem kéne nagy felhajtást csinálni a szülinap körül) küldött ma egy kis zsebpénzt, hogy tudjak torna bérletet venni, mert rinyáltam, hogy lejárt és nincs pénzem újat venni. Eddig mindegyik bérletembe beleadott, asszem ez lesz a negyedik. Persze titokban, a dugipénzéből (nem mintha nagyapám nem tudna róla, hogy van neki..., ahogy nagymamám meg tudja, hogy ha nagyapám "leugrik egy kis Fornettiért", akkor az egyúttal egy gyors pohár-sör-lehúzást is jelent a helyi kis krimóban...,ahogy nagypapám tudja, hogy ha sehol nem találja nagymamámat, akkor a ház előtt cigizik a flaszteron...., stb, stb, szóval elvannak egymással, a sor a végtelenségig folytatható :)) ). A pénzt a melltartómba csomagolva küldte, amit megvarrt, egy gatyámmal egyetemben, amit nagypapámmal ketten stoppoltak, mert én mindig is lusta voltam megtanulni varrni. A megvarrt cuccokat, az elrejtett pénzt és a kajacsomagot anyukámék hozták el, mert mi betegségeinkből kifolyólag kihagytuk a mai banzájt. Biztos mindenki alig várta, hogy hazaérjenek, a tesóim a hátsó ülésen már biztos elvágták egymás torkát, de azért erre kanyarodtak és Bálint öcsém még egy plusz emelettel feljebb is hozta a kaját, mert mi a szomszédban hédereltünk épp. Na, ilyen családi sztoriból sokkal sokkal több van, mint szomorúból vagy megbántódósból, de a múltkor meg épp az volt aktuális.

2.) A másik, hogy Öregapa felhívott a minap, hogy nagy gondban van: nem tudja mit vegyenek Botigyereknek a szülinapjára. Megjegyeztem, hogy hatalmas szerencse, hogy engem hív, mert én pedig épp szponzorokat keresek a rengeteg ajándékötletemhez. :) Érdeklődve kérdezte, mi az a rengeteg ajándékötlet, kitől mit kap? Elkezdtem, hogy Erzsiék (másik nagymamám, kiről eddig szó volt) valószínűleg a babakocsiba adnak bele....mondtam volna tovább, de közbevágott, hogy jó, szuper, akkor ők megvennék a babakocsit. Szegény már tök rosszul hall és nehezen érti, amit mondunk neki, úgyhogy lecsapott a dologra. Mondtam neki, hogy ne vicceljen, én valami apróságra gondoltam, de semmiképp egy babakocsira, ő pedig próbált rábeszélni, hogy ne használtat vegyünk, szívesen kifizette volna a duplaárat, az újért de mondtam, hogy jó lesz egy olcsóbb is, de végül ebbe szerettem bele, csak kék pöttyös. Öregapában mindig kellemesen csalódom egyébként, a szívem csücske. És nem azért mert a sokkal kevesebbjéből is többet ad bele, hanem amiatt, ami miatt többet ad bele. Szeret minket, mi vagyunk az egyetlen örömforrása, vidámsága, akik megmosolyogtatják és nem tudja hány szülinapba tud még beleadni. Amíg tud, addig pedig szeretne. Nagyon szerettem volna összehozni az egész családom márc. 15.-re, de ők biztos nem tudnak eljönni Bobó szülinapjára. Nagymamám megint lepukkant. Remélem megint felépül és megint visszarántják magukat a maguk kis mókuskerekükbe. Bár lehet, hogy már nem is ezt kéne remélnem, hanem, hogy legyen végre könnyebb nekik, nem tudom. Azt sem tudom ők mit szeretnének. Meg is kérdezem egyszer őket. Ha tudom, ők mit akarnak, talán úgy nekem is könnyebb lesz elfogadnom, amit most még úgy gondolom, sose fogok tudni elfogadni.

Gondolom mindenkit érti a végén, hogy Bobó kitől mit kap, kitől mit akarok megkérdezni és mit nem tudok elfogadni, továbbá, hogy melyik nagyszülőmet hogy hívják és melyiküket szidtam a múltkor és melyikük a szívemcsücske, azt viszont biztosan senki tudja, hogy egyiküket sem szeretem jobban a másiknál és hogy az én családom a legfantasztikusabb a világon és nem is létezem nélkülük és nem is lehet szó róla, hogy ez valaha másképp legyen. Ők a legjobbak és áldom az eszem, hogy pont őket választottam és közéjük pottyantam le váratlanul még valamikor a múlt században.

2010. február 26., péntek

Még két lépegetős

Ígérem a következő videót csak arról teszem fel, ha rendesen járni fog, de olyan cukker, ahogy már állva labdázik.....hihetetlen !! Egész nap csak őt bámulom....

