2011. február 25., péntek

Állatok

Az egész júliusban kezdődött, a tesóimtól örökölt lovakkal. Akkoriban még nem volt nevük, de a később Herceg és Csillag nevű paripa voltak az elsők, akiket kegyeibe fogadott és a kéthetes nyaralás alatt végig ezzel a két lóval játszott, majd amikor hazajöttünk, itthon annyira megörült a hátrahagyott kislovaknak, hogy Velencén már Pejkó és Villám nőttek a kezéhez (egyet ott elvesztettünk, hetekig kereste). Még Kőszegen 1600 ft-ért megvettük neki anyukámmal az első háziállat készletét (tehén, bika, kecske, disznó, öszvér, kos) és azóta is (tehát hét hónapja!) a ezek a legeslegnagyobb kedvencei, semmi eddig nem ütötte ki őket a nyeregből. Volt idő mikor a tehén-bika párost hurcolta magával, aztán volt egy "két-szamár-korszak" (tettő-homá), akkor a barna és a fekete szamarát cipelte, kecske-tehén és tehén-malac párosítás is volt.


Állatok a kézben: mindig mindenhol

A ló-és háziállat alapkészlete mellé szép lassan elkezdtük neki gyűjteni a vadállatokat is, illetve a háziállat-gyűjteményét is komolyabb szintre hoztuk.Van néhány luxusállata is, de főleg a kommersz műanyagokat vesszük neki, illetve az idei karácsonnyal a Playmobil és Duplo állatok is begyűrűztek otthonunkba, ez utóbbiakat nem annyira szereti egyébként. Kedvence még az Állatkert Shop-ból gyűjtött 200 ft/db áron kapható miniállat-sorozat, ezek nagyon cukik, tényleg, én is imádom őket. 
Hogy minek gyűjtünk? 
Nyugodt szívvel mondhatom, hogy reggeltől estig ezekkel játszik. Gyakorlatilag semmi mással. Mindig kettő valami van a kezében és eleinte még csak vágtatott velük az asztalon vagy a földön, most már komplett jeleneteket játszik le velük. Beszélgetnek, találkoznak, bemutatkoznak az állatok egymásnak, ilyesmi. Olyan is van, hogy csak nézegeti őket, ide-oda rakosgatja, pakol, eldug, betesz, kivesz, megvizsgál, kérdez közben, gyönyörködik bennük. Aztán a legkomolyabb, hogy csoportosítja őket: "szavonnás" állatok, sivatagi állatok, "dzsungeles" állatok, "Ausztráliás vadállatok", háziállatok. Pontosan tudja, mi hol él, mi mit eszik, mikor milyen felbontásban, de biztos, hogy rendszerezi őket. Sorba állítja, körbe rakja, átrendezi, újraszervezi. Ha könyvben lát valamit, már ugrik is és hozza a műanyag vagy plüss megfelelőjét, olyan is van, hogy kirakja a könyv lapjaira, amit ott lát (én mutattam neki, de teljesen elsajátította), összevon plüssöket és műanyagokat. A legjobb, hogy aztán el is pakol, tudja melyik állatkészletnek melyik dobozban a helye, nagy a kiborulás, ha rossz helyre kerül valami. *
Játék közben jár a kis agya, kommentál, gondolkodik, kérdez, válaszol. Könyvekben is megint szintet ugrottunk, már ezeket lapozgatjuk vele. Eszméletlen sok állatot ismer, tud vagy hatféle szarvast; pont ma csíptem el tőle reggel járkálás közben, hogy sorolta, hogy "vadnyúl, házinyúl, sarki nyúl, üregi nyúl"; sok állatnál tudja melyik a hím és melyik a nőstény; az állatcsaládok elnevezéseit ezer éve pontosan tudja; felsorolja melyik madarak nem tudnak repülni, mik az éjszakai állatok, tudja mik a hüllők, stb. Nehéz lenne lejegyezni mi mindent tud, akkora a tudása az állatok terén, mint egy nagyobb óvodásé. Állandóan Állatkertbe akar menni és sorolja, hogy mi mindent akar megnézni. Imádja.
A háziállatok egyébként kitüntetett állatcsoport, ezek a kedvencei, azon belül igazán a négylábú patások izgatják, azon belül pedig a fő és örök és állandó kedvenc: A TEHÉN. Könyvben, mesében, állathangban, bárhol és bármilyen mennyiségben a kedvenc állata a tehén. A TARKA TEHÉN. A tőgyös állatok egyébként is vonzzák, nemrég csoportba rakta a nőstény kecskéjét és a teheneit, majd közölte, hogy "ezek a tőgyös állatok". Emiatt a tőgy-mánia miatt az elmúlt hetekben kicsit rá is paráztam arra, hogy van-e vajon összefüggés a szoptatás és e között, nevezetesen, hogy szarul csináltam valamit a leválasztásnál (igaz, magától állt le 11 hónaposan), de ha nem is, akkor is nyilván valami rettenetes dolog áll a tőgyfétis hátterében, gondolom én és töröm a fejem, miért ez a nagy rajongás. 
Na, de vissza az állatokhoz. Nem unja tehát őket, mindenhova cipeli őket, mindenhol és mindenben csak az állatokat keresi. Fülig szalad a szája, ha útközben vagy vendégségben állatokra bukkan. Az egyik kedvenc játéka: van egy tornya, aminek minden dobozában el szoktunk rejteni abból az állatból, ami rajta van. Ettől megőrül, annyira imádja. Külön játsszuk a háziállatos kört és külön a vadállatos kört. A játékokat nem dugjuk el, "az nem érdekli a Bobót". Másik kedvenc foglalatossága: be kell tenni a kiságyba és beönteni neki a plüssöket. Sose hittem volna, hogy ezekkel játszani fog, de órákig elvan velük. Valamelyik nap - régóta terveztem - összeszedtem az összes készletet és kiraktuk csoportosítva. 



