2010. október 27., szerda

Könyvesblogunk

Tegnap megint könyvnagykerben jártam. Nem bírtam magammal, vettem csomó apróságot. Délután meglátogatott miskolci újságíró unokatesóm és az egyik könyv kapcsán elbeszélgettünk. Ő elment én meg maradtam itthon és pörgött tovább az agyam. Aztán bevillant a szikra: azonnal csinálnom kell egy gyerekkönyves blogot. Vannak dolgok az életemben, amiket mikor kitalálok, nem értem, hogy lehet, hogy addig nem jutott eszembe. Ez is ilyen. 
Hónapok óta gyerekkönyveken pörgök, szeretek írni, szeretek blogolni, adja magát a lehetőség. Este össze is dobtam, meg persze egy nyitó bejegyzést is, aztán az is eszembe jutott, hogy Judit barátnőmet is érdekelhetné a dolog, társulhatna szerzőnek, megkérdeztem, rábólintott, ma ő is debütált, mint blogíró, tehát kész a blogunk!
Már csak ti kelletek, Kedves Olvasók, gyertek oda is, írjatok, véleményezzetek, vitatkozzatok! Szeretném valahogy kicsit interaktívvá varázsolni azt a blogot, egy amolyan gyűjtőhellyé; egy fórummá, ahol összegyűjtenénk az olvasásra-beszerzésre érdemes régi - és új gyerekkönyveket; esetleg hivatalos kritikájukat; háttér-információkat róluk, bármit; ahova benéz az ember, ha ötletet keres, ha kíváncsi mások véleményére könyvvásárlás előtt. 
A blogdizájnt még ne tekintsétek véglegesnek és mint itt is, ott is intenzív komment-írásra buzdítanálak titeket!
Íme:

Óra indul

Az ötlet kb. hat hete fogant meg szerény fejemben, a gondolatból szó, a szóból tett lett: szép lassan, több körben, megszületett a mese. Hosszasan bújtam az internetet, gyerekkönyves, írói, ilyen-olyan oldalakat böngésztem, próbáltam felmérni, minek van realitása, hogy megy ez a könyvkiadás dolog. Nem akartam elkapkodni. Közben egyrészt kapcsolatokat kerestem, másrészt illusztrátort. Egyik sem ment könnyen, de végülis került mindkettő. A gyerekkönyvkritikus lány, akivel találkoztam, nagyon sok hasznos dolgot elmondott, egész kerek kép van már előttem, mi hogy megy. A rajzok pedig pontosan olyanok, amilyennek lelki szemeimmel láttam őket, mikor írtam. Nincsenek illúzióim, pláne nem azt illetően, hogy 1. kiadják a könyvem, 2. ebből fogok meggazdagodni. Mindegy, megírtam, olyan lett, hogy én szívesen olvasnám Botondnak, elégedett vagyok vele. Nagy levegőt vettem és a kéziratot elküldtem hat kiadónak. Annak a hatnak, akit a legnagyobbra tartok, de amiből kettő profiljába nem is igazán illik a sztori, de háthamégis. Félórája küldtem el az emaileket és egy választ már kaptam is (!!!).
Tűkön ülök, izgulok, rettegek, álmodozom és mindeközben már egy nagyobb könyv-projekt lebeg a szemem előtt, amivel sajnos még várnom kell 1-2 hónapot, míg végzek a szakdogámmal. Ja, mert, hogy kb. egy hónapja annak is nekifeküdtem (csak ezt eddig titkoltam, mert akkor akartam comingoutolni, mikor már azt is elküldtem, de most idekívánkozik), és már több, mint a fele készen is van (!!!), szóval most ilyen termékeny, pörgős időszakom van. A másik könyvprojektem szerintem eget rengetően zseniális, már lázban égek, alig várom, hogy elkezdhessek vele érdemben foglalkozni. Na, de addig is: keep your fingers crossed for Mirkó!!!!!!!!!!!!!!!!

2010. október 25., hétfő

Bob-Tribute

Annamari barátnőmtől ma nem várt és szívet melengető ajándékot kaptam. Nem tudom elmondani, mennyire jól esik, hogy féléves kisbabája melletti szabadidejében ezzel töltött időt, hogy a mi fotóinkról rajzot készítsen!!!!!!



Eredetileg - azt hiszem- a készülő mesekönyvemhez szánta, illetve az ihlette. Egyelőre úgy tűnik, ott már megvan az emberem (szia Piros!), de ettől még eltesszük talonba az ötletet, ki tudja ;) Még egyszer nagyon köszönöm, Annamari! Imádlak érte!!!!




Külön köszönet továbbá unokatesómnak, aki az egész estéjét velem töltötte skype-on, hogy ellássa vízjellel a képeket, megfelelő méretűre vágja őket és meghallgassa a blogspot-ra szórt szitkaimat! Köszönöm, Atti!

