2009. július 26., vasárnap

Jajj, jajjj

Készülődős visszaemlékezés

Tavaly július 22.-én nem mentem be dolgozni. Utólag azt gondolom, nem véletlenül. Másnaptól amúgy is szabin voltam, valami azt súgta, ma ne. Győzi elment itthonról reggel. Én felkeltem, elszívtam egy cigit és lementem a boltba valami reggeliért. A gyógyszertár mellett elhaladva gondoltam egyet és betértem életem első terhességi tesztjéért. A mai napig nem tudom, miért, hiszen ekkor még csak bő egy hónapja adtunk szabadutat a szerelemnek és egy pillanat töredékéig sem jutott eszembe, hogy terhes lehetek. Tényleg, meg sem fordult a fejemben. Felérve a lakásba, feltéptem a dobozt és anélkül, hogy elolvastam volna a használat utasítás azon részét, hogy melyik eset jelenti a pozitív eredményt, belemártottam a csíkot a pohárkába, ami kb 3 másodperc alatt jelzett ki két erős kék csíkot. Mint az őrült forgattam a papírt, hogy akkor most mi van???????? És akkor elolvastam: terhes vagyok!!!! Még vagy háromszor végigolvastam az első betűtől az utolsóig. Terhes vagyok, terhes vagyok, terhes vagyok. terhes vagyok, terhes vagyok.....Úristen. Elkezdtem remegni és sírni. Felhívtam Győzőt: édes, csináltam egy tesztet és pozitív lett! És akkor most mi van???-kérdezte. Nem tudom..el kell mennem egy dokihoz azonnal. Az én dokim aznap nem rendelt, úgyhogy elkezdtem telefonálgatni, a Péterfy-ben pl. rámförmedt az asszisztens, hogy csak akkor kell elmennem dokihoz, ha nem akarom megtartani a gyereket egyébként üljek a seggemen és örüljek. Hiába mondtam, hogy úgy tudom, hogy százszázalékos eredményt csak az orvos mondhat...Aztán jött anyukám, akinek szintén előadtam, hogy csináltam egy pozitív tesztet, de még ma mindenképp el akarok jutni egy orvoshoz, mert szétvet az ideg. Ő persze elkezdett sikítozni, hogy Éljen, éljen, lesz végre Kicsiuncsija!!!!!!!!! Azt mondta szerez dokit, nyugi. Nyugi?????? Hogy nyugodjak meg?? Beírtam a Google-be, hogy terhesség.... :))) De olvasni sem tudtam, túl idegbeteg voltam. Nehezítette a dolgot, hogy aznapra lett kész a vendészobába a polcrendszer és jöttek apósomék összeszerelni. Kitaláltam, hogy meghúzódott a derekam, azért nem megyek le segíteni cipekedni. A (hirtelen nem-) dohányzás már nehezebb ügy volt, de szerencsére valahogy sikerült eltussolni, nem tűnt fel nekik semmi. Én viszont tűkön ültem, képtelen voltam másra gondolni, minthogy gyerekünk lesz!!!!! Gyorsan kapcsoltam, hogy nehogy bepolcozzuk a kisszobát, hiszen ez már sose lesz vendégszoba (juhhhúúú), apósom komplett hülyének nézett, hiszen oda terveztettük, mindegy, a hálóba került be (amúgy sem tetszett amikor odapróbáltuk, jobb itt, ahol most van). Közben anyám hívott, hogy mehetünk a Fehérvári úti rendelőbe 4-re, de ő is jön! Apósoméknak kamuduma egy reumatológusról-megerősítve a derékfájást-hiszen őket ott kellett hagynom valamilyen indokkal. Emlékszem én a