2009. június 29., hétfő

2009. június 28., vasárnap

Nem jön álom a szememre...


Mondjuk ki: nem vagyok egy jó alvó.
Valahol tuti kiskoromban ered ez a parám (is), mert van néhány nyomasztó emlékem, amikor álmatlanul forgolódom a nagyszüleimnél és nézem a nyitott ablakon át a szemközti épületet vagy, hogy Benedek Elek mesékre aludtam el (a Szép Miklós volt a kedvencem, mindig azt kellett olvasni nekem-az volt a leghosszabb), és amint elaludtam és ment volna ki a szobából a mesélő illető (apukám és nagypapám rémlik, pedig nem velük laktam, szóval ez nem sokszor fordulhatott elő, mégis nyomot hagyott valamiért), felriadtam úgy tettem, mint aki sosem volt álmos és még tovább kellett olvasni nekem, nem lehetett csak úgy kiosonni a szobából. Másik nagymamám (ott többet aludtam) álomba simogatta-vakargatta a fejemet, de emlékeim szerint ott mindig jól aludtam...Ami furcsa, hogy ugyebár otthon aludtam legeslegtöbbet, ahol nem voltak ilyen-olyan elalvási ceremóniák, nem mesére vagy simogatásra aludtam el, nem is olvastam, nem tévéztem, csak úgy magamtól, "lámpaleó", azt' alvás. Sőt elég mélyen és elég sokat tudtam aludni, reggel alig bírtam kikecmeregni az ágyból.
Aztán valahol valami tönkrement. Próbálom kibogozni, hogy hol és mi, hátha úgy könnyebb lenne magam mögé utasítani, de egyelőre nem jöttem rá az elalvási gondjaim eredetére.
Pár éve kezdődött valamikor. Azt tudom, hogy amikor másnapos voltam, akkor mindig rettegtem, hogy nem fogok tudni elaludni, mert annyira rosszul voltam mindig, hogy nem bírtam ellazulni és megnyugodni, hanem sokszor forgolódtam halál feszülten és persze kipihennem sem sikerült magam, úgyhogy nálam sokszor még harmadnaposság is volt....(lehet, hogy nem kellett volna annyit inni?? Hmmm... külön történet..) Aztán olyan is volt, hogy csak úgy rettegtem, hogy aznap éppen valamiért nem fogok tudni elaludni, de ekkoriban már bőven filmnézésbe vagy olvasásba aludtam bele, az legalább valamennyire lekötötte a figyelmemet, nem azon agyaltam, hogy miértnemalszommár?!??!?!?? De egy olyan működésem is van, hogy épp amikor elaludnék, abban a szent pillanatban, mikor átváltanának az agyhullámaim alvósba, felrántom magam vissza az éberségbe és kezdhetem elölről az álombakínlódást. Ezen aztán a filmnézés-olvasás sem segít, képes vagyok ötször keijteni a kezemből a könyvet, mielőtt végre valóban elaludnék. Volt néhány gyógyszerrel-elalvós korszakom, úgy kiválóan ment a dolog, imádtam.
Ha egyszer már tényleg alszom, általában nincsen gondom az éjszakával, bár a terhességem alatti pisilések megint szétzilálták a pihenésemet, mert nem tudtam egyből visszaaludni. Reggel viszont nagyon sokáig tudnék még aludni, akkor elég jókat tudtam durmolni-ha lehetett.
Olyan nem volt hálsitennek, hogy egyáltalán ne tudjak elaludni és átvirrasszam az egész éjszakát.
Egészen egy hónappal ezelőttig, mikor is hajnal ötig sikerült hergelni magamat, számolni az értékes perceket és őrjöngeni, hogy miért nem alszom már, mindjárt kelnem kell, hogy fogok így egész nap helytállni és szegény Botibabámmal törődni? 2x1 órát aludtam. Ilyen még soha nem volt. Másnap teljesen kivoltam, testileg, lelkileg és persze fokozódott a rettegésem, hogy mi van ha megint nem fogok tudni aludni. Szerencsére tudtam. Ezt az esetet annak a számlájára írtam, hogy ez volt Bobótól külön szobában tölött éjszakám, biztos ezért nem tudtam elaludni. Igenám, de csütörtök este megint kezdődött, elmúlt éfél és még nem alszom, elmúlt fél 1 és még mindig nem, 1 és még mindig nem, 2, 3, 4...Iszonyatos módon tudom pörgetni magam, csapkodom magam, hisztizek, könyörgök Gy-nek, hogy segítsen már valahogy. fél 5-kor sikerült a kanapén elaudnom, de nem sokára kezdődött Bobó hajnali nyöszörgése, ami cumiszájbaadogatást (=járkálást) kíván, úgyhogy összesen fél (!!!!!!) órát aludtam. Hadd ne mondjam másnap mit éreztem... (jjaaa, napközben nem tudok aludni soha, sehol, bármennyire fáradt vagyok) és persze min pörgött az agyam egész nap???? Mi van ha megint nem fogok aludni???? Gy: "Áááá, Nyuszkóka, két éjszakát még te sem bírsz ki, most már tuti aludni fogsz! Ühhüm...Aludtam is 3-tól 4-ig és még hajnalban-reggel valamennyit, összesen két órát. Olvastam éjjel a konyhában, járkáltam lábujjhegyen, kijárkáltam wc-re, kétszer meghallgattam egy altatós-relax-szöveget, minden hiába. Megismétlődött. Midkét éjjel Bobóra gondoltam, hogy szegénynek milyen hülye anyja van és nem mintha így nem törődnék vele annyit, vagy türelmetlenebb lennék vele, de mégsem ugyanaz, mintha tudok aludni legalább 5-6 órát (ami a szülés óta jut) és még őmiatta (=őérte) sem tudtam elaludni...Egyszerűen kényszeresen, mint valami idegbeteg bámulom az órát tízpercenként és mondogatom magamnak, hogy mennyi már az idő és még mindig nem....Botrányos vagyok.
Tegnap fél 1-körül sikerült elaludnom (újra az olvasáshoz folyamodtam, pedig szülés óta se tv, se könyv, hanem csak úgy magamtól, mint akit fejbevertek), de többször felébredtem, aztán volt hajnali műsor is, úgyhogy olyan vagyok, mint egy zombi és milyen gondolatok cikáznak az agyamban, na milyenek????? Mi lesz, ha ma sem....???????
Nem tudom miért van ez, már úgy örültem, hogy így a baba mellett legalább annyira fáradt vagyok mindig, hogy megszűnnek az elalvós gondjaim, de mégsem. És csak rettegek, rettegek, rettegek...és most gyógyszert sem szedhetek a szoptatás miatt (a homeós cucc szart sem ér, első éjjel hármat vettem be), a calcium sem segített, a langyos tej sem, a relax sem. El kéne lazulnom valahogy és elterelni a gondolataimat, de azok makacsul visszatérnek az időnézegetéshez, öngerjesztéshez és kezdődik az ördögi kör. Lehet, hogy bárányokat kéne számolgatnom (vagy számológéppel beszoroznom, mint Mr Bean) és az segítene rajtam???

Vagy inkább fel kéne keresnem egy szakambert és a probléma gyökerét megkeresni....?? Igen, én ebben hiszek. A Szájkó (akit imádunk családilag és sokat jártam hozzá pár éve, de valamiért lemorzsolódtam) nem pánikos-kényszeres-elalvós szakember, akit pedig erre a célra ajánlott nekem az egyetemen a professzorasszony, annak meg hiába volt ez a szakterülete, nagyon nem passzolt hozzám (mintahogy a relax sem) és nagyon csalódottan, de otthagytam. Kéne egy tutirabeválós valakit találnom, de ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Előbb-utóbb ráveszem magam. Hogy mikor, az attól is függ, hogy hány ilyen áthisztériázott-átvirrasztott éjszakám lesz még....