2010. október 23., szombat

Szerencsés Kisfiú 2.

Lehet, hogy pár év múlva annak örülne, ha a nagymamája egy tűzoltóállomás vagy a Vasúttörténeti Park igazgatója lenne, de egyelőre azt hiszem, egy szava sem lehet, hiszen Varázsnagyi egy óvodát vezet, ahova tervezünk majd bejárni, ha rossz idő lesz, ma meg tartottunk egy bemelegítő, privát, Bobóé-az egész-óvoda-délutánt. Íme.








Mai vocabulaire

Aki unja Bozond állatos kalandjait, mélyülő zoológia ismereteit és gyarapodó zoo-szókincsét, az lassan kereshet másik magának blogot, mert kezdenek nálunk nagyon elharapódzni a dolgok. Ma ezeket tanulta meg hibátlanul kimondani:

-Íbisz
-Hoacin
-Sziámicica

Az előbbi kettőre magyarázat, hogy véletlenül néztünk ma anyáméknál egy kis NatGeo Wild-ot... 
Azon röhögtünk, hogy az oviban másoknak majd gomba meg létra lesz a jelük, Bobóé a hoacin...

A sziámi macskához (A Búvárzsebkönyvek Háziállatos részéből ismerjük) annyi kiegészítő apró cukiság, hogy voltunk ma anyukám ovijában, ahol volt ma egy sziámi harcoshal az akváriumban.
Itthon, mint mindig, átvettük a mai nap történéseit, hol voltunk, mit láttunk, ő cuppogott, mire mondtam, hogy "igen, láttunk halacskát, egy sziámi harcoshalat", erre elkezdett nyávogni...mondom: "Bobó, macskát nem láttunk!!", aztán rájöttem....

Érdekességképpen jegyzem meg, hogy éppen azt ordibálja az ágyból, hogy "gyíííí, pajipa, nem oda déjje"....(=gyípaciparipa, nem messze van kanizsa, odaérünk délre...), előtte meg azt, hogy "hejj gyuja, gyuja, gyuja, duda, duda, pappocicca", előtte meg azt, hogy "vájja otto jánya fia, csiabia fejeség" (várja otthon lánya, fia, csigabiga feleség). Mit nekem az X-faktor, Bobókám lenyomja mindet...

Egy kis magyarázat a -szerintem zseniális - videóhoz, ami igazán csak hangfelvételként használható:
-Kezd a Szegény Peti nagymamája című remekmű egy részletével, melyet - főleg régebben- az apja énekelt neki.
-Következik egy kis halandzsa mix, mindenféléből összegyúrva
-Majd 0.38-nál áttérünk a fent említett csigás dalrészletre. Íme:

2010. október 21., csütörtök

keménydió

Bobókám minden este, miután letettem az ágyába még 15-30 percig játszik, kiabál, dumál, néha minket ugráltat, de legfőképpen az új szavait és egyéb frissen szerzett képességeit gyakorolja. Most már alszik, de eddig vagy hússzor kiabálta, hogy "szájaz diót jopottato".... Feltéve, de meg nem engedve, hogy van olyan olvasónk, aki ennyiből nem jönne rá, mit is kiabált a fiam: a Száraz dió című népdal első sorát, amit mi Gryllus Vilmos (ki más?) előadásában hallgatunk előszeretettel.
Mellékesen jegyzem meg, hogy bármily édesnek is tartom, hogy ilyeneket dumál, értékelném, ha éjjel nem hallanám viszont, ugyanis rákapott, hogy ha megébred, akkor ellentétben régi jó szokásával, miszerint azonnal vissza is alszik, újabban elkezdi mondogatni, a szavakat, amiket napközben hallott-mondott...Roppant bosszantó kettőkor azt hallgatni, hogy "tacsamama" vagy "múúú" vagy ma éjjel azt hiszem a "zejjej" (zeller) ment. 
Igaza lesz Kefe barátomnak, érzem, aki azt mondta, hogy az első két évben azért fohászkodunk, hogy induljanak már el és szólaljanak már meg; aztán meg azért, hogy maradjanak már nyugton és duguljanak már el. 

