2012. május 23., szerda

Versek: ilyen is, olyan is

Tegnap reggel bölcsibe menet a lépcsőn szökdécselve Bobci seggre ült. Jó anyához méltón elkezdtem nevetni, szerencsére ő is, majd erről eszembe jutott egy versike, amit még jobb anyához méltón rögtön közkinccsé is tettem, remélem sejtitek, hogy a "Japán és kínai elmentek fingani, japánnak sikerült, kínai seggre ült"-ről van szó. Ezen röviden elnevetgéltünk. (Azon meg csak utólag kezdtem el drukkolni, hogy ezt ne kezdje el odabenn kántálni, mert tegnap már amiatt is magyarázkodnom kellett, hogy miért piszkálja ez a gyerek annyit az orrát - nem vallottam be, hogy mert én engedem neki -, és miért akarja Ibolya néninek odaadni, amit sikeresen kibányászott - ezt viszont már nem az én támogatásommal teszi.)

Bocs a fikás kitérő miatt, vissza a versekhez.
Este fergeteges Friss tinta olvasgatást tartottunk, fél órája röhigcséltünk, édelegtünk összebújva, mikor elérkeztünk Ranschburg Jenő Első nap az óvodában című verséhez, amit nem terveztem felolvasni, de Bobci rábökött a sírós kisfiú rajzára és kérte, hogy azt is olvassam el. Gondoltam, nem fogom a szőnyeg alá besöprős taktikát választani, vettem egy nagyon levegőt és felolvastam. Igaz, csak az első versszakot.


Ranschburg Jenő
Első nap az óvodában

I.
Most sírok. Itthagyott anyu.
Sírok és nem törlöm le a könnyemet…
Hadd lássák, hogy én most szenvedek!
És hiába dobják ide a labdát
Nem gurítom vissza…
Nem lehet.
Itt fogok ülni a széken estig
S a mesét se hallgatom.
Úgyse tetszik!

II.
Sírok.
És csak a nagy, fehér ajtót nézem
Ahol anyu elment
És este eljön értem!
És rájöttem, hogyha nagyon mereven
Sokáig nézem azt a díszítést
Az ajtókereten
Megelevenedik, és színes mesévé válva
Ott a Hófehérke
És a vasorrú bába,
Meg a torkos farkas,
Ahogy rátámad nagymamára
Aki úgy reszket a félelemtől…

Azt játszom: mindjárt engem is bekap…
Olyan jól tudok sírni ettől!

III.
Sírok. Ha itt lenne velem anyu…
Vagy legalább a nagymamám!
Sírok, sírok
És nem szól senki
Egy szót se rám…
Mért nem kérdezik meg, hogy mért sírok?

Úgyse mondanám meg ám!

Kell-e mondanom, hogy nagyon kikészült tőle. Ennek ellenére háromszor vagy négyszer el kellett olvasnom, és mindannyiszor nagyon-nagyon sírt. Nagyon cuki volt. Beszélgettünk sokat és sokáig, ő nem nagyon tudta megmondani, persze, hogy mi bántja, én szövegeltem neki, de túlzásba sem akartam esni, meg mivel nem tudtam pontosan, hogy a témának melyik részén van kiborulva, nem akartam én a szájába adni még további parákat, szóval leginkább csak úgy együtt voltunk, ő sírt, én meg próbáltam vele lenni ebben. Aztán még az ágyában is párszor behívott sírva, de szerencsére bevitte magával ezt a könyvet, amit tegnap vettem neki (a Smatchban 300 ft-ért...), és azzal elvolt. Egyszer csak kiszólt, hogy "Mam, van valami. Gyere." Bementem és mondta, hogy ő azt hitte, hogy otthon hagyta egyedül a kisfiút az anyukája, meg mondta, hogy "de hisz az oviban nincs is este", vagyis nem értette, hogy miért fog estig a széken ülni a kisfiú. Ekkor jöttem rá, hogy a versben tulajdonképpen nincs is benne az ovi, csak a címében, amit szerintem csak egyszer olvastam fel hozzá, de lehet, hogy kétszer is, nem tudom, de a szövegben ugye tényleg nincs benne, hogy az oviban zajlik a dráma. Cuki volt nagyon. Meg azon is gondolkodtam, hogy hiba volt-e nem tovább olvasni, mert ott mondjuk elhangzik, hogy anya majd eljön érte, de cserébe van annyi más szomorú-szorongós, hogy nem akartam. Lehet, hogy hiba volt?