Drukkoljatok!

Én meg addig is: mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem? mi van, ha ma sem?

Hogy mi van, ha ma sem? Legalább lesz miről írnom...Az is jó.


2009. június 25., csütörtök

I have a dream


Van egy álmom.

Egy görög szigeten élek, ahol azúrkék a tenger, lelátni egészen az aljáig, sziklás a partja, mindig jó idő van, húsz fok körül, friss tengeri szellővel. A szigeten fenyőerdő lenne, ami szétárasztana mindent a fantasztikus illatával, olyan jellegzetes fenyőerdős vörös talaj lenne (nem tudom mi a neve, bazalt talán??), ami porzana, amikor a terepjárómmal - amiből persze üvöltene a zene-, végigszáguldoznék rajta. Mindenhol mediterrán növényzet, szúrós bokrok, leanderek, cserjék, sokvirágos bokrok, ciripelnének a kabócák reggeltől estig (éjjelre abbahagynák, hogy tudjak aludni). Egy dombtetőn lenne a házam, ahonnan be lehet látni mindent, az egész tengert, messziről látni lehetne, ha vendégek (vagy kalózok) jönnének. A ház persze olyan görögös fehér-meszes lenne, kék dolgokkal, sok-sok kaspóval mindenhol, gyönyörű textilek szárítkoznának a szélben, zegzugos kis kuckó lenne, színesre festett bútorokkal, pergolákkal, este mécsesekkel világítanánk, örökké szólna a zene és mindenki hangosan énekelne, akár jó a hangja, akár nem, minden este táncos mulatsággal záródna.

Ebben a mesevilágban a nők kertészgatyát hordanának és bő fehér inget, szigorúan lapos talpú papucsokkal; ha úgy tetszik nekik, egy nyár alatt három pasival is bonyolódhatnának románcba, mégis az ő szerelmükért esedeznének a férfiak; vállalnák múlandó szépségüket és csak a harmadik elfogyasztott férj után csináltatnának új cicit maguknak; nem félnének kezdeményezni és megkörnyékezni a morgós, magányos farkasokat; összetartanának és nem gáncsolnák ki egymást; nem függenének a férfiaktól, önállóak és erősek lennének (még a ragasztópisztolyhoz is értenének).

Ebben a mesevilágban a férfiak nem félnének hülyét csinálni magukból (illetve nem számítana annak); magassarkúba bújnának, mert az vicces; dalra fakadva vallanának szerelmet; az érzelmeiket nyíltan vállalnák; felkapaszkodnának a hegyoldalon, hogy meglessék esküvőre készülődő szerelmük búcsúztatását; értenének a hajózáshoz, a gitározáshoz, a táncoláshoz (és a főzéshez is persze); pontosan tudnák, hogy mikor mire vágynak a nők és készséggel megadnák azt nekik mindennap; egy sereg ember előtt kiáltanák bele a világba, hogy a pasikat szeretik (a tömeg meg kacagva éljenezne); ötvenéves szottyadó felsőtestüket büszkén ráznák és szenvedélyesen simulnának hozzá szintén ötvenéves, ámde gyönyörűbb-mint-valaha kedvesükhöz; nem a fiatalabbakon legeltetnék a szemüket, sőt néhány különösen fiatal egyed az idősebb nő érettségébe szeretne bele; féltő gondoskodással osztozkodnának gyerekeik nevelésén; pucérkodnának a saját hajójukon, ha úgy tartaná kedvük, a löttyedt hátsójuk ettől az önbizalomtól csak még vonzóbb lenne; a nőket felemelnék a magasba (tenyerükön hordoznák őket) és úgy táncoltatnák meg őket;

A fiatal szerelmes párok a parti homokban énekelnék bele a világba, hogy szerelmük örökké tartani fog (és így is lenne); a sziklákon vonaglanának csábosan és csavarnák el mégjobban, már amúgy is elcsábult kedvesük fejét; kézenfogva ugrándoznának végig a szigeten, gondosan elkerülve minden búbánatot; a féltékenységet még hírből sem ismernének; a férfiak mindennap kieszelnének valami nagyon romantikusat, amivel ismét bizonyíthatják, hogy a nő a mindenük.

A Mamma Mia! című film ezt a mesevilágot jeleníti meg és éppen ezért imádtam minden percében fürdőzni.
Igaz, hogy amikor megnéztem moziban -nem tudván, hogy ez egy musical-, és felcsendült az első Abba-sláger (I have a dream), morogva odasúgtam a kishúgomnak, hogy remélem ez az első és utolsó dal... :)
Imádom benne Meryl Streep-et, James Bondot és Mark Darcy-t, a főszereplő lányka és az angol pasija is nagyon édes(a neve is nagyon jóóóóó: Sky); a zenéje is fantasztikus, ahogy megtalálták, hogy hova melyik dalszöveg illik legjobban; a legjobban a tengerparton vonaglós jelenetet (Lay all your love on me) és a végét szeretem, amikor az öregek magassarkúban és flitteres sztreccsnaciban feszítve röhögik képen a róluk kialakult macsó illetve szexbomba-imidzset, imádom a "zümmögő kórust" (anyukám hívja így :) ); az egésznek annyira üdítő a hangulata, hogy mindig összeszorul a romantikára éhes kis szívem és elkap az én-is-ilyet-akarok-átélni-érzés!!!!!! Mondtam is Gy-nek, hogy én is akarok vele így vonaglani a parton és énekelni egymásnak, de kiröhögött, hogy mit akarok énekelni??!!, nem érti. Én meg elsírtam magam. Miért nem értik a pasik, hogy mire vágyunk??????????????????????????????????????

És akkor vissza az elejéhez: van egy álmom.


2009. június 24., szerda

300

Ez is csak engem érdekel, tudom. Szóval a képeim...Mind eltűnt. Az összes, amit az öt hónap alatt kicsinyítettem, szerkesztgettem, netről levadásztam. És ki tehet erről???? A google?? Neeeem! (illetve szerintem részben igen) Én??? Igeeeeen! Ugyanis kiírta a Picasa-m, hogy kicsikét sok képet töltöttem fel Bobóról (nem is értem, mi az a heti párszáz?) és törölni kéne, vagy pénzért tárhelyet bővíteni. Erre gondoltam, még húzom kicsit az időt, míg kitalálok valamit (gyűlölök képekkel bíbelődni) és törlök néhány sokképes-nem-Bobós mappát. Így pl. a Blogos mappámat is. Azt a rendszer magának kreálta és töltögette fel bele az összes olyan képem, amit a blogba beszúrtam. Nem is értettem, minek csinálja, kinek kell az, delete. Bizotsan törölni kívánja? Biztosan. Itt őrjöngök két napja, hogy hova tűnnek el a képeim, kínomban felmentem egy angol blogspot-os fórumba, ahol láttam, hogy mások is küzdenek ezzel a hatalmas problémával, még meg is örültem, de gyorsan lelombozódtam, mikor kiderült, hogy nem valami átmeneti rendszerhiba folyományaképp törlődtek, hanem örökre és ráadásul az én hülyeségem miatt!!!!!! ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá. Most kezdjem visszatöltögetni őket vagy mi legyen????? Szeretem a blogom, néha visszanézek ezt-azt, hiányoznak a képeim!!!!!!!! Pont ez hiányzott, hogy háromszáz képet egyesével visszakereshessek, tölthessek.....

