Bobókám estéje úgy néz ki, hogy a vacsora-fürdés-esti mese kör után beteszem az ágyába, lefekszik, betakarom, megpuszilom, szép álmokat kívánok neki, kijövök, behajtom az ajtót és ledobom magam a számítógép elé. De csak azért, hogy utána egy órán keresztül párpercenként felpattanjak onnan és tiszteletemet tegyem a gyerekszobában. Hogy miért? Először majdnem mindig azért mert bentről egy vékony kis hangocska a következő utasítást kiabálja ki nekem:
Megjegyzem, fél órával azelőtt ivott meg 1-2 pohár tejet. Mit tehetnék, megitatom, visszafektetem, megsimogatom a hátát, kijövök. Visszaülök.
Pár perc múlva megint vizet kér (és iszik 2 kortyot). Visszaülök.
5 perc múlva kiabál:
- Mama! Mama!
Bemegyek, megkérdezem mit szeretne.
- Kéred a lánykecskét meg a malacot.
Más napokon bikát, "kosot", drága tehenet vagy valami más háziállatot kér, a Tarkatehén (aki egyébként egy ideje Fika néven is fut, Bobó nevezte így el) állandó hálótárs. Odaadom neki az aktuális igénynek megfelelő jószágot, megpuszilom, megsimogatom, kijövök, visszaülök.
5-7 perc múlva:
- Mama! Mama!
Sóhajtok egy nagyot, bemegyek, megkérdezem mit szeretne.
- Nem kéred a lánykecskét meg a malacot. A nagy hatalmas bikát kéred.
Beviszem neki és megesketem, hogy több állatot nem cserélünk, ez az utolsó. Ígéri. Megsimogatom, kijövök, visszaülök. Ennek az elemnek az ismétlését beszúrhatnám 3-4 alkalommal, mert vannak napok mikor ennyiszer cseréltet velem állatot, de ettől most tekintsünk el, lépjünk túl az állatos-körökön, lássuk az újabb variációkat.
Tehát 5-7 perc múlva:
- Mama! Mama!
Bekiabálok:
- Tessék?
Csönd.
- Tessék?
Csönd.
- Mit szeretnél, Bobókám?
- Bemegy(en) a Mama a kisszobába.
Mit van mit tenni, bemegyek, de már nem tudom leplezni a feszültségem.
- Mit szeretnél, Kincsem?
Csönd. Néz rám. Pontosan tudom, hogy semmit nem szeretne, csak pofavizitre kellek. Guggolok az ágyánál, nézek rá. Megölelem, váltunk pár szót, visszafektetem, hátsimogatás, kijövök. Ez is többször ismétlődő elem. Negyed tíz, egy órája ágyban van, marhára unom.
10 perc múlva:
- Mama! Mama!
Berobbanok a szobájába.
- Mit szeretnél már megint, Bobó, ne ugráltass már, én is szeretnék pihenni! Negyed tíz van! Mit kérsz még, kisfiam?
- Még kérsz vizet.
- Megitatlak, Bobó, de ez az utolsó!
Kijövök, ideges vagyok.
10 perc múlva:
- Mama! Mama!
Gyomorgörcs, pulzus 140, tépek be a gyerekszobába és hisztérikus hangon újra felsorolom a legutóbb felhozott érveimet a késői órákról, arról, hogy fáradt vagyok és elegem van abból, hogy reggeltől estig pattogok neki és még ilyenkor sem hagy békén, felhívom a figyelmét, hogy fél 10 is elmúlt már, prédikálok arról, hogy hihetetlen, hogy miért nem alszik még, mindent megkapott, mit akar még, miért nem hagy élni. Rázúdítom az összes felgyülemlett feszültségem és dühösen megkérdezem:
- Na, mit akarsz még Bobó?
Ül az ágyában, a sötétben, a hálózsákjában, cukibb, mint valaha, kezében a Tarkatehén.
Újra megkérdezem:
- Na, miért hívtál be? Mit akarsz még Bobó?
Bociszemekkel néz rám:
- Ölelést.
Röhögök. Nagy játékos.
Megölelem, magamhoz szorítom, összebújunk, puszilgatom az arcát közben, ő piszkálja az orrom vagy a fülem, összekacsintunk, nevetünk. Távolodnék, de nem enged el. Szorít, bújik. Egyszer csak lazul a kötés, kihasználom, meglépek. Lefektetem, betakarom, megpuszilom, megsimogatom. Kijövök, visszaülök, nem zavar többet. Nem sokkal később én is lefekszem. Az éjjeli átjárkálásba most nem kezdek bele.
