2014. február 28., péntek

Betegecske

Mentem érte, az udvaron voltak kinn, ücsörgött a favonat tetején, mint kiderült, egész nap rosszul volt, fájt a hasa. De rajzokat azért készített. Méghozzá szerintem istenieket. 



Űrhajó
Tengeralattjáró, körülötte muréna és egyebek
Világtérkép, Európa nélkül, mert az egyébként sem érti, hogy hogy van egyben Ázsiával, ezen mindig fennakad. Így egyben még sosem rajzolta le. Imádás.
Tegnap tényleg elég ramatyul volt:
- Gyere fürdeni, légyszíves!
- De, Mama, nekem most nagyon érzékeny a testem, nem tudok menni.

Este ágyban, bemegyek mégegyszer, letérdelek, megsimogatom, megkérdezem hogy hogy van:
- Hát, sehogy.
- Mit, érzel?
- Egy nagyon puha kezecskét. - és megsimogatja a kezem.

Fürdés után gyakran odabújik a meztelen kis testével az ölembe. Tegnap még ezzel is fokozta:
- Te vagy nekem a legfontosabb dolog a világon, Mama.




2014. február 26., szerda

Farkasom

Hosszas tervezgetés előzte meg a mai, óvodai farsangot. Először idén is hülyeségeket mondott, ahogy tavaly is felmerült a létrafok és a társai, de aztán megérkezett oda, hogy valami igazán félelmetes akar lenni. Egy ideig játszott az ördög, majd áttért a sikító szellemre vagy csontvázra, végül órákon át tartó internetes közös böngészés és beszélgetés után tigris vagy farkasra szűkültek a vágyak. Vérfarkasra.







Tegnap este hozta meg az apja a jelmezt, nagyon felpörgött benne, fél órán át a tükör előtt őrjöngött benne, ebben is feküdt le aludni, de végül levette és maga mellé gyűrte. Reggel tett egy fél megjegyzést, hogy ha ezt a jelmezt vissza kell vinni, akkor ő ma fel sem veszi, de eleresztettem a fülem mellett, ő meg hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát az oviban és ment be a csoportba, riogatni, morogni, rohangálni.

Büszke volt magára és elégedett a jelmezével, aminek őszintén örültem, mert nem kis fáradság volt megfelelni minden szempontnak (legyen maszkja, legyen lompos farka, foga is legyen, félelmetes is legyen, semmiképp se cuki).


2014. február 22., szombat

Izomemberem

Ez úgy be van ide tuszkolva, hogy alig lehet kihúzni, de a nagy erejemmel kihúztam.

2014. február 21., péntek

Télvégi holjárunk

Mostanában háttérbe szorult a rajzolás, nincs kedve hozzá túl gyakran. Viszont változóban van talán a szociális élete. Egyre gyakrabban hallok egyre több gyerekről az oviban, tágul a látóköre. És teljesen áttért a fiúkra. Mikor megyek érte, szinte mindig megállok kinn az ablak előtt, ott kell a teraszon elmenni az ajtóhoz, és bekukucskálok, mit csinál. Eddig szinte mindig egyedül játszott, vagy rajzolt, vagy majomkodott valahol. A minap nem láttam sehol. Mentem be, gondoltam, vak vagyok. Erre huncutkodva elém rohant egy kisfiú, bizonyos Levi, és megsúgta, hogy a Boti nincs itt, mert elbújt. Erre látom, hogy a Boti egy másik kisfiúval bohóckodik a lovagi sátorban. Akiről szintén gyakrabban hallok mostanában. Hatalmas boldogság ez nekem. A szülinapi zsúrja idén először lesz ovis barátos, amikor ő hív meg gyerekeket. Az egész csoportot meg akarja hívni. (Ő még egy zsúron sem volt, ami nem túl jó érzés, de mivel nem igazán barátkozott, nem csoda, hogy senki nem hívta.) Természetesen nem fogjuk meghívni az egész csoportot. De nagyon örülök ennek a változásnak, pláne, mert természetesen ennek a hátteréről is sok minden kiderült az elmúlt hetekben bennem. Azóta megint tudatosan szabadítottam rajta, engedtem el képzeletben őt, és tessék, itt a változás. Sok mindenre rájöttem, hogyan gátolom őt tudattalanul a fejlődéseiben, a szociális és családi kapcsolataiban. Próbálkozom.
Ja, a rajzai. Mind mai. "Mama, gyere, millió és egy rajzom van!"- mondta, majd bevonszolt a terembe. Megint állatok, de én el vagyok ájulva, hogy mennyire ügyesen ragadja meg az apró részleteket, amik az adott állatra jellemzőek. Ezt utánzásban is istenien csinálja, imádom.