hasamon a kezemmel szálltam le a villamosról anyukám rámszólt, hogy nem korai-e még egy kicsit? Egy rém undok és gusztustalan doki vizsgált meg, majd anélkül, hogy bármit is mondott volna, kivágta a kesztyűjét a szemetesbe (kb olyan mozdulattal, mint ahogy anno a konyhás nénik csapták oda a krumplipürét) és leült diktálni. Én lekászálódtam a vizsgálószékről és félve megkérdeztem, hogy na akkor most terhes vagyok??? Szinte felháborodva az ostobaságomon kiabált rám, hogy igen, igen, persze, 5-6 hetes terhes. Elkezdtem ujjongani, de nem nagyon vették a lapot. Megkérdeztem, hogy mi a teendő? Megint hülyének néztek: semmi teendő, anyuka (anyuka????), majd 3 hét múlva vár az első ultrahangra (ő vár?? hozzá biztos soha nem megyek vissza...na mindegy), kimentem az ajtón és elújságoltam anyukámnak, hogy 5-6 hetes picibaba van a pocakomban!! Rohantunk be Győzihez, akivel jól megszorongattuk egymást, de még fel sem fogtuk igazán....Jöttem haza pakolni, merthogy másnap meg indultam anyukámékkal Bozsokra. Aznap este ráadásul céges vacsi volt, amin innom, cigiznem és buliznom illett volna, jól ledumáltuk a csajokkal, hogy végre együtt lazulunk. Megint ki kellett találnom valami hihető sztorit, hogy ne fogjanak gyanút. Előző nap benn még dohányoztam, aznap este meg már nem, jó nehéz volt...már nem is emlékszem, mit kamuztam...De nagyon szarul éreztem magam, nem mondhattam el, de nekem csak ezen pörgött az agyam...és alig vártam, hogy hazaérjek és végre találkozzunk Győzivel, mert másnap meg ugye leléptem 10 napra....Vacsorát letudtam, száguldottam haza pakolni (délután nem sikerült, csak az internetet bújtam), Győzivel próbáltuk szokni a gondolatot, beszélgettünk, tervezgettünk, örömködtünk, aztán másnap elszakadtunk. Úgy hagytam itt szegényt, hogy nem mondhatja el ám senkineksem.. Itthonmaradt a nagy titokkal egymagában, nekem is marha nehéz volt (főleg a tesóim miatt), de nekem legalább ott volt anyukám, akinek feltehettem naponta felmerülő ötszáz kérdésemet, de mindig csak lelombozott, mert azt mondta, hogy még 3-4 hónapig a világon semmi nem fog történni. Én azonnal hagy hasat és panaszok arzenálját akartam. Ehhez képest, tényleg semmi különös nem történt az első időszakban.
Semmi különös...? Ez persze nem igaz, hiszen előbb-utóbb befogtuk a kis szívhangját, aztán elkezdett alul púposodni a pocakom, aztán megtudtunk, hogy fiunk lesz, stb, stb. Életem legtutibb kilenc hónapja volt, amit persze csak az elmúlt négy múlt felül. Tavaly ilyenkor épp csomagoltam, készültem Bozsokra, a kis titkommal együtt. Idén is épp csomagolok, készülődöm, de már nem egyedül megyek. Viszem magammal a kicsinyemet is. Jajjj, de jó nekem!! És idén már nem egyedül fogom tűkön ülvevárni, hogy Győzi is befusson, hanem ketten várjuk majd a mi apánkat. És ott leszünk így együtt, a mi kis családunk.
Tavaly Augusztusban
Idén Márciusban
Idén Júliusban

