Mézeskalács-ünnep

Ha egy ünnep arról kapja a nevét, amiről szól, amit jelent, akkor nálunk Kellemes Mézeskalács Ünnepeket kellett volna kívánni, már ha Botondról van szó legalábbis. Két dolgot nem tudok elmondani nektek, az egyik, hogy mennyi minden fogromlasztót evett össze az egyre hatalmasodó pocakú gyerekem, a másik, hogy ez mennyire idegesít. Én is rengeteget zabáltam és az én hasam is növőben, de én legalább a sütemény-fogyasztást néha főtt étellel  kísértem le, ne adj isten, gyümölccsel fojtottam le a visszakívánkozó ételkölteményeket. Nem így Botond, aki 24.-én nem evett mást, mint süteményt; 25.-én pár korty húsleves, 26.-án pedig néhány falat krumplipüré volt, ami édességen kívül a gyomrába került. Azóta pedig még ennyi ebédet sem tudtam beleerőltetni, elenyésző darabszámban megfordult a szájában vajaskenyérfalat és említésre sem érdemes miniatűr-szalámi-cafat, de ha akarnám, sem tudnám folytatni a sort. Bezzeg ha fáról lelopott mézeskalácsok, -csokigömbök, -szaloncukrok; sütemények; ropifélék; csokifélék garmadát kellene összeszámolnom! Brutális mennyiségben zabált. 

Ugyanennyire eltúlzott az ajándékmennyiség is, ami jelenleg a fánk alatt van. A kelleténél kicsikét több szettel bővült az eddig sem szerény állat-készletünk, mint amennyi ésszerű, befogadható vagy rendszerezhető volna. Rengeteg újabb ló, tehén -és egyéb háziállat sorsa került Botond-gazda kezébe és végre istállónk és kerítéseink is vannak; kapott gyurmát (erről később), nyomdát, párosítós játékokat (óriási kedvencek), sok könyvet (majd a kuckóban beszámolok róluk), pizsamát, bábot, dobot, dvd-t, játék-ételeket, Dzsungel könyve-figurákat, autókat is kapott, igaz ezt hiába erőltetjük, totális érdektelenségbe ütközünk.
A három karácsonyi napban egy nyűgös szava sem volt Bobókámnak, igaz általában ugye tele volt a szája, de tényleg, egyszerűen lenyűgöző volt. Egész nap bűbáj volt, nem hisztizett, vendégségben sem undokoskodott, rettenetesen örült minden ajándékának, nagyon élvezte, hogy mindenhol kap "so ajándékot", rohangált, repkedett reggeltől estig. Tetszenek neki a karácsonyfák, élvezte a nyüzsgést és a felhajtást, imádja a csillagszórót, aprólékosan nézegeti a díszeket, settenkedik a karácsonyfa közelében, hátha talál valami ehetőt. Hihetetlen érzés szele csapott meg megint: a mi felelősségünk, hogy milyenek lesznek eztán az ünnepei, az emlékei, mennyi plusz élménnyel gazdagítjuk őt és tesszük szebbé a gyerekkorát, teremtünk-e hagyományokat. Az idei mézeskalács-ünnep karácsony nagyon kerek és meghitt volt az egész nap ugráló, viháncoló, örömködő Botibaba számára. 29.-én még egy hatalmas családi bulin vett részt, amit épphogy kipihenünk, már itt is a Szilveszter (úgy várja, mintha érintené), ami újabb alkalmat kínál a zabálásra és továbbig fennmaradásra, az élményfürdőzés tehát nálunk még nem ért véget, pláne, hogy még Győző születésnapja is a nyakunkon van, úgyhogy hiába fog elfogyni egyszer a tömérdek sütemény körülünk, még (minimum) egy tortával is számolnunk kell. Sose fogunk lefogyni. Bobó és én.

2010 karácsony besztof