2012. szeptember 26., szerda

Csak őszintén

- Bobó. Erzsi kérdezi, hogy mi az, amit az oviban tulajdonképpen szívesen eszel?
- A jutalomból. Amikor van.


2012. szeptember 24., hétfő

Levendulás

Nyáron valahogy testületileg rákattantunk a levendulákra. Mindenhol kiszúrtuk, szagolgattuk, gyűjtöttük, préseltük, könyvjelzőnek használtuk, folyton elszedte az összes levendulámat, úgy kellett dugdosnom előle.

Aztán nyár végén fedeztük fel ezt a mesekönyvet, amiben szintén van egy levendulás mese, imádta azt is.

Eddig sok extrémitás nem jellemezte Bobókám táplálkozási szokásait, nem evett kovászos uborkát wasabival, nem tömte kétpofára a nyers fokhagymát, nem ropogtatott mustármagot korainderrel (hello, Simi :)), nemigen távolodott el a vajas kenyér szalámival földhözragadt világától, de most felvett valamit a tányérjára: a szárított levendulát...
Kaptunk egy levendulás mézet, amin volt egy csokor kívül az üvegen. Fellógattam a konyhában lévő varrógép gombjára, tök szépen öltöztette, gondoltam, jól mutat. Mígnem a kis kecském elkezdett rájárni, minden este leveszi onnan, elhurcolja az asztalhoz, és megeszik belőle esténként két-három szál virágot. Megkóstoltam én is, szó ne érje a ház elejét: keserű, mint a fene. A sajtot nem eszi, a gyümölcsöt nem kóstolja meg, a túrót nem hajlandó kipróbálni, de a szárított levendulát imádja. Ígértem neki levendulás limonádét, hát, kíváncsi leszek.

2012. szeptember 18., kedd

2012. szeptember 17., hétfő

Bobbal egy ágyban

Egész nap pszichodrámán voltam, fáradt vagyok. Lezuhanyzom és utána bebújok az ágyamba a legédesebb pasi mellé, akit csak a hátán hordott a föld, és aki már epekedve vár rám, olyannyira, hogy azt mondta, neki fürdés nélkül is jó vagyok, csak menjek gyorsan. Összedugjuk az arcunkat, egymáshoz fúrjuk kezünk-lábunk, majd édesdeden szuszogunk egymás mellett reggelig. (Vagy gyomron rúg, szemen szúr a tatuja farkával és arccsonton üt a kétkilós műanyag gorillájával és gyűrötten ébredünk.) - írtam ki a fészbukra.

Ezek után bekuckóztam magam mellé (Közölte, hogy "Ki, ez a cuki nő az ágyamban?"), a hátamon feküdve felpolcoltam magam, és olvasni készültem. Odafúrta magát a mellkasomra, a hónaljamba, ficánkolt, tekergette a kezem, hogy minél jobban átöleljem, simogatta a karom, rajtam feküdt és mocorgott szerintem egy órán át. Egyszer belekönyökölt a mellembe, kértem, hogy arra vigyázzon, erre felrántotta a takarót, elkezdett tapogatni, és megkérdezte, hol a nagy mellem. Mondtam neki, hogy na, az sehol. Kicsit még nyomogatott, aztán visszafeküdt rám. Néha beszélgettünk, néha csak nézelődött, forgatta a cumiját, dudorászott, néha az arcomhoz fúrta magát, simogatott. Mikor már idegesített az állandó mozgása, lefektetettem a "helyére", magam mellé, innen még odafúrta a csupasz lábamhoz az övét, hogy összeérjen, és nem sokkal később elaludt. Reggel is hozzám-rám fészkelte magát, és így feküdt még vagy húsz percig. Idilli volt. 

2012. szeptember 13., csütörtök

Jó reggelek, jó napok

Csupa takony, fáj az orra, lökdösi a kezem, ha fújom az orrát, úgy fáj neki, tüsszög, a nyakába és a karjára zuhogott ma az eső, a kabátja alá fújt a hideg szél, én majd' megfagytam, neki mégis jó a kedve ma reggel is, közölte, hogy egyáltalán nem fázik, és szerinte fognak udvarra menni esőben is.


Beértünk az oviba, elment egyedül pisilni, ott pucérkodott a fürdőszobában, azt ajtóból láttam csak egy-egy mozdulatát, majd leült a kispadra, felvette egyedül a szandálját, elhalmozott a szokásos reggeli pusziáradatával, jópofaságból a fülembe is cuppantott hangos-sípolósat (új szórakozása), majd közölte, hogy mindjárt sírni fog, de nem sírt, elment játszani Eszti nénihez. Büszkeségem.

Tegnap is elég ramatyul volt, de mégis úgy alakult, hogy két játszóteret is bejártunk, és utána még a könyvtárba is beugrottunk, bár ott már hisztisek voltunk mindketten.Ő 9-or, én 10-kor aludtunk el. Mondhatni, kidőltünk teljesen.






