2011. június 30., csütörtök

A vásárlás 12 pontja

Elnézve az e pillanatban viselt önmagamat - rózsaszín zokni, kinyúlt fekete melegítőnadrág, piros-sárga csíkos top, barna kopott hosszúujjú felső, elkenődött szemfesték, napvégi szétzilált haj, benne műanyag flitteres hajpánt, repedezett körmök -, jogosan merül fel a kérdés, hogy A) Miért is írok én a vásárlásról, mikor semmi érzékem a divathoz? B) Miért is egy ilyen skatulyából kirántott nőci a poszt illusztrációja?
Így vagy úgy, a hátralévő életem minden napját képes lennék vásárlással eltölteni, és bár szeretem magamnak naponta felmondani, hogy mennyire szerencsétlen is vagyok, amiért nélkülözésben élem az életem, azért majd' minden problémámra a shoppingolást hívom segítségül. Mivel nyomorgunk, ezért főként használtruha-lelőhelyeken eresek vigasztalást.

Lássuk a vásárlásom okait, motivációit, funkcióit.
  1. Feszültséglevezetés. Érjen bármi sérelem, bármi méltatlanság, gördítsen elém az élet megannyi akadályt, sokkal tisztább fejjel tudok gondolkodni, ha túl vagyok egy kisebb-nagyobb shopping-körön.
  2. Érett megküzdési séma. Párkapcsolati vita, bosszúság esetén alkalmazom, mikor úgy érzem, hogy rettenetesen kiszúrok választottammal, ha "na, majd én megmutatom" alapon szétköltekezem az agyam. Nem az ő bankkártyáját használom, de erről most feledkezzünk meg. 
  3. Unalom. Azt is mondhatnák a rossz nyelvek, hogy pótcselekvés.
  4. Prevenció, egészségtudatos életvitel. Erre hivatkozva akkor rohanok el, mikor úgy érzem a depressziót vagy az idegösszeomlást előzőm meg gyakorlatilag az abban a pillanatban elköltött pénzzel.
  5. Családcentrikusság. Az előző pontnak az a változata, mikor meggyőződésem, hogy a család egészének érdeke, hogy most azonnal eltűzzek vásárolni, sőt ilyenkor megkockáztatom: Botond kifejezett érdeke, hogy költekezzek, hiszen utána elégedettebben és boldogabban vetem magam a játszószőnyegre, mint valaha.
  6. Önigazolás. Az életem romokban heverő szilánkjai közül azok felszedegetése, amelyek elhitetik velem, hogy attól még mert sok éve nem voltam tengerparton vagy snowboardozni, nem járok műkörmöshöz, nem Bmw-vel járunk, a lakásom nem az ízlésem tükrözi, hanem a pénztárcámat, stb., még ember vagyok, még nő vagyok, még érek valamit.
  7. Konform viselkedés. Engedve a társadalmi nyomásnak, mintegy áldozatul esve a napjaink diktálta kegyetlen tempónak, kényszerű lépéstartás az élettel, teljesen normális beilleszkedési törekvés. Nőiességem felvirágoztatásának elkerülhetetlen velejárója.
  8. Tanult viselkedés. Anyám egészen hasonlóképp éli az életét, nem is várható, hogy másként tegyek, csak erre van eszközöm, mintám.
  9. Fiziológia. Létezik egy még fel nem fedezett enzim vagy hormon, amely normálistól eltérő mennyisége esetén a fenn tárgyalt jelenségek mindegyike elkerülhetetlenül bekövetkezik.
  10. Jutalmazás. Bármilyen életünkben elért teljesítmény esetén, mintegy önmagunk vállbaveregetéseként érdemes vásárlással, felhalmozással elismerni önnön nagyszerűségünket. 
  11. Kárpótlás. Az előző ellentettje. Veszteség, kudarc, csalódás esetén kiváló pótszer.
  12. Kényszerűség. Hiányzó kulcs-fontosságú ruhanemű vagy kiegészítő esetén. Ezen eset elenyészően ritka verziója, mikor ennek a bizonyos esszenciális darabnak az életbevágó voltát környezetünk kritikusabb tagjai is elismerik; szinte naponta előforduló verziója pedig, mikor rá kell döbbennünk, hogy már-már az emberiség ellen való vétek nem rendelkezni egy ruha- vagy cipőtípus bizonyos árnyalatú, anyagú, mintájú, stílusú példányával.
Ma vettem újonnan egy fürdőruhát és egy nadrágot, valamint használtan három pólót, három lábbelit és még két nadrágot, amit nem tudtam kifizetni, ezért keddig el kell érte menni és előteremteni rá a pénzt.
Hogy miért volt minderre szükség? De, hát eddig erről beszéltem!