2009. június 23., kedd

Ronda, de finom

Nem vagyok egy cukrászok-gyöngye, de jó lenne, ha idővel belejönnék a sütögetésbe, mert az édesség-zabálóknak viszont a díszpolgára lehetnék. Életem első tortáját Gy-nek sütöttem, még a kapcsolatunk elején, nemtitkolt bevágódási szándéktól vezérelve. Túrótorta sok gyümölccsel a tetején. Fincsi volt, de ha jól emlékszem, kanállal kellett enni...Ezt azóta sokszor megcsináltam és mindig a "ronda-de finom" kategóriába sorolhatóra sikeredett. Kétszer villantottam Sacher-tortát, az isteni lett!!! Nem is tudom, miért hagytam fel vele...Egy Tiramisu szintén Gy-nek, fincsi lett, bár nem olyan isteni, mint anyukámé. Bence öcsém tanult az iskolában egy hülyegyerek-süti receptet, amit többször megcsináltam, de nekem még ez sem jött össze. Túl ragadós és nyögvenyelős lett a tésztája. Fogalmam sincs a sütés elméleti hátteréről, pl. ezesetben mit lehetett volna tenni a tésztába, hogy lazább legyen (tejet? tojást?), vagy mitől állt volna össze a túrótortám (joghurt?), mire jó a sütőpor (attól jön fel a tepsiben a süti??), így nálam csak olyan receptek jöhetnek szóba, ami hajszál pontosan megadja, miből mennyi kell és vadásztam egy olyan piskóta-recire, ami ki van próbálva és tuti beválik. A szomszédlánytól végre kaptam egy ilyet (háhá a szomszédasszonyommal cserélgetek recepteket, vén szatyor vagyok, nagyon vicces), hétvégén kétszer is megcsináltam, másodszor dupla adaggal és hibátlan lett!!!! Külön jó benne, hogy ebbe a piskótába bármit lehet majd dobálni, ha nem lesz meggy. Körtét, diót, almát, lekvárt, csokidarabokat, bármit! Juhhhúú!


A meggyes pitém:

25 dkg kristálycukor
2 db tojás
10 dkg olvasztott vaj

Ezeket összekevered, bele:
22 dkg liszt
1 cs. sütőpor
1 csipet só
1 pohár tejföl kb 2 dl

Még egy édességet kellett készítenem a minap, Gy névnapjára. Ha már meggyszezon és ha már Gy imádja, akkor legyen kókuszgolyó!! Ilyet már csináltam nagyon régen és rémlett, hogy botrányszar meló a meggyet a közepébe gyúrni, anélkül meg mit sem ér, úgyhogy beleástam magam az interneten és találtam egy jó ötletet: a meggyúrt golyó tetejébe belenyomni a meggyet. Így is lett és igaz, hogy a végeredmény inkább hasonlít karácsonyfadíszre, mint kókuszgolyóra, de ez is fincsi lett.

A kókuszgolyó:

50 dkg darált keksz
10 dkg vaj
2 ek. kakaó (én többet tettem bele)
20 dkg porcukor
1 mk. rumaroma (én Stroh-t tettem bele)
1 cs. kókuszreszelék
meggylé (én tejet tettem bele, plusz amennyi lé kijött a magozott meggyből)

Nekem való, nagyon egyszerű, bár kissé hosszadalmasra sikerült az elkészítése, mert Bobókámhoz kellett kirohangálnom a folyosóra visszaaltatni. Megközelítőleg tízszer kellett megszakítanom a folyamatot, de megérte, mert Gy nagyon örült neki.





Éljen a blogspot......

Valaki azonnal mondja meg, hova tűntek a képeim!!!!!!!!!!!!! Blogspot-cimbik, nektek is???????

Manikűr

Ilyen egyszerű levágni egy kisbaba körmét. Csak be kell nyomni neki a tévét és rögtön lemerevedik.

Mi lett volna ha?

Lajcsika
Sokszor szoktuk Bobót másképp szólítani, mint ahogy hívják, próbálgatva, mi lenne, ha úgy hívnák, hogy: -Károlybaba -Karcsika -Jenci -Jancsika -Ervinke -Konstantin -Kálmánbaba -Pityuka (ez a legjoooooooobbb!!!!!!!!!) -Jocó -Józsika -KisHenrik? Vinnyogunk a röhögéstől, ez óriási!! Pityuka!!!!!! Tudom, betegek vagyunk.

2009. június 22., hétfő

Némán nézzétek, ha kérhetem

Hasonküzdés: Én át akartam fordítani, de ő visszafordult, még egy kis hasonküzdés: Majd végre háton pihi és a kamera megkaparintása:

Három (+1) próba, három (+1) hős

Tegnap végre megejtettük a nem-egyházi keresztelőt. Tulajdonképpen annyiból állt, hogy Hakának és Ancinak (akikről most már én is világgá kürtölhetem, hogy eljegyezték egymást!!!!!!!!!! Sállláállláá!!!!) ki kellett állnia három próbát:
1. Tisztába kell tenni Botondot. Délután nem szokott kakilni, így én csak egy lájtos peluscserét terveztem nekik, de tegnap másként alakult, mert uzsi után is beiktatott egyet, úgyhogy előre röhögtünk Győzivel. Hakáról (és a tegnapiak alapján Anciról is) tudni kell, hogy felfordul a gyomruk a büdös, kicsit is undorító szagoktól, úgy, mint kaki, hányás. Odaálltunk melléjük a pelenkázóhoz és szétszakadtunk a röhögéstől..Ja, meg persze én videóra vettem az egészet. Háháhá!! Haka ide-oda forgatta a fejét, hogy ne lássa és érezze a dolgokat, Anci tartotta magát és ahogy visszanéztem, elég gyorsan és ügyesen letörölgette Bobó popsiját, bár egyszer ő is majdnem kidobta a taccsot. Botibabám kicsit nyűgös volt, vagy a húszperces délutáni "óriásalvása" volt kevés, vagy a két vendégünk jelenléte volt sok a kis mimóza lelkének, mindenesetre többször lebiggyesztette a száját és keserves sírásba kezdett. 2. Vigyázniuk kell tizenöt percig Botondra. Ebből tíz perc lett, mert tovább nem bírtam, fel kellett jönnöm... Játszószőnyegén hagytuk itt, ölben találtuk, mikor hazajöttünk, de ennyi. Állítólag jófej volt, csak a végére már nyűgösködött és a cumi sem kellett neki (vagy a béna majdnem-keresztszülők nem bírták a szájába tenni...), úgyhogy Anci felvette, de a lényeg: Boti életben maradt!!!! :)) 3. Nekik kell lehozni Botit és a babakocsit a sétához. Ez persze nem volt nehéz, de jobbat nem tudtunk kitalálni. Botond Anci ölében, a babakocsi Hakáéban. Mission completed. +1. Pelenkázás után én vettem fel Bobót, aki jó nagy adag túrót küldött a bal vállamra. Haka még pont ott volt mellettem és leküzdve saját hányingerét, odanyújtott valahonnan egy textilpelust, de annyira rosszul volt, hogy nekem át kellett adnom Bobót, mert majdnem elejtettem, úgy röhögtem! Annyira rosszul van az ilyenektől!!!!!!! :))) A fiúk koccintottak Botibaba egészségére, úgy volt, hogy maradnak a fürdetésen is és majd ott lespriccelik vízzel (megkeresztelik), de Bobó annyira nyűgi volt már, hogy a felénél hazamenekültek, hátha ővelük van baja... :) A három hős tehát: A jegyespár: akik dacolva háborgó gyomrukkal kiszedték a szarból Bobót és letörölték a vállamról a hányást, illetve életben tartották a gyereket tíz percig. Botond: aki húsz perc alvással kibírta a bénázásukat a pelenkázón :), kibírta velük, míg mi mentünk egy háztömbkört és eltűrte, hogy nagyobb nyüzsgés van körülötte, mint szokott...(nagyon érzékenyen tudja érinteni...edzeni kéne). +Én: aki itt mertem hagyni tíz percre (ha tizenötre nem is...) Botondnak tehát vannak keresztszülei, éljen-éljen!!!!!! Íme: Ezek nem tegnapi képek, ahhoz túlságosan pörögtek az események és Bobó túl gyakran sírta el magát, hogy csak úgy nyugodtan fotózgatni lehessen.