Még reggel a bölcsi felé bandukolva is kérdezte, hogy "Mam, miért voltam szomorú este?", de már nem akartam újra belekezdeni a drámába az amúgyis kényes reggeleinkben, úgyhogy egy korrekt válasz után valahogy eltereltem a figyelmét, és ma is tanítottam ám neki egy épületeset, ma az "Egyszerre megyünk, káposztás a fejünk"-kel gazdagítottam kulturális kincsestárát.

2012. május 16., szerda

Palacsintaparty

Az egész ötlet a Nutellából jött, mert itt áll belőle két üveggel a polcon, és egyik nap múlt héten kiszaladt a számon, hogy "Mit kezdünk ennyi Nutellával? Csapni kéne egy palacsintapartyt!". Kapva kaptunk az ötleten, apropónak itt volt Bobci névnapja, meghívtuk hát a vendégeket (Bobó sorolta hogy kiket), és nekiálltunk palacsintát sütni. Én toltam másfél- , nagymamám és Bálint fél-fél órán át, így a vendégek megközelítőleg két és fél órát vártak három darab palacsintára, ahogy a végén összegeztem a dolgokat. 


Sebaj, amilyen pocsékul sikerült a múlt hétvégi találkozó ugyanebben a felállásban, annyira nyugis és vidám volt a ma délután. Ki érti ezt?


A tuti palacsinta recept végül utolsó pillanatban apukámtól érkezett, mindenki érzéssel süt palacsintát, na én mennyire tudok érzéssel töltött padlizsánt sütni, annyira nem tudok palacsintát. Pontos adagokra volt szükségem, és végre megkaptam! Be is vált, hibátlan palacsinták születtek.

A palacsinta

  • 20 dkg liszt
  • 1/2 l tej
  • 1/2 dl olaj
  • 2 tojás
  • csipet só

Fél óra állás után palacsintánként mokkáskanál olajon forró serpenyőben kisütöttük, kiváló lett.



Bobóci örült az ajándékoknak, most épp azt kurjongatja az ágyból, hogy "Hát, az hogy lehet, hogy nem is apróságokat kaptam a névnapomra?!". Ovi-ügy és Kacagtató könyv érkezett, illetve egy hajtogatós kocka, temperakészlet és krémes. Minden tuti.



Így telt Kisbotond névnapja. Jó volt. Most épp a "mindenes dömpere" mellett áll a nappali közepén és kutat egy ugrókötél után...

2012. május 15., kedd

Külön Zsuskának

Mert bár pár nappal későbbre terveztem a coming outolást, mikor több kép összegyűlt volna, de most akkor így válaszolok Zsuskának az előző poszt kommentjében feltett kérdésre: Mivel alszik Bob, ha nem állatokkal?






A válaszom: a fürdős pelikánjával (!) és abba beletehető pici valamivel, radírokkal, puskákkal, BlueTack golyókkal, Kinder figurákkal, zsinórokkal, szalagokkal....


.... könyvekkel, leeresztett lufikkal, kiselejtezett Télapó-díszekkel, mágikus hengerrel, smaragddal, ugrókötéllel, ilyesmivel. Múltkor egy sünvázzal (!) aludt, a minap pedig egy tojást akart bevinni, de valahol még én is meghúzom a határt.


A legszebb az egészben, hogy minden reggel átvonul hozzám, és minden egyes apró vackot át kell hozni vele, most már annyit elértem, hogy ő jön a lábán (eddig őt is ölben kellett cipelni), nekem meg így lehetőségem nyílik összegyűjteni minden létfontosságú kacatot a lepedő redői közül, hogy aztán az én ágyamat terítse be velük, hogy aztán este hordhassak mindent a helyére, hogy a kör kezdődhessen elölről.
Hát, így.