Beszéljünk az időjárásról

Az élet apró, Amélie-féle örömei közül számomra az egyik, mikor úgy hozza az élet, hogy az aktuális évszaktól eltérő ruhákba öltözködhetem. Vagyis imádom, mikor nyáron hosszú nadrágot és zárt cipőt kell felvenni. Ha lenne gumicsizmám, még jobban rajonganék az ilyen mostoha időért, de sajnos nincsen. Imádok nyáron fázni. Imádom, hogy itthon majd' megfagyok, és melegítőnacit kell felvenni, meg zoknit. A kedvenc viseletem minden közül az átmeneti kabát, imádom, hogy ilyenkor adódik egy-egy lopott pillanat számukra, mert a globális felmelegedés és egyéb kellemetlen éghajlatunkban beállt változásnak köszönhetően, bár ebből a ruhadarabból van nekem a legtöbb, nem csak arányaiban, hanem abszolút értelemben is mindössze néhány nap az évben az, amikor se kánikula nincs, se fagy. Vagyis a számomra ideális hőmérséklet gyakorlatilag megszűnt érdemben létezni. Szeretek továbbá beszorulni a lakásba, mert egyébként folyton megyünk valahova, és jó, hogy ilyenkor önhibánkon kívül lustálkodhatunk itthon. Nem várt fordulat viszont, hogy kétségbe vagyok esve, amiért két napja nem jutok el futni a rohadék időjárás miatt. Adódik a gondolat, hogy némi étel-redukcióval kompenzáljak, ez azonban sajnos lehetetlen. Nem szeretem viszont a trópusi erejű és váratlanságú viharokat, sem azt, hogy múlt héten majdnem a Margitszigeten -vagy hídon vesztem (legalábbis abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ennek komoly realitása van), sem azt, hogy egy bár szívemnek nem túl kedves, de mégis- szandálomat a Dunába dobtam, mert elszakadt, és taxizhattam haza szétázva-fagyva, sem azt, hogy folyton rettegek, hogy belém csap a villám, de ezeket a szélsőséges jelenségeket leszámítva imádom, hogy nem tombol a nyár és nincs 35 fok. Bár lenne az év tíz hónapjában ilyen idő!
Ennyi. Apró kis értelmetlenség, ami idekerült.