2010. október 20., szerda

A mai nap tanulságai

Ott vagyok benn, középen
  1. Bobó tökjól veszi a nélkülem-létet. Ma kétszer is el kellett itthonról mennem, délelőtt az apjával volt, délután meg anyukámékkal. Én kicsit szomorkodtam délután, hogy épphogy hazajöttem és megint elmegyek, ráadásul hősünk szuper hangulatban ébredt, de nagy levegőt vettem és mentem. Este még egy kicsit kettesben voltunk, már alszik, lefárasztotta a sok pörgés-forgás Nagyival. Ilyenkor legalább várom, hogy reggel legyen.
  2. Rosszul hittem, ha azt hittem, hogy elég gondot fordítok Botond állattani ismereteire. Megjöttek anyámék, az asztalon hevert egy állatos (mi más??) könyv, volt benne egy pillangó. Anyám megkérdezi, tőlem, hogy "Botond tudja már, hogy ez milyen lepke?" Mondom: "nem!!! ott azért még nem tartunk". Anyukám nem így gondolta, sőt azon is leálltunk vitatkozni, hogy éjjeli vagy nappali pávaszemről van szó. Végül nem tudom, megtanította-e Bobónak, nem csodálkoznék, ha reggel közölné, hogy "pápásze" (most épp azt kiabálja az ágyból, hogy zejjej = zeller, a mai levesből...).
  3. Valóban elég nagy szarban vagyok. Ha az embertől úgy búcsúzik a pszichológusa, hogy "Hát, elég szépen benne vagy a slamasztikában, nem mondom!", akkor azt hiszem, tényleg gáz van. Én is így érzem. Még mindig padlón, ráadásul nagyon mélyen.

2010. október 19., kedd

Bobószókincs és értelmi fejlődés-19. hónap

Belátom, hogy nem ez lesz a legszórakoztatóbb bejegyzés, de mivel nem vezetem a babanaplót, itt kell helyet szorítanom Botibaba beszédfejlődésének is.

Az elmúlt kb egy hónap legjelentősebb fejleménye az összetett-szó-mánia, amely Botondon elhatalmasodott. 
Mára már rengeteget tud, nem is tudom, mind össze lehet-e gyűjteni. Állatok terén is -ha ez még lehetséges - bővült a szókincse és tudása. Egyre hosszabban mondja a szavakat, szinte már alig van olyan szó, aminek csak az első két betűjét mondja, valahogy mindent kimond, sok mindent persze csak mi értünk, de szerintem óriási a szókincse az ekkora gyerekekhez képest. Bőven van ám, aki túltesz rajta, de tényleg úgy látom, hogy különösen nagy dumagép (=dobadép). Mindent a világon megismétel, lassan ki kell találnom, hogy szokom le a káromkodásról pl., mert az még nem annyira vészes, hogy szokta utánam mondani, hogy anyád, de jó lenne, ha a többi cifra elszólásom nem ordibálná az utcán.

Összetett szavak:
dottonéni, játtétté (játszótér), homocsuszda (homokcsúszda), dottobubó, zsózsaínű (rózsaszínű), szitatötő (szitakötő), szásszoszé (százszorszép), pizzástásta, cácámomma (császármorzsa), tapáhucu (tarpánhucul), dumicsimma (gumicsizma), teheautó (teherautó), tutáautó (kukásautó), hajótapit (hajóskapitány), hajótött (hajótörött), csiabia (csigabiga), ocsöpi (orrcsöpi), pojijjó (póniló), bubocsia (búgócsiga), hintajó (hintaló), zöjdbab, nanaáda (narancssárga), tuttojudi (túrórudi), bébijáté (bébijáték),

Állatok magasfokon:
potty (ponty), pitty (pinty), alamana (szalamandra), otapi (okapi), ocelo (ocelot), pémmatu (pézsmatulok), hóbado (hóbagoly), búbobabba (búbosbanka), antijop,

A cumi mostanra lett cumi: ci -> cupi - > cumi. 

A zebra hosszú idő után végre valahára nem hobo, hanem zeba.  Ez úgy alakult, hogy az állatkertben mutattam neki a zebut, amit hibátlanul megismételt, majd felhívtam rá a figyelmét, hogy ha aki zebut mond, az mondjon zebrát is és így is lett. Néha reflexből még hobo-t mond. :)

Számomra hihetetlen (szintén kb. egy hónapja tűnt fel), hogy a dalok, mondókák, mesék majdnem mindegyikét tudja. Úgy értem, ha szinte bárhol megállok, tudja, hogy mi a következő szó. Szoktam tesztelni olyan énekekkel vagy versekkel, amiket hónapok (!!!) óta nem hallott, és tudja basszus! Régebben  (nyár elején) kölcsön volt nálunk egy ideig a Boribon és a hét lufi, imádta. Visszaadtuk, nemrég sikerült megvennem neki és kíváncsi voltam, emlékszik-e rá, mielőtt elővettem, megkérdeztem, hogy emlékszik-e, hogy mikor kipukkad Boribon összes lufija, melyik egy színű marad meg. Egy ideig nagyon gondolkodott (iszonyúan drukkoltam, hogy eszébe jusson), majd elmosolyodott és közölte, hogy piso (piros). Leszakadt a pofám. Legalább három hónapja nem hallotta azt a mesét.