Botondtörténelmi mérföldkő


Blog-és Botondmindennapok-követőinknek tisztelettel jelentem, hogy a kétszáz körülit számláló állatkészletünk immáron két hete érintetlenül hever a kanapé alá becsúsztatott zöld dobozban.
Két hete.
Érintetlenül.
Ezt is megértük.
Hogy helyette mi van?
Pom Pom-őrület.

2012. május 11., péntek

Hiszti,mesék

Houston, baj van.
Bevallom, hogy párszor már jól esett volna, de hosszú hónapok óta húztam-halasztottam a dolgot. Ismerve Botond fiam kényszeresbe hajló személyiségét, tudtam, hogy ha egyszer, egyetlenegyszer belekezdek, nem lesz megállás, és akkora öngólt rúgok, mint még soha. Hát, ami késik, nem múlik.
Csak magamat hibáztathatom, mert már annyira gyűlöltem az állat- és mesehős-kérdezést reggelente, hogy egyik nap megtörtem és tudván, hogy egy függőséget legkönnyebben egy másik függőséggel lehet megoldani: mondtam Botondnak fejből egy mesét.

Lenyűgözve, csillogó szemmel, szájtátva, lélegzetvisszafojtva hallgatta.
Súlyos hiba volt. Azóta minden reggel bölcsibe menet mesélnem kell. Múlt hétvégén anyukámra vártunk húsz percet, addig is mesélnem kellett. Ma a Károly-kertbe menet is mesélnem kellett, és a legdrámaibb: ma este fejből kellett mesélnem az esti mesét! Hármat egymás után! Három különbözőt! A legváratlanabb helyzetekben bír előrukkolni az utasítással (Mesélj!), és olyan hangon teszi mindezt, hogy a gyomrom görcsbe rándul. Barkochbára sem volt minden pillanatban alkalmas az agyam, na de komplett meséket megkomponálni a legváratlanabb pillanatokban....?
Mondjuk van egy mesesorozatom a sétáló fákról, amire elég büszke vagyok, de arról a szériáról pont ma állított le hősünk, mert, mily meglepő: állatosat akar hallani.

Hiába a legeslegeslegtutibb dolog, amit szülő tehet a gyerekéért, az a fejből mesélés, nem fehér embernek való feladat ez, én állítom.

2012. május 10., csütörtök

Töltött padlizsán

Na, megint nem arról van szó, hogy úgy érzem, a gasztroblogok virágzásának fénykorában úgy érzem, nekem  is meg kell szólalnom ( a fényképről nem is beszélve), de ez most olyan jól sikerült, és olyan könnyű volt*, hogy leírom, főleg mert fejből kreáltam, és tuti el fogom felejteni.

Mivel hősünk félbeszakította közös vacsoránkat, és magamra hagyott a konyhában (lásd lejjebb), hogy bevárjam, nekikezdtem a késő estére tervezett főzésnek.
Padlizsánokat megmostam, félbevágtam, a húsukat kikapartam, ezen a ponton rögtön el is bizonytalanodtam, mert egyrészt szenvedtem a kikaparással, másrészt elég undorító ez a padlizsán nyersen, de vettem egy nagy levegőt és haladtam tovább, remélve a legjobbakat.
Olajon megpirítottam (25 dkg sertés) darált húst, sóztam, borsoztam, majd lila- és fokhagymát is dobtam hozzá, pirítottam együtt őket, majd a vége felé még a kikapart kis kockára vágott padlizsánt is hozzáadtam. Utána pedig már a tűzről levéve, hozzákevertem petrezselymet, oreganót, paradicsomot kis kockákra vágva, és füstölt sajt ízű sajtkrémet. (Fogalmam sem volt, mi kell bele...)

Hősünk ezen a ponton lett kész a kakilással, úgyhogy ebből tudom, hogy az előkészítés szakasza körülbelül 20 percig zajlott, utána az esti fürdés-mese-fektetés-kör után folytattam: belekanalaztam a padlizsánhéjakba a cuccost (pont elég lett!!!!!! ilyen még nem volt, hiába: fejlődöm), megszórtam még reszelt sajttal, és fólia alatt, majd anélkül pirítva sütögettem készre, és nem bírtam magammal, este tízkor belekóstoltam, és brutálisan isteni lett!!! Alig várom az ebédidőt!

