2011. január 22., szombat

A tesó-ügy



Hónapok óta húzom rágom a témát, rágódom, tépelődöm, szorongok, álmodozom, osztok-szorzok, mérlegelek.
Mindig is úgy terveztem, hogy két - esetleg három - gyerekem lesz. Azt képzeltem, hogy nem sokkal egymás után szülném őket, hogy megadasson nekik az, ami nekem sose volt: játszópajtás és társ a mindennapokban. Azt is mindig tudtam, hogy igazán nekem való dolog az anyaság, viszont amellett, hogy ma is tartom, hogy jó ösztöneim vannak és jó érzékem a gyerekneveléshez, nem várt nehézségekkel kellett szembesülnöm Bobókám születése után, amik sajnos egyelőre elveszik a kedvem az újrakezdéstől. Az első három hónap nekem kegyetlen volt. Az egész összemosódik bennem, és bár tudom, hogy lángoló szerelmet éreztem a kisfiam láttán, hozzátartozik az igazsághoz, hogy sokszor voltam borzasztóan kimerült, tanácstalan és kétségbeesett. Ez önmagában talán normális, de valahogy én nem tudtam lazán venni a dolgokat. Mindent egyből nagyon jól akartam csinálni, nagyon komolyan vettem minden percét a babázásnak, maximalista voltam, nem tudtam leszarni, ha kicsit sírt a gyerekem, egyből görcsbe rándult az egész testem, rettegtem, nehogy felébredjen, fohászkodtam, hogy aludjon még és hagyjon kicsit pihenni, még ne kezdődjön elölről az egész kör. Bobókám ugyanis, hogy nagymamám szavaival éljek: "mindig is ijesztően keveset aludt". Emlékszem két hetes korában volt olyan, hogy 4 órát aludt összesen napközben. Hasfájós volt, hajnalban felszínesen aludt, sokszor ébredt, volt bőven ordítás az első hetekben. Aztán mikor ébren volt, folyton vele kellett foglalkozni kb. héthónapos koráig feküdtem mellette a szőnyegen, minden ébren töltött percében szórakoztatni kellett. Nem ücsörgött székben, nem hintázott, nem volt rám kötve; amíg pici volt ölben járkáltunk vele (a hasa miatt is kellett). Vagy kétórás magányos sétákra mentem-mentünk vele, hogy addig se kelljen szórakoztatnom és legalább az agyam kikapcsoljon. Ezeket a sétákat is utáltam egyébként, mert úgy éreztem, mérhetetlenül kiszúrt velem az élet, hogy egyedül a hidegben-sötétben-szemerkélő esőben rónom kell a köröket, hogy aztán felcipelhessem a babakocsit a másodikra. Aztán ahogy nőtt, a földön vagy az ágyon fetrengtem mellette és rángattam a csörgőket, énekeltem, bohóckodtam. Utáltam. Félreértés ne essék, nem a helyzetemet vagy a döntésemet bántam, hanem azt gyűlöltem, hogy egyetlen, de egyetlen szabad percem sem volt. Hónapokig. Hihetetlenül meg akartam felelni magamnak és magas elvárásaimnak, azt akartam, hogy mindenből a legjobbat kapja Bobó, a legtöbb időt vele töltsük, féltem ha magára hagyjuk, örökre sérüléseket okozunk neki, féltem, ha beteszem a pihenőszékbe egy félórára, örökre gerincferdülése lesz és még sok irreális baromság. Nem tudtam lazán venni a dolgokat, az volt a baj. Sokkal hamarabb kellett volna anyámra vagy más családtagokra bízni pl. és pár órára lelépni, sokkal több időt kellett volna magamra fordítanom, de annyira maximalista (és fáradt ) voltam, hogy nem tettem. Aztán, ahogy elkezdett mászni, egy csapásra változott meg az életünk. Végre nem kellett egész nap a játszószőnyegen döglenem. A járásról és az értelmi fejlődéséről ne is beszéljünk.
Egyre többet kaptam vissza az életemből, egyre több időm jutott magamra, szellemileg, fizikailag, mindenhogy. Imádom, hogy viszonylag sok szabadidőm van, nagyjából bárhova és bármikor el tudok menni, végre nem úgy ébredek reggelente, mint akin átment egy teherautó, le tudok ülni újságot olvasni vagy tudok főzni, takarítani, míg Bobó játszik. Egyre több minden fér bele az életembe és a lelkembe és megmondom őszintén, de ez külön téma lesz, nem ejt már annyira kétségbe a szeptemberi bölcsőde vagy az egy év múlva esedékes óvoda, mint ahogy annak idején hittem.  Önző dolog, tudom, de engem annyira megviselt az első négy hónap, hogy nem tudom lesz-e valaha bátorságom újra bevállalni. Arra meg nem építhetek, hogy a második gyerekem biztos sokkal könnyebb eset lenne, mert mi van, ha mégsem? Nem bírok megint négy-öt órát aludni naponta.
Az én szenvedésemről írtam most a legtöbbet, de ugyanekkora súllyal nyom a latban az is, hogy anyagilag sem férne bele nekünk még egy gyerek. Így is komoly gondjaink vannak. Azt sem tudom, bármikor is bele fog-e férni, hogy egy fizetésből megéljünk, egyelőre nem úgy néz ki és nem is számítok sok jóra sajnos. Aztán van még egy hatalmas akadálya a Bobó-tesó-menetnek, ami talán mindennél fontosabb, de azt nem teregethetem itt ki.
Szóval hullámzom. Naponta ötvenszer jut eszembe a dolog egyébként, hol arra fele billenek, hogy soha többet, hol arra, hogy most azonnal akarok még egy gyereket, lesz, ami lesz. Sokszor vagyok nagyon szomorú emiatt, mert tudom, hogy szeretnék még gyereket, arról nem is beszélve, hogy Botondnak mennyire jót tenne egy kistestvér, de úgy gondolom nagy felelőtlenség volna. Mindenesetre vágyakozom és már van egy része a lelkemnek, ami a még meg nem született második gyerekemé. Hiányzik.