Mit mondhatnék? Nem várom, hogy rács nélküli ágyban aludjon.
Mit mondhatnék? Nem várom, hogy rács nélküli ágyban aludjon.
Végigcsinálni nem lehet túl vicces, kívülről olvasva viszont nagyon vicces és a végén az öleléstől pedig meghatódom. /Én már nagyjából az elsőnél ideges szoktam lenni ha előfordul, mert ez már az én /kevéske ÉN/ időm és tessék engem békén hagyni.../
VálaszTörlésBocsi előre is, mivel közömsemmi ahhoz, hogy ki alszik, hogy nem alszik, személyes intimszféra, de ha már elmondtad, én meg ugyi elolvastam…az jutott eszembe, hogy ez a ti esti játékotok: (azt tudom, hogy rossz alvó vagy, meg api sincs otthon hajnalig, tehát
VálaszTörlésLényeg, hogy senki nem szakítja meg a ceremóniát, minden este ugyanúgy várjátok, hogy ágybakerüljön, hátsimi, usgyi ki a szobából, és máris indulhat a játék, aminek az a lényege: Bobókának az a dolga, hogy kitalálja, mit kell tennie, hogy ne szakadjon meg a játék, meg kell fejteni anyu reakcióit, ez nem az alvás ideje…próbálkozni kell, és akkor derül ki a játék folytatása…gondolom néha, ha új arcot vágsz, figyel, hogy mi a jó válasz rá
Azt nem tudom, mire, de ha alvásra (is) szeretnéd használni ezeket az időket, talán bennmaradnék, megvárnám, hogy elaludjon, hogy tényleg egyértelműsíthető legyen, mi a lényege ezeknek az időknek, azontúl, hogy akció-reakció bújócskaidő (nealudj-találd ki-mitől-jövök-be).
Nekem sincs közöm hozzá, de miközben olvastam végig azon gondolkodtam, hogy úristen, ha ez ennyi feszültséggel és ki-be járkálással jár akkor nem egyszerűbb odafeküdni mellé és simogatni?! Hiszen teljesen egyértelmű, hogy a vízivás, meg egyebek csak kifogás, egyértelműen Téged akar, nem, nem akar a sötét szobában egyedül feküdni és bámulni a plafont. A 2 éves kor amikor pont elkezdenek szorongani, félni (sötéttől, árnyaktól, hangoktól, egyedülléttől).
VálaszTörlésD minden este hosszú rituálé mellett úgy alszik el, hogy simogatjuk. De legalább nincs feszültség és idegeskedés. Tudjuk, hogy ez ilyen, mi ezt elfogadtuk, nem vagyunk tőle idegesek. Múltkor elaltattam Karinát, majd mentem be Dorkához is és (néztem az órát) 48 percen keresztül simogattam a hátát folyamatosan mert aznap éppen nehezebb napja volt. Nem azt mondom, hogy mindenki csinálja így mert lehet, hogy ez valakinek sok(k) - én mondjuk már nem nyafogok emiatt, kifejezetten szeretem amikor simogatom a hátát ő pedig halkan odasúgja, hogy Szetlek, Anya, szetlek!!! - de lehet, hogy hamarabb és nyugodtabban végeznél Te is az altatással.
Hát, nem tudom, én attól is feszült lennék, ha egy órán át ott kéne őrködnöm. Persze nekem pofa befog, mert Dani elalszik magától, így nincs feszkó... És mi van, ha nem mész be? Nálunk is volt bepróbálkozós időszak, és én nem engedek neki. Persze ha sír vagy beteg, akkor bemegyek, de ha csak szórakozásból hívogat, akkor nem. És akkor dumálgat picit, majd elalszik. Szóval terror nincs, mert ha úgy érzem, hogy tényleg kell valami, akkor ugrom, de én nem engedem a "kérek még ezt vagy amazt műsort".
VálaszTörlésA vége a sztorinak szupercuki egyébként, gondolom ilyenkor törlődik minden korábbi feszültség :-)))
Réka, megelőztél, ez volt az első gondolatom, h az b*szna be, 1 órán át hátat simogatni...