Őserdő folyópartja: lajhár, denevér, tukán, tigris, fekete párduc és t. mellett a kicsinye. A csúcs: a folyami delfin, ínia!

Mélytenger: medúza, polip és valami hal

Tenger: tengeri szörnyek, tengeri kígyó, leopárdfóka!, cápa és még vmi a fekete, nem emlékszem

Sivatag: varánusz, teve, skorpió zseniális, csörgőkígyó hasában egérrel

Dzsungeli folyó: piranják, parton tigris, jaguár: foltjaiban pötty, leguán
Teknős balra, pálmafa, amire mászik fel a pálmatolvaj, parton leguán
 
Szavanna: a legjobb a hiéna, ahogy lehajtja a fejét közép felül n.sárga, flamingó, stb

Itt a kaméleonja atomcuki, a legkisebb, de a paradicsommadár is isteni, jobbra.
Ez pedig tegnapi ovis "családrajz". Mint kiderült, rajta van a család is, igaz egy dzsungelben... :)
Az emberalakok közül balra van Győző, középen Bobcim, jobbra én, azért van egy kezem, mert oldalról látszom. Pszichológus lennék, de utána kéne néznem, nem baj-e, hogy nincs arc, állatoknál is ritka, hogy külön rajzolna fejet, nem minden végtag van meg, stb. Majd elmélyülök ebben. Anyaként viszont imádom őket.


Ősztől akarom úszni vinni, elvileg szervezzük ovis körben. Tavasszal meg kell tanítanom biciklizni, bár rettenetesen félek tőle. Ennek nálunk (ennek is...) mély gyökere van, de próbálok majd másképp hozzáállni, lazán venni, türelmesnek lenni, kedvet csinálni hozzá, stb.... De úgy vagyok vele, mint anno a cumival és a szobatisztasággal. Be kell ismernem, hogy mélyen nem bízom benne. Megint itt tartunk. Legalább tudom, merre dolgozzak. Viszont megvan, hova megy iskolába. Elvileg foglalt helye lesz. Ettől nagyon boldog vagyok. 
Azt viszont gyűlölöm, hogy folyton el kell szakadnunk egymástól, 2-3 naponta elmegy az apjához. Szívesen megy, de ma pl. nagyon megsajnáltam. Épp hazaértünk, egy órát volt itthon, már öltöztettem vissza, felvette a kis pomponos sapkáját, és bandukolt le előttem a lépcsőházban, és lépett ki a sötétbe, az esőbe, és elment az apjával. Szívesen megy, de sajnáltam, hogy neki is folyton ki kell szakadni itthonról, ahhoz, hogy az apjával lehessen. 
Mindjárt itt a születésnapja. Még fogalmam sincs, mit kap. És miből. De biciklit biztos. Mondjuk annak örülni nem fog. A zsúrját várja viszont. Ahogy a jövő heti ovis farsangot is. Az ovis tornaórákat is imádja, van az alap, és jár egy külön mókustornára is benn. Na, meg a táncházba. Amiről nincs nagy véleménnyel, én meg alig tudom kifizetni, de jár, és mostanában azt is, mintha jobban szeretné. Én meg megpróbálok mostanában több energiát tenni a szociális életének kibontakozásába. Kívül is, belül is. Gyönyörű látni, ahogy ebben az elmúlt két hétben is mennyire felszabadult. Minden nap hihetetlenül pörög az oviban is, itthon is. Lelkes. Tőle én is. Meg más, saját dolgoktól is. Fontoshetek, fontos változások. De még nem elkiabálós. És a tavasz még itt sincs.

És ezek is maiak. Pedig csak egy órát voltunk együtt:
Bobo az onismeretrol:
- En ismerem magam. Há, mér, az a legfontosabb hogy magunkat ismerjuk nem?!
Bobo Odipuszrol:
- En utalom a lanyokat. De nem mindegyiket. Teged peldaul szeretlek.-
Mondta es a nyomatek kedveert megsimogatta az arcom.