28 megjegyzés:

  1. Ez most ismét egy "tökéletesen megfogalmazott bejegyzés" szerintem.
    Ne aggódj, én minden gyerek után ezt éreztem, de ez most nem bátorítás, tényleg!!!!
    És most, Ádám növekszik, aki ugye a 3. gyerek, és néha bizony én is gondolkodom, hogy még...?
    De ez nem rólam szól most!
    Egyszer úgy veszed észre majd, hogy erősebb a vágy a tesó után, mint bármi más, ami még visszatart picit. Ez biztos!

    Egyébként engem mindennél jobban "megéríntett" az a mondatot, hogy: "Aztán van még egy hatalmas akadálya a Bobó-tesó-menetnek, ami talán mindennél fontosabb, de azt kivételesen nem teregetem itt ki." Ez nagyon elszomorít...

    VálaszTörlés
  2. Uramisten Andi jól értem hogy néha azon gondolkodsz hogy még gyerek? Mi a kettővel alig bírunk. Gyakorlatilag se éjjelünk, se nappalunk már! Réka még most is fent van és napközben egy órát aludt, Gergő már 9 óta alszik, de napközben egy percet sem pihent. Nagyon elevenek, Réka hisztis, dacos, gyakorlatilag egy percre sem lehet kikapcsolni, nem lehet bírni ezt sokáig fizikailag, idegileg, sehogy. Mond hogy lesz ez jobb is, please!!!

    No Virág, ezzel nem csináltam több kedvet a tesóhoz, de persze jobb napjaimon meg órákig tudnék áradozni arról, hogy milyen édesek amikor meglátják egymást reggel vagy ovi után, mennyire cukik együtt és hogy szeretik egymást. Meg hogy mennyire jó egy kisfiú után egy kislányt is látni felnőni és hogy mennyire jó hogy Réka jött amikor jónak látta és nem várta hogy mi agyaljunk és húzzuk az időt.

    Sajnálom, hogy van valami komoly akadály, mert a pénz és a fáradtság olyan okok, amiket lehet más oldalról nézni és előbb-utóbb rászánnátok Magatokat így is, ha igazán akarnátok. Drukkolok hogy úgy alakuljon a helyzet, ahogy igazán szeretnéd!