Anyókázik

Nagy hírünk van. Bobóról kiderült, hogy valójában csaj és már nem is fiatal, hanem rettentően öreg, akinek már kihullott az összes foga. Ehhez igazodva, gyakran fordul elő, hogy ilyen ábrázattal látjuk.

2009. július 25., szombat

Terepszínű ruhában

Az elsőszülöttek kiváltsága

Botikámnak lejegyzem, hogy ha majd pattanásos, rasztahajú nagyszájú kamaszgyerek lesz, aki az éjszaka közepén felcsönget a kaputelefonon, hogy menjünk már el itthonról lécci, mert felhozna egy csajt, akkor a képébe vághassam, hogy:
Vettünk, megmostam, megpucoltam, kimagoztam, bezacskóztam és lefagyasztottam:
- 5 kg meggyet (ebből 2 kg-t nagyszüleim tisztítottak meg) - 3 kg őszibarackot - 2 kg sárgabarackot - 1 kg málnát - 1/2 kg szedret Rendkívül szórakoztató és pihentető volt. Még tervezem további gyümölcsök további feldolgozását. Azt hiszem ilyet második, harmadik gyerek nem kap...

2009. július 23., csütörtök

Az én kicsinyem

2009. július 21., kedd

Bobó beragad...2. rész

Ezúttal hasról hátra ragad be, de természetesen végül sikerrel jár:
Ja, és minket is elért a vég, azaz az éjjeli forgolódás. Ma kétszer is szokatlan hangokra lettem figyelmes, tudtam, hogy most nem arról van szó, hogy megébred és elég ha a cumit a szájába adom. Tudtam, hogy a hátán fog elanyátlanodva rámpislogni, mikor bemegyek hozzá és naná, hogy így is lett. Visszafordít, cumi szájbaad, visszafekszik. Fél óra múlva megismételtük az eseménysort. Aztán hajnalban jött a szokásos ébredezős móka. Finoman szólva nem vagyok kipihent. Remélem ez volt az első és utolsó, hogy éjjel pörögni támadt kedve.
Itt meg kicsit gyorsabban összejön neki, majd olvas tovább elégedetten: A videók tanulsága, hogy Bobó rettenetesen életrevaló gyerek: "túl nehéz a fejed, barátom? No problem, fordulj úgy, hogy ne kelljen megemelni. Told át a popód, a fejed pedig átgurul magától a talajon maradva is...."

2009. július 19., vasárnap

Kis segítséggel ugyan...

2009. július 18., szombat

Mérlegen a Bobó

Az első egy hétben azért mértük, hogy eszik-e, van-e tej. Utána 1-2 hétig azért, hogy eszik-e eleget. Hamar világossá vált, hogy Bobó mindig eszik eleget, így később már azért mértük, hogy tudjuk, ha nagyon betankolt, óvatosan rázogassuk, sokáig büfiztessük, stb. Kis füzetbe írtuk a mennyiségeket. Aztán szép lassan belazultunk, nem írtuk, aztán én már egyre többször felejtettem el megmérni, de néha kíváncsi voltam erre-arra, úgyhogy szerettem, hogy van itthon mérlegünk és tudom, mikor mennyit ver be az én kedden-csupaszon 7320 grammos picifiam.
Sok kép készült róla a mérlegen, amolyan előtte és utána sorozat, ebből egy kis válogatás itt. Imádtam, ahogy vérig sértődik és ordít, mikor rátettem.
Az uccsó képek:
Kaja előtt
Kaja után
Ma visszavittük a mérleget, úgyhogy Bobeszkám immáron szabadon, korlátok nélkül garázdálkodhat. Azért néha hiányozni fog. Szeretem tudni mikor mennyit eszik.

Bobó beragad...

...de azért összejön a fordulat, csak nem tart sokáig. Kicsit hosszú a videó, az átfordulás 3 és fél perc körül következik be, oda lehet tekerni, bár érdemes megfigyelni, hogy eltorzul egy anya hangja, ha a gyerekével gügyög...rettenetes.

Új szokás

Győző Szomszédokat néz, én ülök a gép előtt, Bobó alszik. Vagy mégsem...? Valami kis neszezésre leszek figyelmes: "Na, ébredezik"-mondtam. Győző felállt, hogy ránéz és elkezdett hangosan röhögni.... Hogy miért?
A történethez hozzátartozik, hogy hason aludt....
Ma reggel is háton nézelődött, amikor átmentünk érte és tegnap este is átfordult félálmában, csak nézett rám riadtan, amikor bementem visszafordítani (mintha valaki erőszakkal felverte volna és hátra tette volna....)