2010. február 24., szerda

Első lépések

Ígértem videót, hát ezeket sikerült. Az első lépései. Kb három hete kezdett el lépegetni, három napja viszont iszonyúan belehúzott, nagyon sokat lépeget, gyakran már nem csak felénk haladva, hanem csak úgy bele a nagyvilágba. Olyat is tud, hogy feláll a szoba közepén és elindul. Már nem az első pillanatban zuttyan le, ahogy elveszíti az egyensúlyát, néha sikerül kikorrigálnia. Egyre gyakoribb, hogy két-három métert megy (a videók nem ezeket a hosszútávokat örökítik meg), amit legjobb lenne megmutatni, felvenni premierplánban és örökre elraktározni, az arckifejezése, miközben halad felém.....

Képek csak úgy....

Nehogy valaki azt higgye, hogy csak azért mert az utolsó bejegyzés szomorúra sikerült, nem hatalmas vidámságban tengetjük a napjainkat. Az utóbbi téma továbbra is kiborít, de Bobó mellett lehetetlen depizni. :)
Cukibb, mint valaha. A kedvenccel: A part alatt
Csak a fotó kedvéért:
Egy retro zenélő nem elég:
A kivétel erősíti a szabályt: sose alszik háton:
Szerintem gyönyörű: És egy videó kukucskálásról és legkedvesebb tevékenységéről, a köpködésről:

2010. február 22., hétfő

Csak az első...

Ez az első bejegyzés, amit lehet, hogy nem fogok megmutatni Botondnak, ha nagy lesz. De ideges és szomorú vagyok, le kell írnom. Haka, mindent meg fogok tenni, hogy rövid legyen. :)

Közeledik a nagyszüleim első dédunokájának, anyukám és apukám első unokájának, az első gyerekemnek az első szülinapja. Már hetek óta ezen jár az agyam, mit szervezzek, mit vegyek, mit főzzek, mit süssek és mit vegyek be, hogy ne sírjam végig az egész napot a meghatódottságtól, erre beszélek az örök ünneprontó nagyanyámmal és oda a jókedvem.  Egész nap undorító kedvem volt, de azt hittem este már nem fogok sírni. 
Megkérdeztem telefonban, hogy tőlük mit kap majd Boti, erre közölte, hogy ő valami nagyon pici apróságra gondolt, hiszen ebből a gyerek még semmit nem fog fel. Amikor terhes voltam Bobóval, akkor is sokszor veszekedtünk, mert ő folyton megkérdőjelezte, hogy van-e már gyerekünk vagy nincs és kötözködött, hogy minek veszünk előre bármit is. Aztán persze csak megszületett a kis-még-nemgyerek, de az elmúlt egy évben semmi ajándékot nem vett neki senki "csak úgy". Csak úgy, mert gondolt rá, mert megtetszett neki, mert eszébe jutott, mert örömet szeretne szerezni. Anyukám hozott egy-két kis apróságot, de akár megbántódik ezen, akár nem, ő sem vitte túlzásba. Még Győzi sem állított haza egyszer sem egy aprósággal a fiának.  Mindig csak a száját húzza, ha venni kell valamit. Mindegy, hogy négyszáz vagy háromezer forintért. Apukám is külön sztori lenne. Mert még kicsit és nem fogja fel az egészet.....?! Mert még nem kér? Mert még nem bántódik meg, ha leszarja mindenki?  Mert fogalma sincs róla, hogy mindjárt eljön az ő nagy napja, amikor egész nap csak ölelgetni akarom? Igen, tudom, hogy még nem érti, de nekem ebből az fáj rettenetesen,  hogy nem is jut eszébe a családomnak, hogy a kedvében járjon, meglepje őt valamivel, ha megérti már, ha nem. Minden játéka megvan, ami kell neki, nem arról van szó, hogy szüksége volna újakra, de jól esne, ha elmondhatnám neki, hogy ezt ettől kapta, ezt attól kapta, stb. Nézd, ezt még a nagyitól kaptad! Látod, ezt a Dédi csinálta! Jajj, Bobó, miért törted el, ezt még Apukád hozatta neked Amerikából?! Nálunk ilyen nincs. Mindent én veszek meg neki. Minden nagymama/dédmama/stb. alig várja a (déd)unoka szülinapját, kivéve nagyanyám.  Ő nem akar semmit venni és megkérdezte, hogy ugye nem szervezek semmit és ugye tudom, hogy Bobó még csak egyéves és nem fog fel az egészből semmit. Tudom. Azt is tudom, hogy a hároméves szülinapjára sem fog emlékezni, sőt arra sem, hogy mennyit olvastam neki vagy hányszor énekeltem el naponta a rohadt Apartalatott, vagy mennyit feküdtem mellette a földön vagy mennyit puszilgattam, ölelgettem, mégis megteszem. Mert egy pihepuha, gyönyörű, okos, csupamosoly tünemény, aki a legnagyobb boldogsággal ajándékozza meg a körülötte lévőket nap, mint nap és ezért, amit lehet megteszek viszonzásul és a családomtól is erre számítottam., mert ők is szeretik, tudom. Nem vagyok hálátlan, ennél sokkal hosszabban írhatnék arról, miért jófejek és segítőkészek és miért ők a világ legjobb családja, de most ez van bennem. Dühös vagyok, szomorú, elkeseredett és legfőképpen csalódott. Azért mondtam nagyanyámnak, ha nincs kifogása ellen, tizenötödikén meghúznánk a  gyerek fülét...felhajtás, ajándékok vagy torta nélkül akár... Hiszen csak az első szülinapja lesz....