VálaszTörlésNévtelen és Csilli, lehet h ezreket haragítok magamra, de én azt pártolom h azzal vagyok a gyerekemnek leginkább a hasznára, ha egyedül tanul meg dolgokat megoldani, így elaludni is. Az elmúlt 2 év (illetve rögtön az első 4 hónap) legnagyobb vívmánya nálunk h Bobó egyedül alszik el. Bárhol, bármilyen ágyban, leteszem és balhé, hiszti, félelem, szorongás és bármi vagy bárki nélkül elalszik. Hiszem h ezzel sokat adtunk neki, h megtanulta. Emlékszem engem nagyanyám rengetegszer altatott el simogatva, másik nagyszüleim meg olvastak nekem, amit imádtam, de nem mertem elaludni, mert tudtam, h csak arra várnak h lecsukódjon a szemem és már téptek is ki. Mai napig szenvedek ettől, állítom h köze van ahhoz h szar alvó vagyok. Sajnálom, de én ezzel tudok azonosulni és nem azzal, hogy fekszem a gyerekem mellett a földön görnyedve és számolom a perceket, hogy mikor alszik el végre.
Egyébként amit írtam, sztm érezhető hogy hol sarkítok, de tény h van olyan, amikor már ideges vagyok, mert tényleg játékról van szó,ahogy írtad Névtelen, meg határfeszegetésről, próbálkozásról, unalomról. Nem félelemről (Csillinek). Ahogy írtam, nagy játékos az én Bobókám, nem véletlenül nyögte be h ölelést kér, ilyet még sose mondott :))
Tegnap pl. csak 2x kellett bemennem, halál cukin játszott még vagy félórát a tehenével és nyekk nélkül elaludt. Van olyan napja is, mikor fel van pörögve vagy feszültebb, vagy mittudomén, amikor tényleg ugráltat. Szerencsére elég jól lehet vele már beszélni, tárgyalni, egyezkedni úh emberére akadt velem, nem hagyom magam.
Azért nem kell annyira sajnálni minket, mert Dorka is képes egyedül elaludni, hiszen délután beteszem az ágyba puszi és kijövök, snitt. Egy hangja nincs (jó, néha lassanjáracsigabiga). Az este más, az nálunk rituálé. És mondom, nem panaszképp mert engem/minket nem zavar. Én a hátsimogatást nem őrködésnek és "számolom a perceket" műsornak élem meg. Nem zavar. Ezt a múltkori 48 perces esetet csak azért jegyeztem meg, mert kirívóan hosszú volt :)
VálaszTörlésAmúgy pedig már úgy átállítottam az agyamat. Amikor valami esetleg bosszant mindig eszembe jut, hogy "és ez is elmúlik majd. korszakok jönnek-mennek."
Érdekes, hogy régen én is agyhúgykövet kaptam ha nem akart elaludni - szerintem időben - D, de már jóideje nem tudok mérges lenni ilyesmik miatt. :)
Szerintem atomcuki, ahogy magáról E/2-ben beszél. Ennyi szerintem még belefér az esti hacacáréba :-)
VálaszTörlésEngem is úgy altattak el, hogy simogatták a hátam. Szerintem ez a legrosszabb amit egy szülő tehet...nálam ez azt eredményezte, hogy nem tudok senkivel együtt aludni (mert amíg el nem aludtam csöndben voltak, és csöndben mentek ki)...tehát egy-egy táborozás alkalmával van, hogy az összes alva töltött óráim száma kritikusan alacsony (és nem azért mert dorbézolok!)
Névtelen, who r u, my friend? :)
VálaszTörlésNévtelen:
VálaszTörlésazért nem tudsz elaludni mások jelenlétében mert megszoktad a csendet? Vagy rosszul értem?! De ha egyedül alszik el egy gyerek akkor is csend van a szobában.
Virág, nem vagyunk barátok, régebben kerestem valamit, beütöttem a keresőbe, hogy Bobó, és kidobta a te blogod is. Többször jártam már feléd, jó stílusban írsz, és bírom a kiskrapekot is (így ismeretlenül).
VálaszTörlésJanCsi: meg vagyok győződve, hogy a szüleim rossz altatási szokásai (hátsimogatás, együtt alszunk el...) alakították ki bennem, hogy nehezen tudok elaludni, ha kiesem a megszokott rendből.