2009. június 21., vasárnap

Az élet nagy körforgása?


Valamelyik nap azt nyilatkozta a Németh Kristóf egy riportban, hogy ő akkor vált igazán felnőtté, amikor megszületett a gyereke és elveszítette egy szerettét. Ezt a két érzést meg kell ahhoz tapasztalni, hogy tényleg felnőjünk. Vagyis az egyik legboldogabb és az egyik legszomorúbb esemény bekövetkezte után. Azóta ezen pörög az agyam, hogy mennyire így van ez. Nekem még mindenkim él, mind a négy nagyszülőm, dédszüleim közül is ötöt ismertem, nem veszítettem el barátomat és tulajdonképpen a környezetemben sem senkit. Freddie halála volt '91-ben az első veszteségem és hálistennek azóta sem ért nagyobb. Megérintett már néhányszor a szele, mert azért a nagyszüleimet érték kisebb-nagyobb bajok az évek során és mindig rettegtem, hogy csak ne most, ne még, épüljön fel, könyörgöm, stb. Mindig is arra gondoltam, hogy ha nekem egyszer meghal valakim, akkor én abba belerokkanok, a Lipóton kötök ki és soha többé nem tudok talpraállni. Nagyon sokat filóztam ezen és mindig arra jutottam, hogy nem fogom tudni feldolgozni. Aztán megszületett Botond és ez is megváltozott. Hihetetlen, hogy mi mindenre hatással van, ha egy embernek gyereke születik. Most már úgy gondolom, hogy iszonyatosan fog fájni és kicsit bele fogok halni én is - mert nagyon kötődöm mindenkimhez és továbbra is könyörögnék, ha valamelyiküknek baja lenne-, de tudom, hogy nem a Lipóton fogok kikötni (és nem csak mert bezárt), maximum a Győzim vállán, és talpra fogok állni. Nagyon furcsa ez, hogy már nem csak felfele van családom, hanem lefele is, és egyre inkább ebben az irányban gondolkozom és ez olyan jó! Olyan jó, mert így már megvan a magunk biztonsága és nem a családomban kell ezt többé keresnem, hanem itthon. És tényleg igaza van a Kertészgézának, mert tudom, érzem, (feltételezem), hogy akkor leszek igazán felnőtt, amikor megkapom ezt a pofont is az élettől (amitől eddig szerencsére megkímélt) és megtanulok valóban a magam lábán megállni. Reménykedem, hogy a lehető legkésőbb kerül erre sor és hogy a nagymamám kikerül a kórházból és kiderül, hogy mégsem rosszindulatú az a daganat, amit kioperáltak belőle; hogy a nyolcvanhatéves nagypapám pészmékeres szíve még sokáig bírja a három szívszaggató emeletet; hogy a "fittebb nagyszüleim" is sokáig azok maradnak és a nagypapám lassan tényleg abbahagyja a bábozást, mert már így is ezer sebből vérzenek az ízületei; a nagymamám pedig rendesen eljár az orvoshoz, mert valami az ő szívével sem stimmel, de nem foglalkozik vele; apukám is abbahagyhatná a dohányzást; anyukámról meg nem is írok semmit, mert ő aztán tényleg nagyon fiatal és örökké fog élni, mert kell nekünk, hogy így legyen (arra is feleskettem, hogy mindig befesteti a haját és soha nem kell szembesülnöm azzal, hogy őszül). Na, nem ilyen sötét a kedvem ám, csak elgondolkodtam ezen a kertészgézás mondaton és leírtam.

2009. június 20., szombat

"Bobó"

Google-be beírva, hogy "Bobó" a harmadik link a mienk!!! Csak ennyit akartam. Szerintem igenis közérdekű.

A befutó

Tegnap végre megérkezett. Évek óta vártam rá, sokat vitatkoztunk rajta, kell-e vagy nem, én nagyon régóta nagyon szerettem volna. Győző mindig ellene volt: nincs rá szükségünk, nincs pénzünk sem megvenni, sem fenntartani. Én meg csak kapálóztam, hogy de igenis szükségünk van rá, mert borzasztó, hogy nem tudunk nélküle egyet gondolni és leruccanni a Velencei-tóhoz vagy elmenni nagybevásárolni és mindig a sarki CBA-ból kell ölben hazahordani a sok mindent vagy nyaralni is csak akkor tudunk, ha jön még valaki, akinek van. Szóval én úgy éreztem, hogy rengeteg lemondás nélküle az élet.
Végül a jó (én) csak elnyerte jutalmát, mert azzal még ő sem vitatkozhatott, hogy egy kisbabával már valóban nélkülözhetetlen kellék. Eredetileg már akkorra meg kellett volna lennie, mire Bobeszka megszületik, de nem így alakult (tanulság: soha ne üzletelj haverral), úgyhogy még mindig várnunk kellett, meg törni a fejünket, számolgatni a kis pénzeinket. Én már nagyon türelmetlen voltam, meg paráztam, hogy nyakunkon a nyár, nem bírunk moccanni, le kell fújni a nyaralós terveinket, stb. De szerencsére elég gyorsan, elég jót talált az én Győzim és tegnap begördült vele a ház elé. Nem egy Qashqai amit én szerettem volna vagy egy Hammer, amit Győzi, de a miénk: a Fábiánk.

Bobó nevet!!!!

Új dologgal rukkolt elő, amire nem is számítottam ilyen korán, de három napja, amikor csikiztem-bohóckodtam neki, hangosan felkacagott. Aztán két napja este a hasát puszilgattam, akkor is. Tegnap pedig.....itt volt anyukám, Bobó felébredt, kivettük és olyan hangosan kacarászott ( a nagymamájára!), hogy mi is megszakadtunk a röhögéstől (bennem meghatódós könny is bújkált). A videón egy szolidabb verzió látszik, ennél sokkal jobban gurgulázott az ölemben. Ez volt a legédesebb hang, amit valaha hallottam!!!