2009. július 17., péntek

Zöld lámpa

Botibaba szerdán töltötte a negyedik hónapot, jutalmul egy oltást kapott szerető szüleitől, de ismét bizonyította, hogy rászolgált a kötélidegzetű jelzőre. A doktornéni megkérdezte, mit szól Bobó az almához, barackhoz (ezzel a kettővel kezdtük), de nem lepődött meg, amikor mondtam, hogy imádja...úgyhogy zöld utat engedett a következőknek: málna, szeder (csak a leve, mag nélkül), körte, meggy, sárgadinnye, áfonya. Ujjongtam! Azt mondta, ha mindezt elmesélem bárkinek, komplett hülyének fogja őt nézni :) de bízzak benne, nagyon jót tesznek ezek a gyümik neki. Elmondta, melyik mire jó, de csak a vérképzésre, meg az antioxidánsokra emlékszem.
Na, akkor vágjunk bele. Elsőként alma+áfonya. Mondanom sem kell, hogy imádta ezt is.
Még nem tudom, hogy bevallom-e a védőnőnek mindezt, mert ő szigorúan megtiltotta, hogy októberig (!!!) bármi mást egyen anyatejen kívül....

Breaking News!!

Tegnap megfordult hasról hátra, ma reggel pedig hátról hasra!! Hasról hátra Ligeten fordult meg, áttettem a hasára és valahogy visszagurította magát. Ma áthoztuk reggel az ágyunkba magunk közé kicsit beszélgetni reggeli előtt és az oldalára görgettem, hogy jobban lássam, aztán elengedtem. Egyszercsak látom, hogy dől balra és az alsó teste már hason van, aztán a fejét és átlendítette, a nagy gond a karjával volt, kb két perbe telt, mire ki tudta húzni maga alól, de sikerült!!!!! :))) Lehet, hogy az segített, hogy az elmúlt napokban még az eddiginél is többet tettem hasra, vagy az, hogy pár napja akárhányszor az oldalára fordul, átsegítettem hasra...Mindegy, de megcsinálta! Éljen-éljen Botibaba! A képen a nagy siker után után látható apájával.