2010. február 19., péntek

Miből mit? 2. rész. Videók.

Sok szülő siránkozik, hogy sokat tévézik a gyerek, de rájöttem, hogy erre mi magunk szoktatjuk rá őket. Hiszen ha nincs otthon tévé (bekapcsolva), akkor ugye minimum az óvodáig, de talán kicsit tovább megúszhatnánk, hogy követelje a mesenézést. Na, én nem vagyok tévékerülő szülő, mert: 1. imádok tévézni, 2. azt gondolom, inkább arra kellene figyelni, hogy mit néz a gyerek (A mennyit pedig szintén döntés kérdése, ha nem leszünk lusták lekötni őt egyéb módon, nem hiszem, hogy egész nap tévézne-nem a kamaszkorról beszélek). Szerintem igenis fontosak a mozgóképek is, de valóban csak mértékkel és ésszel.


Mondom először, hogy mit néz a gyerek jelenleg:
Youtube-on kezdtük a beavatást a Big World-del, aztán jött az Egy-két jó falat és sokáig nem is volt hajlandó semmi újat megtekinteni, addig vagdalta magát, míg újra meg újra megnéztük e két művet. Fokozatosan kellett rászoktatni további klippekre is, mígnem odáig jutottunk, hogy kettőről hatra duzzadt az örömmel fogadott videoklippek száma ( Thomas Ópamacska, A dzsungel dala, Jó reggelt kívánok, Egy-két jó falat 2. ) Ennyi. próbálkozunk néha ezzel-azzal, néha érthetetlen, hogy miért nem tetszik neki valami, de mindegy, ő tudja. Már annyira elfajultak a dolgok, hogy szinte lehetetlen ideülni a géphez, mert rögtön jön követelőzni, aztán jól itt ragadok negyed órára, míg ő önfeledten videózik. Ja, merthogy az nem felel meg neki, ha elindítom a videókat és a földről nézi, ölből kell....
Szóval megelégeltem és csökkentettem a napi adagját, plusz áttérőben vagyunk a dévédére. Sajnos a hálóban van a lejátszó, ott az ágyon nem merem még otthagyni, így egyedül még mindig nem tud nézni, de nagyon szeretnék egy dvd-lejátszót a nappaliba is, valahogy remélem megoldódik rövid időn belül és akkor tudunk végre rendesen videózni. Na, de hogy mit is? A lényeg. Három kincsünk van jelenleg, az első kettő szenzációs, a harmadik az "egynek jó" kategória.

1. Gyerekdalok és mondókák. Világbajnok dvd, komolyan!!!! Kötelező hallgatmány babáknak.
2. Gryllus Vilmos: Maszkabál. A Gryllus-Kaláka körről majd írok külön, de odavagyok érte teljesen, tökéletes ez a dvd. Imádom, imádom, imádom. És Bobó is. Sőt, Győzőt sem idegesíti. Perfetto!
3. Bújj, bújj zöld ág dvd. Na, itt már bőven tudnék kötöszködni, de egynek tényleg jó. 

Egyelőre ez a három van meg, még rajta vagyok a Cifra palotán, de mivel ugye pénzünk nincs megvenni, a  bolti vásárlástól el kell tekintenem és ennek még nincs meg az útja, de talán majd egyszer felkiált valaki, hogy neki megvan és szívesen lemásolja...Én meg persze ezeket terjesztem szívesen, ahogy eddig is tettem.

Bobót egyébként szerencsére még nem hosszú időre kötik le ezek, van egy-két kedvence, azokat végignézni, de egyébként csak megy a háttérben és néha odapillant. Kőkemény meló lesz tévéfüggőt nevelni belőle. :)

Viccet félretéve, ha tudtok még hasonló dvd-ről, sikítsatok!!! Most csak zenés, dalolós, mondókázós dvd-knél tartok, a rajzfilmes blokk majd később jön.


Peti az állatkertben


Ha már a könyveknél tartunk, itt egy felolvasó-est. A kedvence az oroszlános kép, előtte pár lappal már izgul és alig várja az ominózus lapot, amit viszont meglepően flegmán reagál le... Ha egyedül olvassa, az abból áll, hogy nézegeti az oroszlánt, néha ellapoz, megforgatja a könyvet, majd újra megkeresi. Én minden alkalommal morgok neki, megtévesztően élethű vagyok :) ("az oroszlánbőgés valódi volt"), de az utánzás még várat magára.

2010. február 18., csütörtök

Bobópopó

2010. február 17., szerda

Miből mit? 1. rész. Könyvek.