Vannak állatok, amiket a mai napig csak az általuk kiadott hanggal jelöl és csak kérdésre nevezi meg (kacsa, kutya, majom, malac, oroszlán, bagoly, fóka).
Továbbá végre képes arra, hogy ha én mondom az állathangot, ő mondja, melyik állat csinál úgy. Sokáig csak leblokkolva bambán nézett rám, h pl. azt kérdeztem, melyik állat hápog.. :) Végre ez is megvan. 
Újdonság, hogy pár hete elkezdtük tanulni az állatcsaládokat. A hattyúmama-hattyúpapa-kishattyú sablonjába bármilyen állatot be tud helyettesíteni, de vannak extrák is, úgy mint: zebacsicsó (zebracsikó), csecsegida (kecskegida), őszgida, tyútanyó (tyúkanyó). 

Szintén újdonság, hogy mondja, hogy kérem (ill. azt mondja, hogy téjem). Közben meg markolászik a kezével. Atomcuki.

Számolásban 8-nál járunk. Nyilván ez nem számolási képességet jelent, de vicces, ahogy sorolja. A számfogalma kettőig terjed, ezt pontosan tudja rég, háromnál, már azt mondja, hogy sok.

A nevét úgy mondja, hogy Edébobó.

Egy ideje mondja, hogy "hol a valami", "itt a valami ". Ha pl. keres valamit: "Hol a teén, itt a teén." Magára is mondja, ha bújócskázik: Hol a Bobó? Itt a Bobó.

Teljesen átszokott a fejrázás helyett a nem-re, illetve már tudja az igen-t is mondani is (ide), használni is. Szerencsére még dívik a jóbobó is. 

Átospapi lett anyukám barátja, Bobó pótnagypapája.

Megtanulta, hogy enyém, de arra használja, ami az enyém és pl. nem adok neki belőle. 

Nagyon rég tudja, hogy melyik a jobb és bal oldala. 10/9 arányban helyesen is válaszol.

Még mindig nem mond K hangot* F-et csak szó közepén (pl. ufó), R hangot viszont néha mond (pl. gyakran teljesen tisztán mondja, hogy olibri (kolibri) ), most a L hanggal próbálkozik nagyon egy ideje, mert rég tudja mondani, de valahogy szó elején csak ritkán, így lett pl. abdla a labda, eple a lepke. A ló még mindig jó...(A póni meg pópi vagy póji).

Végre mondja, hogy szia, de nem mondja, hogy tessék, sem hogy köszi...

Szerintem még holnap tuningolom a listákat, majd ha hallom miket dumál, könnyebb lesz, mint így fejből, akit érdekel, nézzen vissza, illetve tettem fel videókat a Botilive-ba.

*javítva, külön köszönet érte Különkrisztának :)

2010. október 15., péntek

Teremtésem koronája

A cím egy kicsikét magasztos ahhoz képest, hogy mennyire érdektelen lesz a sztori végkifejlete.
Egy hangyányit messzebbről indítom a sztorit, mert ezt a listát régóta össze akartam állítani és most adódott egy apropó.
Induljunk onnan, hogy eléggé tudatos ember vagyok, vagy legalábbis igyekszem annak lenni, szeretem tudni nagyjából előre a dolgokat, szeretem, ha rajtam múlnak a dolgok és annak ellenére, hogy gyakran van szükségem spontaneitásra, a komoly dolgaimban valahogy mindig akkor vagyok sikeres, ha van hozzá koncepcióm, előre átgondolom, megtervezem. 
Aztán vegyük sorra, a teljesség igénye nélkül, hogy milyen elveket szögeztem le annak idején, Botond születésekor. Ezek részben az én kényelmemet szolgálják, részben az ő érdekét.
  • 3 óránként etetem. 
  • Nem térek át a 4 órás etetésre, mert úgy nem jól jön ki a napirend.
  • Nem altatom, megtanítom, hogy hogyan nyugtassa és altassa el magát egyedül. Ehhez segítségként felajánlom a cumit.
  • Éjszaka nem veszem ki az ágyból, történjék akármi. 
  • Nem kap éjjel vizet (most már nagyritkán kér - ugye már tudja mondani, akkor természetesen kap)
  • Reggel 7 előtt nem veszem ki az ágyból, történjék akármi. 
  • Ébredéskor nem kapom ki azonnal az ágyból, megvárom míg kikéredzkedik. (Ezzel reggel van, hogy fél órát is nyerek (!!!) )
  • Nem alszik az ágyunkban. 
  • Este időben leteszem, történjék bármi. 
  • Kaja közben nincs játék.
  • Etetőszékben eszik, kajával nem szaladgálunk (itthon).
  • Mindig úgy alakítom a dolgokat, hogy az alvóideje ne boruljon fel, ne neki kelljen hozzám igazodnia, hanem fordítva.
  • Nem lesz folyton ölben, sokat lesz földön, cserébe ott ülök mellette és játszom rendületlenül.
  • Igyekszem önállóságra és kompetenciára nevelni. Nem kelek azonnal a segítségére, ha valamire nem képes. Ha nem megy neki, megmutatom, aztán csinálhatja ő.
  • Nem csüngök rajta. Figyelem, szemmel tartom, de általában csak akkor avatkozom közbe, ha ő, én vagy a helyzet úgy igényli. A játszótéri interakcióknál sem lihegek a nyakába, ha egyedül nem tudja megoldani a helyzetet, vagy durvák vele, akkor esetleg színre lépek, de kisebb "balhéknál" hagyom, hadd játsszák le egymás közt.
  • Nem csapom be. Ha elmegyek itthonról, elmondom hova megyek, mikor jövök, elköszönök. Ha megígérek valamit, akkor be is tartom még ha ő el is felejtette (pl. "elolvassuk, csak előbb pakoljunk el").
  • Nem kap semmiből gagyit, se könyvből, se filmből, se ruhából, se zenéből, se programból, se társaságból, se játékból, se kajából, semmiből.
  • Külön pontot érdemel: nem adok a kezébe bartoserika-könyvet. 
  • Nem tolom rá az én véleményemet, érdeklődésemet, esetleges ellenérzéseimet, vagy rajongásomat akár. Hagyom, hogy ő tapasztalja meg a világot, saját véleményt alkosson. Ne az én szemüvegemen át lássa a világot. (kivétel: a galambokat mindig következetesen szidom, hátha ő is megutálja őket, de egyelőre hiába, a minap Zsuzsanagyival 1 centiről etette őket, míg én fedezékbe húzódtam a babakocsival).
  • A világ egy  minél szélesebb spektrumát mutatom meg neki, hogy szélesítsem a látókörét, amihez én nem értek vagy nem érdekel, mással mutattatom meg neki.
Egy-két kivétel persze mindenhol becsúszhatott, de alapvetően ezekhez tartom magam a mai napig.