    VálaszTörlés
  3. Nálatok szemmel láthatóan jó gyereknek lenni, én megszavazok nektek még 1-2kölköt ;) Nincs hova sietni, tényleg. Igen, jó a kis korkülönbség egy csomó szempontból, de ha nem úgy jön össze, akkor sincs baj. Nálunk 4 és 8 év a tesóimmal a korkülönbség, úgy is jó volt, imádjuk egymást. Adj időt magadnak-magatoknak! Majd el fog jönni az idő, amikor mindent elsöpör a baba utáni vágy. (Vagy egy baba fog eljönni, aki minden akadályt elsöpörve berobban hozzátok ;))

    VálaszTörlés
  4. Most olyat írok amit biztos hihetlenkedve fog mondjuk Kishegi :) is olvasni, de titkon én is vágyom még egy harmadikra. Nem is tudom a lányok kisruháit eladni, mert hátha...hátha... Pedig az eszemmel tudom hogy a két lányzónál meg kellene állni.
    Mert mostanra jöttem bele az anyaságba, most úgy élvezem ezt a két gyereket ahogy az első fél évben a Dorka-babázást sajnos nem voltam képes kiélvezni. Most először érzem azt ha felébrednek, hogy ha Karina ébred: "jaj de jó végre babázhatok", ha Dorka kel fel akkor meg annak örülök, hogy dejó, itt a kis dumagép. Régen mikor Dorka felébredt csak az órát néztem s bosszankodtam ,hogy úristen, csak egy órát aludt, miért nem aludt többet... Persze, mi még a 2 gyerekes lét nagyon az elején járunk, de egyelőre összehasonlíthatatlanul sokkkkkal jobb, mint anno D-vel.
    Tudom Virág, hogy nem fog itt senki meggyőzni Téged és nem is ez a célom, de hidd el, hogy én ugyanezeket éltem át, mint amiket leírtál: ahogy felnyikkant már görcsbe állt a gyomrom: "úristen, mi baja lehet, miért sír?", 0-24-ben szaranyának éreztem magam, fizikailag is teljesen kimerített az éjszakázás, az örökös sírások, a bezártság, az állandó "miért nem csinálja még, miért eszik ennyit, miért ne eszik ennyit, miért alszik ennyit, miért nem alszik annyit".

    Mióta megvan Karina nem győzök csodálkozni, hogy mennyivel könnyebb mióta egyszerűen időm sincs ezen pörögni. Evett amennyit evett (hízik, kerekedik, nem üvölt, hogy éhes, akkor meg oké...), nem pörgök azon, hogy úristen, ágyba kell szoktatni, mert aztán el lesz kapatva... Ágya sincs... már rég elcsomagoltuk. Egy textilmózesben alszik mellettem és úgy altatom el, hogy mikor álmos beleteszem, kicsit mászkálok a lakásban, közben teszem a dolgom és 2 percen belül alszik. Vagy MT-ba kötöm és szintén 2 perc múlva elalszik és után beteszem a mózesébe. Karinával ugyan minden ébredés után foglalkozom, de nem azzal telik az időm nagy része, hogy őt szórakoztatom, mert őt elszórakoztatja a napi történés a lakásban.

    Hosszasan sorolhatnám, hogy mitől egyszerűbb most a dolog, de hidd el ha belevágnál 100%-ig biztos vagyok, hogy már egész máshogy állnál hozzá. Álmomban nem hittem volna, hogy Karina születése után egyből menni fog, hogy mindennap frisset főzzek, minden nap 2-szer lemenjünk ugyanúgy sétálni, mossak, teregessek, bevásároljunk, járjunk a foglalkozásokra mint régen, de így van!

    A pénzügyi oldala nálunk is olyan, hogy szintén hosszasan mesélhetném, a tavalyi évvel kapcsoltaban csak annak örülök, hogy Dorka még nem emlékezik majd belőle semmire. Messze a legnehezebb éve volt az életemnek, de ettől még nagyon örülök, hogy ők itt vannak egymásnak, örülök, hogy csak másfél év különbség van köztük és nagyon örülök, hogy lett még egy ilyen csodaszép kislánykánk.