30 db ló (14 sima, 16 Playmobil); 36 db háziállat; 30 db Playmobil és Duplo; 15 gumi háziállat; 31 db kutya (Hugié volt); 6 db erdei állat; 27 db vadállat és 7 db gumi vadállat. Összesen 183. A plüssök külön kategória, azokat nem számoltam, nem fényképeztem. Apukám azt mondta,  "egy játékállatkert kellene most már neki"...Nem vagyok benne biztos :)  Az a durva egyébként, hogy -a lovakat és a gumiállatokat leszámítva, ezek egy ideje érdektelenséget váltanak ki - majdnem mindegyiket számon is tartja. Állandóan keresünk valamit, mert neki percenként tíz állat megy át a kezén és mindenképp meg kell lennie annak, amit éppen kézbe akar venni.

Hétvégén megint állatkerteztünk és nem bírtam magammal, kapott még 5 állatkát a pici-sorozatból és egy korallkígyót, ami óriási kedvenc lett (a kígyók egyébként is azok). Közeleg a születésnapja... Nehéz, mert semmi mással nem játszik az állatain kívül, úgyhogy úgy döntöttem, ha nem is sok egyeddel, de még bővülni fog az állatkertünk, mert valamelyik nap nézegette a seregletet és görbülő szájjal közölte, hogy "nincs antilopod". Tényleg nincs. Ahogy okapija és tapírja sem, ezeket szeretnék neki luxusváltozatban, illetve eltettünk neki karácsonyról egy kisebb Playmobil-készletet, plusz vateráztam neki egy szintén Playmobil szarvasmarha-családot. Mert ezt kért! Egy ideje pedzegetem neki a szülinap témát, kérdezgettem, minek örülne, erre izgalomtól remegve közölte, hogy "tarka tenehet." Így legyen. Igaz, azért már ész nélkül én sem vásárolok, van, amiből már tényleg több példánya van a kelleténél. Annyira hálás viszont értük és annyira megéri és megtérül, hogy nem bírok ellenállni. Rajong értük én meg érte. A fenti létszám tehát még felül nyitott.

*1 perce: Áll az asztalnál, rakosgatja az állatait, majd döbbent arccal: "Sír Kán: hogy kerül ez ide a növényevő állatok közé?".





16 megjegyzés:

  1. Hihetetlen ez a mennyiség tényleg, de Bobónak tényleg megéri, olyan szinten tudja és érdekli és érti és kezeli őket. Kíváncsi leszek a szülinapi szerzeményekre és főleg az örömre! Szerintem nagyon messze van még a létszám vége, vélhetően megismétlődik a karácsonyi - Mindenkitől azt kap, hát hiszen annak örül - bővítés. :-) Bobónak igazi jó ajándék lehet egy-egy állatkerti bérlet Nektek és sok-sok állatkerti látogatás...

    VálaszTörlés
  2. Ja és a "görbülő szájjal közölte, hogy "nincs antilopod"-ért pedig megzabálom! :-)

    VálaszTörlés
  3. Jaaaaj!!! Irtam egy hosszút, erre elszállt!!!???
    Szóval, nekünk is van luxuokapink:)))) Karácsonyra kérte a gyerek.....
    Meg rengeteg párszázforintos, csomagban kapható állat, meg legós állatok, meg plüssállatok, meg kindertojásosállatok kilóra, meg szívószálra ragasztott éngyártotta papirállatok, meg miegymás.
    Most pedig érkezett a svédsárgakék bútorboltból egy csomag szuper kis textilállat (van benne tarka tehén is!!!!!), ami azért külön jó, mert Nünü gyakran játszik "anyukáskicsijét", és ebben pl van "Anyukamalackoca, meg jajdearanyos picimalackák", meg bárány, meg picike tehén, meg hattyú. Egész jó!
    Na, nekem is meg kéne számolnom a csapatot, de nem veszem rá magam. Pláne, hogy itthon és otthon (Nagyikáéknál) is rengeteg játék van.....
    Szuper összesítés, gratulálok!!!!!!!!!!!!
    Csók, Piroska

    VálaszTörlés
  4. Na, most meglepődtem.. Júliusban kezdődött?? Nekem úgy rémlik, Bobót már csak így, állatimádó-, cipelőBobóként ismertem... Mi volt előtte? :))

    A sorbarakás istencuki, vártam már nagyon a képet, és a kis Bobóképsor is, annyira kis hamvasarcú kisfiú volt, némelyiken egész babás még, szemben a mostani kisfiúarcával.

