2014. január 29., szerda

Okostojás

Tüsszent.
- Jobbulást, Bobó!
- Miért azt mondod, hogy jobbulást? Azt öreg embereknek szoktuk mondani, te!

- A szakács és a takács miben különbözik?
Utána kellett néznem (21.19-kor).

Este zuhanyzom, ő már ágyban. Egyszer csak felbukkan a fürdőben, elmegy wc-re, de amikor odaáll a mosdókagylóhoz kezet mosni (ó, ez nem maradhat el...), felkiált:
- Jézusom, de nagy feneked van! Nagyobb, mint a fejed! És milyen lötyögős!
Van még mit fokozni az edzéseimen...

És, igen, a fotón mikulás-zsák van a fején. És, igen. Este 10 órakor. 

2014. január 28., kedd

Földiekkel játszó égi tünemény


Még tegnap reggel mentünk oviba, egészen valószerűtlen színe volt a napnak, nem győztük bámulni. Szerinte a Napon lakó különös lények, az Isten, a Télapó, a Jézuska tábortüzet raktak a Napon, és arról tanácskoztak, hogy ki a jó, ki a rossz, ki a félig jó, félig rossz.
Jóról és rosszról most azt mondta, ő nem ismer rossz embert.

Délután pedig ezt rajzolta. Mondta is, hogy a reggeli napot szerette volna lerajzolni. Pont így nézett ki. Azt hiszem, ezt hívják ihletettségnek.



Este vacsoránál:
- Mama, én űrhajós szeretnék lenni.
- Hú, Bobó, az izgi. Az űrhajósok bátrak, ügyesek...
Közbevág:
- Elviszem én magammal a kis fakardomat, bátor vagyok én!

Büszkeségem. 

2014. január 21., kedd

Reggeliző


2014. január 20., hétfő

Nehéz kérdések

- Mama, te szeretnél felnőtt lenni? Szeretsz felnőtt lenni?

- Mama, szerinted milyen érzés lehet fának lenni? Lenne lombod, törzsed, beszélgethetnél a harkályokkal, mókusokkal....

- Mama te látsz? Voltál már vak valaha?

Látszólag egyszerű, mégis filozofikus, áthallásos, nehéz kérdések ezek. Rávágni könnyű az igeneket és nemeket, de ha belegondolok a kérdéseibe, máris nehezebb megválaszolni őket.

2014. január 16., csütörtök

Rondaságok

- Jézusom, a kapafogú elefántnak a kicsinye még rondább, mint ő maga! - kiabálta ki az előbb az ágy(am)ból. Úgy néz ki szőrös a feje búbja meg a háta, és olyan a szája, mint ha én kifordítottam volna a számat. Nézd már meg, fúj!

Valamelyik nap olyat játszottunk, hogy rajzoltam hármasával dolgokat, meg kellett mondania, melyik a kakukktojás - ez egyébként teljesen mellékes. Lerajzoltam Pimpát is - nem találta ki. Elárultam, erre felfortyant:
- Jézusom, na ne már! Ez iszonyú ronda a mesében is meg a rajzodon is.

Esti mese, felhúzza a pólóm.
- Jézusom, olyan puha a hasad, mint egy gumiasztal!
Még később este befeküdtem mellé az ágyba:
- Húzd fel a pólód, add a hasad, azt a kis lötyögőset! - cincogta, majd odafúrta rá a fejét. 

És egy ráadás:
- Azt szeretném, ha nyár lenne és ujjatlan pólót hordhatnék végre, mert ezek a hosszúujjúak megfojtanak teljesen, elszorítják a torkom, nézd!





2014. január 13., hétfő

Bár én is így káromkodnék

Játszunk, ő egy kék sállal van, ő az óriáskígyó. Én azt hiszem most magamat játszottam, a kígyó megtámadott, megfojtott, majd egyben lenyelt. De megküzdöttem vele, nem hagytam magam. A támadás után elmentem a mosdóba, a másik szereplő dünnyög magában:
- Ó, hogy a csiga nyála büdösödjön meg, hogy nem tudtam egészen megfojtani ezt az embert!




2014. január 10., péntek

Újabb Durell-nemzedék

Nem tud elaludni, mert alig várja a reggel. Meg akarja nézni A medve című filmet. Már este a fejébe vette, de nem engedtem, nem emlékeztem, mennyire durván indul, nem akartam, hogy alvás előtt legyen feszült, így sem vagyok meggyőződve róla, hogy neki való. Illetve biztosan nem az. De most a perceket számolja, folyton kijárkál, nem bír magával. Latolgatja, hogy lesz-e benne puma, rozsomák, hány percig, mekkorát fognak ugrani a filmben, grizzly-e tényleg a főszereplő vagy barnamedve, ilyeneken agyal.
Közben olyanokat kiabál ki, hogy:
- Megcsípte a szemem egy darázs! Elhitted? Pedig nem is! Viszont te egy törpe vagy.