Amit bár szentül megfogadtam, de nem tudok tartani:
  • Ritkán kap csak édességet, nassot.
  • Nem nyalom le utána a villát, nem iszunk egy pohárból.
  • Nem veszekszünk a füle hallatára.
Ez utóbbi a legeslegfontosabb pont volna mind közül és borzasztóan furdal miatta a lelkiismeret és aggódom, hogy szegényben ez hogy csapódik le, de egyelőre lehetetlen kivédeni. 

A cím egy mai kisszínesre utal (mint mondtam kissé túlozva), ami még a felsorolás elején tett -alvással, altatással kapcsolatos - pontokhoz kapcsolódik. Reggel Győző áthozta hozzánk Bobót, ha ő hozza, akkor, amint meglát el szokott vigyorodni, majd kiveti magát Győző kezéből, rám szokott feküdni, összebújunk, felfúrja magát és az arcomra teszi az arcát. Ma közölte, hogy "nem", Győző betette közénk, de ott is csak nyűglődött. Viccesen megkérdeztem, hogy visszamegy-e az ágyába, közölte, hogy "Jóbobó". Győző visszavitte hát, majd ő is visszafeküdt és még vagy húsz percig ágyból hallgattuk, ahogy karattyol az ágyában. Utána újrakezdtük a rutint, annyival kiegészülve, hogy közölte, hogy "Bóbi", ami annyit tesz, hogy szeretné megtekinteni ezt.
Ilyenkor képzeletben mindig vállonveregetem magunkat, hogy lám, jól "idomítottuk" a kis sarjat. Önszántából visszakéredzkedik a saját ágyába a szüleiéi helyett és hagy minket magunkhoz térni.
(Nyilván egy tündér megsúgja neki, hogy miről írok és amilyen dacos kedvében van mostanában, csakazértis ötször fog éjjel felébredni és hatkor fog kelteni bennünket*...)

Annyit is írhattam volna, hogy "Bobó ma reggel még visszakéredzkedett egy kicsit az ágyába, mi meg tökjót pihentünk addig", de szeretem kicsit bővebb lére ereszteni a dolgokat, boccs!


2010. október 9., szombat

Kiegészítés az előzőhöz

Amikor 4-5 napja Bobó betaknyosodott, még ordított az orrszívásnál és alig bírtam lefogni.
Pár napja nem sír, tűri.
Miután reggel kiszívtam az orrát, közölte, hogy "még".

Amikor 4-5 napja Bobó betaknyosodott, még ordított az orrcsöppintésnél, alig bírtam lefogni.
Hamar megszokta és nevet rajta.
Ma betettem az ágyba, miután csöppintettem, közölte, hogy "ocsöpi még".