    És persze soha se mondd, hogy soha, még annyira fiatal vagy! Lehet, hogy 4-5 év múlva teljesen más lesz a helyzetetek. (örülök, hogy Karinát akkor terveztük mikor még jobban álltunk anyagilag, mert ha vártunk volna és mondjuk idén lett volna babatéma akkor a mostani helyzetünkben biztosan elnapoltuk volna egy időre a projektet és akkor nem tudom mikor születhetett volna meg...)


    Jancsi

    VálaszTörlés
  5. Nem kell most eldöntened, nyugodtan vágyakozhatsz, tervezhetsz! Tényleg, mint öregcsaj mondom Neked, hogy bőven van még időd (igaz, később már ugye kevésbé játszanak majd együtt a kistesóval, de más miatt lesz jó Nekik).
    Látod, mi meg úgy várjuk már a Kistesót, mindennél jobban vágyunk rá Farkassal. Már akkor vártuk, mikor Nünü megszületett, elvitték és betoltak engem az őrzőbe, és kettesben maradtunk. Az eslő mondatok között hangzott el, hogy "csináljunk még egy gyereket"! Megvan a szerelem és mégsem jön a baba. Mindent megteszünk érte és reméljük, hogy hamarosan megérkezik. Talán majd a harmadik is követi hamar:) Még mielőtt nyugdíjas leszek:)

    A másegyéb szomorít el engem is leginkább, amit írtál......
    Ölelés, Piroska

    VálaszTörlés
  6. Andi, köszönöm! És igen, talán sejted, mi a titkos 3.dik és legfőbb ok, talán nem, de szomorú valóban nagyon.
    Szilvi, ne viccelj, te vagy a legfőbb kedvcsinálóm!!!!! Ha nem is mindig mondom el a blogodban, de imádom nézni a két gyerekedet!! Pláne h Gergővel nyilván kicsit azonosítom a majdani Bobóm és sajog a szívem h nem lesz (egyelőre úgy néz ki) kistesója, nem lesznek ilyen pillanatok, mint nálatok....
    Zsófi, igazán úgy látod h jó nálunk gyereknek? De jól esik, köszönöm!
    Csillivilli, igen, erre is szoktam gondolni, hogy azért biztos sokkal könnyebben venném a megpróbáltatásokat, de a kialvatlanságot spec. kerülöm, mint a tüzet, az a gyengém. Nagyon király h így bejött nektek a dolog, tényleg!! Izgultam, mert tudtam h Dorkával nektek sem ment könnyen, de ezek szerint bejött :))
    Pirinyó, igen, nektek meg ez a szomorú, tudom, sokszor eszembe juttok és drukkolok rettentően!!

    VálaszTörlés
  7. Elhiszem én bárkinek hogy szeretne harmadik gyereket, örülök is neki, nyilván én bírom nehezebben akkor a fáradtságot /meg talán nem is átlagos hogy ennyire kifogtuk az alvásproblémásokat/, mondjuk amióta dolgozom azóta nehezebb igazán. És persze tudjátok hogy imádom őket!
    De én tényleg nem tudnék elképzelni harmadikat, de aki igen, annak hajrá-hajrá, három gyereknél /és jó fizetésnél/ most gyakorlatilag nem kell majd adót fizetni...
    Virág, ne csüggedj, nagyobb korkülönbségnél meg más szép pillanatokat fogtok átélni majd!!!

