2011. március 29., kedd

Faragott rokonok

A "Szegény ember vízzel főz" elve alapján Botond - aki egyébként eléggé rákapott a rajzolásra - tegnap szöszmötölt a ceruzáival, én félfüllel figyeltem csak, majd arra kaptam fel a fejem, hogy felállított két ceruzát (a pirosat és a sárgát) és vigyorogva közölte, hogy azok Hugi és Bence. Aztán elkezdte kommentálni a történéseket és kiderült, hogy vendégek érkeznek hozzánk sorban, elsőként tehát Hugi és Bence, majd Ákos Papi, majd Zsuzsa nagyi, majd Ákos Papi mégegyszer. Aztán volt olyan vendégünk, aki felborult: "Hoppá, a Bence felborult, nem tudod felállítani a Bencét", aki leesett: Ákos Papi leesett, Mama felvegye az Ákos Papit" és hasonlók. 
Rendezgette, nézegette, számolgatta őket vagy félórán át. Én meg főleg csöndben gubbasztottam mellette és legeltettem a szemem az imádnivalóan cuki és okos gyerekemen. 



A napokban  már játszott olyat a ceruzákkal -egy Hősök terén tett látogatás után -, hogy kinevezte őket a Hét vezérnek és fentiek mintájára ilyenek hangzottak el, hogy "Megint elgurult a Töhötöm" vagy "Mama! A Bobó nem találja a Kondot." Zabálom meg ezt a gyereket. 

Bobmester rajzol...

...és ezek szerint azt is tudja, mi történik, ha "véletlenül összekeveredik a fehér és a fekete szín."



2011. március 21., hétfő

Festegető

Az első
Hogy szerény létszámú, de megbecsült közönségünket el ne ijesszük, előre megígérem, hogy nem fogom a gyerekem minden egyes tollvonását rátok tukmálni, büszkén hirdetve, hogy lám, milyen szép tehenet, szamarat, bikát tud rajzolni, miközben három felismerhetetlen vonal árválkodik a rajzlapon és bókokra sem fogok feleslegesen utazni, de azért az első festménye, már csak az elsősége okán létjogosult egy fotó erejéig. 

A mű egy hete készült, egy bábszínházi műsor után lehetett festegetni. Mivel nem egy nagy kézműves-virtuóz, a rajzolás, nyomdázás, gyurmázás nem igazán mozgatja, nem hittem, hogy érdekelné, de Botond valahogy odaszabadult a nagyok közé, ecsetet ragadott és mint aki régóta tudja, hogy kell festékbe és vízbe mártogatni, majd pacsmagolni, elkezdett festeni. Ez lett belőle. Nem szóltam bele, teljesen magától csinálta. Szerintem tök ügyes, tiszta vidám és jól kitöltött lett a rajza. 
A szombati zsúrra egyik vendégünktől -nem teljesen véletlenül- tempera-készletet kaptunk, úgyhogy ma is alkottunk és nem mondom, hogy a citromsárga tégely nem lett pl. merőben fekete, de azért kezdetnek elég ígéretes volt Bobókám teljesítménye. Lehet, hogy fel tudja sorolni a repülni nem tudó madarakat vagy a tejtermékeket, de rajzolni (és semmi más kézműves dolgot) nem tud.


A készlet
A mai

Nem csoda, hiszen én sem, úgyhogy nem is erőltetem a kreatívkodást. Csináltam már neki gesztenyefigurát, gyurmázásban elég jó vagyok (bár sólisztgyurma készítésére még nem vetemedtem) és nyitott vagyok a fejlődésre, viszont nem vagdosunk, nem ragasztunk, nem fogunk fogpiszkálóból istállót eszkábálni, nem fogunk soha nemezelni vagy dekupázsozni, nem vagyunk egy kreatív, fürgeujjú család, de próbálkozunk. Most épp a festéssel.

Madárka

Nem erőssége az egyedülevés, de ma hajlandó volt nélkülem bekanalazni egy joghurtot és ha már így alakult, közben közölte, hogy "Madárnak öltözött a Bobó" és így csinált:

A kanál lenne a csőre. Millió ilyen bohócságot talál ki naponta, de ez ma nagyon tetszett és megörökíteni is sikerült. A link után még egy videó is található.

2011. március 20., vasárnap

Szülinapok kotyvaléka

Vacsorázunk, dünnyög az orra alatt, kezében a Tarkatehén.
-Tó, folyó, patak. Ezek a vízfélék.