2012. május 8., kedd

Bob Bob meséi

Egyáltalán nem megy újdonságszámba nálunk, hogy nem létező dolgokra mutogatunk, vagy láthatatlan dolgokhoz beszélünk nyilvános helyen, de ezt a mait lejegyzendőnek gondolom.

Bobókámmal ma a következőképp sétáltunk el a bölcsődéig.

Otthonról hoztuk Órarugógerincű Felpattanót egy kis rugós figura személyében, majd észrevettük, hogy a Rózsaszínű Fa odvából mindenféle kaja repül ki, ebből megsejtettük, hogy ott lakik benn az üregben Gombóc Artúr. Naná, hogy magunkkal invitáltuk!

Utána tüsszentésekre lettünk figyelmesek, majd észrevettük, hogy a kerítés zöldre van festve, a fa barnára, a ruhám fehérre, így arra következtettünk, hogy nem lehet messze a híres Festéktüsszentő, aki mikor utolértünk, csatlakozott hozzánk.

Ezek után lövések dördültek a fejünk fölött, majd hamarosan feltűnt Madárvédő Golyókapkodó, ő is velünk tartott.

Egy hosszú ágon ringatózva észrevettük Pom Pomot, aki leugrott az ágról, mit ad isten, épp Picur fejére. Ők is csatlakoztak hozzánk.



Nem kerülte el a figyelmünket, hogy az előttünk elsétáló kutyának hiányzik az egyik füle, majd a kerítésről hiányzik a kilincs, és a fáról is le van radírozva az odú. Nem volt kétséges, hogy Radírpók nyomait látjuk, egy lyukban meg is találtuk! Jött velünk ő is.

Láttuk a Lesből támadó Ruhaszárító kötelet is a távolban morogni, de őt nem hívtuk meg népes kompániánkba.

Utána feltűnt nekünk, hogy az aszfalt ki van vasalva, a járda ki van vasalva, sőt a fák törzse is simára van vasalva, hamarosan Önműködő Vasaló is csatlakozott hozzánk, akit gyorsan Mindent Ragasztó Rezső követett, akit nem volt nehéz nem észrevenni, mert amerre járt csengők voltak ragasztva a falra, utcatáblák a kerítésekre, postaládák a kapukra.

Nem sokkal később mindenféle tintapacába léptünk, először füleket vettünk észre, majd teste, és végtagjai is lettek: a Tintanyúl is velünk jött tovább. 

Menetközben a cipőink összevesztek egymással, beléjük bújtak a Civakodó Cipőikrek, így ha akartuk, ha nem: ők is mellénk szegődtek.

Végül hangos sziszegésre lettünk figyelmesek, de a bölcsőde előtt parkoló autók közül egyiknek sem volt leeresztve a kereke, így kizárásos alapon csakis az Óriástüdejű Levegőfújó jelenlétére lehetett következtetni, utolsóként még ő is hozzánk csapódott. 

Azt hiszem, nem felejtettem ki senkit a díszes társaságból. Először arról volt szó, hogy Botoddal töltik a napot a csoportban, de az öltözőben végül meggondolták magukat, és velem kellett jönniük a munkahelyemre. Délután szerencsére visszatértek hozzánk.

2012. május 5., szombat

Neves este


Negyed tizenegy, mindjárt fél. Kiszól, hogy: "Virág Emese, gyere be!!!", majd közli, hogy: "Mam, beleásítottam a csengőbe. Az aranycsengőbe.". Bemegyek, kicsit elbeszélgetünk arról, kit hogy hívnak (végülis nincs jobb dolgom így késő este), majd elakadunk azon, hogy Zsuzsa nagyit Gy. Zsuzsanna Juditnak hívják.
- Na, Judit??? Anna Judit?? Nem is Zsuzsa?
Ezen gurgulázva röhög, én meg rajta, röhögve összebújunk a párnáján, a lábkörmével kapirgálja a derekam, leradírozza a fogsorom, majd a hajam (mert a rézcsengőn kívül véletlenül két radír is van nála az ágyban), sorra veszünk minden családtagot. Közli, hogy neki két neve van: Boti és Cumiköpködő Mezítlábujjú.

