2011. január 1., szombat

Ha-ha-ha havazik, he-he-he hetekig, hu-hu-hu hull a hó, élni jajj, de jó!


Avagy Miss Antikreatívanyu az újév első napján újra akcióba lépett.
Nem emlékszem, hogy mikor csináltam utoljára hóembert, csináltam-e valaha, de mivel nagyszüleimnél töltöttük a Szilvesztert és érdemben napok óta nem voltunk a szabadban, délelőtt kipattant a fejemből, hogy törjük meg a zabálás-tévénézés kontinuumát és csináljunk valami hasznosat is, nem mellesleg szívjunk egy kis friss levegőt.
Nem panaszoltam még el nektek - közismert, hogy nem kenyerem a rinyálás -, hogy Bobókám nem csak a havat gyűlöli, de mióta konkrétabb ruhákat kénytelen megtűrni magán, azóta lépni sem hajlandó az utcán vagy a lépcsőházban, akkor sem ha teljesen száraz, akkor sem ha csúszik, soha, soha. Az utcán cipelteti magát. Lecövekel egy ponton és nem csak lépni, hanem mozdulni sem hajlandó. Addig nyüszít, hogy ölbe akar jönni, míg fel nem kapom. Mellékszál és nem mondom, hogy köze van ehhez, de az elmúlt hetekben megint benyeltem egy ínhüvelygyulladást.
Mai akcióm tehát nem volt minden hátsó szándéktól mentes, gondoltam hóhoz-szoktatás végett is jó gondolat kicipelni a kertbe. Tudtam, hogy nem lesz felhőtlen a kaland, de ennél jobb teljesítményre számítottam. Elsőre még volt kedve az uraságnak a hóemberépítéshez, de amint rájött, hogy ez hóban ácsorgással jár (egyébről álmodni sem mertem, a dolga tehát annyi lett volna, hogy mosolyogva-tapsikolva-hálásan nézze amint küszködöm az elemekkel), rögtön éktelen tombolásba kezdett, perenként tízszer könyörgött könnybe lábadt szemmel a hóember-építés alól való feloldozásért és lakásba való visszamenetelért, de az újév első napja szívtelen kedvemben talált és addig kinn tartottam szerencsétlen gyerekemet, míg meg meg nem nyertem a csatám a cseppet sem tapadó hópelyhekkel és a méretek terén ugyan jelentős kompromisszumot kötöttem, de a végeredménnyel elégedett vagyok. És Bobónak is tetszhetett, mert bár amint készen lett, azonnal be kellett engednem, de alvás után az első utasítása az volt, hogy: "Mama behozza a hóembert!" Kiderült tehát, hogy a hóember jöhet, de a hideg és a hó az nem kell. Nincs más dolgom, mint egy üvegfalú jégszekrényt bérelnem, alvásidőben lemenni a fagyba hóembert gyártani, majd felhozni őfelségének a meleg lakásba, hogy melegítőben, a játékaival a kezében nézegethesse a 22 fokos lakás biztonságot nyújtó falai között. Hosszú két hónap lesz ez még márciusig. Boldog Új Évet nekünk!




4 megjegyzés:

  1. Nice try! :))
    Én úgy ismerem a címet, h hihihi jajdejóóó. Hát még egyszer se mondtam szívből...

    VálaszTörlés
  2. Imádom a hóemberedet, szuperjófej lett! :-D

    A hó és hideg nem szeretést pedig valahogy meg tudom érteni Bobónál! /Kollégáim azon röhögnek egy hónapja ahogy elmeséltem, hogy én szeretem ha szép fehér hó van kint, úgy ha én az ablakból nézhetem amint a gyerekek kint játszanak az udvaron! :-D/

    Viszont kemény lehet így végigcsinálni a telet hogy megállni sem hajlandó a hóban. :-o Reménykedjünk Bobó közösen hogy hamar eljön a március! :-)

    VálaszTörlés
  3. Már bocsika, de a tündérkavics szemű a ragyogó színeket alkalmazó, kis zöld dísszel sikkessé tevő kreálmány miatt megállapítom, hogy a "Miss Antikreatívanyu" névhasználat jogosulatlan.
    Mentségedre legyen bizonyíték, hogy azért a répaorr oldalnézetben kissé, egy nadrágját éppen letoló jéggé fagyott télapó nemesebbik szervéhez hasonlít.

    VálaszTörlés
  4. Életem, nem az a dal címe, hogy Ember, ember, december? Vagy nem értem, mire gondolsz.
    Szilvi, én azt hittem a gyerekek genetikaliag kódolva hó-és télimádók, a fiamtól is ezt várnám, mert a lakásban egymás agyára megyünk. Én is rühellem a telet, de inkább hógolyóznék kacagva, mint hallgatom a hisztit idebenn. Viszont két szék közül a földre esem, mert itt-se-ott-se jó....
    Kati néni, én kérek elnézést :))

    VálaszTörlés

Mit szólsz?