Ágyban van, kikiabál, hogy menjek be, mert nem kéri már az oroszlánt (amit Zsuzsa nagyi ovijából kunyerált el).
-Mit kérsz helyette, Bobek?
-Bizony, hogy a Bagirát!

-Bobó, te szereted az almát?
-Nem.
-És miért nem?
-Van a Bobónak corn flakes, reggeli és vacsora.
(= van neki jobb ennivalója is, mit kezdjen egy holmi almával)

Ül az ölemben, édelgünk. Odabújik hozzám, közel az arcomhoz, simogat, taperol, puszilgat. Rátalál a -kifestett-szempillámra, elkezdi csikizni, majd elvigyorodik:
-Ezek a Mama tüskéi.

Reggel áll a tükörnél és dumál, majd odajön hozzám:
-Milyen igazságot beszélgetett a Bobó? (ilyenkor ezt a kérdést kell neki feltenni)
-Milyen igazságot beszélgettél, Bobókám?
-Azt, hogy a varacskos disznó meg a vaddisznó meg a malac azok malacfélék.
Miután összepuszilgattam és ölelgettem, megerősítettem, hogy ez valóban nagy igazság volt.

Az előbb odavisz egy malacot az apjának:
-Ez a malac tökéletes.

Szerintem meg ez a gyerek tökéletes. Igaz, most épp közölte, hogy "egy fikát vett ki a szájából".

2011. március 15., kedd

Ez a nap más volt, mint a többi

Tekintsük át vázlatosan az igencsak eseménydús mai napunk, lássuk mi minden volt ma:
  • Reggelire corn flakes, kicsit több quality time, mint a szokásos;
  • Kérés a szülinapos részéről, hogy menjünk sütizni;
  • Zárt cukrászda, 15 perc elütnivaló idő a nyitásig;
  • A festői Bosnyák tér meglátogatása, a templom rámpáján fel-le rohangálás a napsütésben;
  • Maradék szikkadt sütemények szájhúzós elfogyasztása, napfürdőzés a cukrászda kerthelyiségében;
  • Hősök tere bevétele: ellenkezés a motorozás ellen, méterenként elesés, megfelelő méretű tornacipő híján, focizás és szoborramászás, kikerülhetetlen miép-megemlékezés, irredenta dalok hallgatása;
  • Kukoricázás a festői Városligeti tó partján, szétázott zsömlék és madártollak közé nyúlkálás a vízben;
  • Behajtási tilalom az állakerti körútra, otthonfelejtett mobil, 20 perc várakozás az útpadkán, maratoni séta az autóhoz;
  • Nappapáék gömbvillámszerű átvonulása a lakásunkon, egy kis szomorkodás és dühöngés a részemről;
  • Az ünnepi ebéd elfogyasztása: krumplikrémleves és rántott sajt rizibizivel, meggybefőtt;
  • Ünnepi alvás, részünkről lázas, de csendes készülődés; 
  • Vendégek fogadása
  • Az ünnepelt felébresztése céljából történő Pál Kata Péter című gyerekdal kánonban előadott verziója a vendégsereg részéről;
  • Értetlenkedés Bence részéről, hogy a dalnak miért nem vagyunk képesek egy verzióját énekelni;
  • A kánon fogalmának Bencével való megismertetése;
  • Az ünnepelt köszöntése, tűzijáték, gyertyafújás, ének és puszik nélkül;
  • "Az ünnepelt és a torta" című ziccer-fotó ismételt kihagyása;
  • Ajándékbontogatás
  • Az isteni általam sütött torták elfogyasztása;
 

  • Marcipánfigurák megjelölése;
  • Az új játékok birtokbavétele, hatalmas kergetőzés, hancúrozás Ákival;
  • Bálint és Bence részéről egy kis ejtőzés;
  • Nagyszüleim részéről egy megszokott hömpölygő vita a nemsokára esedékes lomtalanítás kihasználásról;
  • Képek fel -és átszerelése, kislakásunk szebbététele;
  • Két-két szelet torta átmentése holnap reggelre;
  • Ölremenő küzdelem a konyhában a fiútestvéreim részéről, cél: a minden idők legnyomorultabb, legsajnálatraméltóbb fiatalja cím elnyerése; 
  • Sok-sok nevetés, kacagás és móka; 

