Vallomás

Nem foglak szentágostoni mélységekbe repíteni titeket, de a magam kis szerény életéből is tartozom néhány vallomással, ami régóta nyomja a lelkem.

Vannak olyan dolgok, előadók, írók, akiket MINDENKI szeret. Kivétel nélkül. Olyan műalkotások vagy művészek, akiket NEM LEHET NEM SZERETNI, mert annyira zseniális, hogy valóban MINDENKI rajong értük. 

Na, nézzünk, néhány ilyet, amit én mégis GYŰLÖLÖK, de legalábbis nem szeretek és bár kicsit tartok tőle, hogy vesztünk néhány olvasót, ha közzéteszem a bejegyzést, de vállalom. Szentségtörés lesz, vigyázzatok. A teljesség igénye nélkül.

• Kezdem a legdurvábbal, hogy gyorsan túlessünk a nehezén: HOFI. Győző azt mondta, biztos azért unom, mert nem értem. De értem! Jó, nem minden egyes poénját, de értem a társadalmi utalásait, de nem vicces!!!! Hofi unalmas!!! Annyit hajlandó vagyok elismerni, hogy a maga korában humoros volt, mert akkor új volt és aktuális és úttörő, stb. Tudom, hogy most aktuálisabb, mint valaha, ne kövezzetek meg, de nekem nem tetszik. Ez van. 
• A Beatles.  Van néhány (maximum öt) számuk, amit szeretek, de a többi egyszerűen borzalmasan unalmas. Ugyanolyan mind és marha idegesítő. Az Imagine az más. Azt szeretem nagyon. De az nem is Beatles. 
• Elvis Presley. Itt még kivétel sincs. Katasztrófa az ember (RIP). Őszintén sajnálom, de nagyon nem bejövős a zenéje. 
• A South Park. (Lehet, hogy ez a legdurvább, nem a Hofi...) Egyszerűen nézhetetlen. Szarrá unom magam közben. Esküszöm, néha belenézek, hogy hátha megtetszik, de botrány. A legrémesebb, hogy mindenki folyton idézget belőle (mint én a Jóbarátokból), és anélkül, hogy ismerném, érzem, hogy ez SP idézet és baromira nem nevetek rajta, sőt, és nem értem, hogy lehet fetrengve röhögni rajta. Embert nem hallottam még, aki ne szeretné rajtam kívül. 
• Az LGT. Itt megint parázom egy kicsit, hány szitkozódó kommentet fogok kapni érte, de ez is ide kívánkozik. Szóval egyszerűen utálom az LGT-dalokat. Irritál mind. Egyetlenegy kivétel van: A Mindenki másképp csinálja. De Torres Dani verziójában. Ég a pofám, de így van. 
• Az Illés zenekar. Szörényi Leventénél nem tudok idegesítőbbet mondani.
• József Attila. Na, őt tényleg nincs pofám szapulni, elég az, hogy idekerült ő is. Nem szeretem.  
• Csengetett, Mylord?  Faarccal néztem végig azt az egy részt, amit Győző rám erőltetett, hogy megszeressem. Waczak Szálló fan vagyok, bocsi.
• Nagymenők. Sokáig nem láttam, aztán alig vártam, hogy megnézzem ezt a hatttttalmas filmet és nem jött be, basszameg. Unalmas. Nem értem a szenzációt körülötte. 
• A Petróleum lámpa és a Pocsolyába léptem című dalok, amiktől mindenki eszét veszti, ha megszólalnak egy buliban. Én ilyenkor duzzogva, fintorogva, szitkozódva leülök. Hányok mindkettőtől. 

Hirtelen ennyi, de érdemes lesz visszanézni, mert biztos eszembe fog jutni még néhány. Na, várom a méltatlankodást. Ne kíméljetek!

Ja, és csak mert az a bejegyzés címe, ami elárulom -de ezt csak tényleg nagyon halkan-, hogy Bobót betettem az ágyába, hogy reggelizhessek és meg tudjam írni ezt a posztot, holott tudtam, hogy semmi esély rá, hogy elaludjon. Javamra legyen mondva, odarejtettem neki egy tömb post it-et, amit "véletlenül" megtalálhatott és örülhetett önnön leleményességének.
Szóval nem csak az ízlésem felháborító, de még anyának is alkalmatlan vagyok. Tegnap beneveztem egy baby-blogger versenyre, azt hiszem ez az írás megfelelő kortesbeszéd lesz....Mindenki ránk fog szavazni érzem.