2009. június 19., péntek

A dzsuváim


A legeslegfontosabb dolog, amit tudni kell rólam, hogy imádom a cipőket.
Ez sajnos nem azt jelenti, hogy SJP-hez hasonlóan egy szobányi sokszázezres cipellőm lenne, mert legnagyobb sajnálatomra nem így van. Nem is azt jelenti, hogy kevés cipőm van, de azok mind minőségi darabok, mert bár törekszem rá, hogy legalább a cipőim márkásak legyenek, de a nyári papucsaim beszerezésekor be-becsúszik egy igénytelenebb, ám annál olcsóbb darab. Hajlamos vagyok elcsábulni egy-egy párezer forintos darab láttán és akkor is megvenni, ha az nem felel meg tökéletesen az egyéniségemnek. De ez csak és kizárólag a papucsokra érvényes. Zárt cipőm csak olyan van, ami a szívem csücskében helyezkedik el, amit megláttam és megszerettem. Iszonyúan bírok kötődni a cipőimhez és képes vagyok akkor is hordani őket, ha már lyukasak, kopottak, kinyúltak. Szóval ha ilyenben látnátok az nem az igénytelenségemet jelenti, hanem a ragaszkodásomat. Volt egy elég makacs Martens-korszakom, kicsit még most is tart, de már múlóban. Ha jól emlékszem kilenc van belőle (ja, merthogy még mindegyik megvan és egy kivételével, mind hordható állapotban!). Egy időben sorra vettem őket, anyám már ki is kötötte, hogy bármit kérhetek szülinapomra/karácsonyra, csak Martens-t nem. A lapostalpú-korszakom viszont még egyáltalán nem járt le, sőt, én állítom, hogy soha nem is fog. Van egy tűsarkú Sebastiano csizmám (amit 35ezerért vettem és két hétre rá kitört a sarka, no comment) és egy nyári tűsarkú cipellőm, amit még az eljegyzési partinkra vett nekem a nagymamám, de elég haamr lecseréltem egy vietnámira mert a kertben elég hülyén boldogultam benne. Mindakettőt imádom, a csizmát hordom is (kivéve idén télen, gondoltam héthónapos terhesen az ónos esős utcák tűsarkú nélkül is nehezített pályát jelentenek számomra). A másik kiscipőm is harmincezer körül volt, de csak háromszor volt rajtam. Még jó, hogy a lábunk nem nő, így nem furdal a lelkiismeret, mert mondogatom magamnak, hogy bármikor eljöhet a nőcis korszakom. Szóval ezt a kettőt leszámítva, csak sportcipőim vannak, pedig anyám-nagyanyám erőltetik, hogy "nem kéne már egy kicsit magasabb sarkú ciőket hordanod, kiscsillagom???. Hát, nem. Én sportcipős-csaj vagyok. Méghozzá szeretem a különleges és a klasszikus darabokat is. A képen látható Adidas Special-re évek óta fenem a fogam, kellett egy tökéletes fekete cipő, de valahogy sose volt rá húszezrem. Erre idén a szülinapom előtt elmentünk az Arénába szétnézni és az Office Shoes-ban megláttam ezt 11 ezerért!!! Hoppá!! Na, ennyiért mostazonnal megvesszük! Nagypapámtól pont jó ajándék lesz nekem. De nem volt a méretemben, némi telefonálás után kiderült, hogy a Westendben van belőle nyolc és feles. Gy elment érte (én a háromhónapos Botond fiunkkal vagyok itthon), de ott meg 19 ezerért látta ugyanezt....Hogy lehet ez???? Eljött dolgavégezetlenül én meg borzasztóan csalódott voltam. Nem tudom elviselni, ha valamibe beleélem magam és mégsem jön össze! Viszont apukám közbelépett és így őtőle megkaptam végül, amire évek óta vágyom!!! Sálllállllá!!! Egyszerűen tökéletes ez a cipő, mintha csak nekem találták volna ki. Imádom, amikor ennyire tuti cipőt sikerül beújítanom.
Aztán vannak kicsit extrémebb darabjaim is: van egy narancssárga Adidas, van egy fekete Gola selyemcipőm, amit huszonötért vettem anno, kb 7 dkg, mindenki rosszul volt a családban, hogy ennyiért ilyen pici cipőt venni (Andros haverom ennyit mondott, mikor elbüszkélkedtem neki vele: "mi a f*szom ez a dzsuva, bmeg?!?"-ez azóta is szállóige a társaságban :) ), van rózsaszín, van piros, van zöld (húúú, az is nagy kedvenc-sok fesztivált bejárt velem), de sajnos nincs türkizkék és lila. Kéne még egy hófehér magasszárú Converse is. Meg nagyon sajnálom, hogy az elmúlt két évben nem vettem meg egy Hilfiger csodát húszezerért, pedig volt aranyban is és ezüstben (ja, külön imádom ezt a két színt).
Hogy miért írok ennyit a cipőkről?? Mert azt gondolom, hogy rengeteg következtetést le lehet vonni abból, hogy milyen cipőt hord valaki. Nekem az az első, amit megnézek valakin és rögtön megy a skatulyába! Igen, bizony. Pasikon is a legfontosabb néznivalóm, a fenék és az arc (rövidítsem seggfejnek? :) ) csak utána jön. Utólag nem is értem, hogy akadhatott meg a szemem Gy-n, mert akkoriban, mikor megismerkedtünk egy olyan Skechers-ben járt, amitől felfordult a gyomrom és hihetetlenül boldog voltam, amikor lecserélte egy Emerecára. A Champions szandáljáról már ne is beszéljünk, de azt meg azóta úgy eldugtam, hogy soha az életben nem találja meg. Nagyon szeretném rádumálni egy Tevára, de sajnálja rá a pénzt....nekem meg jelenleg nincs annyi, hogy névnapjára vegyek neki egyet, ahogy terveztem. :( Szóval én a pasim cipőibe is szerelmes szeretek lenni, de Gy nehéz eset, mert neki teljesen mindegy, mi van rajta, ellenben nem szeret magára sokat költeni. Erről jut eszembe: nincs szexibb, mint egy pasi elegáns cipőben!!! Még jó, hogy tavaly vettünk neki egyet (eddig egy botrányosan kopott Martens félcipőben szerepelt az alkalmakon, de tavaly annyi esküvőre voltunk hivatalosak, hogy muszáj volt), mert imádom benne, már csak egy orosznyakú öltönyt kéne beújítani neki, de ez már ruha-téma, nem cipő-téma.


Kaja előtt, kaja után

2009. június 18., csütörtök

Sir Livingstone

Hol járunk, Vágó Úr?