2009. július 15., szerda

A Nyussz


Úgy indul a történet, hogy ülünk tizenhét évesen a vonaton zötykölődve, jövünk hazafelé Tóalmásról, egy elég fergetegesre és eseménydúsra sikeredett házibulit tudva magunk mögött. Kifogyva a pénzből, sörből, cigiből eszünkbe jut, hogy elég nagyok vagyunk már, eléggé jóban lettünk egymással: menjünk már el együtt valahova Balcsira bulizni egy hétre! A mentőövet Andris dobta: nagyszülei Földváron laknak, oda lemehetünk. Az Andris, a Bence, a Kati meg én. Már nem tudom, miért pont mi négyen, meg azt sem, hogy hogyan értem el, hogy anyukám elengedjen (akkoriban még szigorúbb volt, bezzeg most...Ákosöcsém hajnalban jár haza, azt sem lehet tudni, hol jár), honnan volt pénzünk rá, stb, de a lényeg, hogy dobbantottunk és lenn voltunk Földváron. Hát....ez volt a legdurvábban, legemlékezetesebben, legboldogabban sikerült nyarunk. Először mentünk haverokkal nyaralni, fiatalok, felelőtlenek, szabadok, boldogok voltunk, így együtt. Nappal pihengettünk, strandoltunk, összepuzzle-oztuk az előző estéket, cigiztünk és világotmegváltottunk az Andrisék teraszán, de leginkább készülődtünk az estékre, kirittyentettük magunkat. Egy-egy sörrel és cigivel megindultunk az éjszakába. A Pub-likba. A Pub-lik az egyik legjobb szórakozóhely, ahol valaha jártam, talán csak a Losinj-i Bamboo Bar és a Loutraki-i Cocoon Disco vetekszik vele. Fergeteges bulik voltak ott akkoriban, mintha csak nekünk találták volna ki ezt a helyet. Táncoltunk az asztalon, táncoltunk a padokon, a korláton, kábultan vigyorogva integettünk a tornácról a kora reggel strandra indulóknak. A Kati meg én. Aztán általában átnyomultunk a Keringő Disco-ba, ami szintén fantasztikus volt. Azok a zenék, hangulatok, egymásratalálások, beszélgetések, piálások, nevetések, kalandok amiket így együtt átéltünk.... csak néhány: Sopi és Pufi, Sterbihaverja Mike, Málnázoo, reggeli gyümölcslopás a müzlinkhez, Bandi és a wartburgja meg a tankolás 500-ért, a fehéroroszok, Andris és a sebfertőtlenítő alkohol (=kétszer beleivott), amikor Bodresz is betársult, hajnalihasis Armandóval (én nem), 0210, Tedd fel a kezedet, hajnali hazasétálások, a pénzszerző akcióink, Vitamin Bár, grizzlyk, málnás vbk vájúból, Kati ellopott telefonjai, amikből egyet a Pecsában látott viszont Andris, Bence és Kati vitái, amiket mi kiröhögtünk, a sminkeléseink, UV Marci és Modellpeti, a tetkóink!!!, Dezső bácsi és a töksüket Mama,*****
Katival hódítottunk: fiatalok, vékonyak, frissek, kacérok (és facérok), szexik voltunk és mindezt ki is használtuk rendesen. Csak úgy özönlöttek az italok az asztalunkhoz, különböző pasiktól, akiknek aztán természetesen jól elcsavartuk a fejét, hogy aztán a végén általában jó nagyot koppanjanak. (Olyan is volt, hogy nekünk csavarták el a fejünket és mi koppantunk, de ez volt a ritkább :) ) Na, ne tessék nagyon komoly dolgokra gondolni, csak szórakozgattunk, semmi DSZH, ahogy Andris mondaná.
A 2001-es nyarunk zenéi....Hú, hát azoktól ma is libabőrös leszek: a Day by Day, a Paffendorf, a Bad Touch (!!!!), a Girl, You'll be a woman soon, az Around the World, a Riddle (amire egyszer suli után, a 32-esek terén egy kőkerítésen is táncoltunk, annyira bennünk volt az életérzés).