Mérlegen a Bobó

Naponta ezerszer szorul össze a szívem, arra gondolva, hogy mennyire fantasztikusan jófej gyerekünk van, aki szót fogad, hihetetlenül okos, kedves az emberekkel, szemfüles, rendes, jólnevelt. Ilyenkor arra gondolok, biztos csak az én gyerekem ilyen jófej. Nem én lennék, ha -ha nem is naponta ezerszer, de jó sokszor- nem szitkozódnék, hogy mennyire idegesítő és elviselhetetlen néhány dolga és ilyenkor arról meg győzöm meg magam, hogy mások gyereke biztos nem csinál ilyet. Kettős mérce, már megint.
Na, nézzük szép sorban, a teljesség igénye nélkül:

Bobó ISZONYÚ JÓFEJ ÉS JÓLNEVELT, mert:

  • ha nem gumicsizmában van, kikerüli a pocsolyát
  • röhög, ha beszorul a feje a pulcsiba, mikor vetkőztetem
  • régóta tudja mit jelent, hogy utolsó és általában be is tartja, nem balhézik, legyen szó utolsó csúszásról vagy utolsó falatról
  • amikor hazajövünk, leül a kis ülőkéjére és megvárja, míg leveszem róla a cipőt, kabátot, stb. majd kezet mosunk és csak utána rohan játszani
  • születése óta egyedül alszik el
  • születése óta reggel elég sokat eldumál-játszik az ágyában, míg én összeszedem magam és áthozom
  • evés közben megtanulta, hogy le kell tenni az asztalra a játékait és csak utána kaphatja vissza
  • egy ideje nem elveszem tőle a cumit alvás után, hanem odaadja magától, egyébként sem cumizott sokat, ennek is nagyon örülök
  • nem sír orrszívás közben (!!!), nyöszörög, de általában még lefogni sem kell, csak ül az ölemben és nyög, de nem rángatózik
  • egyedül jön fel régesrég a lépcsőn, nem cipelteti magát
  • ébredés után (reggel és délután is) összebújunk és teljesen magától találta ki, hogy felfúrja magát az arcomhoz, ráteszi a fejét és úgy fekszünk pár percig
  • szintén saját találmánya, hogy Mami-nak hív, imádom érte
  • elég korrekt időben kel reggel, igaz, én következetesen soha nem vettem ki az ágyból 7.00 előtt, de jó ideje magától 7-8.00 között kel (el ne kiabáljam, te jó ég)
  • fürdés után, ha leteszem a kanapéra és még kimegyek valamiért, nem mászik el, ott vár türelmesen
  • amikor berakom az etetőszékbe, bőven van időm megcsinálni a kaját, tökjól elszöszöl addig magában
  • ha kérem, hogy jöjjön ki a kádból, kijön, akármilyen elmélyülten játszott is
  • nem sír, ha elmegyek itthonról (!!!) és nem sír, ha magára hagyom, mert beengedek valakit a folyosón
  • engedi, hogy mindennap leöntsem vízzel a fejét, hogy lemossam róla a szappant
  • engedi, hogy fogat mossunk
  • elpakol maga után (!!!), az apja érdeme, de erről majd szeretnék egyszer külön írni, annyira fantasztikus ahogy mindent a helyére tesz, ha van kedve persze
  • egész jól elvan egyedül, sokat játszik és olvasgat egyedül, mindennap meglep, hogy mennyire önálló
 Bobó MARHA IDEGESÍTŐ, mert (ez könnyebben fog jönni, érzem :) )
  • nem engedi, hogy levágjam a körmét, tombol, rángatózik, igaz most megint vagy egy aduász a kezemben, átmenetileg túljártam az eszén
  • nem engedi, hogy a fütyijén húzogassam a bőrt, közli, hogy "csíp"
  • még mindig nem alussza át az éjszakát, 1-3 ébredés az átlag, rémes
  • séta közben sokszor lecövekel, megáll, nem jön, hidegen hagyja, hogy mit kérek tőle, egy óra mire hazaérünk a sarki játszótérről
  • sokszor lerohan még mindig az úttestre, pedig pontosan tudja, hogy tilos, ha rácsapok a fenekére, röhög, hogy "popó"
  •  képtelen a babakocsiban 5 percnél hosszabb időt eltölteni, megfeszíti magát és sipítja, hogy "ki"
  • nem hajlandó gyümölcsöt enni, ezért kifejezetten dühös vagyok (csak banánt eszik)
  • nem hajlandó új ételeket megkóstolni, sok mindenre élből az a válasza, hogy "nem", majd rángatózik, aztán valahogy sikerült bevarrnom egy falatot a szájába, általában rájön, hogy nem szarral akarom tömni és embertelen mennyiséget eszik meg végül belőle
  • olyan is gyakran van, hogy kiköpi a kaját, újabban szöveggel kísérve- ha nem érteném, mi történik-: "titöpi"
  • képtelen letenni valamit a kezéből, helyette kiad egy jellegzetes nyögő-hangot és addig vár, míg el nem veszem tőle
  • szerintem elég sokat nyávog, nyafog, dirigál, foglalkoztat minket
A mérleg persze a pozitív oldalra billen erősen, sápítozhatok és panaszkodhatok akármennyit, hogy milyen nehezen bírok néha vele, összességében azt hiszem így tökéletes, ahogy van. Igaz, egy-két dolgot feláldoznék a jóból az pl. éjjeli alvásért cserébe, de alapvetően rajongok érte és naponta rácsodálkozom, hogy mennyire jófej és okos és jólnevelt ez a Botigyerek. Régebben gyakran előfordult, hogy alig vártam, hogy a nap végén betegyem a kiságyba és végre csönd legyen, manapság viszont az a jellemző, hogy sajnálom, hogy vége a napnak, olyan gyorsan eltelik...