Vagyis posztsorozat arról, miből mit használunk, használ Bobó? Nem lesz túl közérdekű, belátom, de most valahogy ez kívánkozik ki belőlem. Csak az olvassa, akinek van gyereke és érdekli a babakönyvpiac vagy aki szeretne elhalmozni minket ajándékkal és ötletre vágyik.

Szeretem a jó minőségű, tartós, különleges, egyedi darabokat. Mindenből. Ez nem azt jelenti, hogy varratom a ruháimat, lakberendező garázdálkodik a lakásomban vagy dizájnerek tervezték a mobilom, de ha lenne pénzem így lenne. Kiborulok a gagyitól, a tucattól, a kommersztől. Persze nekünk is van belőlük, de kerülöm. 

Szóval következzenek először a Bobókönyvek. Most még mind keménylapos és elég sok van belőle. Jó lenne csak "klasszikust" beszerezni. Van két meséskönyvünk a Vidám mesékből, vannak Radvány Zsuzsás mondókás, dalos könyveink; gyűlölöm Radvány Zsuzsa rajzait, nagyon bénák, jó lenne többet nem megvenni közülük, de annyira sok van belőle, hogy mindig becsúszik egy-egy; ugyanez a helyzet a STB könyvekkel, általában nagyon bénák, de kivételek is vannak; az abszolút sztár könyv ez; meg ezek; no és a Peti az állatkertben; sokáig a Kisvakond és a nyár volt a kedvenc, így karira megkapta a Kisvakond és a telet, de nem érdekli, a tavasz csak várja a sorsát a polcán, tán szülinapjára megkapja, igaz, csak kölcsönben van nálunk; a kisvakondos pasitól van ilyenünk is; a Kisvakondos mesékkel ellentmondásos a kapcsolatom: a rajzokért odavagyok, borzasztó aranyosak, helyesek, ellenben a szövegük....kiborító. Annyira nyögvenyelős és idióta rímeket sikerült a fordítónak összehozni, hogy őrület, totál káosz és értelmetlenség. Ennek tökéletes ellentéte pedig ez a könyv, amit szeretek, mert jó sok dalt lehet énekelni belőle, a rajzokon viszont legjobb lenne fekete alkoholos filccel  átmenni. És persze van még néhány ilyen-olyan teszveszelt vagy olcsónvett gyöngyszem. Amiket még szeretnék szép lassan beszerezni: keménylapos Babar könyvek , A beteg hangya; jujj ezt most találtam, azonnal akarom; ezt a Réber Lászlós csodát is; Csukás Istvántól majd egyszer mindent, de most még csak pl. ezt; de ez is izgat, most találtam: mágneses lapozó-wow;  és múltkor láttam a Libriben marha jó Móra Ferenc keménylapos könyveket, de most nem találom.

Na, hirtelen ennyi. Bobó egyszerűen imád olvasni, aminek nagyon örülök, viszont mérhetetlenül unom az A part alattot egy nap huszadszor is elénekelni, így gyűjtöm az újabb és újabb könyveket. Ha van tudomásotok itt fel nem sorolt, de az elvárásaimnak megfelelő könyvről, kérem ide az infót!!!! Bejárásom van egy könyvnagykerbe, ahol 40 %-kal olcsóbban tudok könyvet venni (muhhhahhhhaa!!! ), de sajnos nincs meg nekik minden, a vágyott listámról pl. semmi. A múltkor mindent megvettem, amit szerettem volna. 

És egy kérdés: Hova és miért tűntek el a Füzesi Zsuzsás könyvek a boltokból????? 



2010. február 14., vasárnap

No milk today

Azt most hagyjuk, hogy világ életemben azt hittem, hogy ezt a Beatles énekli.... viszont a szövege (legalábbis a címe) igencsak aktuális lett a házunk táján.