    VálaszTörlés
  8. Még azt kifelejtettem hogy Réka -a hasfájós időszakot kivéve- annyira harmonikus és nyugodt baba volt eleinte /nekem is sokkal könnyebb volt mint Gergővel/, hogy sosem gondoltam volna hogy egy ilyen kis hisztis, dacos csajszi lesz belőle. Pont ma mondtam Anyumnak, mint egy angyalbőrbe bújt kisördög. :-D

    Ja és még annyit hogy szerintem baromira számít hogy milyen habitusuk van a gyerekeknek, egyszer mondta egy kolléganőm, ha a második gyereke születik először, akkor most tuti egyke lenne. :-D

    VálaszTörlés
  9. MSkém, engedd meg, h annyit írjak most csak, hogy isteni ez a kép! :(

    VálaszTörlés
  10. Nekem három gyermekem van, kis korkülönbséggel (öt, három és másfél évesek). Bár pontosan átéltem az első gyermekemnél ugyanazokat, amiket Te, valahogy mégsem tudott megingatni a dolog. Szerencsémre a gyerekeknek olyan apjuk van, aki mellett megengedhetem magamnak, hogy legyen egy kis szabadidőm is :) Viszont amit egy percre sem bántam meg, hogy egyik gyermekemet sem bíztam addig másra az apján kívül, amíg nem állt erre készen. Ennek az eredménye a bizalom, és az, hogy a két nagyobb saját választásából, nagyon szívesen eltölt akár egy hetet is a nagyszülőkkel. A kicsi egyelőre 2-3 órára van "hitelesítve", arra is csak az utóbbi kb. három hónapban, de ezt teljesen normálisnak tekintem. Igen, vannak időszakok, amikor nagyon nehéz. De mivel már van két példám, tudom, hogy megéri kivárni :) Nálunk ez jött be.
    Természetesen nem ismerem minden okodat, így azt kívánom, hogy meg tudd hozni azt a döntést, amely a legjobb nektek :)

    VálaszTörlés
  11. Életem, szerintem is! Tök sokáig szoktam keresgélni h jót tegyek be... mert erre is van időm :)
    Xanita! Köszönöm h írtál!!

    VálaszTörlés
  12. Szilvi, igen, emlékszem erre a dumára, h ha a második születik elsőnek....na, hát itt tartunk mi most :)) Persze, mondom, nem ez az egyetlen ok!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon átérzem, amit írtál. Abszolut hasonló a helyzet állása. Szeretném, ha Zalánnak lenne egy kis társa, akiket a tudásunk szerint a lehető legjobb tesóknak szeretnénk nevelni. Mármint, hogy jók legyenek egymáshoz és jóban rosszban... De én is eléggé félre tettem magam Zalánnál és kettőnél még inkább félre kell majd tennem magam. Anyukám rosszul volt már egy gyerek hallatán is. ( Hogy várhatott engem, mi? ) És nálunk sem igazán volt segítség. A legrosszabbak azok a napok voltak, amikor mind a hárman betegek voltunk, pedig ilyen csaj kétszer fordult elő, de senki nem akart jönni segíteni, mert nehogy elkapják. Azt hittem abba belehalok. És két beteg gyerekkel biztos bele is fogok, pedig talán mégsem. :)