Kedves Olvasók!

Egy kicsit el vagyok szontyolodva, amiért kevesen írtok nekem, de tudom, hogy sokan olvastok és ezt nagyon köszönöm! Akik rendületlenül írnak nekem ezt-azt, az viszont mérhetetlenül jól esik, pláne, mikor azt írjátok, hogy jó volt olvasni, amit rittyentettem vagy azt, hogy neadjisten segítettem nektek, vagy ti is hasonlót éreztek...szóval az ilyesmikből nagy erőt tudok meríteni, tényleg! Szeretem ezt a kis közösséget itt, szeretem, hogy vagytok, pláne, aki maga is blogot vezet, azokat olvasni is szeretem, ha pedig ti olvastok és még tetszik is, írjatok továbbra is! Köszönöm!

2010. október 6., szerda

Hátamon a púpom...

Az elmúlt másfél év kevéssé szólt az én, a mi lelkünkről, mint a Botond körüli dolgokról, ami persze szerintem így természetes. Feltűnt viszont, hogy ahogy Botond egyre nő, a fókusz egyre inkább kerül vissza rám, ránk. A születése óta egy ideig ugye valahogy nagyon összefonódva létezett az én meg az ő lelke, nem igazán törődtem a határokkal, illetve a lelkem Botondmentes övezetével, ami pedig az életem 25 évét tartalmazza, amiben neki nincs része, a múltam és a belém vésődött emlékek, amiket őrzök, dédelgetek, cipelek. Közben zajlanak a mindennapok, a sok teendő, a sok öröm és a soha át nem élt, hatalmas boldogság, amit az ő kis lénye hoz nap, mint nap az életünkbe. Viszont ahogy egyre önállóbb, egyre inkább terelődnek vissza a gondolataim magamra is. Visszanéztem és ez bizony a blogban is tükröződik, egyre több az engem és nem Botondot érintő bejegyzés, akit ez zavar, attól elnézést kérek, de sok a dolgom magammal és bár a javát nem ide öntöm, de néha muszáj lesz. Ezzel a terebélyes bevezetéssel át is térek a mai témámra.
Nevezetesen, hogy a nemrég kiderült nyak-és hátproblémáim kapcsán elgondolkodtam. Mindig is a hátam volt az a testrészem, ahol a feszültség lecsapódott, amint kicsit feszültebb vagyok, egyből az egész hátam görcsbe áll, fáj, van egy gócpont, amit csak Bálint öcsém képes megtalálni és megmasszírozni, oda összpontosul ilyenkor minden fájdalmam.
Ha szimbolikusan gondolom végig, hogy mit üzen most a testem (nyaki és háti deformitások), arra kell rájönnöm, hogy egyszerűen nem bírja a rápakolt terheimmel tartani a lépést. Nem arról van szó, hogy embertelen és egyedülálló problémáim lennének, de valahogy nem bírom őket a megfelelő helyen lerakni, hanem cipelem őket, egyiket a másikra teszem, ritkán teszek köztük rendet, nem leltározok és dobom ki a francba a lejárt termékeket, hanem őrzöm, cipelem tovább őket, csak tudnám minek. Nehezen tudok dolgokat elengedni, nehezen tudok túllépni, felejteni. Ami kedves, szép emlék, az azért fáj, mert elmúlt. Jelenleg a legfőbb gondjaim ebből származnak egyébként. Képtelen vagyok alkalmazkodni a veszteségekhez, egyszervolt jajdejó dolgok elmúlásához. Szeretném, vágyom, remélem bizonyos dolgok újraátélését. Elmondhatatlan sok ilyen álmom van. Legalább ott működik a vágyteljesítés. A nyomasztó, rossz emlékeimen is sokat merengek, sokat kesergek magamban (főleg régebben), de legalább ennek megvan az a hozadéka, hogy sok mindent értek meg az idők során, tisztulnak a családi képeim, száll fel a köd a szememről. Ez persze nem mindig jó, sőt, néha újabb problémákat generálok ezáltal magamnak, de mindenképpen haladok. A jeleneben is sok olyan történik, ami sok nekem. Nem minden megy úgy, ahogy szeretném, a tétek viszont  emelkedtek: van egy gyerekem. Minden ami velem történik, minden döntésem, minden hülyeségem, minden szavam kihat az ő egész  életére. Hiszem, hogy nagyon-nagyon meghatározó, hogy mi történik mostanában (is) vele. Tönkretehetem vagy széppé és kerekké tehetem az életét. A legsúlyosabb felelősség ez. Én hoztam világra, muszáj komolyan vennem ezt, életem végéig felelnem kell az ő lelkéért is. Így tehát hatványozottan számít, hogy én hogy vagyok, milyen vagyok, mit csinálok, hogyan élek. Tartom tehát magam, telnek-múlnak a napok, ellátom a gyerekem, magam, a háztartást (utóbbit csak nagyjából :) ), de közben én szétfeszülök bizonyos dolgoktól. Magamban tartok mostanában sok mindent, ülök rajtuk, vagy inkább alattuk, kitartok, nézek előre, teszem a dolgom, de érzem és tudom, hogy most muszáj megoldást találnom bizonyos dolgokra, mert nem bírom tovább a jelen helyzetem.
Hosszas tépelődés után tegnapelőtt újra felvettem a kapcsolatom a pszichológusommal, akihez régen több éven át jártam, több körben. Nagyon jól ért engem, összhangban vagyunk egymással, szerintem egy zseniális nő, nekem mindig nagyon sokat segített. Úgy döntöttem, az ő segítségét kérem a leltározásban. Ma voltam először nála, fantasztikus jó dolog, én imádok hozzá járni, nagyon sok dolog letisztul ilyenkor, sok összefüggésre derül fény, rengeteg tanulsága van. Persze kőkemény meló lesz ez nekem és nyilván a közvetlen környezetemre is hatással lesz, de nem bánom, mert úgy gondolom most erre van szükség az egészséges lelki fejlődésünkhöz. Anyagilag is egy elég nagy vállalás, de biztos vagyok benne, hogy kevesebb ennél fontosabb dologra lehetne költeni ezt a pénzt.
Először az egyes púpjaimat is le akartam jegyezni ide, de ez most kimarad, helyette -annak, aki átverekedte magát az érdektelen szövegelésemen - marad a Laár András videó, illetve az ígéret -azoknak, akiket én nem érdeklek, csak Botibaba-, hogy hamarosan lesz szó róla is. 