2014. február 19., szerda

Szép új szó

Új kedvenc játéka - a barkochbák, szóláncok után - az 'igaz vagy hamis', és a kakukktojásos játék. Egyszerűek, mondani kell 3-4 szót, közte egy kakukktojás vagy olyan kérdést, amiről el kell dönteni, hogy igaz vagy hamis. Az a legcukibb, ahogy megmagyarázza - nagyon okosan -, hogy mi miért kakukktojás. Imádom, mikor tudom, hogy tudja, hogy valami miért lóg ki a sorból, de mégis nehezére esik megfogalmazni. De mindig megoldja, imádom!
Én általában hamar megunom a nagyon szürke és állatos kérdéseket, és alpáribb humorosabb vizekre evezek. Így esett tegnap is, és a flamingó-bagoly-róka-páva körök után, feltettem ezt a kérdést:
- Melyik a kakukktojás? Szemölcs, anyajegy, szőlő, pattanás.
- A szőlő. (persze röhög)
- És miért?
- Mert a többi ilyen csöcsféle.

És tényleg. Én kidudorodást mondtam volna vagy valami ilyesmit, de tökéletes. Csöcsféle.

2014. február 18., kedd

Apró cukiság

Amiért, amilyenekért imádom. Mert például imádja a könyvjelzőket. Minden este, de néha délután is leül könyveket nézegetni, néha 3-4 könyvjelzőre is szüksége van, hogy megjelölje a kedvenc oldalainál. Általában a legvadabb vadállatnál. Vagy ahogy a Peter Pan-ben, mindig a Seholszigetes oldalt.



Teszek-veszek a lakásban, most épp pont a könyveket rendszereztem, és belebotlok ilyen kis nyomaiba, amiket hagy itt az otthonában. Amik csak őrá jellemzőek. Az ő szokásai. Apróságok. Mégis elérzékenyülök.

2014. február 7., péntek

Beteg-státusz

Egy hete itthon van. Egy napot leszámítva, mikor az apja lakásán töltötte betegszabadságát. Az első napok idilliek, feltöltődősek, békességesek voltak. Úgy éreztem magunkat, mint annak idején, mikor még bölcsi előtt itthon voltunk. Élveztem minden pillanatát. Mostanra már tombol bennem a szabadulhatnék, és például most este tízkor cseppet sem tartom az élet adományának, hogy a paplanomon ugrál, tigrisként kúszik, és azt kérdezi tőlem: "mi a fontosabb, hogy a számítógépen szöszmötölj vagy hogy mindjárt megeszik a tigris?!". Igaz, én hagytam délután fél 5-ig aludni, és használtam ki szemét módon a csendet egy jó kiadós lakáselpakolásra, számolhattam ezzel a következménnyel.

Nálatok laknak-e állatok, közelről kell hallgatni, minden sorát kiélvezni

Ma délutáni program: cirkusz és nézőtér építés, szerencsére "játszani" nem kellett, a közös molyolást jobban szeretem, mint amikor dirigál, kivel mit csináljak

Fürdős csibészem

Ő élményfürdőzik ezekben a napokban, az óvoda említés szintjén sem kerül szóba, ha rajta múlna, kerek kis élete lenne itthon, a lakásban, velem, és az apjával, persze. Valamelyik nap megint mondta, hogy azt szeretné, ha vagy én laknék az apja lakásában, vagy ő itt velünk, de inkább ő itt velünk. A hálóban az ágyam fölött családi képek vannak, kb. négy éve ugyanazok. Természetesen sok közös képe van-volt az apjával is, meg csak ő, meg én és ő. Régóta készülök lecserélni a képeket, nagyon untam már, és tényleg az is zavart, hogy sok szempontból nem aktuálisak, tegnap végre lecseréltem őket. Sok kép van róla, kettőnkről, de Anna barátnőmmel is van kép, meg csak rólam, családról, hugiról. Cserébe kitettem a szobájába három új képet, egyet az apjával, egyet önmagáról, egyet Kingával. Ma reggel vette észre a hálót. Sírt nagyon, és kérte, hogy tegyem vissza a régieket. Ugyan nem mondta, hogy az apját nem látja, az a baj, simán az is tudja zavarni, ha egy ollót valamikortól máshol tartunk, én meg nem adtam a szájába a kérdést, de valami csak felkavarta ebben. Mindegy, megbékélt. Én szépen lassan haladok előre, és ettől őt sem kímélhetem meg, nem is akarom.