Bobó a születése pillanatától úgy szopizott, mint egy kis pióca és leszámítva egy-két kezdeti nehézséget, megbízhatóan és jó kedvvel itta az anyatejet. Kiindulva abból, hogy nagymamám és anyukám mennyi ideig tudott szoptatni, nem voltak túlzott elvárásaim, de valami azt súgta, hogy nálunk nem lesz gond. Így is lett. Soha nem kellett pótolni és soha nem kellett Bobót noszogatni, hogy ugyan már, legyen szíves többet enni. A fejés volt a rémálmom, így kb két hét utána fel is hagytam vele és beállt a kereslet-kínálat egyensúlya. Bobó igényeit és az én elképzeléseimet összehangolva hagytuk el az egyes szoptatásokat. Éjjel kéthónapos kora óta soha nem evett. Pár hónapja pedig már csak reggel és este szoptattam, este már kapott előtte szilárd vacsit, reggelire viszont csak anyatej, illetve néha kapott kölesgolyót vagy rizskorongot kicsivel utána, hogy nehogy a délelőtti alvását az éhség megkurtítsa. Szerettem a szoptatást, örülök nagyon, hogy ennyi ideig sikerült kitartanunk, de úgy terveztem, hogy egy éves kora körül/után megpróbálunk szép lassan leállni vele.  Kiborulok, amikor rohangáló gyerekek odaszaladnak az anyjukhoz, kigombolják a blúzát és lógnak a mellén, aztán rohannak tovább. Bobó megelőzött. Tegnap reggel, minden előjel nélkül ordítani és rángatózni kezdett, amikor meg akartam szoptatni. Úgy éreztem magam, mint egy mutogatós bácsi, akárhányszor felhúztam a pizsamám, rémülten fordult el és vagdosta magát. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni vele, úgyhogy egy ideig csak ült az ölemben, hozzám bújva és szuszogva, aztán kivittem a konyhába, beleültettem a székébe és csináltam neki vajas kenyeret sonkával, sajttal, felkatonázva. Fülig szaladt a szája. Még egy joghurtot is kapott és hársfavirág teát ivott a reggelihez.  Meglehetősen elégedettnek tűnt. Szerintem egész egyszerűen megunta a szopizást. Este sem kért. Ma reggel, amikor hallottam, hogy már ébren, van egyből megcsináltam a két szelet kenyeret neki, ha megint nem kérne belőlem. Így is lett. Az úrfi immáron villásreggeliket fogyaszt. Nem bánom, ha elég volt neki, akkor egészségére! Örülök, hogy eddig kiszolgálhattam! Szóval no milk today. Ma este még előkapom a félelmetes testrészt, aztán ha akkor sem kell, akkor vége. Majdnem egy évig szoptattam. Juhhúúú!!!

Az alábbi képek pedig az ominózus reggeli után öt perccel készültek, amint épp régi/új kedvenc szokását űzi: lehúzza a zoknijait. Tegye fel a kezét, aki elégedetlennek vagy boldogtalannak látja a Botigyereket!

Folytatás:

Azért ma este kicsit megsirattam a helyzetet. Ketten voltunk itthon, leültünk a hangulatvilágításos szobába, az ölembe vettem , de a pólómhoz csak hozzáértem, már fordult el. Magamhoz öleltem, adtam neki egy kis vizet, ő hozzámbújt és énekeltem a szokásos esti dalunkat és közben kicsit szíven ütött, hogy ez megint mekkora fordulat. Ismét kibújt egy-két könnycsepp és a dalból egy sort csak hümmögni tudtam. Szimbolikusan független kis emberke lett, önálló, saját akarattal. Levált rólam. Még nem kezdem el átalakítani a szobáját dolgozóvá, tudom, hogy még picit később fog csak összecuccolni a haverjaival, de mégiscsak levált rólam. Majdnem 11 hónapig belőlem táplálkozott, már nem így van. Borzasztóan büszke vagyok rá, hogy ilyen biztosan halad tovább azon a bizonyos úton, amiről már beszéltem és megint egy kanyar, amit szuperül vett be. Minden létező összes szeretetem az övé. Tiszta és csupacsupa szívből odavagyok érte. Jó lenne, ha még ébren lenne és értené, amit mondok neki, mert ezt most jó lenne neki mondani, nem ide írni. De ő édesdeden alszik, úgyhogy csak bementem betakarni és megsimogatni. Kivételesen a párnáján aludt el, a cumi kiköpve a szája előtt hever.

2010. február 13., szombat

Külön anyukámnak 3.

Ez a sapka anyukám kedvence. Minden tesómat köznevetség tárgyává tette benne. Ő persze azt állítja, hogy édes nagyon, de én ugyan nem adom rá az utcán a gyerekemre. Csak itthon, csak neki, csak a kép kedvéért.

2010. február 12., péntek

Találós kérdés 3.

Mi lehetett nálunk az ebéd tegnap?
A) zöldborsófőzelék
B) mákosguba
C) paradicsomos tészta

Hogy ne teljesen vaktában kelljen lövöldözni a tippekkel, segítségül közlünk néhány képet Bobóról.



És Alizról is közlünk kettőt, annak ellenére, hogy a második képen ennek ellenkezőjére kér. Még több kép a tegnapi get-together-ről itt.


