De ez most komoly.
Bobó eddig életében sok feladvány elé állított minket, de mindegyiket elég hamar megoldottuk és tettük ezt anélkül, hogy bárkinek az idegrendszere összeomlott volna. Ami késik, nem múlik.
A rejtvény pedig a következő.
1. Vegyünk egy csupamosoly, örökmozgó, jókedélyű, jóétvágyú, vidám, nagyjából kiegyensúlyozott 14 hónapos fiúgyermeket, aki folyton csibészkedik, huncutkodik, röhigcsél és minden jóban benne van. Itthon jól elvan egyedül is, lehet mellette tenni-venni, segít a házimunkában, élvezi ha játszunk vele. Vannak nyűgösebb napjai, de ez így van jó, szülei megértőek. Megyünk ide-oda, a játszótéren úgy tűnik el mellőlem, mint akit puskából lőttek ki, messze jár, azt sem tudom hol van, játszóházazunk, és itthon is rengeteget játszunk, olvasunk vele, vendégségeskedünk, mókustornázunk, minden napunk szuperjól telik. Öröm vele az élet.
2. Telnek múlnak a napok, közben esős, beteges napok köszöntenek ránk, be vagyunk zárkózva a lakásba. A szóban forgó kisfickó szervezete szerencsére meglehetősen strapabírónak bizonyult az idők során, a láz hamar elmúlik. Egyéb tüntetünk nem volt, az orvos sem tudott mást mondani, minthogy talán a füle fájhat.
3. Vegyünk mellé egy anyát, akiről saját bevallása szerint sok jó mondható anyaság vonatkozásában, de az nem, hogy türelmes volna. Ez nem azt jelenti, hogy ha kell, ha nem ordít, de nem az a típus, aki olyan, mint akit benyugtatóztak és folyton idült mosollyal a fején járkál, megingathatatlan jókedéllyel.
4. Történik valami, nevezzük X-faktornak, itt jöttök ti a képbe, Kedves Olvasók, lehet tippelni, bréjnsztormigolni, okoskodni. Mi történhetett Botonddal, ami a következőt eredményezi.
5. Ordít torka szakadtából. Rázza a fejét mindenre: nem, nem. Megfeszíti magát, kettétöri a derekát, kitapossa a belemet, idegességében megharap, leveri magát a földre és ott vergődik ordítva. Mindent kitép a kezemből és földhöz vágja.
Lássuk ez milyen szituációkban fordul elő:
-Ha olyan étellel kínálom, amit azelőtt imádott,
-Ha olyan étellel kínálom, amit még életében nem látott, tehát fogalma nem lehet az ízéről,
-Ha azt szeretném, hogy reggelizzen, erre egyáltalán nem hajlandó újabban,
-Ha gyümölccsel próbálkozom: a gyümölcsfogyasztása a nullára zuhant, egyedül a banánnal tesz kivételt,
-Ha nem nézhet Bál, bált,
-Ha nem talájuk ki, épp mit akar,
-Ha olvasok neki, de nem azt, amire ő gondol,
-Ha nem veszek le neki egy könyvet, amit ő is elér,
-Ha nem sikerült neki valamit beledugni valahova,
-Ha kimennék a szobából,
-Ha nem azt a zenét teszem be, amire ő gondolt,
-Ha gumicsizmában kellene megtennie néhány lépést,
-Ha tisztába teszem,
-Ha megtörlöm az orrát,
-Ha cipőt próbálok ráadni
és minden olyan helyzet, ami nem arról szól, hogy birkatürelemmel felvértezve körülötte dongok és lesem minden kívánságát, tótágast állva és vigyázva minden mozdulatomra, nehogy elsírja magát. Nem folytatom tehát a sort.
Ez lenne a feladvány, kicsit kevésbé vidám, mint az eddigiek, viszont számomra annál fontosabb.
Nyilván kicsit túlzok a leírásban, de tényleg csak kicsit. Egész délután az ölembe kéredzkedett, de ott is csak tipródott, megint sokat cumizik, pedig már nagyon rég csak alváshoz és utazáshoz használtuk. Délelőtt végre valahára játszótereztünk, ott is kínlódott, ölben volt, semmit nem akart csinálni, ott is cumizott (előtte soha), délután botrányos volt, tegnap is, ma is. Ma higgadt voltam vele (tegnap sajnos veszekedtem is vele, sőt valamelyik nap az ágyába is bevágtam 2 percre), de így sem volt jobb. Botibaba életében először -a gyermekágyi pszichózisomat leszámítva :) - vagyok teljesen tanácstalan. Fogalmam sincs mi ez.
Mi lehet tehát az X-faktor?
A) Egy fogfájás nem lehet ennyire kegyetlen!! Vagy eddig mákunk volt? Az roncsolná szét ennyire a mindennapjainkat? Nem érzek és nem látok semmit a szájában.
B) Vagy velem van baja és valami pszichológiai oka van annak, amit csinál? Isten látja lelkem, jó anyja vagyok, csak a türelmetlenségem, amin változtatnék. Azon meg akármennyire próbálok, amikor huszadszor rúg belém és vágja le magát a földre és közben én is fáradt és náthás vagyok, akkor már rákiabálok. Ma kb ötször sírtam el magam tehetetlenségemben, pedig nem vagyok egy ilyen kezét tördelős-jajj-istenem-mit csináljak-típus. Győzivel talán nyugisabb, főleg nekem csinálja a balhét, bár kaját tőle sem fogad el., éppenúgy ordít. Szóval ez is bánt, hogy vajon magamban kellene keresnem a hibát?? Érzi, hogy utálom és nehezen viselem, amikor ilyen és ezért csinálja? Ilyen lehet?? Gondolom nincs anya, aki kifejezetten szeretné, ha nyűgös a gyereke, csak maximum türelmesebb, megértőbb.
C) Vagy ez valami dackorszak, hisztikorszak, normatív krízis, tök általános jelenség?? Az akaratával biztos összefügg, mert ugye akkor csinálja, ha nem az van, amit ő gondol, de a kajával meg nekem nem passzol.
D) Egyéb ok.
Mikor múlik el, mit kell csinálni, hogy kell lereagálni?
Engedni kell nonstop nassolni és dvd-t nézni, csak, hogy nyugi legyen?? Egyelőre tartjuk magunkat és nem kap édességet étkezés helyett, de marha nehéz, mert látom rajta, hogy éhes, de sokkal könnyebb lenne valami nyalánkságot a kezébe nyomni, mint asszisztálni a sikítóüvöltéshez. Az is könnyű volna, ha reggeltől estig menne a Bál,bál, de ezügyben is kemények vagyunk. Napi egy. Nehéz vele egy ideje és azt hittem a bezártság miatt, de ma a játszótéren ez az elmélet is megdőlt. Nem élvezte, nyűgös volt és kedvetlen. Holnap megyünk Balatonra három napra, tiszta görcs vagyok, hogy mi lesz, ha ott is ez lesz a műsor? Vendégségbe megyünk, óriási lenne, ha nem ordítana ennyit. Remélem nem jelentkezem be holnap este, mert akkor az azt jelenti, hogy hazamenekültünk, hogy csak mi hallgassuk a fiatalembert.
Remélem azt is, hogy ezúttal is bejön a Blogmurphy, vagyis, hogy amint leírok valamit, kb azonnal érvényét veszti. Sokszor volt már ez, értékelném, ha most is így lenne és jó kis hosszú hétvégénk lenne!! Hajrá, Kicsibobó!!!!