2011. június 25., szombat

Őfélsége

Bekövetkezett, amiről azt hittem, városi legenda csupán: Bobó fél.
1.) A sötéttől. Már akkor elkezd stresszelni, mikor kihozom a fürdőszobából, és szűköl, hogy nem akar aludni menni. Ő, aki eddig mindig szó nélkül ment lefeküdni, gyakran ismételgeti, hogy nem szeret aludni, próbálkozik. Kérésére az ajtaját múlt hétig kifejezetten szorosan be kellett húzni, ennek most vége. Sírva kérte, hogy hagyjam nyitva. Mutogat kifelé a függönyökre, beszélgetünk sokat a nappalok és éjszakák változásáról, foglalkoztatja a téma nagyon. A déli alvásakor is vinnyog kicsit, de ott sokkal könnyebben megnyugszik. Pár napig nyitva hagytuk az ajtaját, míg el nem aludt, úgy viszont nem lehet tévézi, ezért tegnap óta kislámpát, "megnyugtató lámpát" kapott. Nem tudom, ez jó megoldás-e, de hirtelen ezzel tudtam oldani a szorongását. Még nem fejtettem meg, mi az összefüggés, de ezzel egyidőben elkezdte megtiltani, hogy betakarjam. Nyüszítve löki le magáról a takarót (és nem azért, mert melege van), éjszaka sem engedi, hogy betakarjam, sőt a falvédőjét is lebogozta ma, és nem engedi, hogy visszakössem.* Kicsit generalizálta a körülményeskedést.
2.) Az állatoktól. Ő, aki a csillagok jelen állása szerint tengerbiológus vagy állatkert-igazgató lesz. Világ életében óvatos duhaj és elméleti szakember volt, soha, egyetlen egyszer sem simogatott meg állatot (talán egyszer egy pónit), mindig hátralépett a ketreceknél, karámoknál és tartotta a tisztes távolságot, de újabban reszketve sír pl. a kutyáktól. Egyelőre kerítés mögött nem zavarják, de szabadon pórázon már igen. A minap a Pántlikában egy órán keresztül fúrta magát fel-felsírva az ölembe, mert két paddal odébb egy kutya feküdt békésen - kikötve. Éktelen hisztit rettegést rendezett. Ma bicóval elhaladtunk egy basset hound mellett, hosszú percekig ismételgette sírós hangon, hogy "nem jön ide a kutya". Ma az állatkertben meg akartam simogatni a zebrát (Ő, aki este,vagyis az eset után tíz órával, azt állította, hogy a zebra kedvenc állata), brutális ordításba kezdett, félt. A vízilovat nem is lehetett megnézni, mert "kijönnek a vízilovak, Mama". Vacsora közben - igaz, kacarászva - de közölte, hogy fél a hangyától.
Egyelőre ennyi. Kifejezetten ügyeltem rá, hogy soha nem adtam a szájába félelemmel kapcsolatos dolgokat, és a környezetünket is igyekeztem kijavítani, letiltani a negatív szuggesztiókról, mert mint közismert, ugye ők még sokáig pozitívan fogják érteni, tehát csak annyi megy be, hogy félni kell. Hiába kerültem tehát tudatosan a bogár fülében való elültetését, bekövetkezett az életkorának teljesen megfelelő csodálatos időszak: a nyúl éve. Ennek azért örülök kifejezetten, mert a már hivatalosan is dackorszakban lévő fiúgyermek kitöréseinek kezelése csak az energiáim 90%-át szívta el, és épp kezdtem tétlenkedni, mit kezdjek a fennmaradó 10 %-kal. Úgy tűnik, mégsem újságolvasásra fogom fordítani, ahogy terveztem.
* Ma megoldódott a takró-mizéria. Sikerült kiszednem belőle, hogy mi baja a takaróval: tigris van rajta!!! A másik takaróján csak egy bohóc van, pöttyökkel, arról egyelőre nem tudott mit mondani, de végül négy nap után először ismét betakarhattam: egy egyszínű pink pléddel. Hiányzott a mozdulat. A variálás annál kevésbé. 

2011. június 21., kedd

Varázsnagyi ismét akcióban...

...avagy hogyan telt az idő az épület falain kívül, míg én próbáltam megmagyarázni, miért végeztem bizonyos helyeken Spearman-korrelációt Pearson helyett.





Az én életemben meg lezárult egy korszak. Nem volt zökkenőmentes és szélsebes az utam idáig, de leállamvizsgáztam. Ezt is megértük. Ha nem is mindenki. De remélem egy kis angyal nekik is megviszi a hírt.
Ja, és diplomám még mindig nem lesz. Ha valamiért, akkor ezért aztán alaposan meg kell küzdenem....

