Őszi kotyvalék

- Mam, még egy dolgot mondok, aztán surranhatsz ki a szobámból.

Valamin évődünk, felfortyan:
- Mér? Há' Te vagy a hülye és nem én.

Megyek érte az oviba, már kinn ül az öltözőben, készülődnek ki az udvarra. Meglát, elmosolyodik:
- Én pont most vágytam rá, hogy lássalak.
Más kérdés, hogy egy perccel a szerelmes vallomás után ordít, mint a fába szorult féreg, hogy ne öltöztessem át. Azért tíz másodpercig örültem.

Szokásos reggeli vitapontunknál tartunk: ő szed magának corn flakest, de túl sokat szed, kiszóródik a kezéből, kicsordul a tányérjából, rendre megmarad egy csomó. Ennek megfelelően pörölök vele, morgok a fürdőszobában:
- Bobó, ha nem érted meg, hogy egyszerre csak kevesebbet tehetsz, akkor én fogom neked kiadagolni a corn flakest. Megőrülök, hogy folyton túl sokat teszel.
Érkezik a halál flegma válasz:
- Mér? Hát, te is teszel néha hibát.
Ezzel nem tudtam vitatkozni.

Beszélgetünk, hogy mi volt az oviban az ebéd. Kiderül, hogy diós tészta és előtte valami leves, amire nem emlékszik, hogy mi volt, de sokat evett belőle, nem csak kóstolónyit. 
- Bobókám, mi az a leves, amiből te sokat eszel?!
- A banánleves. És a csokileves.


Egyik kedvenc foglalatosságát űzi: túrja az orrát. Műgonddal.
- Mam. Tartsuk azt be, hogy mostantól mindig legyen egy zsebkendő a szobámban.

- Mam, nekem vagy a kedvenc anyukám! Gyere ide, hadd szagoljalak meg! Emberszagod van.
Ki-ki döntse el saját tapasztalata szerint, hogy jót vagy rosszat jelent.