2012. október 29., hétfő

Sakkmatt

Bobó: Majd reggel nézek Lolka és Bolkát.
Én: Jó.
Bobó: Mér jó?
Én: Jó, nézz.
Bobó: Mi az a Lolka és Bolka?
Avagy köszönjük a kérdést: igen, még tart a dackorszak.
 
 

Utolsó előtti akadály

Egy-két hónapja már 5-ből 4-szer feleslegesen van rajta éjjelre pelenka, szinte teljesen tisztán veszem le róla reggel. Egy ideje már mondogattam neki, hogy ha még ébren van este (haha, 10 előtt nagyon ritkán alszik el...), és érzi, hogy pisilnie kell, szóljon, kijöhet. Tegnap szólt, és kérte, hogy vegyük le a pelenkát, nem kéri vissza. Ámen. Levettem, kijött wc-re (nagyon vagányul téblábolt a sötét lakásban negyed 11-kor, örült a fejének, hogy engedéllyel mászkálhat), visszafeküdt, reggel tisztán, szárazon ébredt. Akárhányszor megébredtem éjjel, eszembe jutott, hogy vajon kell-e éjjel ágyat húznom, lesz-e valami fennforgás, drukkoltam neki, izgultam érte, meg büszke voltam rá, de semmi. Reggel közösen mentünk az első reggeli pisire, idilli volt.
Még ha lesz is néhány plusz éjjeli köröm, úgy tűnik ez is megvan. Hurrá!

2012. október 25., csütörtök

Orros

Megvolt életünk első komolyabb égése.
Bandukoltunk lefelé a lépcsőházban, mögöttünk jött a szomszédunkban lakó idős házaspár, akik közül Éva néni Bobókához bazsalyogott, gagyogott, gügyögött épp, mikor a hátra-hátra forduló Bobó iszonyú hangosan belehasított az őt becézgető néni monológjába:
- Miért szőrös ennek a bácsinak az orra, Mam?
Visszafojtva és kompenzálandó kipukkadó röhögésemet tartottam egy véresen komoly fejtágítást az utcai koszt megszűrő csillószőrökről, amelyek mindannyiunk orrában megtalálhatóak, kiegészítve az átlátszótól a feketéig terjedő takony-színekkel- és állagokkal alkotott összefüggéseivel. Hősünket jobban érdekelte az az egyszerű kérdés, amit feltett, ezért mit sem törődve jól felépített monológommal, még legalább háromszor megkérdezte, egyre hangosabban.


2012. október 24., szerda

Úriember ha zsúrba megy

A fotók azt a pillanatot örökítik meg, amikor mindent (virág, ajándékok) szívesen a kezébe fogott, és úgy nézett ki átadni is hajlandó lesz.



Utóbbi rám hárult, de büszke voltam rá. Pláne, mert ő választott ajándékot, könyvet is, sőt, még nagyszüleimtől lenyúlt Grétának két tavalyi, kiszáradt, kicsit lejárt szaloncukrot is, annyit, ahány éves az ünnepelt. Szóval szíve-lelke benne volt a készülődésben. Igaz, azt nem tudta, ki az a Gréta, olyan régen találkoztak. Legalább tízszer megkérdezte. A buli után, mikor már azt hinném, tudja mi történik körülötte, ballagtunk a trolimegálló felé:
- Bobó, szerinted örült a Gréta az ajándékodnak?
- Ki az a Gréta?



2012. október 21., vasárnap

Tündér biciklin

- Tessék, itt egy fika.
- Nem kérem, kösz.
- Na. Edd csak meg nyugodtan!
Mindezt a Keletinél az egyik leggázabb kereszteződésnél, magas útpadkák, mindenhonnan jövő autók, keskeny járdák, biciklicsengőre süket járókelők, gyakorlatilag az életben maradásunk a tét (legalábbis így szoktam érezni.) Szerencsére ő ebből mit sem érzékel.