2011. június 20., hétfő

Pszichonyúl

Nem vagyok benne biztos, hogy a holnapi többi, kirittyentett, vasalt szoknyás, fehérblúzos, méjkáppos, belőtt sérós, jól felkészült, pendrive-ot szorongató, kezét tördelő államvizsgázó között lesz még egy rajtam kívül, aki a nagy nap előestjét azzal töltötte - a prezentáción végzett utolsó simítások és pánikreakciók csillapítása helyett-, hogy szürke gyerekharisnyával a fején, muszogást mímelve négykézláb ugrált egyik szobából a másikba, hogy kissé hisztis és hullámzó kedélyállapotú kétévesét legalább némiképp felvidítsa.
És akkor most megyek hajat vasalni, mert bár egyetlen férfitagja sem lesz a vizsgabizottságnak, a prezentációmba rejtett apró humoros ábrákon kívül a divatos frizkómmal, a színben és stílusban egyaránt tökéletesen harmonizáló matróz szoknyámmal és hímzett blúzommal, valamint a megfelelő kiegészítők megválasztásával kívánom elterelni a figyelmet arról, hogy lövésem sincsen, mit jelent az a rangátlag, amit az eredményeimben feltüntetek, a nem paraméteres vizsgáló eljárások, amiket használtam, sem a többi statisztikai próba, amiket hosszasan elemzek és ecsetelek a szakdolgozatomban.
Csak remélni merem, hogy a dörzsölt és rutinos vizsgáztatók ezegyszer eltekintenek az államvizsga szakmai mélységeinek feszegetésétől.

2011. június 18., szombat

Kotyvalék a nyárelőn

Csinálom a rántottát a konyhában, hallok két iszonyú koppanást, fülelek, lesz-e sírás, de semmi. Megjelenik a konyhaajtóban a laptoppal az ölében.
- Tessék, Mama, kihoztam a laptopot.
- Köszönöm szépen, Bobókám! És leejtetted az előbb?
- Nem, csak letettem, mert nehéz volt.

Áll a parkolóban meztelenül férfiasságát húzogatva, öten lányok pakolászunk.
- Én a kunkori fütyimet meghegyezem.

- Apa itthon van?
- Apa akkor jött haza, amikor mi aludtunk, és akkor ment el, amikor még aludtunk.
- Én nem emlékszem rá.

Még a ligeti hétvégén Lilkóval összekülönböztek valami játékon. Odavetettem, egy "ne veszekedjetek, gyerekek"-et. Másnap Bobó szeretett volna valamit, ami Lilkónál volt és elkezdett nyávogni, hogy az kell neki, majd rámnézett:
- Ez valami veszekedés volt, Mama?

Újabban szeret azzal viccelni, hogy engem Anyának, vagy Anyunak hív (Mama helyett), de már olyan is elhangzott, hogy "Szeretlek, Anyukám". Tök váratlanul és spontánul hív így, hihetetlen megható és cuki. Aztán ma Győzőt meg lepapázta, aztán leapuzta (Apa helyett). Apróság, de nekünk marha vicces.

- Hangyacsőrű légy. (Mondta a kacsacsőrű emlőst nézegetve, röhögve.)

A világon mindent átkölt, minden szót kicserél a szóösszetételekben, próbálgatja a szókincsét, hihetetlenül okosan és logikusan teszi mindezt. Pl: 

- Mama, van olyan h kinnszülött? (A bennszülött kapcsán)

- Mama, van olyan, hogy szamárhere? (Kivételesen nem a szokásos altesti téma foglalkoztatta, hanem a lóhere kapcsán kérdezte.)



A napokban teljesen adekvátan elkezdte használni, hogy izé.  Nem vagyok az a típus, akinek ez minden második szava, meglepett, hogy mégis így elleste. Két esetben használja: ha nem jut eszébe valami vagy ha valami felismerhetetlen kis lényt, állatot, amorf dolgot lát.

- Melyik könyvet szeretnéd olvasni, Bobó?
- Bárvalamelyiket.

Ennek a dacos változata:
- Melyik játékkal szeretnél játszani?
- Bárvalamelyikkel.
- Ez jó? -kérdezi az apja. Bobó oda sem néz (!):
- Nem!

Ká, gé hang továbbra sincs. Mindegy is, mert ahogy az igent mondja (jellegzetes hangsúllyal: iden, az valami imádnivaló).

Gyönyörűen, jól nevelten kér mindent, semmi adidézés.

Valamelyik nap ilyet mondott:
- Képzeld el, Mama, hogy arra gondoltam, hogy holnap elmegyünk az állatkertbe! (Elmentünk)
Másnap:
- Képzeld el, Mama, arra gondoltam, hogy holnap elmegyünk a Zsuzsa nagyi ovijába. (Nem mentünk el)

Használja a napszakokat, illetve a tegnap-ma-holnapot, de még keveri. Gyakran megkérdezi, pl. hogy: Mama, most délután van?