Tegnap múlt egy éve, hogy ideköltöztünk és Bobó picinyke élete is tegnap egy éve kezdődött, de mi még hat hétig nem tudtunk ám róla, hogy ő már utat tört magának és szép lassan fejlődésnek indult a pocakomban. A költözés és a gyerekvállalás persze összefügg, talán ezért is ünnepeltünk aznap. :)
Szóval ezelőtt egy belvárosi kis lukban laktunk, amit amikor 2001-ben megvettünk még tágas és világos party-lakásnak láttam és eszerint is éltem benne a gondtalan egyetemisták felelőtlen életét, megfordult nálam néhány lakótárs (akik közül csak az Ann-t szerettem, de vele már régesrég nem beszélünk, amit nagyon sajnálok és pár hete újra nyitottam felé egy kaput, de ő jól becsapta megint), aztán megismertem Győzit és egyszercsak ő lett a lakótársam, megint egy pasival laktam. :) A kis leánylakásom kezdett családi fészekké átalakulni, csak éppen rá kellett volna költeni sokszázezret, de én már sajnáltam volna, mert tudtam, hogy el akarom adni. Kezdett leamortizálódni a lakás és így kezdtük meggyűlölni: pici volt, sötét, dohos, vizes, ázott a fürdő, penészedett a wc, kutyaszaros volt a környék, a ház tele volt elmebeteg és/vagy alkoholistákkal, az asztmám csak romlott, szóval kikívánkoztunk már nagyon belőle. Tavaly év elején azonban kiscsaládom jóváhagyásával belevágtunk a lakásprojektbe. Igen ám, de nagyobb-jobb lakáshoz szükség volt sok-sok pénzre. A családom fantasztikusan jófej és önfeláldozó módon összekaparta amije van, mindenki erőn felül teljesített, hitelekbe verte magát, mi is megkezdtünk egyet (de szerencsére csak ötéveset) és nekiindult a lakáskeresés. Kislakást szerencsére gyorsan elpasszolta az ingatlanosok gyöngye-haverunk, de új még nem volt. Hoppá! Nagyszüleim kertvárosban laknak, oda nem akartunk cuccolni, úgyhogy betelepültünk Győzi nagymamájának picike vendégszobájába, de még mindig ez volt a legjobb megoldás. Három hónapot húztunk itt le végül, mert bár elég hamar rátaláltunk erre a zuglói lakásra, de a hitelek, ügyintézések, egyezkedések, családi alkudozások, stb (megközelítőleg húsz alakalommal hittem, hogy nem tudjuk végigvinni és elbukunk mindent, és ugyanennyiszer hittem, hogy idegösszeroppanást kapok), miatt csak június 17.-én vehettük birtokba az immáron sárgára festett falú (csak ennyit kellett hozzányúlni) újlakásunkat. Valamikor a Győzinagyinál tölött kempingezés alatt furakodott be a fejünkbe az elhatározás, hogy mi bizony adunk egy esélyt a gólyáknak. Még korábban készítettünk egy tervet: 2008-ban: elcseréljük a lakást (sikerült), én lediplomázom (nem sikerült, szakdogát ősszel írom meg, most már tényleg, komolyan, esküszöm!!!), Győző visszafizet egy kölcsönt (sikerült). 2009-ben: csinálunk egy gyereket (sikerült, csak egy évvel korábban, hiába..az élet utat tör magának, ki hitte, hogy egy hónap alatt összejön...?! ) és összeházasodunk (nem sikerült. Ismét. Én már vissza is vontam a hároméve Korfun Győzinek kimondott "Igen"-emet, mert ennyi idő alatt szerintem már elévül és ragaszkodom hozzá, hogy egyszer -ha majd tényleg el is vesz feleségül-, újra kérje meg a kezem. ) Szóval a mi nagy kétéves tervünk részben sikerült, részben előbb valósult meg (ld. Bobóka), részben csúszik (diplomám). Itt tartunk most: Van egy zsír lakásunk (igaz, hogy a teteje majdnem összeroppan a hitelektől, de még tartjuk magunkat). Megszületett a világ legfantasztikusabb kisfickója, aki a miénk és akiért érdemes küzdenünk. Most már két pasival élek együtt. :) Van egy hitelünk, ami négy év múlva jár le és amit a Bobó után kapott pénzeimből (egyelőre) épphogy fizetni tudok. Győzinek van egy kávézója (na, jó, csak a fele az övé :) ), amiből élünk. A héten lesz egy autónk (külön bejegyzést érdemel). És vagyunk egymásnak mi. Miegymás.

Olvasóháló

Újabb kísérletet teszek arra, hogy befogjak néhány titkos olvasót. Többen mondják, hogy ők nem kommentelős típusúak, meg nem tudják, hogy mit írjanak, blablabla. Jó, oké. De akkor csak annyit kérnék, hogy legalább egy "Sziasztok, olvaslak titeket" "aláírás."-t írjatok! Szeretném tudni, kik rejtőzködnek a gyorsan pörgő olvasószámláló virtuális lemezkéi mögött! Különben lehet, hogy lezárom a blogot (már úgyis tervezem egy ideje) hogy csak meghívottak olvashassák és akkor muszáj lesz kibújni a csigaházból annak, aki olvasni akar! Muhaha!!!!
Ugye egy-kettőtöket sikerül előcsalogatni???

Na még kettő

Siminek köszönhetően nem kell elvándorolni, hogy megnézzétek!!

2009. június 17., szerda

Just in case

Tudom, hogy babás blog a mienk (bár már motoszkál a fejemben egy nem-babás, hanem csak-és-kizárólag-virágos-önfeltáró újabb blog), de valahova le kell írnom, csak mert az Enjoy the Silence szól a szemét rádióban: SZERETNÉK KIMENNI A KONCERTRE!!!!!!!!!! Már voltam kettőn is, de nem elég!!!! És nem ér rá januárban (állítólag jönnek megint?)!!! Nincs jegy, kerestem neten, wiwen, apróban, de nincs!!!! Annyira nagyon jó zene ez és annyira jó koncerteket csinálnak, nekem nagyon bejövős! Ezt még nem sörözve-nem cigizve-szoptatós anyaként is élvezném!!! És a Pindurka Bea meg az Ákosfelesége Vera is jönne!!! Csak ha valaki tud valamit.... Just in case.

Súgó ?

Szóval csinálhatok én jobbnál jobbakat, nem tölti fel ez a szemét....csak ha nagyon rövid...de erre is csak most jöttem rá... a Youtube-bal még küzdök, de egyelőre nem látom, onnan hogy lehet ideizélni, ha valaki tudja, ne tartsa magában !!!!!!!!!!!!

Rövid, béna, előnytelen Bobóról, de videó!!!!!!!!!!!!!!!!

A kis pozőr

Rengeteg (méltán) felháborodott levél érkezett szerkesztőségünkbe mosolygós képeket követelve Bobóról. A szerkesztőség válasza így hangzik:
Kedves Olvasók! Pár hete egész egyszerűen nem lehet mosolygós képet készíteni Botondról, ugyanis, abban a pillanatban, amint észreveszi a fényképezőgépet, leolvad az arcáról minden édesebbnél édesebb kacaj és ilyen fejet vág:
Vagy ilyet: vagy ilyet: Ha hason próbálom elcsípni a mosolyt (mert úgy is szokott ám!): vagy ilyet:
Egyszerűen elbűvöli a kamera, tényleg. Legyen a kezében bármilyen érdekes játék, bohóckodhatok neki akármennyit a kamera mögül, amint meglátja, lefagy és meredten bámul bele a közepébe. Szeret szerepelni, na ! Mi lesz így belőle, új hajdúpéter?

2009. június 16., kedd

All in

Tönkretett délután

Győző ma reggel átvett a Ferenciek terei aluljáróban egy általam gondosan összevaterázott és márt nagyon várt játékcsomagot (10-15 jobbnál jobb csörgő-pörgő-szőrmók), erre nem bent hagyja a Traffordban??????????????????? Hogy lehet bennfelejteni????????? (Válasz: Bocs, Picim, nem volt szem előtt....) Nem volt szem előtt??? Hát neki nem ezen járt egész nap az agya????? Holnap meg délutános, szóval csak holnap éjjel jutok hozzájuk, utána még kimosni, fertőtleníteni, stb, késő lesz!!!! Bobó már holnap játszani akart velük !!!! Tudhatná, hogy ha nem kapom meg AZONNAL, amit akarok, tönkremegy a kedvem. Hát, ennyit a mákfagyis kissétáról, már ahhoz sincs kedvem....Jajjj, Nyuszim!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Bosszúból lehet, hogy még lecsapok néhány nagyon-megéri-hidd el-ettől lesz okos-a-gyereked-típusú nélkülözhetetlen játékra! Vagy inkább felállok a gép elől és felkeltem Bobbert, hadd uzsizzon. :)