Van egy játék, főleg nyáron játszottunk anyámékkal, de néha itthon, ketten is: este meg kell beszélni, mi lesz a holnapi szó, és másnap spontánul bele kell szőni lehető legtöbbször a napi beszélgetésbe. Az előbb:
- Mama, lesz az a holnapi szavunk, hogy "Földközi-tengeri paplan"?

Most megint az én ágyamban rosszalkodik, az az igazság, hogy imádok vele aludni, de próbálom ritkán beengedni, elvi okokból. Ha rajta múlna, örökké velem aludna, de tartom magam. Heti 1-2x előfordul, de nem tetszik ez az irány, még akkor sem, ha élvezem. Szerintem neki is jó lenne, ha újra alapjárattá válna, hogy a saját ágyában alszik, nem merülne fel napi szinten. Nehéz, mert heti 1-2x az apjánál alszik, tehát ott már eleve variálás van, jobbnak tartanám, hogy legalább itthon állandó helyen, méghozzá, ahol eddig is, a saját helyén aludjon, de bele-belecsúszunk. Most ez van. És mindig nem egészséges, nem tudom, hogy megy hétfőn óvodába...

A betegségét hősiesen tűrte, fújja az orrát rendületlenül, engedi a cseppeket, kenőcsöket, gyógyszereket, az (éjjeli) orrvérzésekben is hős, ami egy rémálom, és egy külön történetet is megérdemelne, de nincs most kedvem felidézni, annyira rossz.

Viszont ma élete legjobb ötletével állt elő, rögtön áldásom is adtam rá, sőt, csatlakozásomról is biztosítottam:
- Mama, én holnap reggeli után visszafekszem az ágyba, és ott fogok pihenni egész délelőtt.
Mondjuk más elképzelései lehetnek a pihenésről, mert most meg ezt harsogja :
- Lesz nagy buli reggel az ágyban!

Én arra gondoltam, hogy 8-kor ébredünk, ágyban befejezem a Harry Potter első kötetét, természetfilmeket nézünk, kilakkozom a körmeim, el-elszunyókálunk, ágyban iszom a rémesen undorító hosszú, tejnélküli-legújabb szokásom szerinti kávém, ő állatatlaszokat nézeget mellettem, bele-bele alszik, plüssökkel matat, cirógatjuk egymást, délben megebédelünk, majd lefekszünk aludni.
A realitás nyilván más lesz, de majd kiderül...

2014. február 6., csütörtök

Nekem a Balaton...

- Szeretnék egyszer elmenni veled a Tisza-tóhoz, Bobó!
- Én meg a Gangeszhez veled. És szeretnék ott pecabottal fogni egy gangeszi gaviált!



2014. február 3., hétfő

Megnyugvás

- Mama, itt vagy? - kérdezi cérnavékony hangon a szobájából.
- Igen. - felelem a nappaliból.
- Szerencse.-motyogja, majd elalszik.



2014. február 1., szombat

Feladatfüzetek

Én neki, ő nekem. Jó kis móka ez. Imádom az ötleteit.

Képzeld el nagyszüleid háza - itt a feladatom a nagyszüleim kertjében élő állatok lerajzolása volt

Ez egy dzsungel, rajzold bele a dzsungeli állatokat! - Ne kerülje el a figyelmeteket a koronás, gorillaarcú, takonylógató kaméleonom se!!

Ez egy része a szavannának, rajzold ide az idevaló állatokat!

Csúcsarc szerintem, miket talált ki és írt le! És akkor az én kevésbé kreatív ötleteim:

Mi él tóban, mi él tengerben? Nevetségesen egyszerű, tudom...

A legcukibb a kis kék szekrény, 4 fiókkal! De, és a kukacos alma és a mérges viharfelhő is isteni! Az asztalomról nagyvonalúan feledkezzünk meg, nagyon szerencsétlen lett, ezért is a felirat.

Primitív kis kakukktojás kereső. Azért az almát először eltévesztette és a perecre szavazott, mondván, az édesség

Minden idők vaddisznója látható a képen, a feladat pofonegyszerű volt...