Nagyon vicces, ahogy az Azért mert.... kezdetű mondatait használja. Finoman szólva esetleges, hogy mennyire sikerül összehoznia az ok-okozat összefüggést. :) Imádom.
Fetrengünk az ágyon:
- Bobó kimehetnénk reggelizni végre?
- Nem.
- Miért nem?
- Azért mert az ágy puha, jó.

- Apa, te felnőtt ember vagy?

- Mama, te lány vagy?
- Igen.
- Szoktál szoknyát fölvenni?

Brutálisan sokat kérdez. Újabban mindent megkérdez, hogy micsoda vagy kicsoda. Olyan dolgokat is, amiket nyilvánvalóan tud. De ezúttal nem arra gondol, hogy mi a neve a dolognak, hanem magyarázni kell, hogy mi mire való, mit miért csinálunk, rendesen körül kell írni mindent. Képes ugyanazt tízszer is megkérdezni: amíg 100 %-ra meg nem érti, és meg nem jegyzi, nem hagyja abba a magyaráztatást.

A felszólító módot bizonyos szavaknál nagyon viccesen használja:
- Mama, veggy ölbe engem!

Ülünk az autóban, Ákinak odaad megmutatásra egy kupac állatot, hátulról sorolja neki, melyik micsoda:
- Pingvin, teknőc, jegesmedve, és a negyedik: varacskos disznó.
Úgy, hogy épp nem láthatta, hogy négy állat van, ezek szerint teljesen tudatában volt, amíg nála volt, hogy négy állat van a kezében. Ledöbbentem.

Sajnos ritkábban, mint amennyire vicces, de újabban elkezdte használni a visszakérdezésnek ezt a formáját:
- Nézd, csak Mama, ez egy barna ló, nem?
Istenien felviszi a hangsúlyt a végén.

Naponta ötvenszer biztos, hogy elhangzik a mit szabad és mit nem kérdései valamelyike. A nem szabad nála azt is jelenti, amikor valami rossz történik (pl. elesik), ilyenkor sírós hangon megkérdezi, hogy: 
- Mama, szabad elesni? Az jó?
Tisztán látszik rajta, ahogy minden kérdésével, tetteivel tapogatja le a világot, próbálja megérteni és feldolgozni a körülötte lévő kesze-kusza mindenséget. Kattagnak a kis kerekei, jár az agya,, összevonja a szemöldökét, nagyon sokat gondolkodik, mereng.

Vitatkozik mindenen, mindent jobban tud nálunk, dirigál rettenetesen és dacos borzasztóan. Nagy mákja, hogy imádom.

2011. június 12., vasárnap

Kell egy kis áramszünet....

Email-ezünk apukámmal. Ő okostelefonról. Küld egy fotót a tűzről, amit éppen bámul a kertjében, sörrel a kezében. Kérdezi az én estéim hogyan telnek. Leírtam neki és megőrzésre betűzöm ide is. De csak röviden, mert sok a dolgom és fél 11-től Big bang theory-t kell néznem.
"Én mindjárt meggyulladok az elektrosztatikától: három ablakban csetelek (ebből 1 hasznos), fotókat töltök fel a dropboxba, a ppt-mel próbálok haladni, mert nyolc nap múlva államvizsgázom, közben próbálok anyagot gyűjteni a honlapra, mert fogalmam sincs miről tegyek fel cikket és egy hete nem frissítettem, nőttön nő a nyomás rajtam. Természetesen mivel ezer szálat tartok a kezemben, semmivel nem haladok érdemben, ettől ideges leszek, szarul alszom, szarul kelek fel reggel és tönkre van téve az egész napom, így este megint nem tudok majd hatékonyan haladni a dolgaimmal és az ördögi kör ezzel bezárult."
Tudom, hogy most nyaraltunk egy hétig, és azt is, hogy míg mások dolgoznak, én parkokban, tereken, kertekben lopom a napot, lógatom a lában nevelem a gyerekem, és töltöm az időt minden idők legimádnivalóbb gyerekével,  és azt is pontosan tudom, hogy ősszel vissza fogom sírni ezt az időszakot, de szeretnék egyszer olyan életet, hogy ne estére maradjon minden kötelezettségem-munkám, hanem filmet (vagy tüzet) nézhessek, olvashassak, wellness-fürdőt vehessek, körmöt lakkozzak, ilyesmi.
Szóval igen: nem bánnám, ha Budapest áramellátása valami szigorúan-nem-világvége-fenyeget-okból kifolyólag megszűnne néhány napra és önhibámon kívül maradhatna a lapotopom off üzemmódban. Vagy még jobb lenne, ha nem internetes melót vállaltam volna, hanem bármi mást. Ember tervez....