Lázas készülődés

Tegnap volt három hónapos az én Botibabám, jutalmul két combondöfést kapott... Ezúttal nem viselte olyan hősiesen, mint egy hónapja, rettentően megsértődött, hogy megszúrta a dokinénink (kétszer) és nagyon sírt, még jó, hogy úgy intéztük, hogy utána uzsonnázhasson, attól megnyugodott. Előtte még fütyi-húzogatással is piszkáltuk, de ez inkább érintett rosszul, mert elég rémes látvány volt, ahogy a doktornéni tövig lehúzta a bőrt :((( Ő végigmosolyogta.... Én meg fogadkoztam, hogy én ezt nem fogom tudni megcsinálni (ma reggel mély levegőt vettem és megtettem; ő mosolygott). Este kapott kúpot, amit sikerült benn is tartanunk!!!!!!! Rettentően izgultam, hogy megint kilökődik, de nem!!! Apja gügyögött neki én meg szorítottam a kis fenekét és bennmaradt a kis genyó. Éjjel szokásos, reggeli 3/4 8-kor. Simi barátnőmmel és a fogfájós Alizbabával nagy Városligeti sétát terveztünk. Első akadály: Aliz belázasodott. Megoldás: Csak a foga miatt, anyukája lenyomta Nurofennel, no problem, mehetünk sétálni. Második akadály: esni fog???? Megoldás: elmentek a ronda esőfelhők, no problem, mehetünk sétálni. Harmadik akadály: Bobó is belázasodott...felébredt és melegnek éreztem. Megetettem, cuccaink készen várták, hogy induljunk, Simiék a ház előtt (Aliz végre elaludt), tisztába tettem és a lázmérő-szüzességemet is elvesztettem (ettől is fostam: a fenekébe dugjam be?????), kúszik fel a higany, meg sem áll 38 °-ig.... Bobó közben röhög és sikongat...Hívom Simit, várjon még, nem bizti, hogy ezt az akadályt is megugorjuk...Hívom dokinénit, nem veszi fel. Hívom anyukám: adjak neki kúpot és mehetünk sétálni. Így is lett, de jobb lett volna, ha Mária is áldását adja a nagy Városligeti-re...Az utcán voltunk már, mikor visszahívott és megnyugtatott, nyugodtan sétálhatunk, kúpot jól tettem, hogy beadtam, este még beszéljünk. Séta megvolt, nemrég értünk haza, Bobó most aludt el, megyek én is pihenek egyet, mert elfáradtam ebben a lázas készülődésben, majd végül kánikulában való hazajöveteltől-babakocsitegyedülfelcipeléstől....Este azért még lehet, hogy lemegyünk egy mákfagyi-evős kissétára. :)

2009. június 15., hétfő

2009. június 14., vasárnap

Anyád

2009. június 13., szombat

Anyád!

Soha nem értettem, hogy a nagyszüleim miért keverik össze állandóan, hogy ki kinek a kije. Miért mondják az öcsémnek rám célozva, hogy anyád így meg úgy; miért mondják nekem nagyanyámra célozva, hogy kérdezd meg anyádat; miért hívnak engem anyám becenevén, stb stb.
Amikor terhes lettem mindent más szemszögből láttam. A tesóimat folyton arról kérdezgettem, hogy mit szólnak, hogy új kistesójuk lesz? (Más kérdés, hogy útközben kiderült tényleg lesz új kistesójuk is, de én a mi gyerekünkre célozgattam. Az én tizenéves tojáshéjassegű kistesóim nagybácsik-nénik lesznek????? Ááá, ez hülyeség!! A Bence is fogalmi dugóba keveredhetett, mert egyszer - még nem voltam terhes-, felrikoltott, hogy "Anya, nem kéne már nekünk egy unoka? Szóval a tesóimnak a születendő gyerek nem testvére....?? Szokatlan. Annak kéne lennie. Aztán: (a legdurvább!!) Anyukám nagymama??????????? Ennél nagyobb hülyeséget tényleg nem tudok elképzelni. Ő tűsarkúban jár, napszemüveget hord, úgy vezet, mint egy pasi, bulizni jár, káromkodik, állati jófej és nem utolsósorban: fiatal!!!! Egy nagymama nem ilyen.... A dédszülők pedig? A dédszülők általában iszonyú öregek, magatehetetlenek, nemjófejek, szőrös az arcuk, rossz a szaguk és vidéken élnek (kivéve a mi Mamukánkat :) ). Nos az én -legalábbis az anyai-nagyszüleim fiatalok (aligmúltak hetven), dolgoznak, kertészkednek, fittek, jófejek, napoznak, a kertjükben, nem szőrös az arcuk, hitelkártyára vásárolnak és mobiltelefonálnak, szóval ők dédszülők???? Lárifári.... A lényege ennek a sok-kérdőjeles-felkiáltójeles bejegyzésnek, hogy nem áll a számra Bobónak azt mondani, hogy a mindjárt jön a nagyanyád, látod a dédnagypapád milyen vicces, stb stb. Hanem pl: Menj anyádhoz! (anyukámra célozva); megyünk a nagyszüleidhez (dehogy! az én nagyszüleimnhez) Kezdődik tehát nálam is a képzavar és beszélek össze-vissza hülyeségeket a lányomnak. Öööö...a fiamnak... :)))

A profi

Azt hiszem, ezt tökélyre fejlesztette...

2009. június 12., péntek

Új játék

Tegnap valahol azt olvastam, hogy ez jót tesz a babáknak és szeretik is. Kipróbáltuk. Nem kezdett el hangosan röhögni, de nem is sírt , úgyhogy ezt a tevékenységet is felvesszük a repertoárba. Lehet, hogy többet kéne olvasgatnom a fejlesztgetésekről és kicsit tudatosabban nyomni a foglalkozásokat?? (Eddig semennyire nem olvastam utána semmi babázós dolognak, csak az ösztönök vezéreltek...)

Több Breaking News avagy Változás 2009

1. ) A legfontosabb brékingnyúz, az hogy egy hete a Botibabám nem kel fel éjjel (enni). Azzal még nem büszkélkedhetek, hogy néma csöndben teszi mindezt, hogy esetleg én is végigaludjam az éjszakákat, merthogy hol gyakrabban, hol ritkábban, de fel-fel nyöszörög álmában, de legalább már nem mindig megyek át hozzá. A hajnali mélyalvás még mindig nem az erőssége, kb 6 körül kezd el éberen-hangosan aludni, aztán valamikor elkezdődik az átjárkálás-cumiszájbaadás, és általában 3/4 7-fél 8 között ébred fel ténylegesen (előtte 3/4 11-kor evett és aludt el). A tápszer azért néhány napig még be volt készítve, de ma már másodszor anélkül feküdtünk le, hogy ott figyelt volna mellettem a cumisüvegmelegítőből. Éljen-éljen, Botibaba!!!!!! (És isten tartsa meg a jószokását!!!!)
2. ) Ha már Istennél tartunk: Bobó elkezdett imádkozni. Vajon mit kérhet?? Énistenem, jóistenem, add, hogy ma még adjon ennem ez az asszony! Na, jó lehet, hogy nem imáról an szó, hanem Botibaba megtanulta összekulcsolni a két kis husi kezét. Fontos idegrendszeri mérőállomás. Éljen-éljen, Botibaba!!!!!! 3. ) Tegnap hivatalosan is átfordult a hasáról a hátára. Nyolcnapos (!!!) korában tette ezt meg először, de akkor rettenetes nagy ordibálás és kiságybanvergődés közepette (néhányszor később is ismételte), úgyhogy az még nem annyira ér. De tegnap megtette, éljen-éljen, Botibaba!!!!!! 4. ) Szintén tegnap csinálta meg először, hogy két kezével egyszerre fogott meg valamit és hosszabb időn át meg is tartotta, gyűrögette, játszott vele. Éljen-éljen, Botibaba!!!!!! 5. ) A kezét tegnapelőtt vette először szemügyre!!!! Éljen-éljen, Botiababa!!!! 6. ) A napközbeni alvásai hosszabbak és nyugodtabbak, mint eddig, aminek iszonyúan örülök, mert ez nehezen ment neki. Ez nagyon nagy változás az életünkben ám! Fél óra után felébredt szegény és bár még álmos volt, alig tudott visszaaludni (=ordítás...) Továbbá: másfél óra helyett már két-kétésfelet bír ki ébren! Jobban eljátszik egyedül is, velünk is. Éljen-éljen, Botibaba!!!!!! Mindemellett a tegnapi napunk mélypont is volt a nyűgösség tekintetében. Sokkal többet és hangosabban sírt, mint eddig. Ölemben sem megnyugodós-típusú ordításokat rendezett, alig tudtam mit kezdeni vele. Ejnye-bejnye, Botibaba!! (lehet, hogy a szél????) Aztán a fürdetés-vacsora után ki is dőlt szegény, fél 8-kor már aludt, ahogy letettem. Pár napja viszont az elalvás (főleg az esti) nehezebben megy, mint eddig. Napközben is tipródva alszik el, de este általában komolyabb koncertet ad, volt háromnegyedórás is.... Valahogy biztos összefüggenek ezek a dolgok, fejlődési szakaszban van talán? Több inger éri, jobban fel van spanolva? Ügyesebb, okosabb és ezek valahogy az alvására is hatással vannak? Elaludni nehezebb, mert jobban fel van pörögve, de utána cserébe jobban alszik?? Csak találgatok, nem tudom....Lehet, hogy tényleg olvasgatnom kéne...