Továbbmegyünk. A Bocskai úti zebrán:
- Vanília illatot érzek.
- Hm. Én nem érzem.*
- Szagolj bele csak az orromba!
(*Hazudtam, mert ott jöttünk el a Fadrusz utcai cukrászda mellett, de nem akartam vitatkozni azon, hogy miért nem megyünk be. )

Egyébként ezidáig nem mentem vele biciklivel városban, csak itt Zuglóban garázdálkodtunk, de nemrégiben felbátorodtam és már többször megjártuk pl. anyámékat biciklivel, nem mondom, hogy nagy dolog, de jó érzés, büszke vagyok magunkra.

2012. október 19., péntek

Okos és tudja is, ebből még baj lesz

- Olyan okos vagyok, mint ha dézsából öntötték volna a fejembe az okosságot.
- :))))) Honnan szedted ezt a dumát?
 - Sehonnan. Csak úgy szedtem a homlokomból.

- Te okosabb vagy, mint Apa. De én vagyok közületek a legokosabb.


2012. október 16., kedd

Majdnem

- Tudtad, Bobó, hogy a papírt fából készítik?
- Aszittem lisztből.

Minden alkalommal megütközik a frissen mosott kibontott hajam rendezetlenségén, mikor reggel bemegyek hozzá, ezúttal ez volt a kérdés:
- Mam, mitől ilyen liános a hajad?


Kingás idill

Nem kellett sokat várni arra, h az óvoda fürdőszobájában elhangozzon a mondat:
- Kinga, húzd fel a szoknyád és mutasd meg a puncidat.
Lehúzta, megmutatta. Ő meg lehajolt és megnézte. 
Gabi néni pont rajtakapta a fiatalokat, Kingát felöltöztette, majd kiterelte őket a fürdőből, vissza az unalmas valóságba.
És néhány Kingás kép óvodába menet, óvodában, vagy óvodából jövet.
 



 
Szerelmesnek titulálja magát, és a minap közölte, hogy össze fognak házasodni. Tudom, hogy kommersz, de azért a saját fiam szájából ilyeneket hallani mégis nagy csoda. Mármint hogy itt tartunk. Eléggé tetszik ez a nagyfiúsodás.

2012. október 12., péntek

Nagylelkű

Tegnap az apjával a konyhában veszekedtünk (nem túl jellemző, hogy a füle hallatára ordítoznánk, de most így sikerült). Közben ő benn kakilt a nagyszobában (ez viszont sajnos jellemző), amikor bementem és leültem a földre sírva, megfogta a pihepuha kezeivel a két arcom, közelhajolt és megkérdezte:
- Kifújtad a mérged, Mam?
- Ki.
- Miért sírsz?
- Mert szomorú vagyok Bobó.
Erről még kicsit beszélgettünk, aztán lement az esti fektetős műsor.

Az ágyában még egy ilyet is mondott, mikor egy ízben megjelentem a színe előtt.
- Gyere ide, te kis cuki. Majd én megsimogatlak.
Mintha csak tudná, hogy az érintések hiányától mennyire szenvedek.
Szeretetgombóc.

2012. október 10., szerda

Óvónénikről

(és Bobó lelkéről):

- Eszti néni a legaranyosabb óvónéni. Tünde néni pedig a legszebb óvónéni az óceántól Magyarországig.

Ide tartozó kiegészítés, hogy Tünde néni ma azt mondta, hogy nagyon jókat lehet Botonddal beszélgetni, hogy jó nagyon a humora, és mindketten mondták már, hogy nagyon választékosan, szépen beszél, felnőttes kifejezéseket használ. Rákérdeztem, de nem a káromkodásra céloztak. Büszkeség.



2012. október 8., hétfő

Őszi kotyvalék

- Mam, még egy dolgot mondok, aztán surranhatsz ki a szobámból.

Valamin évődünk, felfortyan:
- Mér? Há' Te vagy a hülye és nem én.

Megyek érte az oviba, már kinn ül az öltözőben, készülődnek ki az udvarra. Meglát, elmosolyodik:
- Én pont most vágytam rá, hogy lássalak.
Más kérdés, hogy egy perccel a szerelmes vallomás után ordít, mint a fába szorult féreg, hogy ne öltöztessem át. Azért tíz másodpercig örültem.