2010. október 4., hétfő

kriplimami27

Ha most kellene párt találnom magamnak egy társkereső oldalon, a fenti felhasználónévvel regisztrálnék és ha nagyon röviden kellene összefoglalnom testi adottságaimat, a következő szöveggel adhatnám fel hirdetésem:

27 éves, káros szenvedélyektől mentes hölgy vagyok. Porallergiám van, visszatérő ínhüvelygyulladásom és aranyerem, nyakigerinc-ferdülésem és csigolyameszesedésem. Kalandorok kíméljenek.

Hogy Chandler szavaival éljek: "The personal ad writes itself"

Mintha a múltkori kesergésemben leírtak nem lettek volna elegendőek. 

2010. október 1., péntek

Szerencsés Kisfiú

Édes Kicsi Botondfiam!

Szeretném, ha tudnád, hogy lehet, hogy még nem ültél repülőn és nem voltál tengerparton; lehet, hogy nincs pénzünk babaúszásra és Helen Doron-angolra járatni; a hajadat nem menő fodrász, hanem apád vágja; a ruháid nagy része nemhogy nem a Jacadi-ból való, de még nem is a Tesco-ból, hanem turkálóból; sőt a játékaid között is akad szépszámmal, amihez használtan jutottál; lehet, hogy kisgyomrod nem szokta meg az éttermi kosztot és az ásványvizet, mert te bizony csapvizet kapsz; de:
VAN EGY 1500 FT-OS MINITEHENED!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Amit tegnap kaptál, mert bár nem akartam megvenni, de a kezed elkezdett remegni, mikor arra kértelek, hogy tedd vissza a polcra és sírásra biggyedt a szád és mivel a lovat, a zsiráfot és az elefántot visszatetted, nem tudtam ellenállni és megvettem neked, de tudjál róla, hogy mintha a fogamat húzták volna!!! Három hónapja gyakorlatilag 6 db háziállattal játszol, azok összesen kerültek ennyibe. Egy dologra kérlek csak: ne merd letenni a kezedből néhány napig; sírj, ha kikerül a látóteredből; hisztizz, ha nem engedem, hogy evés közben is szorongasd; ordíts, ha a játszótéren akár rápillant egy másik gyerek és ha kell, erővel hozzákötözöm a kezedhez, de ezt aztán tényleg mindenhova magaddal kell vinned, legalább néhány hétig. Ha mindez megvalósul, akkor visszaszívom a sok szitkot, amit gondoltam és mondtam tegnap óta a luxusteheneddel kapcsolatban, de addig morogni fogok és figyelni, hogy azzal játszol-e!!!!