  • Sikertelen kísérlet arra, hogy anyukámról és/vagy rólam előnyös fotók készüljenek;
  • Sikertelen kísérlet arra, hogy hármunkról előnyös fotók készüljenek;
  • Felhőtlen szórakozás és élményfürdőzés Botond részéről;
  • A vendégek kikísérése, a romok részleges eltakarítása;
  • Levezető csendes-nyugis játék és olvasás hármasban; 
  • Két és fél év itt-élés után Győző részéről a "Hol tartjuk a szögeket?" kérdés feltétele;
  • Vacsora kihagyása;
  • Az ünnepelt megmosdatása;
  • Estimese olvasás, szigorúan új könyvekből;
  • Még mindig tartó játék az új luxusállatok ágyba való ki-be kérésével illetve a szobájából kiszűrődő köszönetnyilvánítás a szülőknek: "köszönöm szépen, Mama a sok-sok-sok-sok ajándékot és a finom sütit";
  • Fotók áttöltése a gépre és azok megtekintése;
  • Maximális elégedettség a mai nappal, hála a résztvevők felé, érzelemáradat az ünnepelt felé.
  • A blogolvasóktól pedig elnézés kérése, a montázs-készítési hiányosságaim miatt, engesztelésül nem a 300 képpel terhellek titeket, csak ezzel a párral.


Botond 2 éves

Kétéves

Este 9-kor közölte, hogy "kijössz az ágyból és elmegyünk a Hősök terére". Megbeszéltük, hogy majd reggel, hiszen akkor már szülinapja lesz. Elég nyugtalanul aludt, sikerült tehát elérnem a célom a gondos szülinap-előkészítéssel, mert szerintem izgult. Reggel:
-Ma van a szülinapod, Bobó!!
-Hol?
Jogos. Mert csak később kezdődik a buli, egyelőre nem érti mit hajtogatjuk ezt a szülinapot, mikor én ugyanúgy gépezek reggel az apja meg kávét főz. Na, de majd 11-től indul a banzáj.
Megint szembemegyek az akaratával, mert nem piros és sárga ajándékokat fog kapni, ahogy kérte, de remélem, hogy ettől a csomagolástól még nagyobb izgalomban lesz. Ahogy a tehenes szalvétától is, meg a kétféle tortától, amik ha nem folynak szét, az egyik szívecskés-túrós-meggyes lesz, a másik csokitorta. tetejükre tehenes marcipánt kért, ezt még nem tudom, hogy tudjuk-e teljesíteni. Aztán ott lesz még a tizenpár könyv, három luxusállat, szarvasmarhacsalád és egyéb apró ajándékok, köztük Sír Kánnal, amit nagy adunak szánok, remélem bejön. Na és végül, de nem utolsósorban remélem örülni fog a vendégseregnek, akik a mai napon eljönnek hozzá, hogy felköszöntsék. A mai nappal igazi ünnepi hét veszi kezdetét, hiszen még három köszöntéssel számolhatunk, további rokonok és kisbarátok személyében. Isten éltesse Botibabát!!!


2011. március 14., hétfő

Öcsi Dédi

Kisebb korában kicsit tartotta velük a pár lépés távolságot, mára egész jó barátságban vannak. Nagyszüleim (nem csak ők) lesik a kedvét, mindennel kényeztetik, énekelnek, mondókáznak neki, tanítgatják, pattognak neki. Botond már kifejezetten szívesen megy hozzájuk, örül, ha találkozik velük, szívesen csacsog nekik, tegnap még puszikat is osztogatott nagypapámnak.


Az egy dolog, hogy mi oda vagyunk érte, de azt még mindig nem szoktam meg, hogy mások is. Hihetetlen érzés látni, hogy hogy rajonganak és mennyi szeretettel halmozzák el az én gyerekemet. Valahogy ilyenkor a kiskori saját magam látom Bobóban és nagyszüleimben pedig azt, ahogy annak idején engem kényeztettek és zsongtak körül. Mellkasszorító érzés. Ahogy az idő múlásával való szembesülés is. Gombóccal a torkomban figyeltem, ahogy nagypapám kínlódva négykézlábra ereszkedett és fájós karjaival támaszkodott, majd fürdőzött Bobó puszijaiban. 
Öcsi ma elkísért minket egy bábelőadásra is, az autótól a színházig Bobót közrefogva sétáltunk kézenfogva, simán viselte nagypapám kézfogását is, nem rángatózott, büszke voltam nagyon. Aztán simán elment Öcsivel büfézni,  5-10 perc elteltével gondoltam rájuk nézek, merre járnak, hiányol-e a gyerekem, erre mit látok?
Támasztják a bárpultot és beszélgetnek. Na, jó, nem áltatom magam, biztos elsősorban a ropinak volt köszönhető a nagy lazaság, de borzasztó melengető érzés látni és megtapasztalni, hogy már nem csak velünk érzi jól magát. Büfézett ma a dédpapájával. Tegnap meg sört ivott. Holnap meg kétéves lesz.Oda vagyok érte.

