Történetkerekítés

Két rövid sztorival egészíteném ki a múltkori kesergésemet.

1.) Nagymamám (aki szerint nem kéne nagy felhajtást csinálni a szülinap körül) küldött ma egy kis zsebpénzt, hogy tudjak torna bérletet venni, mert rinyáltam, hogy lejárt és nincs pénzem újat venni. Eddig mindegyik bérletembe beleadott, asszem ez lesz a negyedik. Persze titokban, a dugipénzéből (nem mintha nagyapám nem tudna róla, hogy van neki..., ahogy nagymamám meg tudja, hogy ha nagyapám "leugrik egy kis Fornettiért", akkor az egyúttal egy gyors pohár-sör-lehúzást is jelent a helyi kis krimóban...,ahogy nagypapám tudja, hogy ha sehol nem találja nagymamámat, akkor a ház előtt cigizik a flaszteron...., stb, stb, szóval elvannak egymással, a sor a végtelenségig folytatható :)) ). A pénzt a melltartómba csomagolva küldte, amit megvarrt, egy gatyámmal egyetemben, amit nagypapámmal ketten stoppoltak, mert én mindig is lusta voltam megtanulni varrni. A megvarrt cuccokat, az elrejtett pénzt és a kajacsomagot anyukámék hozták el, mert mi betegségeinkből kifolyólag kihagytuk a mai banzájt. Biztos mindenki alig várta, hogy hazaérjenek, a tesóim a hátsó ülésen már biztos elvágták egymás torkát, de azért erre kanyarodtak és Bálint öcsém még egy plusz emelettel feljebb is hozta a kaját, mert mi a szomszédban hédereltünk épp. Na, ilyen családi sztoriból sokkal sokkal több van, mint szomorúból vagy megbántódósból, de a múltkor meg épp az volt aktuális.

2.) A másik, hogy Öregapa felhívott a minap, hogy nagy gondban van: nem tudja mit vegyenek Botigyereknek a szülinapjára. Megjegyeztem, hogy hatalmas szerencse, hogy engem hív, mert én pedig épp szponzorokat keresek a rengeteg ajándékötletemhez. :) Érdeklődve kérdezte, mi az a rengeteg ajándékötlet, kitől mit kap? Elkezdtem, hogy Erzsiék (másik nagymamám, kiről eddig szó volt) valószínűleg a babakocsiba adnak bele....mondtam volna tovább, de közbevágott, hogy jó, szuper, akkor ők megvennék a babakocsit. Szegény már tök rosszul hall és nehezen érti, amit mondunk neki, úgyhogy lecsapott a dologra. Mondtam neki, hogy ne vicceljen, én valami apróságra gondoltam, de semmiképp egy babakocsira, ő pedig próbált rábeszélni, hogy ne használtat vegyünk, szívesen kifizette volna a duplaárat, az újért de mondtam, hogy jó lesz egy olcsóbb is, de végül ebbe szerettem bele, csak kék pöttyös. Öregapában mindig kellemesen csalódom egyébként, a szívem csücske. És nem azért mert a sokkal kevesebbjéből is többet ad bele, hanem amiatt, ami miatt többet ad bele. Szeret minket, mi vagyunk az egyetlen örömforrása, vidámsága, akik megmosolyogtatják és nem tudja hány szülinapba tud még beleadni. Amíg tud, addig pedig szeretne. Nagyon szerettem volna összehozni az egész családom márc. 15.-re, de ők biztos nem tudnak eljönni Bobó szülinapjára. Nagymamám megint lepukkant. Remélem megint felépül és megint visszarántják magukat a maguk kis mókuskerekükbe. Bár lehet, hogy már nem is ezt kéne remélnem, hanem, hogy legyen végre könnyebb nekik, nem tudom. Azt sem tudom ők mit szeretnének. Meg is kérdezem egyszer őket. Ha tudom, ők mit akarnak, talán úgy nekem is könnyebb lesz elfogadnom, amit most még úgy gondolom, sose fogok tudni elfogadni.

Gondolom mindenkit érti a végén, hogy Bobó kitől mit kap, kitől mit akarok megkérdezni és mit nem tudok elfogadni, továbbá, hogy melyik nagyszülőmet hogy hívják és melyiküket szidtam a múltkor és melyikük a szívemcsücske, azt viszont biztosan senki tudja, hogy egyiküket sem szeretem jobban a másiknál és hogy az én családom a legfantasztikusabb a világon és nem is létezem nélkülük és nem is lehet szó róla, hogy ez valaha másképp legyen. Ők a legjobbak és áldom az eszem, hogy pont őket választottam és közéjük pottyantam le váratlanul még valamikor a múlt században.