    Azt mondják ők választanak minket és tudják mikor kell jönni, minden meg van írva, blabla.... és tényleg! Ha majd elhatározod magad és elengedsz dolgokat (akár tudatosan akár tudat alatt) és testben, lélekben toppon leszel, akkor úgyis választ benneteket egy picurka.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Virág!
    Szombat óta gondolkodom, hogy leírjam-e ide, azokat a gondolatokat, amik a fejemben kavarognak ezzel a posttal kapcsolatban...
    Én 10 évvel vagyok idősebb nálad, nincs sok időm gondolkodni és talán emiatt vagyok olyan elkeseredett és szomorkás, ha ez a téma felmerül.
    Mirkónak is bizonyára nagyon jó lenne egy kistestvér. Nekem van egy húgom, elég nagy közöttünk a korkülönbség, de most felnőttként érzem azt, hogy milyen jó is, hogy van. A férjemnek nincs testvére és ő rágja leginkább a fülemet, hogy csak kellene még egy kisbaba.
    Én kilenc hónapig mást sem csináltam, mint szülni készültem. Kívülről fújtam a szülészeti szakirodalmat.Aztán amikor ott volt a hasfájós, álló nap csak üvöltő gyerek, akkor néha ( nagyon szégyellem ), de voltak furcsa gondolataim.Ha akkor a Férj nem munkanélküli és nincs otthon velünk egész nap, nagy valószínűség szerint teljesen kiborultam volna.Amikor a kilenc hetes kisfiunk egész nap egy órát aludt, azt is úgy, hogy hol én, hol pedig az apja lóbálta a mózeskosárban, akkor legszívesebben világgá mentem volna.Ültem órák hosszat mindenféle padokon, mert csak a babakocsiba téve volt nyugta szegénykémnek, közben meg vágott szét az ideg, hogy most aludhatnék, vagy elmosogathatnék otthon.Rettenetes volt.Általában ezeket idézem fel magamban, amikor a kistesó téma felmerül és akkor megtorpanok.Máskülönben meg nagyon szeretnék újra szülni, szászor ügyesebb lennék, nem engednék dolgokat az orvosnak, egy percre sem engedném el magamtól a gyereket és nem pánikolnék, ha nyekkenne egyet...ez biztos.
    De szeretnék már aludni, mert én még mindig úgy kelek fel reggelente, mint akin átment egy teherautó. Mirkó közöttünk alszik, nem is bírnám másként már az éjszakai szoptatásokat...
    Szeretném még egyszer a 36-os nadrágjaimat viselni és jelenlegi 46-osokat ünnepélyesen felgyújtani az udvarban.
    Szeretnék végre könyvet olvasni és filmet nézni és tornázni és csupa-csupa önző dolgot művelni, mondjuk meginni a legjobb barátnőmmel néhányt ezt-azt, és egy kicsit vadmalackodni.
    Szóval úgy hiszem, nem lesz kistesó nálunk sem...
    Nem beszéltem, és nem is akarom részletezni a még mindig sírással töltött délelőttöket, a nagyon borús napok kínjait, amiket átélek.
    Itt ez a kisgyerek, akiért felelős vagyok és összekaparom magam miatta/érte, ha nem lenne, akkor valószínűleg időnként ki sem kelnék az ágyból.
    ...
    Sajnálom, hogy nem találtam rá a blogodra még a terhességem idején.Sok mindent másként csináltam volna a példád alapján, könnyebb lett volna az életünk.
    Nagyon jó anyuka vagy, mindig csodálom, ahogyan foglalkozol Bobóval.Kicsit azonosítom is Mirkót Bobesszel, ábrándozok a következő éveken.
    Biztos zavaros ez az egész, bocs. Ha nagyon gáz,majd törlöd.
    Sokszor csókollak:Különkriszta

    VálaszTörlés
  15. Van egy nagyon kedves ismerősöm, négy gyereke van és dúlaként tevékenykedik.
    Tőle kaptam egyszer a következő linket, hogy az ő szavaivak éljek "kedvcsinálónak":

    http://www.youtube.com/watch?v=2S0iopAunPg

    VálaszTörlés
  16. @Kriszta: köszönöm. nem lehet könnyek nélkül megnézni. addig bírtam bőgés nélkül amíg a lányka el nem kezdte tologatni az újszülött tesót a kórházi kiskocsiban. az én "nagyom" is pont úgy toligálta fel s alá :-)

    jancsi

    VálaszTörlés
  17. Jancsinak:
    Én már legalább 100X néztem meg, mindig sírok elejétől a végégig.Ilyenkor arra gondolok, hogy egyszerűen ezt nem vonhatom meg magamtól...utána pedig három-négyszer fel kell kelnem a legmélyebb álmomból a kisfiamhoz és akkor pedig arra jutok, hogy ezt én ilyen öregen mégegyszer nem vagyok képes végigcsinálni.Ez van, önző dög vagyok, minden elismerésem és tiszteletem a nagycsaládosoké.
    Bocs Virág, hogy itt eszmecserélünk...ha gáz, törlöd.

