Beszéljünk az időjárásról

Az élet apró, Amélie-féle örömei közül számomra az egyik, mikor úgy hozza az élet, hogy az aktuális évszaktól eltérő ruhákba öltözködhetem. Vagyis imádom, mikor nyáron hosszú nadrágot és zárt cipőt kell felvenni. Ha lenne gumicsizmám, még jobban rajonganék az ilyen mostoha időért, de sajnos nincsen. Imádok nyáron fázni. Imádom, hogy itthon majd' megfagyok, és melegítőnacit kell felvenni, meg zoknit. A kedvenc viseletem minden közül az átmeneti kabát, imádom, hogy ilyenkor adódik egy-egy lopott pillanat számukra, mert a globális felmelegedés és egyéb kellemetlen éghajlatunkban beállt változásnak köszönhetően, bár ebből a ruhadarabból van nekem a legtöbb, nem csak arányaiban, hanem abszolút értelemben is mindössze néhány nap az évben az, amikor se kánikula nincs, se fagy. Vagyis a számomra ideális hőmérséklet gyakorlatilag megszűnt érdemben létezni. Szeretek továbbá beszorulni a lakásba, mert egyébként folyton megyünk valahova, és jó, hogy ilyenkor önhibánkon kívül lustálkodhatunk itthon. Nem várt fordulat viszont, hogy kétségbe vagyok esve, amiért két napja nem jutok el futni a rohadék időjárás miatt. Adódik a gondolat, hogy némi étel-redukcióval kompenzáljak, ez azonban sajnos lehetetlen. Nem szeretem viszont a trópusi erejű és váratlanságú viharokat, sem azt, hogy múlt héten majdnem a Margitszigeten -vagy hídon vesztem (legalábbis abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ennek komoly realitása van), sem azt, hogy egy bár szívemnek nem túl kedves, de mégis- szandálomat a Dunába dobtam, mert elszakadt, és taxizhattam haza szétázva-fagyva, sem azt, hogy folyton rettegek, hogy belém csap a villám, de ezeket a szélsőséges jelenségeket leszámítva imádom, hogy nem tombol a nyár és nincs 35 fok. Bár lenne az év tíz hónapjában ilyen idő!

Ennyi. Apró kis értelmetlenség, ami idekerült.