Szerintem amit Virág ír, az maradt ki ezzel nálam: megtanulni egyedül megoldani a helyzeteket, ez nem vésődött be nálam (bocs pedagógus vagyok). Ezért aztán minden alvás előtti új helyzet (átrendeztem a szobám, új ágyat vettem, máshol aludtam...) kihívás elé állít. Nem megoldhatatlan, de látom, hogy másnak könnyebben megy.
Értem. Én meg a zajokra vagyok nagyon érzékeny. Ha bármilyen apró hang is van (pl. kazán halkan bekapcsol a fürdőben - más meg sem hallja) akkor nálam nyista alvás. Ezért füldugóval alszom, még úgyis, hogy egy csecsemővel együtt alszom. Még füldugón keresztül is fent vagyok amint ébred éjjel :DDD
VálaszTörlésMég füldugón keresztül is (innen kimaradt, hogy HALLOM :DDD)és fent vagyok amint ébred éjjel :DDD
VálaszTörlésNagy játékos Bobó!! :) És annyira rá vall ez az atomcukiság!!!
VálaszTörlésNálunk 2 elv volt alvástémában:
1. egyedül kell elaludni, az ágyába ébren kerül be
2. nem hagyjuk sírni.
Tehát inkább bementem, kivettem, ringattam, hátsimiztem, cumitvisszaadtam, de amint megnyugodott, kijöttem. Pikkpakk megtanult elaludni. Ha valamikor belealudt pl pici korában a szopiba, én gyomorgörcsben voltam, úristen, akkor ez már mindig így lesz??? Sose fog róla leszokni? Sose volt belőle rendszer.
Nehogymár szolgálatban legyek a kiságy mellett görnyedve, hajolva, lihegve, stb.!!?? Bennem ettől menne fel az egekig a pumpa, másnak nyilván mástól. Én csak attól rettegtem nagyon, h ha nem tanul meg magától elaludni, akkor mi lesz. Semmi, mert megtanult, nagyon hamar és nagyon büszke vagyok rá emiatt.
Lilkó amúgy pont mostanában kezdi eztaz esti miniműsort a maga kis kezdetleges módján, kidobálja a cumit, dumál (Kazi :D), játszik, énekelget este elalvás előtt. Annyira cuki!!
Névtelen, a friend-duma csak egy nem túl jól sikerült utalás volt arra, h érzem a sorsközösséget veled a rossz-elalvás miatt. Kiskrapek tényleg jóarc ;)
VálaszTörlésJudit, macskaköröm. :) Illetve mi 1-3 perc sírást hagytunk néha. De most már beszél, úh ennek rég vége.
Elolvasva postot és kommenteket, simán idegösszeroppanást kaptam a cicin elalvó egy éves gyerekem miatt... :( !
VálaszTörlésÜdv.:Különk.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Annnnnnyira ismerős!!!!!!!!!! :D És tudom, amikor ott van az ember, nem ilyen vicces (bár én sokszor már csak röhögök kínomban). Nálunk is ivással kezdődik... Inni kér, vigyem ki a teát, egyik plüsst kér, inkább mégsem, vigyem ki, de megint szomjas, aztán egy másik plüss kell, aztán üljek oda mellé, aztán takarjam be, meg leesett a cumi stb. Mondjuk nálunk ez csak azóta van, hogy nincs kiságy.........
VálaszTörlésA kiságyban Zalán is szó nélkül elaludt, jobban mondva egészen sokáig dumálgatott, énekelgetett magának.
VálaszTörlésAztán nem átszoktattuk nagyágyra, hanem ő találta ki, hogy nem alszik többet kiságyban. De aludjunk ott mellette. Én elmagyaráztam neki, hogy nem itt alszom, mert kényelmetlen, de szívesen elaltatom és utána ki fogok menni. Tudom milyen érzés, amikor anyukám elaltat és kioson, ahogy lehunyom a szemem és már nem nyelek. Ő mindig ezt figyelte, tudom. De remélem az én fiam nem ilyen hiperérzékeny, plussz ezért is beszéljük meg. Első napokban ez az altatás 2,5 órát tartott, azt hittem megőrülök. Mostanság ez már max. 20 perc.
Csak azért írtam le, mert szerintem is mindenféle korszakuk van és hiába a következetesség, pár hét múlva valami miatt változik/hat minden. De tudom ezzel aztán semmit nem segítettem, csak idekívánkozott belőlem.