    VálaszTörlés
  5. Szilvi, Zoo-ba van bérletünk, viccelsz? :) A család már ki van akadva, milyen gyakran járunk...
    Piros, akkor nálatok eszét vesztené Bobó...!!
    Van olyan ikeás plüsskészlete, egyszer ő harcolta ki az ikeában, iszonyú balhét csapott érte, de szerencsére imádja!! Luxusokapi gyönyörű, tőlünk tapírt és azt kap (ill. a pm szarvasmarhacsaládot), aztán meglátjuk innen-onnan csurran-e még neki állat... Inkább más kellene azért.

    VálaszTörlés
  6. Judit, nem tudom mi volt előtte...fogalmam sincs, asszem a focilabda, illetve labda-mánia altogether. Régiképek: képzeld, tökvéletlen vettem észre, hogy itt állatok vannak nála, kari előtt hívattunk elő néhány képet és ez a 4 végül egy csoportban került a falra, mikor feltűnt a hasonló tematika :)

    VálaszTörlés
  7. Húúúúúúúúú, hát én azt hittem, hogy Ádám autó-gyűjteménye már-már a "ciki olyan sok" kategória, de Bobó állat kavalkádja (azaz csoportosulásai) kenterbe verik azt! :)
    Szerintem nagyon klassz, hogy Bobó önmaga így kiválasztotta a "kedvencek" kategóriát, azaz az állatokat, befolyásolás nélkül. (így volt ez nálunk is az autókkal)
    Én is úgy emlékszem, mintha Bobó már sokkal régebben a kezében a lovakkal járt-kelt volna...:)) De ezek szerint akkor már előbb, mint július. :)
    Vissza tekertem, valóban a focilabda előzte meg az állatokat, de ez az IGAZI!!! :))

    Szuper a távoli állatkertes kép! :)

    VálaszTörlés
  8. Elképesztő! A mennyiség és a tudás is. Nekünk van egy zsák állatunk, most jutott eszembe, fogalmam sincs hol, használtan vette, mikor Dina tök pici volt, aztán sose érdekelte. Se korona, se fátyol, érdektelenek. Alsó-középkategóriásak, megkotorjam, hátha van antilop?

    VálaszTörlés
  9. én emlékszem, amikor égen-földön rücskös labdát kerestetek!

    VálaszTörlés
  10. Zsófi, esetleg megkereshetnéd, ha kb tudod hol van. De Júda még rájuk kattanhat, nem?? Bár nem hiszem h az összes kéne, talán 1-2 extraság :)
    Rücsköslabda végül 4 db lett...

    VálaszTörlés
  11. Hát először is: hát én szakadtam a röhögéstől ahogy Bobó ennyi mindent tud, hogy ez annyira hihetetlen... :DDD Kérdeznéd meg Hannát, mi az az antilop... Asszem nézne nagy bambán... :DDDDDDD Én örülök, ha a zsiráfot, tehenet, kecskét stb felismeri... :DDD
    Másodszor: nem semmi a gyűjtemény, és félelmetesen okos, tök jó, hogy ennyire érdekli, leköti!!!!!

    VálaszTörlés
  12. Az óvodások nem tudnak ennyit az állatokról...
    Imádom a sorba állított gyűjteményt és a kis gazdájukat is, ahogy ott üldögél.Egyébként elképesztő az a filmkészlet azon a két polcon, nem ülsz oda mellé egy fotó erejéig? :)
    Mirkó most van rágyorsulva a labdákra, remélhetek ilyen fokú érdeklődést az állatvilággal kapcsolatban?
    Ölelés:Különk.

    VálaszTörlés
  13. KKm, no, igen, az én gyűjteményem sem véges, hiányzik még 1-2 almodóvar :), csak másfél éve már nem kronologikusan és téma szerint vannak rendezve...legalábbis az alsóbb polcokon.

    VálaszTörlés
  14. Majd leszedem a szatyrot, ha ezek nincsenek a közelben. Tudod te is, milyen mennyiségű játékuk van, hát egy pár állat nem fog hiányozni nekik, az tuti.
    Azon gondolkodtam, hogy Boti júliusban akkora volt kb, mint most Júda. Háááááát, mondjuk annyira nem érdeklik az állatok, 3 félét ismer, ez szerinte lefedi a teljes faunát: cica, vava, cici - ez utóbbi ui. cin-cin egér jelentéssel is bír

    VálaszTörlés
  15. "akkora a tudása az állatok terén, mint egy nagyobb óvodásé" Ezen a mondaton felröhögtem. Szerintem meg egy kicsivel már többet tud mondjuk nálam :-))) Bér lehet, hogy ez engem minősít ;)
    A Sír Kános sztori beszarás! És gondolom van ilyen ezerszám. Hihetetlen okos Bobó, annyira imádom ezeket az állatos sztorikat!
    Az meg hogy kapható okapi-figura, álmomban nem jutott volna eszembe :-O

    VálaszTörlés

Mit szólsz?