Már nem a régi

A családunkban régen elég nagy feneket kerítettünk az ünnepeknek, de az biztos, hogy megadtuk a módját. Ez ma már nem így van. A szülinapokat mindig a napján tartottuk, általában úgy, hogy nagyszüleim eljöttek hozzánk (még nagyon-nagyon régen, mindkét nagyszülő pár, meg barátok, szomszédok is és nagy bulikat csaptunk, de ez már csak ködös emlék), hatalmas virágcsokrokkal, ajándékhegyekkel, gyümölcskosarakkal felszerelkezve. Az ajándékokat régebben még meglepetések képezték, aztán már "megrendelésre" kaptunk dolgokat (precízen elmagyarázva mit, melyik üzlet, melyik polcáról), mostanra már annyira eldurvult a helyzet, hogy vagy megveszi mindenki magának az ajándékot és bezsebeli a lét (előre körbeérdeklődünk, kitől mennyit kapunk majd), vagy eleve csak egy borítékot kap az ünnepelt (A vásárlási utalványok csak most kezdenek bekígyózni a családunk köztudatába, remélem nem lesz belőle rendszer, mert ez is olyan dolog, ami praktikus, de nem családon belül.) Persze én is utáltam, amikor nagymamám úgy érezte, hogy a legmegfelelőbb ajándék, amivel egy kamaszlányt meglephet egy frottír teniszszoknya a turkálóból; én tiltakoztam leghangosabban, amikor lepedőt akart nekem venni karácsonyra; tesóim is csalódottak voltak, mikor C kategóriás dvd-ket vásároltak nekik a nagyszülők (fogalmuk sincs róla, mi a jó film, csak annyit tudnak, hogy a dvd az menő); a legdurvább talán idén volt nagymamám: mandarint csomagolt nekem a fa alá. A jószándék vezérelte, mert terhességem egy szakaszában kilószám zabáltam az említett gyümölcsöt, de karácsonyra 1) már nem voltam mandarin-zabáló korszakomban, 2) nem finom a decemberi mandarin, 3) milyen dolog gyümölcsöt kapni karácsonyra?????? Most, hogy így leírom, kicsit szégyellem magam, hogy hálátlan dög vagyok, mert ő milyen figyelmes, de a lényege az volt a fenti felsorolásnak, hogy én is azon az állásponton vagyok, hogy jobb jó dolgokat kapni nem meglepetésként, mint meglepit kapni, ami aztán csak dühít és kidobom, vagy őrzöm, mert mégiscsak ajándék volt...Ennél tényleg jobb előre megvenni, amire szükségem van és behajtani a pénzt. Csak hát, a lelkemnek meg jobb lenne ha (jó!!) meglepetéseket kapna mindenki. Olyan szomorú, amikor már karácsony vagy szülinap előtt körbekérdezzük egymást, hogy ki mit fog kapni a másiktól...
Ennél fontosabb és fájóbb pontja a családunkban beállt ünneplési szokások megváltozásának, az ünneplés módja. Ma már annyiban kimerül, hogy összegyűlünk (már olyan is van, hogy nincs mindenki otthon...), torta (sem mindig), pár (nem csupaszívvel kiválasztott) ajándék, éneklünk egyet, aztán mehet mindenki tovább a dolgára. Idén még virágot sem kaptunk anyukámmal (négy nap különbséggel van a szülinapunk, mindig együtt ünneplünk), nagyszüleim közölték, hogy zárva volt a virágos...Tudom, öregszenek, meg pénzük sem annyi van, mint pár éve (többek között anyukám és a mi lakásakcióinak köszönhetően :) ), fáradtabbak is (öt perccel többet vezetni a messzebbi virágosig??!), de azért nekem fáj, hogy már nem adják meg a módját. Torta idén egyáltalán nem volt.
A legborzasztóbb persze én vagyok. Illetve ez bánt a legjobban, hogy rám is ragad ebből. Apukámnak éve óta nem vettem semmit szülinapjára (nyár közepén van, sosem találkozunk, évek óta csak telcsin köszöntöm fel), névnapokra nem szoktam venni ajándékot, szülinapokra, karácsonyra nem mindig töröm szét magam, hogy kinek mit adjak (anyukámra szoktam a legtöbb gondot fordítani, pláne mióta elvált a tesóim apjától és azóta tulajdonképpen alig kap valakitől valamit; tesóimnak is igyekszem azért hasznos, jó apróságokat venni). Persze ha sok pénzem lenne, tudnám ki minek örülne, de általában kevés jut (nem annyi, mint szeretném) egy-egy ünnepre, ez meg a kedvem is elveszi az egésztől. Egy dologban jó vagyok: észben (vagy legalábbis emlékeztetőben) vannak az ünnepek, elfelejteni nem szoktam őket.
Gy-vel teljesen más a helyzet, vele a módját is igyekszem megadni, az agyamat is szét tudom neki vásárolni, jó előre jegyzetelek a telefonomba, mindenféle ötletem van; főzök neki általában ünnepi ebédet és tortát is szoktam csinálni (idén is megleptem eggyel, pedig úgy terveztem, hogy a nyolchónapos pocakosságom jó kifogás, de végül úgy döntöttem, csinálok egy rondadefinom típusút-ilyet tudok csak).
Vele és Bobóval azt szeretném, hogy sokat ünnepeljünk: karit, szülinapot, névnapokat, gyereknapot, anyáknapját, stb. Szeretném megadni a módját az ünneplésnek és kitenni magamért, hogy az ünnepelt egész nap azt érezze, hogy az a nap csak róla szól. Szeretném ha Bobó úgy emlékezne majd vissza, ahogy én most. Csak én persze majd szeretném nem elfelejteni a névnapját, akkor sem, ha már huszonéves lesz és már nem velünk lakik, hanem valami idegesítő ribivel.
Hát igen, tegnap volt a névnapom. Csak apukám és azok a nagyszüleim hívtak fel., anyukám (+ tesóim) és azok a nagyszüleim nem.
Elfelejtették. Kár.
Sajnálom, hogy ide jutott a családunk. Sajnálom, hogy anyukám elfelejti azt a névnapot, amit ő adott nekem huszonhat éve. Sajnálom, hogy nagymamám már talán nem karikázza be pirossal a napokat és tartja számon őket. Sajnálom, hogy a tesóim ezt szokják meg és ők sem fognak nagy feneket keríteni az ünnepeknek, ami pedig olyan jók és olyan fontosak.