2009. június 11., csütörtök

Az önző én

Szeretnék addig aludni, amíg ki nem pihenem magam.
Szeretném ébredés után még visszacsukni a szemem, odafészkelni magam Győzi mellé és még együtt lustálkodni ameddig jólesik, esetleg ágyból tévézni kicsit. Szeretnék este elalvás előtt olvasni vagy ágyból még kapcsolgatni a tévét, de egyelőre sajnálom rá az időt, mert amennyit csak lehet alszom. Szeretnék este is tévét nézni, mert akkor vannak a legjobb műsorok, de én 9-kor lenémítom és megpróbálok a késő esti etetésig aludni egy órát. Ha valami izgi műsor megy, amibe nem tudnék belealudni, mert figyelném, inkább erőt veszek magamon és elkapcsolom valami nagyon uncsira, csak mert ez az egy óra is rengeteget számít nekem. Szeretnék este Győzivel is lenni, nem csinálni semmi különöset, csak úgy együtt lenni, nézni valamit, vagy beszélgetni, bármit, de egyelőre még az álmosság az úr. Ha éjjel megébredek, szeretném hagyni, hogy elárasszák az agyamat a gondolatok, ilyenkor szokott csomó minden megvilágosodni, de jelenleg ki kell űznöm őket a fejemből, annak érdekében, hogy minél hamarabb visszaaludjak. Szeretnék inni: kólát citromkarikával!!!!!, kakaót!!!!, fekete teát, gyümölcsleveket, üdítőket (függő vagyok), a tej is nagyon hiányzik. Szeretnék enni: zöldbablevest-főzeléket, fokhagymás dolgokat, rántott gombát, rakott karfiolt, párolt kelbimbót, cseresznyét!!!, káposztás dolgokat, brokkolit, rengeteg csokit. Szeretnék parfümöt használni. Szeretnék melltartó nélkül aludni végre. Szeretnék olyan helyre menni, ahova ki kell magamat sminkelni. (Itthon csak nem bohóckodom) Szeretnék főzőcskézni, de úgy, hogy nem kell kapkodni, lenne időm bőven szöszölni. Szeretnék napközben egyhuzamban megnézni egy filmet, belealudni esetleg, heverészni akár két órán keresztül. Szeretnék moziba menni a Győzivel. Szeretnék valamit sportolni is, de a szoptatás miatt még nem merek itthon se igazán tornázgatni. Szeretnék nem fejfájásra ébredni, és ha fáj a fejem, szeretnék algopyrint bevenni, nem ezt a homeós szart, ami mit sem ér. Szeretnék a Pindurka Beával többet csetelni, mert nagyon hiányzik és nem állandóan megszakítva sok-sok "pill"-el. És még biztos eszembe fog jutni egymillió dolog, ami hiányzik vagy jobb lenne, ha másképp lenne, majd talán utólag ideírom, csak úgy magamnak, hogy ha majd Bobó nagy lesz, pattanásos, szemtelen és engedetlen, felhánytorgathassam neki, hogy két napig vajúdtam vele és utána is mennyi mindenről lemondtam érte. :)))

Az első hajacska

Tegnap mikor ezt felfedeztem, úgy elérzékenyültem....Az ő hajszálai!!!!!!! (tudom, nem vagyok normális) Reggelente itt bukkanok rá, az éjjel folyamán felkúszik a sarokba és belefúrja a fejét a rácsvédőbe.

2009. június 10., szerda

Stumblin in

Sajnos még mindig divatban van nálunk a mellkasomon alvás. Bobónak megvan az a rossz szokása (egyre ritkábban hálistennek), hogy idő előtt felébred. Ezt úgy értem, hogy az etetés még odébb van, ő viszont nem azért ébred, mert kialudta magát és kész nyugodtan játszva megvárni a következő étkezést. Valamire felébred, de ha kiveszem (többször kipróbáltam), ordít, nem bírok vele. Na, ilyenkor két lehetőség van: 1. ) hagyom az ágyában nyűglődni, pár percenként bemegyek hozzá, odaadom a cumiját, megnyugtatom, kijövök, ordít tovább, visssza, cumi oda, újra ki, stb, míg el nem érjük a kajaidőt. 2. ) kiveszem és anélkül, hogy elkezdenék hozzá csicseregni, gyorsan lefekszünk, így a képen látható módon, összebújúnk, befészkeli a kis fejét a nyakamhoz, szipog néhányat és még visszaszunnyad, de leglábbis megnyugszik. Imádok így lenni vele. Dilemmám természetesen: hiba-e, megszokja-e, elrontom-e, neki is rosszabb lesz-e később, stb, stb. Van elmélet, ami szerint, ami mindkettőnknek jó, hogy lehetne rossz. Van elmélet, ami szerint úristennehogykiveddazágyából! És vagyok én: Bobó egyre hosszabban alszik jól a kiságyában, a babakocsiról ne is beszéljünk, mi ágyunkban soha nem alszik, nem alszik el ölben, nem kell altatni, ringatni, álombasimogatni, stb (remélem ez mind így is marad, hallod Bobó??) ; úgyhogy ennyi bűne/bűnünk hadd legyen.

Újabb költözés

A tévénézős parámból kifolyólag tegnap felforgattuk a lakást (főleg a nagyszobát) és új játszóhelyet kapott az én Botibabám. Ez sokkal nagyobb, rendezettebb, világosabb és a tévét sem látja. Kicsit nehezebb mellékunkorodni, de ez már legyen az én bajom. Kapott egy világbajnok falvédőt (egyelőre mekkelek módon feltéve), most amiatt gúvasztja a szemeit hátrafele.... :)
Ezt a felforgatás közepette csináltam Bobóról, hogy megörökítsem, ahogy fekszik a káosz közepén és most vettem észre, hogy ezen is tévét néz!!!! :) Az új helyén hátrafele gúvaszt.
A mi mozgásterünk kicsikét így lecsökkent, Győző morog is, mert keskenyebb helye van a hálóba becélozni és a jukka is útban van, az újságtartónak pedig egyáltalán nincs helye. Cserébe viszont újra akadálymentesen el bír menni az ágyunk mellett a fekvőhelyéhez, mert a nagy felforgatásban olyan lendületet kapott, hogy szétszerelte Bobó elsőidős-miszobánkban-ágyunkvégébenlévő kiságyát : ((((( A hálóban most semmi nincs, ami este arra emlékeztetne, hogy a kisszobában szuszog az én édes Kismanóm... :(((