Voltak azért hullámvölgyek is, ami a boldogsághullámot illeti, ami elkapott minket ezen a nyáron. Ki tudtunk borulni a Katival rendesen: anyáinkon, családunkon, lelkünk kibogozhatatlan részein, a világ értelmetlenségén, kicsit lehúzott minket a nihil, képesek voltunk megsebezni testünket-lelkünket. Ez így volt jó, nagyon magas és nagyon mély volt minden. Ami jó volt, az rettentesen, észveszejtően jó volt; ami rossz volt, az pedig fogcsikorgatóan fájt. Azt hiszem 16-17 évesen ennek így kellett lennie. Semmit nem csinálnék ma másként. Földvár az nekünk mindig a szenvedélyt és szabadságot fogja jelenteni. Itt lettünk barátok Katival (persze Andrissal, Bencével is). Sokat ölelgettük, puszilgattuk, szeretgettük egymást, sok mindent megosztottunk egymással, rengeteget beszélgettünk, nagyon nagy szimbiózisban voltunk innentől kezdve kb egy évig.
Ezen a nyáron volt még egy szintén fergeteges Sziget, még több kalanddal, még több pasival, Bloodhound koncerttel, Angelika kávézós indulásokkal, botrány egy nyár volt.
Jártunk E-klub-ba habpartykra, Bank Dance Hall-ba még a Váci utcába (Kati a Fővám térnél lakott, taxit hívtunk a Havas utca sarkára a Ferenciek teréig...), Darshan Café-ba punk krumplizni, Stex-be salátázni, Chicago-ba sörözni, Anna Café-ba salátázni, Café Vian-ba Benjiékkel Bailey's-ezni, Morrison's-ba arconpörögni. Azt hiszem rendesen felforgattuk az életünket és jól odatettük magunkat, nem is tudom, tanultunk-e?!?! (Perszehogy.)
Eljött a következő nyár. Ismét lestartoltunk Földvárra, de ez már gyenge utánzat volt csupán. Ez is jó volt nagyon, de tudtuk, hogy a tavalyi az megismételhetetlen. Elmúlt. (méghogy újra vár a Balatoni nyár...hjjjajjj...) (Tavalyelőtt csináltunk egy újraegyesítést, hogy csakminégyen lemegyünk újra, de nem kellett volna erőltetni, nem jól sült el...)
Aztán valahogy a mi barátságunk is megváltozott. Hol sokáig nem beszéltünk egymással, hol újra besűrítettünk, de alapvetően elváltak útjaink. A mai napig jóban vagyunk, követjük egymás életét, de ritkán találkozunk. A cigiről, piálásról, bulizásról, önsanyargatásról mindketten leszoktunk. Két hete volt Kati esküvője. (?!?!?!?!??!??!?!?) Ott voltam. A fiammal. (?!?!?!??!????) Tegnap pedig a Kati esküvői képeit nézegettem Bobóval az ölemben. Úristen, hát potyogtak a könnyeim (az esküvőn is).
Ez a csaj, aki saját magának vörösre színezte (tökbénán) a haját, utolsó fillérjeit idióta játékokra költötte a földvári közértben, sem magassarkút, sem szoknyát, sem semmi nőieset nem hordott soha, végtelen hévvel tudott gyűlölni (és szeretni is), akinek a Báránya volt legfőbb bizalmasa, iszonyatos kupleráj volt a szobájában, a táskájában (a lelkében is?), állandóan hullámzott a kedélyállapota, szélmalom harcot vívott a szüleivel, nagyon heves és kiszámíthatatlan volt, sokat ivott, sokat dohányzott, sokat bántotta magát, sokszor volt boldogtalan.
Ez a csaj két hete egy végtelenül letisztult fehér ruhában és tűsarkúban, karcsúbban és kiegyensúlyozottabban, mint valaha, gyönyörűen, mosolyogva a családja és a barátai koszorújában (és Bobó ordításától kísérve-megijedt az orgonától) bevonult egy templomba és örök hűséget fogadott a szerelmének és most valakinek a felesége. Úristen. Beért. Lecsillapodott, megnyugodott, megtalálta önmagát, leszámolt a démonjaival és lubickolt a boldogságban. Én meg ültem egyedül a hátsó sorban (Gy kivitte Bobót) és nagyon büszke voltam rá. Az első olyan esküvő, ahol valaki számomra igazán fontos házasodott. Jó volt látni és jó így visszagondolni, hogy honnan indultunk és most hol tartunk. Szeretem őt és remélem, hogy amit láttam rajta és most itt leírtam, az igaz és jól látom, hogy csupa jó most neki minden és kívánom neki, hogy maradjon így, mert különleges csaj és jutott neki elég rossz, megérdemelné a lubickolást.