2010. február 10., szerda

Lépésről lépésre

Ideje leírnom, mert már kb két hete kezdődött, de halogattam, mert szerettem volna videóval robbantani, de az még mindig nincs, mert kicsit pörgős hetünk van, de leírni leírom. Videót meg talán holnap csinálunk. Egy ideje, nagyon felpörgött a mozgásfejlődése (megint), sokkal ügyesebben oldalaz, ahol lehet feláll és kb három hete kezdte el, hogy a bútorok között már nem ereszkedik le mászásba, hanem ha csak teheti, átlép valahogy. Olyan volt már, hogy egyet-kettőt lépett felém oldalazva kapaszkodás nélkül, de előre még nem mert elindulni. Egészen egy héttel ezelőttig, amikor egy-kettőt lépett felém, de a végén rámdőlt. Nem emlékszem már pontosan mindenre, de az a lényeg, hogy egyre ügyesebb volt és ma már jött felém másfél métert! Levegőt sem vettem, úgy izgultam, el sem hittem, hogy ilyen hosszút jött felém! Aztán délután az előszoba asztaltól elgyalogolt a fürdőajtóig, kb egy métert. Hihetetlen piciket lép és sokat, nem mer még nagyokat lépni és sokszor fenékre ül, de lépeget!! Ma nagyszüleimnek is bemutattuk a tudományt, ha hívom már mindig elindul felém! Nem erőltettem én a járást, nem vettem járássegítőt sem (hülyeségnek tartom), gondoltam másszon minél többet, erre tessék: lehet, hogy a szülinapján már odasétál a tortájához?! Ha már itt tartunk, rég le akarom írni, hogy annyira de annyira elégedett és boldog vagyok az én Botibabámmal: időre megszületett, komplikáció nélkül, nem sárgult be, nem lett tűzfoltos, szopizott jó erősen az elejétől fogva, evett -mit evett, zabált- rendesen, nem gyulladt be a köldöke, nem lázasodott be az oltásoktól, eddig csak egyszer volt kicsit taknyos, a mozgásfejlődése pedig a nagykönyv szerint halad. Nem is várok tőle semmi többet, minthogy haladjon a számára kijelölt úton szépen előre. Nem kell elsőként, nem kell csodákat produkálnia, szépen hozza a jó erős átlagot, ahogyan ő megérik az élet egyes feladataira. Nem extrém tempóban fejlődik (nem is örültem volna neki), de tény, hogy az átlagnak talán a kicsit gyorsabban fejlődő hányadába tartozik, 4 hónaposan ide-oda forgott, 5 hónaposan kutyizott, 7 hónaposan ült, állt és mászott. Nemrég egyedül kiegyenesedett a szoba közepén, ma meg már két lábon igyekszik felém. Nem is tudom szavakba önteni, milyen érzés ez. Talán az volt utoljára ilyen nagy hatással rám, mikor először hallottam hangosan kacagni. Akkor az volt a megdöbbentő, hogy rájöttem ő tényleg egy új kis élet, létezik és röhög egyet, ha jókedve van; a lépegetéssel meg rájövök, hogy nem is olyan sokáig kisbaba már.......A terhességem még ma is olyan élénken él bennem, mintha csak ma mártogattam volna a pisis pohárba kétcsíkosra színeződő lakmuszpapírt; a szülésem is rengeteget pörög az agyamban; a kezdeti nehézségek, az első kritikus két hetem és az első nehezebb hat hónap, aztán a mozgásfejlődésével sokkal könnyebb lett az életünk, nagyon élvezem a mostani időszakot, pláne, hogy jó ideje az értelme is hihetetlen fejlődésnek eredt. Lehet tanítgatni, tapsol, ugrál, integet, nevet, vannak kedvenc dolgai, tudom mit utál és mit szeret, mindet pontosan meg tud velem értetni, mindig tudom, hogy mi baja, rengeteget bohóckodik, idétlenkedik, szórakozik, végre mutogat egy ujjal, végre tudja h "tedd bele", le tud jönni fordítva az ágyról, mindent megért és mindent elmagyaráz, nagyon sokat dumál, be nem áll a szája, köpköd, gurgulázik, és nevet, mosolyog megállás nélkül, megmutatja a különböző testrészeit, kukucskál, egyre szociálisabb, olvas rengeteget és imádja ha éneklünk vagy olvasunk neki. Fantasztikus kis pasi. Tudom, röhejes, hogy az egyéves szülinap illetve az első lépések körül minden anyuka elveszti az eszét, de nincs mit tennem, beállok a sorba. Végem van. Már ami a Botiszeretet illeti.

2010. február 7., vasárnap

Újabb érdekes adatok

  1. Felettébb érdekesnek találom, hogy amikor minikatonákra vágott kivit szeretnék adni neki uzsonnára -amely gyümölcsöt egyébként egy másikkal összeturmixolva örömmel fogyaszt-, olyan undorodva és megvetően fordul el és húzza össze a száját, mintha meg akarnám mérgezni; ellenben: ha meghúzza az arclemosóm, ami istentelen keserű, az előbb megkóstoltam, vagy beleharap a szappanba, azt olyan arccal teszi, mintha mézet nyalogatna.
  2. Másodikként pedig következzen minden idők legközérdekűbb Bobóinformációja: nem a zöldborsó, ahogy anyukám jósolta, sem a hal vagy a máj, amitől én tartottam, hanem amitől a legeslegbüdösebb lesz a Bobókaki, aaaaaaaz aaaaaaaaa kivi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Arról nem is beszélve, hogy mire egyesével leszemezgetem a csupasz seggéről a magjait, miközben ő a cselgáncsbajnokságra gyakorol, belerokkanok. Remélem tehát, hogy valóban magas a C-vitamin tartalma és megéri a sok vesződés.