    VálaszTörlés
  18. Krisztám, nem is értem, miért haboztál megírni vagy miért hiszed h kitörlöm, érdekel mások, hogyan vannak vele, kiváltképp, ha kiderül, hogy nem csak én szívok valamivel. :) Ha szemétség is, de erőt ad, hogy tudom ebben a pillanatban más gyereke is kikészíti az anyját Bocs. :)
    Nagyon nagyon nagyon megértem, amit írsz az önzőségről, hasonlóképp vagyok vele, olvashattad, csak én már ezek szerint többet engedhetek meg magamnak. ne tudd meg milyen sokat számít, hogy van időm kifesteni magam, több ruhát felpróbálni mielőtt elindulunk (ilyen sem volt egy ideig!), eljárni néha ide-oda, bevonulni a hálóba olvasni, stb. stb. Az élet apró örömei ezek, de tényleg rengeteget dobnak a kedvemen. Biztos lehetsz benne, hogy egyre könnyebb lesz nektek is!! Tutifix!!! Van, amiben nehezebb Bobóval, de összességében egyre több minden fér bele a magánéletembe, egyre több idő jut magamra. Hiszem, hogy ez visszahat rá és megéri néha itthagyni, mert utána sokkal nagyobb kedvvel, feltöltődve vetem magam a játékba. Na, de nálatok mi a baj?? Mik ezek az átsírt délelőttök??? Mi van ezzel a Mirkó-gyerekkel? :(((
    (Videóról holnap írok, hulla vagyok. )
    Ja, amit meg rólam írsz, mindig elképeszt, hogy mivel érdemlem ki a kedves szavakat, komolyan nem értem, de köszönöm szépen! Örülök, hogy megismertelek.

    VálaszTörlés
  19. Kriszta, köszönjük ezt a videót! Nekem ott van az érzelmi csúcspont, mikor az Anyuka kihozza az újszülött babát és a "nagyok" azzal a szégyenlős örömmel rohannak oda megnézni, gyönyörű!

    VálaszTörlés
  20. Én biztos vagyok benne, hogy nem Bobó az utolsó gyereked. Valaki(k) még várnak rád odafent vagy valahol, hogy olyan jó anyjuk legyél, mint Bobeknak.

    VálaszTörlés
  21. Virág, szívem, nem mondod, hogy Te is ilyeneket éreztél??? Én aszittem, hogy biztos csak én vagyok a rossz anya, aki....á, ne is beszéljünk róla...
    Viszont most már nem csodálkozom, hogy Bobó a vércsénél tart (én meg ugye fordítva olvasok) és találós kérdéseket tesz fel - ennyi anyai foglalozás után hogyan is lehetne másképp????
    Az összes többit meg majd úgyis megdumáljuk, ha nemsokára találkozunk (remélem!)

    VálaszTörlés
  22. Kishegi: Nagyon szívesen, tudtam, hogy sikere lesz.Tényleg nagyon cukrok, ahogy mennek ismerkedni az új tesóval.
    Virág:Nem Mirkó sír álló délelőtt, hanem én.Például egy ilyen éjszaka után, mint a tegnapi: éjféltől négyig nem aludtunk, nagyon csúnyákat gondoltam és sustorogtam az orrom alatt.
    A dicsérő szavakat meg azzal érdemled ki amit és ahogyan csinálsz.Én is örülök, hogy megismerhettelek, remélem egyszer majd találkozunk "igaziból" is.
    Puszi:KK

    VálaszTörlés
  23. Orsi, igen, megdumáljuk!!
    Kriszta, sajnálom nagyon az éjszakákat! Kicsit depisnek tűnik ez a helyzet, nem tudsz néha lelépni pár órára? Shoppingolni, moziba, sörözni, ilyesmi??
    Videót én nem tudom nem cinikusan nézni, nekem túl idilli, nem életszerű, sajnálom. Előttem az jelenik meg 4 gyereknél (pont ennyi tesóval nőttem fel), ami anyám kedvenc sztorija: mikor három tesóm az emeletes ágyról felmászott a szekrények tetejére és két méter magasan egy lyukban összeverekedtek és ordítottak, közben anyám szoptatta a Húgomat és vele a mellén kellett átrohannia és lerángatni őket a magasból. Akkor felrémlettek előtte a kismama magazinok rózsaszín ködös szirupos fotói az elsötétített szobában, csendben lefolytatott fekve szoptatásokról.... én láttam a 4 gyereket, úh nekem irreális a videó, de attól még köszönöm szépen, tényleg!!!!