2011. március 11., péntek

Újabb érdekes adatok

24 óra leforgása alatt két olyan megdöbbentő jelenségre is fény derült a négynap-múlva-kétéves gyerekemnek köszönhetően, amelyek mellett, mi balga felnőttek simán elmentünk volna és teljes tudatlanságban éltük volna az életünk, álmomban sem gondoltam volna, hogy:

1. Botond zacsijában üveggolyók vannak.

2. Büdös a mellem.

Előbbit tegnap tudtuk meg, mikor fürdésnél a fütyi-zacsi témakört érettnek ítéltem a szintlépésre és megemlítettem neki, hogy a zacsijában golyók vannak. Fülig szaladt a szája az örömtől és közölte velünk a fenti tényállást. 
Utóbbi ténykérdésre pedig ma volt szíves felhívni a figyelmem, mikor fürdés után öltöztettem és egy ártatlan pukizása kapcsán már szárnyalt is az asszociációs lánc a kis fejében és a borz és a kaki után egyből a "Mama melle" következett, mint tétel a büdös holmik listáján. Nem tudom mire vélni és magyarázkodni sincs kedvem, mert a végén még azt hinnétek gyanús ez a mentegetőzés. Csak remélem, hogy nem így van.

Hogy eseménytelenül telnek-e a mindennapjaink? Nem. Nem annyira. Érzem, hogy lesz még itt meglepetés. 

Bobdu-mák

Szerencse, hogy akkor kezdett lanyhulni a Bobóblog-vezetésem aktivitása, mikor Bobó maga már beszél, így mintegy társzerzővé lépett elő, ezzel súlyos terheket levéve a vállamról, az aranyköpéseinek feljegyzésével ugyanis a kevésbé élelmes olvasóinkban fenntarthatom annak illúzióját, hogy a blogunk még nem vált okafogyottá. Remélem tehát, hogy senki nem veszi észre, hogy körülbelül négy hónapja finoman szólva nem teljes fordulatszámon pörög az oldal; remélem sikerül jól adagolnom az alibi-posztokat és remélem, hogy senki nem tudja meg, hogy finoman szólva ellinkeskedem a naplóvezetést.


2011. március 7., hétfő

Bobdumák

Pénteken ebédre aranygaluskát hoztunk az étteremből (még sosem evett). Meglátja, felderül az arca, közli, hogy:
-  Túrógombóc
- Ezt úgy hívják, hogy aranygaluska.  
Eszünk.
- Kérek még túróaranygombócot.
Tovább eszünk. 
- Kérek még aranygombócot.

Ma reggel kanapén édelgünk, felhozom a szokásos témám, mit szeretne szülinapjára, próbálom előkészíteni és elérni, hogy izguljon, hogy aztán nagy legyen az öröme. Mesélek neki arról, hogy mindenki el fog jönni hozzánk, először a családtagok, aztán lesz majd gyerekzsúrja is, fog kapni sok ajándékot, ezen a ponton közbevágott:
- Nem sok ajándékot. Csak kettő ajándékot kap a Bobó! Egy piros és egy sárga ajándékot.
- És mi lesz az ajándékban, Bobókám?
- Egy tehén és egy bika. 
És vigyorog.
Karácsonykor nem hallgattam rá, pedig megmondta mit kér. Most fog kapni egy szarvasmarha családot.  Többek között. Izgulok.

2011. március 2., szerda

Anne Geddes-bébi


Legszívesebben sírtam volna, mikor megtudtam, hogy kinn havazik, de Botondnak hála elég vicces délutánunk volt. Egész este ebben rohangált, ha nem találta: "Hol a Bobó kalapja?".

Jobb híján még ideírom, hogy nyoma legyen. Miután ma felébredt a délutáni alvásából és bementem hozzá, elmerengett valamin, majd ennyit mondott: Bálint. Mondom, mi van a Bálinttal, Bobókám? Azt mondja: Szép az az ember és elvigyorodott.