Szokásos reggeli vitapontunknál tartunk: ő szed magának corn flakest, de túl sokat szed, kiszóródik a kezéből, kicsordul a tányérjából, rendre megmarad egy csomó. Ennek megfelelően pörölök vele, morgok a fürdőszobában:
- Bobó, ha nem érted meg, hogy egyszerre csak kevesebbet tehetsz, akkor én fogom neked kiadagolni a corn flakest. Megőrülök, hogy folyton túl sokat teszel.
Érkezik a halál flegma válasz:
- Mér? Hát, te is teszel néha hibát.
Ezzel nem tudtam vitatkozni.

Beszélgetünk, hogy mi volt az oviban az ebéd. Kiderül, hogy diós tészta és előtte valami leves, amire nem emlékszik, hogy mi volt, de sokat evett belőle, nem csak kóstolónyit. 
- Bobókám, mi az a leves, amiből te sokat eszel?!
- A banánleves. És a csokileves.


Egyik kedvenc foglalatosságát űzi: túrja az orrát. Műgonddal.
- Mam. Tartsuk azt be, hogy mostantól mindig legyen egy zsebkendő a szobámban.

- Mam, nekem vagy a kedvenc anyukám! Gyere ide, hadd szagoljalak meg! Emberszagod van.
Ki-ki döntse el saját tapasztalata szerint, hogy jót vagy rosszat jelent. 

2012. október 2., kedd

Cumi nélkül frissítve

Miután ma majdnem írtam egy szitkozódó, fröcsögő posztot Bobó esti viselkedéséről, inkább jó hírnek állítok emléket.

Erdélyi Botond ma életében először (az első három kórházban töltött napját leszámítva) cumi nélkül aludt el.
Tegnap kilyukadt, mert kirágta. Közölte, hogy dobjam ki, így neki nem kell. Nem dobtam ki, mondtam neki, hátha mégis kell. Elalvás előtt közvetlenül elkérte, de duzzogott, hogy lyukas. Megbeszéltük, hogy ma veszünk újat, de zuhogott az eső délután, a biciklink pedálja pedig óvodába menet letört (?), így nem mentünk el. Itthon teljesen nyugodtan konstatálta, hogy nincs új cumi, ez meg még mindig lyukas. Kitette a szekrény tetejére, párszor én megkérdeztem, hogy kéri-e (jellemző), de következetesen elutasította. Majd simán (ez relatív: 8-kor fektettem le, negyed 11ig ébren volt...) elaludt. Kíváncsi vagyok, éjjel mi lesz, ha megébred, vagy déli alvásnál itthon, vagy oviban, stb. Szóval még nem lejátszott a dolog, nem is sürgetem, de mindenesetre megint megugrott valami pozitívat, teljesen magától, önszántából, önerőből. Szuper!

Egy kis update.
A bejegyzés óta (voltunk négy napig Bozsokon) cumi nélkül alszik. Délben is, este is. Sima liba az elalvás. Végig ott volt Bozsokon a cumi az orra előtt egy komódon, nem tehettem el, mert azt játszotta vele, hogy egy hal, de nem kellett neki. Ma az oviban délben cumival aludt, ott zsírúj cumija van, nem tudom, meddig fog kelleni neki, de el vagyok képedve ezen teljesen. Még az életben semmit nem hagyott el, fejlődött meg szerintem ennyire magától. Haladunk, haladunk.

2012. október 1., hétfő

Ovis jóhatás

Volt már ugye arról szó, hogy a bölcsődében az utolsó napig, tehát egy teljes évig minden reggel sírva ment be a csoportba, megtűrte a helyzetet, de nem éreztem, hogy szeretné. Millió és egy elméletet gyártottam rá, nagyjából most azt gondolom, hogy ebből néhány együttes hatásáról lehetett szó, de most már mindegy is. Ibolya néni megérne egyszer egy külön fejezetet, de most csak annyit róla, hogy minden reggel, amikor ő vette át, Bobó feje fölött megeresztette, hogy "Jaj, istenem, Anya, mi lesz így az oviban? Ha ide sírva jön, az megint egy hatalmas törés lesz neki, megint vissza fog esni." Minden reggel így vettem át, az persze jogos kérdés, hogy miért nem vágtam rövidre Ibolya néninél ezt egy magánbeszélgetéssel, de nem tettem, csak szorongtam magamban, hogy valóban: vajon mekkora törés lesz neki a változás, az új helyzet.