Lassan egy hete kettesben vagyunk, most az apja tölti jól megérdemelt nyaralását, eddig elég idillien teltek-telnek a napjaink, pedig egészségügyi gondok is a nyakamba-nyakunkba szakadtak, a vízvezetékeim is most omlottak össze, adtak rengeteg plusz munkát, és kellett őket megszerelni, a munka is sok, a terápiás folyamataimban is megint sok minden zajlott az elmúlt héten, és már a nyakamon a szombati pszichodráma is, az ovi is új még, bevásárolni, takarítani is nekem kell, de valahogy mégis sokat játszottunk mostanában, sok volt a quality time. Jó most vele.


2012. szeptember 12., szerda

Az igazi férfi

Már nem is emlékszem, hogy, de tegnap vacsora közben arra terelődött a szó, hogy a szerelmesek hogy becézik egymást. Ja, de emlékszem! Énekeltük az Elvesztettem zsebkendőmet című dalt, és megkérdezte, hogy mi az, hogy a galambomnak csókot adni?
Erre meséltem el, hogy a szerelmesek különféle állatneveken (is) becézgetik egymást:
- Szokták úgy hívni egymást, hogy cicám, nyuszikám, angyalom, mókusom, tubicám.
Erre ő:
- Vagy úgy, hogy "Gyere ide, Tehénkém!"

Nincs mit hozzáfűznöm. Ősi kódok ellen nincs mit tenni.

2012. szeptember 11., kedd

Ovisom

A második hetét kezdte tegnap az óvodában. Nagyfiú. Okos és ügyes. És én is sokkal-sokkal lazábban vettem ezt a változást, mint tavaly a bölcsődét. Úgy érzem, most nincs lelkiismeretfurdalásom, hogy beadtam, otthagyom, stb. (tavaly volt), nem kerítettem az ovikezdésnek túlontúl nagy feneket, tudott midnenről, tudta, meddig lesz bölcsis, mikor a búcsúuzsonna volt, pontosan tudta, hogy aznap bölcsis utoljára, és tudta, hogy jövő héttől oviba megy. Szóval tényleg itt most érezhetően sokkal kisebb a váltás, mert nem az egész rendszere-rendszerünk borul meg (ahogy tavaly).

A változást Bobókám, nincs rajta mit szépíteni: utálja és nehezen veszi, nem mondhatni, hogy ruganyos fából faragták (hiába, az én fiam), viszont egész gyorsan alkalmazkodik. Sok azért az újdonság, látom rajta, hogy zavarja, hogy még nem tudja, pontosan, mikor mi történik, nem ismeri még az óvó-és dadusnénik reakcióit, nehezebben meri még felvállalni magát és mondani, ha valamit szeretne, valami nyűgje van, de ezekről tudom, hogy pár hét, és belerázódik. Az óvónénikkel kapcsolatban nagyon-nagyon jók a megérzéseim, végtelenül türelmesek és kedvesek (tökéletes ellentéteim, haha), nyoma sincs megjátszásnak vagy smúzolásnak, és ez nagyon tetszik. Ahogy látom, Bobónak is tetszenek, egyelőre még a három dadussal együtt kicsit káosz van a fejében, hogy ki kicsoda, bizalmi embere vagy kötődése még nincs is, de ezt is majd időben. A gyerek is sok: 29-en vannak, ha senki sem hiányzik. Rémesen soknak tűnik a bölcsis 12-höz képest. Szerintem ezt is nehéz lesz neki megszokni, de kénytelen lesz. A játékok tetszenek neki, a gyerekek közül is van pár, akit már emleget. Hatalmas öröm még, hogy egy csoportba járnak a házunkban lakó Kingával, akivel elég sokat bandáztunk együtt, és bár különösebb érdeklődést eddig Botond nem mutatott felé, és tartottam is tőle, hogy hidegen fogja hagyni, hogy ott van a csoportban, nem így lett. Örül neki, igényli, állítólag játszanak együtt az udvaron, állítólag valamelyik nap reggel Kinga vigasztalta meg, tegnap meg egy ilyet is mondott, hogy "A három jóbarát: Anita, Kinga és én.". Bölcsistársak is vannak páran, annak is örülünk.
Nekem is szoknom kell az új rendszert, az új arcokat, szokásokat, Bobónak is kell még jópár hét, mire belerázódik, de a kezdés és a hozzáállásunk azt hiszem, sokkal-sokkal jobb, mint tavaly. Reggel ugyanúgy nyüszmög: "Nem örülök, hogy óvodába kell mennem.", néha nehezen indulunk otthonról, sietünk, türelmetlen vagyok, stb., de jellemzőbben azért egész simán telnek a reggelek, jól bejárattuk már mi ezt ketten. Az elválás ugyanúgy nehezen megy neki, elsírja magát az ajtóban, rengeteg puszit ad, majd elenged, besétál és játszik. Már hallottam tőle benti éneket és benti mesét, festenek, hozott már haza rajzot, ma már bent is egyedül ment pisilni, egyedül húzta fel a gatyáját, figyel, játszik, otthon sokat mesél. Pozitív vagyok.