2011. március 1., kedd

Aktív pihenés

Bobókám estéje úgy néz ki, hogy a vacsora-fürdés-esti mese kör után beteszem az ágyába, lefekszik, betakarom, megpuszilom, szép álmokat kívánok neki, kijövök, behajtom az ajtót és ledobom magam a számítógép elé. De csak azért, hogy utána egy órán keresztül párpercenként felpattanjak onnan és tiszteletemet tegyem a gyerekszobában. Hogy miért? Először majdnem mindig azért mert bentről egy vékony kis hangocska a következő utasítást kiabálja ki nekem:

- Mama, vizet kérsz.
Megjegyzem, fél órával azelőtt ivott meg 1-2 pohár tejet. Mit tehetnék, megitatom, visszafektetem, megsimogatom a hátát, kijövök. Visszaülök. 

Pár perc múlva megint vizet kér (és iszik 2 kortyot). Visszaülök. 

5 perc múlva kiabál:
- Mama! Mama!
Bemegyek, megkérdezem mit szeretne.
- Kéred a lánykecskét meg a malacot. 
Más napokon bikát, "kosot", drága tehenet vagy valami más háziállatot kér, a Tarkatehén (aki egyébként egy ideje Fika néven is fut, Bobó nevezte így el) állandó hálótárs. Odaadom neki az aktuális igénynek megfelelő jószágot, megpuszilom, megsimogatom, kijövök, visszaülök.

5-7 perc múlva:
- Mama! Mama! 
Sóhajtok egy nagyot, bemegyek, megkérdezem mit szeretne.
- Nem kéred a lánykecskét meg a malacot. A nagy hatalmas bikát kéred.
Beviszem neki és megesketem, hogy több állatot nem cserélünk, ez az utolsó. Ígéri. Megsimogatom, kijövök, visszaülök. Ennek az elemnek az ismétlését beszúrhatnám 3-4 alkalommal, mert vannak napok mikor ennyiszer cseréltet velem állatot, de ettől most tekintsünk el, lépjünk túl az állatos-körökön, lássuk az újabb variációkat. 

Tehát 5-7 perc múlva:
- Mama! Mama!
Bekiabálok:
- Tessék?
Csönd.
- Tessék? 
Csönd.
- Mit szeretnél, Bobókám?
- Bemegy(en) a Mama a kisszobába.
Mit van mit tenni, bemegyek, de már nem tudom leplezni a feszültségem.
- Mit szeretnél, Kincsem?
Csönd. Néz rám. Pontosan tudom, hogy semmit nem szeretne, csak pofavizitre kellek. Guggolok az ágyánál, nézek rá. Megölelem, váltunk pár szót, visszafektetem, hátsimogatás, kijövök. Ez is többször ismétlődő elem. Negyed tíz, egy órája ágyban van, marhára unom.

10 perc múlva:
- Mama! Mama! 
Berobbanok a szobájába. 
- Mit szeretnél már megint, Bobó, ne ugráltass már, én is szeretnék pihenni! Negyed tíz van! Mit kérsz még, kisfiam?
- Még kérsz vizet.
- Megitatlak, Bobó, de ez az utolsó!
Kijövök, ideges vagyok.

10 perc múlva:
- Mama! Mama!
Gyomorgörcs, pulzus 140, tépek be a gyerekszobába és hisztérikus hangon újra felsorolom a legutóbb felhozott érveimet a késői órákról, arról, hogy fáradt vagyok és elegem van abból, hogy reggeltől estig pattogok neki és még ilyenkor sem hagy békén, felhívom a figyelmét, hogy fél 10 is elmúlt már, prédikálok arról, hogy hihetetlen, hogy miért nem alszik még, mindent megkapott, mit akar még, miért nem hagy élni. Rázúdítom az összes felgyülemlett feszültségem és dühösen megkérdezem:
- Na, mit akarsz még Bobó?
Ül az ágyában, a sötétben, a hálózsákjában, cukibb, mint valaha, kezében a Tarkatehén.
Újra megkérdezem:
- Na, miért hívtál be? Mit akarsz még Bobó? 
Bociszemekkel néz rám:
- Ölelést. 

Röhögök. Nagy játékos.

Megölelem, magamhoz szorítom, összebújunk, puszilgatom az arcát közben, ő piszkálja az orrom vagy a fülem, összekacsintunk, nevetünk. Távolodnék, de nem enged el. Szorít, bújik. Egyszer csak lazul a kötés, kihasználom, meglépek. Lefektetem, betakarom, megpuszilom, megsimogatom. Kijövök, visszaülök, nem zavar többet. Nem sokkal később én is lefekszem. Az éjjeli átjárkálásba most nem kezdek bele.

Mit mondhatnék? Nem várom, hogy rács nélküli ágyban aludjon.