- A lehet meg a szabad az ugyanaz.

- Többet erővel, mint ésszel. Jó, mi? Ez mit jelent?

Délután fél 5-től fél 7-ig Gerald Durellt olvastunk, ilyenre még nem volt példa. Egyszerűen nem engedte abbahagyni, pedig már kiszáradt a torkom és fájtak a bordáim, mert a földön fekve kellett olvasnom, ahol körénk épített egy komplett léghajót. Ifjúsági irodalom, nézem, 7 éves kor felett ajánlják. Hát, Bobóci ma hősiesen hallgatta. Holnap reggel "már igazán be kell fejeznünk, mert a jaguár nagyon érdekel engem".

- Mi az a hangszál? - kérdezi és rezegteti tovább a torkát. Nem érti, miért szánom perdöntő érvnek a pontos idő felhánytorgatását.

- Azt szeretném, hogy mindig ekkora maradjak, mint most, és ne haljak meg soha. Azt szeretném, hogy mindig is éljek veled és te se halj meg soha. - mondja ki két mondatban, amit én ma leírtam a másik blogomban háromszázban. Pedig ennyi is elég lett volna. Csodagyerek. Szeretem. 

Medvét nézünk, Mary Poppinst, karácsonykor Grincset, Madagaszkárt, Lúdas Matyit nem, mert "azt már örökre megunta, bölcsiseknek való". Gerald Durellt olvasunk, fontos dolgokról (most leggyakrabban állatokról és élőhelyeikről) beszélgetünk. Két éve ketten élünk. Hiányzik neki az apja, "szeretne egyszer hat hétig vele lenni". De egy hős. Elég olajozott a ritmus, mikor hol van, megszokta már nagyjából. Olyan nagy. Mindjárt ötéves. Mindjárt iskolás.

2014. január 9., csütörtök

Aranyköpés

- Ráköpöm a hülyeséget a hajadra, Mama. Ez azt jelenti, hogy úgy fújok rád, hogy az neked fájjon. Fúúúúú. Fájt?

Mindezt csupaszon a vécén ülve angyali mosollyal az arcán. Körülbelül ilyennel:


2014. január 2., csütörtök

Szilveszter

Teljesen rendben lettem volna azzal is, ha itthon vagyunk kettesben, de mégsem így lett, és mennyire jó volt így! Délelőtt elbuszoztunk Tropicariumba: Amennyire hisztisre sikerült a két nappal ezelőtti Állatkertezésünk, annyira békés, meghitt volt ez a kirándulás. Voltunk már itt, kb két éve, de nem emlékezett, a cápaalagút meg amúgyis minden alkalommal egy csoda. Háromnegyed órát voltunk benn, beszélgettünk, nézelődtünk, jajj, de jó volt.


















Itthon ebédeltünk, majd hatalmasat aludt(unk). Utána pedig átmentünk Simi barátnőmékhez. Ahol istenien éreztük magunkat, nagyon jó volt nekem most Bobóval lenni, kicsit sok már ez, hogy kétnaponta elmegy egy napra. Nem jó ez így. Na, de igazán jól éreztük magunkat, a gyerekek életükben talán először nagyon jót játszottak egymással, mind a hárman, ügyesek, cukik voltak, tüzet oltottak, balettoztak, Táncoló talpakat néztek (néztünk), utána a két nagy két órán át sarkvidékeset, jégtáblásat, oroszlánfókásat, pingvineset játszott. Közben pedig végig tüzijáték-lázban égtek, merthogy a tetőtéri lakás ablakából isteni kilátás volt a Hősök terére, ahol ötpercenként fellőttek valamit. Mi velük is foglalkoztunk, de társasjátékoztunk is a többi felnőttel, beszélgettünk is. Megvárták velünk az éjfelet. Vele koccintottam először. Nagyon szívből boldog új évet kívántam neki. Aztán a többieknek is.








Jó érzés volt velük lenni, a barátokkal is, meg a gyerekekkel is. A reggel és az új év építkezéssel kezdődött, amit jó jelnek vettem, majd a galérián két óra játszással folytatódott, eltűntek ők hárman, mi meg kávéztunk, eszegettünk. Elmélkedtem sokat este, jó volt ilyen körben és így zárni az évet, és jó volt velük és Bobóval kezdeni. Nagyon felszabadult volt, rengeteget játszott, nem rajtam lógott, bevetette végre magát a gyerekek közé, nagyon boldog voltam ettől. Az újévi estém meg más miatt volt csodálatos. Közte meg jó pocsékul voltam. De, hát, ahogy most tanulom, ez ilyen: jó és rossz együtt, egyszerre van. Jó lesz, ha az új évben, csak ennyit megtanulok.