- Annyira örülök, hogy vagy nekem, Bob!
- És amikor nem vagyok itthon?
- Meg annak is nagyon örülök, hogy te vagy az én gyerekem, olyan jó!
- Lehettem volna Gyuri vagy Laci is.

Ez tény. Nem is vitatkozom, lefektetem a párnájára, betakarom, megpuszilom, ő letörli az arcát és hozzáteszi, hogy pfúúúújjj, vigyorog, kijövök. 

Mire ezt megírtam, azt hittem, talán elaludt, de most épp másik radírért kiált. Felállok, és elkezdem túrni a mindenes dobozát, visszaülök, befejezem a mondatot, így megy ez nálunk.



2012. május 2., szerda

Szívbéli kívánságok

A minap este behívott, de nem tudta, mit akar. Nézett rám, gondolkodott, kínlódott, hogy valamit kitaláljon, majd közölte, hogy adjak abból neki, ami nem látszik. Mivel mindig műanyag vagy plüss állatot szokott kérni (a kölnisüvegek, puskák, golyók és BlueTack-kek mellé), meglepődtem, majd közölte, hogy:
- A szeretetedből kérek, Mam!

Ezt most az előbb úgy mondta, hogy menjek be és adjak neki a szeretetemből, az arcomból, és tegyük be az ő arcába.

Majd egy perc sem telt el, és azt ordibálta, hogy kér egyszer egy nagyon hosszú féreghajcsárt. (Micimackóban van egy rész, ahol Nyuszi féreghajcsárral - Füles farkával - kergeti a hernyókat, azóta ezen röhögünk.)

Nna, nem akarom tudni, hogy jutott el ötven másodperc alatt a szeretetemtől a féreghajcsárig. 

Találós kérdés: Mi az aktuális mánia?

Mondok hozzá néhány segítő infót:

  • Elkezdett lőni. Nurofenes fecskendővel, kaleidoszkóppal, kölnisüveggel: főleg madarakra, de gyakran rám is, elsősorban a szememre (ezt mondjuk nem tudom honnan vette, és egyelőre elsírja magát, ha megemlítem neki, hogy emberre nem lövünk, pláne a szemére)
  • A minap megkérdezte, hogy azt akarom-e, hogy engem kiköltöztessen a város szélére, hogy ne szeressen senki
  • Eltulajdonított tőlem egy kölnisüveget, amit körbehordoz nem csak a lakásban, hanem akárhova megyünk is, és locsol, spriccel vele
  • Utcán, buszon gátlás nélkül közel hajol idegenek arcához, nagyra nyitja a száját és a képükbe tüsszent, ami - mivel szándékosan tüsszenteni még Botond sem képes - leginkább köhhintéssel keveredett ordításra hasonlít és igen kellemetlen
  • Biztosra vehető, hogy a nap bármely órájában legalább egyszer lejátssza a következő jelenetet: különféle - bármilyen - tárgyat átdob a válla fölött, sorolja, hogy mi mindenről kell lemondania, és közben röhög (roppant nagy kupikat képes így pár perc alatt csinálni 
  • Teljesen váratlan helyzetekben megáll, csípőre teszi a kezét, és mérgesen közli, hogy "Azt a kutya meg a mája!" (és ezért most nem én vagyok a felelős, ennél én kevésbé líraian káromkodom - sajnos) 
  • Leradíroz rólunk testrészeket, a dolgokból darabokat, bárhonnan bármit.
Van még két ezzel az új kattanással kapcsolatos játéka, de azok túl árulkodóak, majd csak a helyes megfejtés beérkezte után írom le. 

Az állat- és számomra kegyetlenül unalmas szerepjáték-mánia ezennel kicsikét hála a jó istennek háttérbe szorult. Részemről ideje volt.

2012. május 1., kedd

Külön Juditnak

Aki pár hete megbotránkozott azon, hogy Botond még nem evett Nutellát és egyáltalán: azt sem tudja, mi az.


Szóval, nyugi, anyám és tesóm is megszánták, és születésnapjára, illetve húsvétra is kapott egyet-egyet. (Még majdnem tele vannak, de psssszt. )

Találós kérdés: Mit énekel


Előtte - utána