2014. május 27., kedd

Aranyérem

Hogy mi a jó abban, ha van egy gyereke az embernek?

Például az, hogy van legalább egy ember a világon, aki annyira szeret, elfogad, nyitott és kíváncsi, hogy mindenáron megszeretné nézni az aranyeredet. Aki még azzal együtt is szeret(ne).

Nézte, ahogy nyöszörgök, fészkelődöm, gyűröm magam alá a plüsskígyójából eszkábált gyűrűt, hogy az esti mesét valahogy el tudjam olvasni, megkérdezte, mi bajom, elmondtam. Utána végig ezen rugózott, a mesére alig figyelt. Nekem meg a nevetés is nagyon fájt. Csillogó szemmel hajtogatta, hogy meg szeretné nézni, nagyon érdekli. Aztán még azon is elkezdett morfondírozni, hogy ő vajon, hogy kaphatna aranyeret, mert hátha azt legalább meg tudná nézni, ha én már nem engedem. Még az ágyából is kikiabált párszor, hogy ellenőrizze döntésem szilárdságát.

Ma reggel ült le mesét nézni, oda ahol én ültem este. Azt mondja:
- Remélem nem lett itt hüvelyes a kanapé!

- Van olyan, hogy hüvelykrém? Hahahaha!
- Bobó, egyébként ráhibáztál, mert van olyan.
- Szerintem az a hüvelykrém, mikor a kisbaba a hasadban van és bepisil. Hahaha!

Úton az oviba szóláncoztunk. Természetesen egy A betűnél, bedobta az aranyér-ziccert. Mindketten hatalmasat röhögtünk. Akkor én már kevésbé, mikor az ovi öltözőjében is felharsant, hogy:
- Én nagyon csalódott vagyok, hogy nem mutattad meg az aranyeredet. 

2014. május 17., szombat

Névnapkörüli kotyvalék

A névnapja reggelén megyek át hozzá, ébresztem. Odahúz magához:
- Te vagy a legtüneményesebb lény a világon, Mama!

Az előbb simogatom a hátát. Tévét néz. Elkezdődik a filmje:
- Légyszíves most már ne simogass! Vagy legalábbis úgy, hogy ne legyen ilyen hangos.

Kukabúvárokat kért névnapjára. Kapott vagy ötvenet (isten áldja a játéknagykeres havert), mellé még pár apróságot, köztük húgomtól egy plüssmakicsodát:
- Mama, egy kicsit igaz, hogy sírtam volna, ha csak a makit kapom Hugótól, de azért elfogadtam volna.

Még hetekkel ezelőtt megígértem neki, hogy ha kimondja majd a g-t és k-t, kap tőlem egy hatalmas plüss állatot. Aztán mikor eljött a nagy nap, kitaláltam, hogy együtt vegyük meg neki a plüsst. Megbeszéltük, hogy elmegyünk az állatkerti shopba, de kitalálta, hogy a múltkor a Holnemvolt Parkban kinézett valami műanyag szarságot, azt is vegyük meg. Mondtam neki, hogy jutalom-plüssről volt szó, nem shoppingolásról, gondolja már végig, hogy tud-e örülni most a plüssnek, el tudja-e fogadni, hogy a másikat majd legközelebb. Ül mögöttem a biciklin, az esőben robogunk az állatkert(ek) felé:
- Mama, én végiggondoltam és végülis nem olyan fontos a kis műanyag állat. Bemegyünk az állatkerti shopba, és amennyi pénzed van, annyiért veszünk nekem plüssöt. - mondta vállrángatva lazázva. Így is lett. Egy jácintkék arával lett gazdagabb szerény gyűjteményünk. (Amiről itthon le kellett vágni a címkét, kiszakadt mögötte, volt egy kis hiszti, de megvarrtam sebtiben, amire igen büszke vagyok. )

- Mama!! Leejtettem a szuper rajzom, pont a kanapé legmögé.

A névnapján az apjával együtt mentünk érte:
- Én ennek nagyon örülök, mert ha megkérdezik az óvónénik, hogy ki jön érted, Boti, akkor mondhatom, hogy anya is, meg apa is. Az óvónénik nem tudják amúgy, hogy én mamának szólítalak téged. Ezért mondtam anyát.

Ma reggel is hatkor ébredt, ami azért kiváló, mert én fél2-kor aludtam el - megint. Kihajtottam a szobából, nyertem egy órát, persze, néha be-bekiabált, például ezt:
- Mama, én már mindent megtettem, amit kértél: olvastam, játszottam csöndben, megpróbáltam aludni, de már unatkozom. Mikor kezdődik a Zaboo?
- Bobó, nem unalmas, hogy megnézed ugyanazt, mint este?
- Nem, mert az hol van az már??

2014. május 14., szerda

Édes gyerekem...

Szerda reggel. Átjön hozzám, még az ébresztőóra megszólalása előtt, odabújik, majd megszólal:
- Neked nem lehetek én a legfontosabb a világon. Neked a saját magad élete a legfontosabb, és maximum utána én.
Félálomban próbáltam felfogni, miket mond.
- Édes Bobó vagy te. De azért az én életemnek te is része vagy.  - mondtam, kicsit védekezésből, de nem nagyon, mert végülis igaza van. Mindenféle szempontból. És nem is baj, hogy így van. De aztán még ezzel is tetézte:
- Nekem viszont te vagy a legfontosabb.


Napról napra nagy ajándékokat kapok ettől a kisfiútól. Hálás vagyok érte.