    VálaszTörlés
  24. Én már csak egy ilyen javíthatatlan szentimentalista vagyok. :)
    Üdv.: KülönK.

    VálaszTörlés
  25. A videóról: nyilván ha az ember a gyerekeit mutogatja, akkor nem azt teszi közzé, hogy taknyuknyáluk egybefolyva visítanak, hogy tépik egymást, stb. Én is tudnék az enyémekről olyan videót csinálni, amitől mindenkinek szülni lesz kedve, meg olyat, amit el lehetne adni fogamzásgátló reklámnak.
    Attól, hogy pl. most Dina hisztériázik, mert azt mondtam, nem társasozom vele, ha nem fújja ki az orrát, még életszerű az, ha levideózom, hogy amúgy hogy tud orrot fújni. Gyerekkel vannak jó meg rossz napok-periódusok, de a rosszak nem teszik hazugsággá a jókat.

    VálaszTörlés
  26. Én még csak most néztem meg ezt a videót, meg utána azt a pár kommentet... Mint időközben kiderült nem három gyermekem van, hanem négy (utóbbi 10 hetes magzat). Van valami, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni, amiért mégsem érzem annyira irreálisnak a videót.
    Én is és a férjem is 2-2 testvérrel nőttünk fel, és azt mindketten állítjuk, hogy messze nem voltunk olyan jó testvérek, mint a gyerekeink. Szó szerint egész nap öltük egymást. A gyerekeimnél ez valamiért hiányzik. Nem állítom, hogy nincs konfliktus közöttük, mert rendszeresen van, de alapvetően az hajtja őket, hogy hogyan tudnak együttműködni. Nem az erejüket akarják fitogtatni, hatalmat gyakorolni a másikon, stb, amit mi rendszeresen elkövettünk gyerekként, testvérként. Az az érdekes, hogy az "alvócuccokon" kívül nem létezik náluk az enyém-tiéd kategória sem. A játék azé, aki éppen játszik vele. Na, hát nálunk ez se működött.
    Ha most nagyon nagyképű lennék, azt mondanám, biztos nevelés kérdése az egész, és milyen f@sza szülők vagyunk, de ennél szerintem sokkal-sokkal mélyebb jelenségről van szó. A nevelésnek max. annyi szerepe lehet, hogy ne rontsunk el eredendően jó dolgot :) Másoktól is hallottam már erre példákat, a szomszédban lakó nagypapa ugyanezt mesélte a két fiáról, és a két fiúunokájáról, pedig még a korkülönbség is ugyanaz a testvéreknél, cirka 2 év.
    Szóval van valami a levegőben, akár a kristálygyermek jelenség, akár a 2-essel kezdődő születési évszám a számmisztikusok szerint, de én napi szinten érzem a különbséget aközött, ahogy ők kezelik a dolgokat, és ahogy mi kezeltük annak idején.

    VálaszTörlés
  27. Virág,
    Ezt csak most olvastam. Nem tudom, az elmúlt hónapok alatt hogyan változott a helyzet, de minden elismerésem a hihetetlen őszinte beszámolóért. Tulajdonképpen pontosan ugyanígy éreztem én is az első egy évben. Másfél év kellett hogy elteljen, hogy 4 óránál többet aludjak egyhuzamban. Teherautó, ahogy mondod. Pénzügyek, dettó... de ami a legfontosabb, én még egyáltalán nem érzem a hívást, amit Emmánál éreztem anno... Szerintem ha Te érzed, az elhomályosít minden mást, és a dolgok megoldódnak. Ha nem, akkor pedig úgy volt a legjobb!
    Mindenesetre nagyon drukkolok hogy az legyen amit IGAZÁN szeretnél.
    Rita

    VálaszTörlés
  28. Szia Rita! Őszinteségből nálam nincs hiány :) A lényeg tényleg az, hogy ha majd egyszer bekattan, hogy KELL még egy gyerek, minden mást elhomályosít, hogy aztán ha már a hasamban van, újra felhangosítsam a paráim és elkezdjek újra nyavalyogni :))Ilyen vagyok.

    VálaszTörlés

Mit szólsz?