Munkanapló 4. hét

Nem sokat, de amit csináltam SZD ügyben:
  • voltam a BME-n konzultálni, szereztem néhány cikket. Hurrá, de el is kéne olvasni....
  • írtam a két cégnek reminder-t, hogy töltsék ki a kérdőíveket, de még mindig csak 30-at kaptam vissza a 100-ból....jövő héten újra zaklatom őket, mert ez még nagyon kevés.
  • ami a legfontosabb: elkezdtem írni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Igaz, hogy 1 azaz egy oldallal vagyok kész, de átestem a kritikus görcspontomon: az első billentyűt leütöttem, így talán már könnyebb folytatni.
A délutáni Bobóalvást már beáldoztam, de a délelőttit és az estét még képtelen vagyok. További motiváló tényező viszont, hogy megtudtam, hogy Sári barátnőmmel együtt államvizsgázhatnánk, ha leadnám márc. 31.ig.... megfontolandó! Tornázni csak kétszer tudtam, ebből egy gyilkosstep-egyedül! Anci sokat melózott (=alibizik= lazsál), Pár napja ínhüvelygyulladásom lett és a fogkefém alig tudtam megtartani, nemhogy fekvőtámaszozni....úgyhogy pénteken kihagytam az edzést. Ma viszont voltam, igaz a súlyzókat még nem vállaltam be. Valahogy beálltam a heti háromra, tök kivoltam, mikor pénteken úgy döntöttem, hogy nem megyek. A mai órán pedig (leszámítva a súlyzózást) már alig csaltam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Majdnem mindent végigcsináltam. Jövő hétre nagyon sok a programunk, de remélem összejön a három alkalom.

Produkció: xilofonozik

Jó, nem nagy cucc, de én mindig elképedve nézem, hogy mikre jön rá tök egyedül. Ez is úgy történt, hogy felmentünk a szomszédba, ahol Bobó szereti bebarangolni a lakást és így bukkant rá Kinga hangszeres dobozára. Kivette belőle a xilofont és az ütőjét, plusz a triangulum ütőjét és rendeltetésszerűen elkezdte ütögetni a xilofont. Előtte soha nem látott sem xilofont, sem hogy hogy kell használni, ezért is hatódtam meg nagyon. Fél órán át püfölte elmélyülten, meg sem mertünk moccanni körülötte, hozzá sem szóltunk, aztán kicsit lehoztuk még kölcsibe, de utána el is dugtam, mert szülinapjára szeretnék venni neki. Már korábban kitaláltam, hogy kap, de így még jobb ötletnek tűnik.

2010. február 3., szerda

1 éve írom...

