A dzsuváim

A legeslegfontosabb dolog, amit tudni kell rólam, hogy imádom a cipőket.
Ez sajnos nem azt jelenti, hogy SJP-hez hasonlóan egy szobányi sokszázezres cipellőm lenne, mert legnagyobb sajnálatomra nem így van. Nem is azt jelenti, hogy kevés cipőm van, de azok mind minőségi darabok, mert bár törekszem rá, hogy legalább a cipőim márkásak legyenek, de a nyári papucsaim beszerezésekor be-becsúszik egy igénytelenebb, ám annál olcsóbb darab. Hajlamos vagyok elcsábulni egy-egy párezer forintos darab láttán és akkor is megvenni, ha az nem felel meg tökéletesen az egyéniségemnek. De ez csak és kizárólag a papucsokra érvényes. Zárt cipőm csak olyan van, ami a szívem csücskében helyezkedik el, amit megláttam és megszerettem. Iszonyúan bírok kötődni a cipőimhez és képes vagyok akkor is hordani őket, ha már lyukasak, kopottak, kinyúltak. Szóval ha ilyenben látnátok az nem az igénytelenségemet jelenti, hanem a ragaszkodásomat. Volt egy elég makacs Martens-korszakom, kicsit még most is tart, de már múlóban. Ha jól emlékszem kilenc van belőle (ja, merthogy még mindegyik megvan és egy kivételével, mind hordható állapotban!). Egy időben sorra vettem őket, anyám már ki is kötötte, hogy bármit kérhetek szülinapomra/karácsonyra, csak Martens-t nem. A lapostalpú-korszakom viszont még egyáltalán nem járt le, sőt, én állítom, hogy soha nem is fog. Van egy tűsarkú Sebastiano csizmám (amit 35ezerért vettem és két hétre rá kitört a sarka, no comment) és egy nyári tűsarkú cipellőm, amit még az eljegyzési partinkra vett nekem a nagymamám, de elég haamr lecseréltem egy vietnámira mert a kertben elég hülyén boldogultam benne. Mindakettőt imádom, a csizmát hordom is (kivéve idén télen, gondoltam héthónapos terhesen az ónos esős utcák tűsarkú nélkül is nehezített pályát jelentenek számomra). A másik kiscipőm is harmincezer körül volt, de csak háromszor volt rajtam. Még jó, hogy a lábunk nem nő, így nem furdal a lelkiismeret, mert mondogatom magamnak, hogy bármikor eljöhet a nőcis korszakom. Szóval ezt a kettőt leszámítva, csak sportcipőim vannak, pedig anyám-nagyanyám erőltetik, hogy "nem kéne már egy kicsit magasabb sarkú ciőket hordanod, kiscsillagom???. Hát, nem. Én sportcipős-csaj vagyok. Méghozzá szeretem a különleges és a klasszikus darabokat is. A képen látható Adidas Special-re évek óta fenem a fogam, kellett egy tökéletes fekete cipő, de valahogy sose volt rá húszezrem. Erre idén a szülinapom előtt elmentünk az Arénába szétnézni és az Office Shoes-ban megláttam ezt 11 ezerért!!! Hoppá!! Na, ennyiért mostazonnal megvesszük! Nagypapámtól pont jó ajándék lesz nekem. De nem volt a méretemben, némi telefonálás után kiderült, hogy a Westendben van belőle nyolc és feles. Gy elment érte (én a háromhónapos Botond fiunkkal vagyok itthon), de ott meg 19 ezerért látta ugyanezt....Hogy lehet ez???? Eljött dolgavégezetlenül én meg borzasztóan csalódott voltam. Nem tudom elviselni, ha valamibe beleélem magam és mégsem jön össze! Viszont apukám közbelépett és így őtőle megkaptam végül, amire évek óta vágyom!!! Sálllállllá!!! Egyszerűen tökéletes ez a cipő, mintha csak nekem találták volna ki. Imádom, amikor ennyire tuti cipőt sikerül beújítanom.
Aztán vannak kicsit extrémebb darabjaim is: van egy narancssárga Adidas, van egy fekete Gola selyemcipőm, amit huszonötért vettem anno, kb 7 dkg, mindenki rosszul volt a családban, hogy ennyiért ilyen pici cipőt venni (Andros haverom ennyit mondott, mikor elbüszkélkedtem neki vele: "mi a f*szom ez a dzsuva, bmeg?!?"-ez azóta is szállóige a társaságban :) ), van rózsaszín, van piros, van zöld (húúú, az is nagy kedvenc-sok fesztivált bejárt velem), de sajnos nincs türkizkék és lila. Kéne még egy hófehér magasszárú Converse is. Meg nagyon sajnálom, hogy az elmúlt két évben nem vettem meg egy Hilfiger csodát húszezerért, pedig volt aranyban is és ezüstben (ja, külön imádom ezt a két színt).
Hogy miért írok ennyit a cipőkről?? Mert azt gondolom, hogy rengeteg következtetést le lehet vonni abból, hogy milyen cipőt hord valaki. Nekem az az első, amit megnézek valakin és rögtön megy a skatulyába! Igen, bizony. Pasikon is a legfontosabb néznivalóm, a fenék és az arc (rövidítsem seggfejnek? :) ) csak utána jön. Utólag nem is értem, hogy akadhatott meg a szemem Gy-n, mert akkoriban, mikor megismerkedtünk egy olyan Skechers-ben járt, amitől felfordult a gyomrom és hihetetlenül boldog voltam, amikor lecserélte egy Emerecára. A Champions szandáljáról már ne is beszéljünk, de azt meg azóta úgy eldugtam, hogy soha az életben nem találja meg. Nagyon szeretném rádumálni egy Tevára, de sajnálja rá a pénzt....nekem meg jelenleg nincs annyi, hogy névnapjára vegyek neki egyet, ahogy terveztem. :( Szóval én a pasim cipőibe is szerelmes szeretek lenni, de Gy nehéz eset, mert neki teljesen mindegy, mi van rajta, ellenben nem szeret magára sokat költeni. Erről jut eszembe: nincs szexibb, mint egy pasi elegáns cipőben!!! Még jó, hogy tavaly vettünk neki egyet (eddig egy botrányosan kopott Martens félcipőben szerepelt az alkalmakon, de tavaly annyi esküvőre voltunk hivatalosak, hogy muszáj volt), mert imádom benne, már csak egy orosznyakú öltönyt kéne beújítani neki, de ez már ruha-téma, nem cipő-téma.