2011. június 11., szombat

2011. június 10., péntek

A Tarka Tehén éve

Szűk egy éve, az első állat-szett tagjaként költözött be Botond azóta állatbirodalommá fejlődött gyűjteményébe, majd üstökösként emelkedett ki a pórnép közül és vált Botond leghűségesebb társává. Vele kelt, vele feküdt. Mindenhova jött velünk, és ez szó szerint értendő. Botond mindent vele együtt élt meg, ez is szó szerint értendő: folyton folyvást ott volt a kezében. Mindent meg tudott úgy csinálni, hogy a kezében volt a Tarka Tehén. Egyedül a fürdőkádba nem vitte magával. Megjárta vele az összes játszóteret, az összes vendégséget, az összes programon jelen volt. Jöhetett karácsony vagy születésnap, érkezhetett bármennyi új és bűnbe csábító rivális, akik megkísérelték őt kiütni a nyeregből, Botond mindvégig hű maradt hozzá, és soha semmi nem helyettesíthette. Amikor épp kevésbé függő időszakai voltak, az csak azt jelentette, hogy napközben nem ragadt a kezéhez, de elalvás előtt, és hajnalban-reggel mindig az első dolga volt bekérni maga mellé. Nagyon-nagyon szerette. Örökké rajta volt a szemünk, mindig észben tartottuk, figyelemmel követtük, nehogy otthagyja valahol, ha lehetett, elkértük tőle, hogy eltegyük biztonságba. Ma elveszett.


Az egyik első közös kép, tavaly nyáron, Velencén. És az egyik utolsó idén nyáron, Kővágóörsön. A szívem megszakad. Tudja, hogy nincs meg, mondtam neki, hogy keressük, de nem találjuk. Az utóbbi napokban enélkül aludt el, de reggel mindig, mindig az első dolga volt, hogy kereste. Nem tudom, mi lesz, de nagyon rég nem voltam ilyen szomorú.
Reggel eszébe jutott, mondtam megint, hogy sajnos nem találjuk. Erre ő:
- Majd én megkeresem, Mama!
És elkezdte túrni a fehér állatos dobozát, ahol nyilván nem lehet, mert ott néztük először, de ő ezt nem tudhatta. Aztán kiürített még egy kisebb állatos dobozt is és közölte, hogy ez is üres lett. Aztán ment tovább. Néha eszébe jut, ma este reflexből azt kérte az ágyába, de mikor emlékeztettem, hogy nem találjuk, nem kesergett. Üres kézzel aludt el. Külön padlón vagyok, mert a Bagirája sincsen meg két hete, ami pedig a második számú kedvence volt. Rájár a rúd.

2011. június 8., szerda

Lábikó

Botond az elmúlt hat napban összesen ha egy órát volt szandálban. Itthon is folyton könyörög, hogy levehesse, de a lakóhelyünk adta fizikai adottságok némileg behatárolják a mezítlábazás mennyiségét. Nem így Balcsin és Agárdon. Mindenhova mezítláb jött, sehol nem volt hajlandó lábbelit megtűrni magán, legyen szó tűlevelekkel behintett homokról, szúrós kavicsról, betonról, fűről, bármiről. Ellenben, ha szandálban lép bármilyen betontól eltérő felületre, borzalmas hisztibe kezd, megőrül ugyanis attól, ha bármi belemegy a szandáljába, hozzáér a bőréhez. Mezítláb mindez nem zavarja. Szerintem kissé ellentmondásos.

2011. június 5., vasárnap

Bobmester a Balatonon


2011. június 4., szombat

Szép nyári nap...