2009. július 13., hétfő

Miért éppen Alaszka?

Nem tudom a nagyszoba olyan pontján letenni, ahonnan ne szúrná ki a tévét...ma épp a Miért éppen Alaszká?-t nézte. Legalább fordulna át, hogy lássa, de egyelőre csak kettétöri magát.

Próbálkozunk

Összeszereltük. Hátha így könnyebben elszórakozik magában (is). Egyelőre beválik, de lehet, hogy csak azért, mert új...

2009. július 11., szombat

Ligeten

Annyi cuccot vittem Ligetre, hogy nagypapám megörült amikor meglátta a csomagokat, hogy "De jó!!! Egy hétre jöttetek??" Sajnos lelomboztam, hogy csak két napra...
Asszem Botond arca is jól tükrözi, hogy nem biztos benne, hogy valóban kellett-e ennyi játék neki.... Hozzáteszem, csak a kép kedvéért öntöttem ki, egyszerre csak 2-3 volt elöl, de ezzel is úgy vagyok, mint a ruhákkal, ha utazunk: választékot akarok. Mi van, ha látom Bobón, hogy ő most órákig ellenne egyedül (!) a lila macskájával és az pont nem lenne ott???? Na, neem! Inkább viszünk (majdnem) mindent. A kis kiruccanásunk apropója az volt, hogy Győzi egy hétig egésznapos, vagyis elmegy fél 9-kor és hazajön 11-kor, úgyhogy nem akartam itthon ülni egyedül, nagypapám kivitt minket csütörtök reggel és tegnap este jöttünk haza. Leszámítva, hogy beteg voltam (egy év óta először), nagyon jól éreztük magunkat! Annyira kéne egy kert nekem is!!! Bobó imádott a pokrócon heverészni és nézni a fákat, jászani, kézről kézre vándorolni, Bálinttal bohóckodni, jó levegőn aludni, a kertben almát enni. Ha jobban elivselném nagyszüleim kényszerbetegését, hogy minden egyes mozdulatomba belekötnek, illetve minden egyes döntésemet megkérdőjelezik (csak néhány: miért ébreszted fel? miért nem teszed le aludni? miért van most ébren? miért nem adsz neki egy kis dinnyét? miért teszed hasra? miért kell a cumi? miért nem később fürdeted? miért nem hagyod sírni? ), többet mennénk ki hozzájuk, mert annyira, de annyira jó a kertben lenni, nem itthon a nagyszobában!!! Itt annyi mindent lehet csinálni!!
Lehet a távolban megfigyelni apró részleteket:
A kamerába sandán belenézni :
Háton lehet a fákat a legjobban megfigyelni:
Hatalmasakat nevetni a kézzel-lábbal bohóckodni anyán:
Cowboy-osat játszani: Rettentő tanulságos történeket meghallgatni arról hogyan vert rá először a dédnagyapánk a nagyanyánk kezére:
Lehet elbambulni
Dédnagymamán megdöbbenni:

Csúcshaverok

2009. július 8., szerda

Kengurubébi

Oldalmacska

Kb két hete fordult komolyra ez a mozdulat. Azóta tűkön ülök, hogy mikor lendít egy jó nagyot a hatalmas püspökfalattyán* és fordul át, de hiába. Még csak ezt tudja (illetve már ezt is tudja-milyen ügyesokosfantasztikus!!!!): *természetesen tudok helyesen írni, de így viccesebb.

Nincs el

Az a nagy helyzet, hogy Botond Úr nem igazán feledkezik bele egyedül a nagy-hatalmas játszásba és nem igazán lehet mellőle lelépni, ha ébren van. Régebben fél-háromnegyed órát is vígan elvolt a játszószőnyegén a fölé lógatott csörgők püfölésével, de ez már a múlté. Szétunja magát. Nyűglődik. Ha kiteszem egy takaróra és a kezébe adok egy játékot, leejti, nem tudja felvenni, nyűglődik. Ha cumit adok a szájába, akkor minden színtéren kicsit továbbig van el, de azzal meg úgy vagyok, hogy inkább odaülök hozzá és játszom vele, minthogy elcumizgasson magában. Még a székében ülve van el legjobban, én arra gyanakszom, hogy azért mert 1.) onnan belátja a szobát (minket is), 2.) ha ott leejti a játékát, csak az ölébe esik, vissza tudja venni. Azt viszont nem akarom, hogy egész nap ebben üljön (nem mintha ő akarna, ezt is megunja ám, elkezd mocorogni, hogy ki akar jönni), az lenne jó, ha a földön szórakoztatná magát és nekem nem kéne egész nap ott lennem vele. Nem (csak) magam miatt lenne jó, hanem, ugye tanuljon meg egyedül is ellenni. De persze lehet, hogy ezt még korai elvárni tőle. Segítsetek dönteni. A) El van kényeztetve, túl van ajnározva, szanaszét-körbe van rajongva. Ezért nem játszik el egyedül. B) Még kicsi és nem lehet várni tőle, hogy lekösse magát, majd ha ügyesebben fog, tud ide-oda forogni, mászni, élvezni fogja a magányos tevékenységeit is. Várom a tapasztalatokat, az ismeretlenség fátylát nem fellebbenteni kívánóknak csinálok a bal oldalon egy szavazást.

Továbblépünk a reszelt almára

És a szilárd tápláléknak köszönhetően tegnap megvolt az első szilárd kaki (amiről szintén készült fotó :) ) Az én nagyfiam!!!! A héten már őszibarackot is fog kapni. Sállállá!