Az első két nap drámai eseményeit leszámítva, amikor azért kicsit megijedtem, viszont azt kell mondanom, hogy egyrészt kézzel tapinthatóan ordító a különbség az óvoda és a bölcsőde között, másrészt Bobóra is szemmel láthatóan nagyon jó hatással van, amit a bölcsődénél például egyáltalán nem éreztem. Nem tudom ezt mivel magyarázni, de egyszerűen érezhetően intelligensebbek az óvónénik, érezhetően szakmát tanultak és rátermettek, érezhetően építő, fejlesztő, szociálisan, értelmileg és érzelmileg jobbító hatású a légkör. Egyszerűen azt érzem, hogy egészségesebb, intelligensebb a közeg. Botond egy év alatt szinte semmit nem "hozott haza" a bölcsiből (a sugibugi dalt leszámítva), és most nem csak a zene-vagy szókincsére gondolok, nem lett más, nem lett több, nem lett önállóbb vagy együttműködőbb. Még csak egy hónapja jár, de sokkal-sokkal nyitottabb, sokkal-sokkal szociálisabb (ami nála nagyon nagy szó!), önállóan veszi fel a cipőjét, megkóstol dolgokat, teljesen egyedül és büszkén pisil, egyedül fúj orrot (minden olyan, ami már régebben is beérhetett volna nála), és mindezeket végre lazán csinálja, nem azért mert én vagy valaki megtanította neki-erőszakot vett rajta. Egyszerűen érzem rajta, szinte látom, hogy mennyire jó hatása van annak, ahogy látja a sok másik gyerek sok másféle reakcióját (a bölcsiben semmi ilyesmit nem tapasztaltam - nagyon érdekes...), és meg sem tudom magyarázni, de érezhető. Most lett először barátja. A házunkban lakó Kinga, akivel három éve ismerik egymást, és játszanak együtt, de akit Bobó eddig mindvégig nagyjából ignorált és igazán indifferens volt neki, hogy ott van-e vagy nem. Most rohan be hozzá, megöleli, puszit ad neki, felragyog az arca, ha meglátja a csoportban, illetve lekókad, ha épp nincs benn az oviban. Soha nem látott jelenségnek voltam tegnap szemtanúja, szinte hihetetlen volt, hogy ez ő lenne. Kingát hurcolta helyettem az udvarban, vele játszott, nem engem akart társaságául, nem velem akart játszani, hanem Kingával. Most éreztem meg életemben először, hogy a fiam gyerekek társaságában igazán jól érzi magát, és nem csak hogy nem zavarják a körülötte lévők, hanem kifejezetten fürdőzik a társaságukban. Soha, soha nem éreztem vagy tapasztaltam ilyet nála. Bevallom, azt hittem, hogy hétévesen is magában vagy velem akar majd makkot gyűjteni vagy olvasni egy padon, amíg a többiek bújócskáznak, fociznak körülötte. Most felcsillant némi remény. Hozza haza a festett gombákat, rajzokat, papírsárkányokat (amikben nyilván sok segítséget kapnak), de mégis. Alkotó, teremtő jó közegben érzem. Az meg külön adomány és fejlődési ugrás, hogy a sugibugi helyett (amit imádtam és abszolút elismerem a létjogosultságát), két olyan dalt "hozott haza" és adott elő múlt pénteken, amilyen gyönyörűt még életemben nem hallottam. Sírnivalóan gyönyörű a szövege, a dallama, és legfőképpen nyilván az, ahogy Bobó előadja. Azóta is dolgozik bennem az az egy-egy perc, amikor Bobó megajándékoz ezzel a két dallal. Csoda.

Néha elmondja, hogy nincsen kedve oviba menni, hogy nem örül, de a búcsúzkodás rövid és örömteli, általában ugrándozva, mosolyogva megy be a csoportba. Soha nem tapasztaltam ilyet az elmúlt egy évben. Ez is csoda. 

Azt kell mondanom, minden előzetes riogatás ellenére eddig bejött nekünk nagyon az ovi.