Egy éve kezdtem a blogírást. Akkor még főleg unalomból kezdtem neki, itthon ültem a nagy hasammal, divatos dolognak tűnt, hát belevágtam. Nem tudtam, lesz-e értelme, meddig fogom csinálni, jó lesz-e. Aztán szép lassan belelendültem, és bevallom imádom csinálni. Imádok képeket keresni az interneten, ha nem saját fotó az illusztráció; imádok bejegyzés címeken agyalni, van egy-kettő, amire büszke vagyok; és legfőképpen imádok írni!!!! Egy dolgot gyűlölök: fotókkal tökölni-kiválasztani, kicsinyíteni, feltölteni, elrendezni....Pláne, amikor eltűnt 300 feltöltött fotóm (azóta visszatettem őket, csak pár hónap kellett hozzá...), szóval ezt a részét utálom nagyon. De az írást, meg szerkesztgetést, a sidebar állítgatását, a profil csinosítgatását mind mind imádom!! Imádom, amikor kész van egy jobban sikerült bejegyzés, ráklikkelek a megjelenítésre és látom az egész blogom megújulva, frissülve és ez nagyon jó. Biztos sokaknak bután hangzik, hogy ennyire fontos legyen egy blog, de mégiscsak egy napló rólunk-magunknak, szívem-lelkem benne van néha, ide elétek tárva, fotók vannak benne a családomról és persze Bobókámról, igyekszem mindenfélét tenni bele, ami nekem fontos. Ezért vannak néha pl. filmes posztok, amik biztos nem túl érdekesek mások számára, hiszen nem vagyok egy filmkritikus, nem tudok jól írni róluk, de ha egy film nagy hatással volt rám, jól esik ha nyoma marad a kis naplómban. Szeretnék mindent beszúrni ide, ami történik velünk, láttuk, hallottuk, röhögtünk vagy sírtunk rajta, hogy ne felejtsük el soha. Bár lenne több időm, hogy az összes számomra fontos filmről írhassak és bár lenne több tudásom, hogy értelme is legyen, annak, amit hablatyolok, de nincs egyik sem. Ez van. Jó lenne, ha írhatnék könyvélményekről is, bár abból sajnos nincs annyi, mint filmesből. Bár lenne lehetőségem leírni az életem fontosabb szakaszait, állomásait, bár elmesélhetném, melyik hely a legkedvesebb számomra a világon vagy mi az a három dolog, amit nagyon bánok az életemben; elmesélném mit keresett a fogkefém egy ideig a mosógép mögött a földön vagy hogy tört el a Grease kazettám; szeretnék írni az első és nagyon dédelgetett emlékeimről vagy elmondanám mi az az II6348; elmesélném ki az a három szívemcsücske pasi, akik két éven át minden reggel elém jöttek iskola előtt; írni kéne többet, sokkal többet a családomról, tesóim világbajnok beszólásairól vagy anyukám fantasztikus személyiségéről; megírnám, hogy égettünk rá egy pokrócot egy lámpára; elmesélném miért maradtam Görögországban egy héttel tovább a tervezettnél; a lelkem háborgó mélységeiről is fellibbenteném kicsit a fátylat és mesélnék a gyógyszerfüggő időszakomról meg arról, hogy sokáig pánikbeteg voltam; a szüleim válásáról vagy apukámhoz fűzött kapcsolatomról; mesélnék arról a rengeteg levélről, amit tőle kaptam, amíg Párizsban élt; elmesélném miért rettegtem gyerekkoromban a borzoktól és hogy bukott le nálam Jézuska és a Télapó; leírnám, ki és miért vert össze pár éve a Szigeten; a szerelmeimről is szívesen írnék, pl. elmondanám mit kerestem egy kisrepülőgéppel a Szentendrei-sziget fölött és hogyan kérték meg a kezem egy búzatábla fölött repülve, majd arról is, hogyan találtam Győzőre és hogyan kérte meg ő a kezem a tengerparton és hogy végül miért nem vagyunk azóta sem összeházasodva; leírnám, hogy szöktem ki egy időben minden este a házunkból rettegve a lebukástól; elmondanám mik azok a személyes tárgyaim, amiket magammal vinnék egy lakatlan szigetre; elmesélném mit gondolok politikáról, közéletről, divatról; és elmesélnék mindent, de mindent magamról. Honnan indultam, milyen gyerekkorom volt, kamaszkorom gyöngyszemeit, útkeresésemről és önmagammal vívott hatalmas csatáimról, később hogyan léptem a lecsillapodás és megállapodás majd végül az anyaság útjára. Itt tartunk most. Indítottam egy másik blogot, ami csak rólam szólt volna, de idő hiányában elég hamar feladtam, bár nagyon kedves volt nekem az is. Szeretek írni. Jó lenne ebből élni. Jó lenne nem összecsapni a bejegyzéseket, mert fáradt vagyok, vagy mert Bobó felébred vagy magának követel. Jó lenne visszaolvasni, amit írok és kijavítani a hibákat. Jó lenne tudni írni és tudni miről írni. Szívesen foglalkoznék írással, de egyelőre nincs ötletem. Marad a szakdoga, ami az egyetlen dolog, amiről nincs kedvem írni... :) Olvassatok minket továbbra is, nagyon fontos nekem, hogy tudom, hogy van pár ember, aki szeret minket, aki szereti, ahogy és amiket írok, szeretem a visszajelzéseket, hozzászólásokat!!!! Köszönöm szépen, hogy olvassátok, amiket írok! Megtisztelő. Amíg van miről, igyekszem továbbra is írni, mert legfőképpen magamnak szeretném megőrizni ezeket az élménypillanatokat, ahogy azt az egyik szívemnek legkedvesebb blogcimborám hívja őket és remélem nem bánja, ha erre az egy alkalomra kölcsönveszem ezt a kifejezést. Olvassatok minket továbbra is, Bobó él és virul, napról napra rosszabb, úgyhogy rajta nem múlik, hogy legyen témám. Magamat meg néha muszáj belecsempésznem a Bobósztorik közé, néha kikívánkoznak kevésbé közérdekű dolgok is. Keep in touch.

Külön anyukámnak 2.

Csak mert ez a cucc meg az öcséméké volt. Elég szocreál. :)
Bobón persze ez is cukin áll. Szerintem.

Produkció: rrrrr

Lehet, hogy még nem (mindig) integet, nem talál bele a formabedobóba, nem rohangál a lakásban és nem rajzol egészalakos embereket, de ki tudja mondani a R betűt! Ez az igazi tudomány!!!!!!!!!!! :)

2010. február 2., kedd

Egy, aki mindent visz

Videotékás lesz a gyerek

Egyik legkedvesebb tevékenysége a dvd-k lepakolása. Egy ideje már nem sok értelme van a tematika szerinti visszarendezésnek, bár én általában még vívom a szélmalomharcot. Olyan ügybuzgósággal szedi le egyesével a lemezeket, mintha egy igen szigorú filmkritikus volna, aki dobálja ki a szemétbe a pocsékabbnál pocsékabb filmeket. Megfog egyet és dobja át a válla fölött, majd jön a következő, míg már semmi sem marad a polcon. Ha végzett, elhagyja a tett színhelyét. Mint kapitány a süllyedő hajót.
Ma még a polcot is kiszedte a helyéről, de sajnos pont nem láttam, csak mire bejöttem ez fogadott: Ezen a videón már tökre elfáradt (nem is csodálom), majd igyekszem megörökíteni, amikor full-üzemmódban dobál. Szerintem lesz rá lehetőségem a napokban...