Jó dolog ez a spontán nyaralás-téma, gyönyörű házban és kertben vagyunk, kellemes naphosszat a természet lágy ölén ringani, szuper idő van, a Balcsiban lehet fürdeni, isteni kirándulóhelyek vannak a környéken, csúszik a hamburger és a palacsinta, sőt még a mobilnettel is jól debütálok. Hogy mégis miért vagyok kikészülve? Elmondom.
  1. A kerti lonccal befutott, mennyei illatú fillagória alatt ücsörögve, napközben dongók és méhek elviselhetetlenül hangos dőgicsélését kell hallgatnunk, esténként pedig veréb nagyságú rózsaszín éjjeli lepkék (?) koppannak-rezegnek felettünk.
  2. A szembeszomszéd luxusházának luxuskertjében van egy mini luxustó. Szemet gyönyörködtető látvány a tetőtéri ablakokon kitekinteni az udvarára. Ámde. A tó tele van békákkal, amik elviselhetetlen hangerőn vartyognak, brekegnek, kuruttyolnak EGÉSZ ÉJJEL. Egész éjjel nem tudtam tőlük aludni, míg hajnalban megelégeltem és duzzogva, kimerülve becsuktam az ablakokat, pedig kevés dolgot szeretek jobban, mint a hajnali friss levegőben borzalmasan mély álomba zuhanni.
  3. Botond ma elviselhetetlen formában volt. Tette ezt annak ellenére, hogy délelőtt a salföldi majorságba vittük, aminél kevés neki valóbb programot tudnék elképzelni. Egyetlen pozitívumot tudok vele és a mai nappal kapcsolatban felhozni: hogy több, mint három órát aludt. Úgy tűnt kipihente a nyűgösségét, de este vigasztalhatatlan zokogás-hullám tört rá és rimánkodva hajtogatta, hogy haza szeretne menni, az otthonába, és nem akar a Nagypapa házában aludni. Szegénykémnek még két napot le kellene itt húzni, sőt terveim szerint innen még nem haza, hanem Agárdra megyünk pár napra, de ha ezt holnap is folytatja, nem tudom mit csinálok.
  4. Csak 3 pontot terveztem, de a második írása közben Győző a házba befele menet hanyagul odavetette nekem, hogy vigyázzak, mert egy béka ugrál a lépcsőn, de ne aggódjak - mondta, mert apró. Odanéztem és egy krumpli méretű varangy ugrált a kövön. Felém! 
Várom mennyire és mitől leszünk még hisztisek a hátralévő két, illetve négy napban. Egyáltalán eljutunk-e Agárdra, vagy hazamenekülünk önmagunk-és démonjaink elöl.

2011. június 2., csütörtök

Gombba és Lánccápa

Sok egyéb más mellett azt imádom ebben a gyerekben, hogy maximálisan termékeny talajra hullik nála minden egyes elvetett magocska: legyen az bármily apró, biztosra vehető, hogy nála értelmesebb közeget keresve sem lehetne találni a palántázásra.
A kicsit döcögős metafora tovább bontása helyett, elmagyarázom mire gondolok.
Hétvégén megint Ligetre költöztünk, és mivel Bobókám újabban nem hajlandó a kertben tartózkodni, szombat estére már bőven végigjátszott minden benti játékot, muszáj volt valamit villantani.
Elővettük nagymamám feneketlen gombos tégelyét, amivel még én is játszottam gyerekkoromban, és hirtelen ötlettől vezérelve ilyeneket csináltam-csináltunk belőle.

Elefánt
Kisegér
Delfin
Csiga

Meg ilyeneket:
Ámbráscet
Gomba

Erre ma a játszótéren lekérte rólam ezt a láncot, amit ő ribizliláncnak hív, majd pár perc múlva odahívott megmutatni, mit csinált:

"Ez egy cápaszerűségféle, Mama"

A művészúr szemről is gondoskodik

Nem egy nagy dolog, de számomra mindig hatalmas visszajelzés- és visszatöltés, hogy valóban megéri minden kimondott szó, minden magyarázat, a tanítgatások, a kreatív ötletek, minden egyes elénekelt dal-vagy mondóka célba ér nála. Szemem fénye, büszkeségem.

Bobó első sk fotója