Lépésről lépésre

Ideje leírnom, mert már kb két hete kezdődött, de halogattam, mert szerettem volna videóval robbantani, de az még mindig nincs, mert kicsit pörgős hetünk van, de leírni leírom. Videót meg talán holnap csinálunk. Egy ideje, nagyon felpörgött a mozgásfejlődése (megint), sokkal ügyesebben oldalaz, ahol lehet feláll és kb három hete kezdte el, hogy a bútorok között már nem ereszkedik le mászásba, hanem ha csak teheti, átlép valahogy. Olyan volt már, hogy egyet-kettőt lépett felém oldalazva kapaszkodás nélkül, de előre még nem mert elindulni. Egészen egy héttel ezelőttig, amikor egy-kettőt lépett felém, de a végén rámdőlt. Nem emlékszem már pontosan mindenre, de az a lényeg, hogy egyre ügyesebb volt és ma már jött felém másfél métert! Levegőt sem vettem, úgy izgultam, el sem hittem, hogy ilyen hosszút jött felém! Aztán délután az előszoba asztaltól elgyalogolt a fürdőajtóig, kb egy métert. Hihetetlen piciket lép és sokat, nem mer még nagyokat lépni és sokszor fenékre ül, de lépeget!! Ma nagyszüleimnek is bemutattuk a tudományt, ha hívom már mindig elindul felém! Nem erőltettem én a járást, nem vettem járássegítőt sem (hülyeségnek tartom), gondoltam másszon minél többet, erre tessék: lehet, hogy a szülinapján már odasétál a tortájához?! Ha már itt tartunk, rég le akarom írni, hogy annyira de annyira elégedett és boldog vagyok az én Botibabámmal: időre megszületett, komplikáció nélkül, nem sárgult be, nem lett tűzfoltos, szopizott jó erősen az elejétől fogva, evett -mit evett, zabált- rendesen, nem gyulladt be a köldöke, nem lázasodott be az oltásoktól, eddig csak egyszer volt kicsit taknyos, a mozgásfejlődése pedig a nagykönyv szerint halad. Nem is várok tőle semmi többet, minthogy haladjon a számára kijelölt úton szépen előre. Nem kell elsőként, nem kell csodákat produkálnia, szépen hozza a jó erős átlagot, ahogyan ő megérik az élet egyes feladataira. Nem extrém tempóban fejlődik (nem is örültem volna neki), de tény, hogy az átlagnak talán a kicsit gyorsabban fejlődő hányadába tartozik, 4 hónaposan ide-oda forgott, 5 hónaposan kutyizott, 7 hónaposan ült, állt és mászott. Nemrég egyedül kiegyenesedett a szoba közepén, ma meg már két lábon igyekszik felém. Nem is tudom szavakba önteni, milyen érzés ez. Talán az volt utoljára ilyen nagy hatással rám, mikor először hallottam hangosan kacagni. Akkor az volt a megdöbbentő, hogy rájöttem ő tényleg egy új kis élet, létezik és röhög egyet, ha jókedve van; a lépegetéssel meg rájövök, hogy nem is olyan sokáig kisbaba már.......A terhességem még ma is olyan élénken él bennem, mintha csak ma mártogattam volna a pisis pohárba kétcsíkosra színeződő lakmuszpapírt; a szülésem is rengeteget pörög az agyamban; a kezdeti nehézségek, az első kritikus két hetem és az első nehezebb hat hónap, aztán a mozgásfejlődésével sokkal könnyebb lett az életünk, nagyon élvezem a mostani időszakot, pláne, hogy jó ideje az értelme is hihetetlen fejlődésnek eredt. Lehet tanítgatni, tapsol, ugrál, integet, nevet, vannak kedvenc dolgai, tudom mit utál és mit szeret, mindet pontosan meg tud velem értetni, mindig tudom, hogy mi baja, rengeteget bohóckodik, idétlenkedik, szórakozik, végre mutogat egy ujjal, végre tudja h "tedd bele", le tud jönni fordítva az ágyról, mindent megért és mindent elmagyaráz, nagyon sokat dumál, be nem áll a szája, köpköd, gurgulázik, és nevet, mosolyog megállás nélkül, megmutatja a különböző testrészeit, kukucskál, egyre szociálisabb, olvas rengeteget és imádja ha éneklünk vagy olvasunk neki. Fantasztikus kis pasi. Tudom, röhejes, hogy az egyéves szülinap illetve az első lépések körül minden anyuka elveszti az eszét, de nincs mit tennem, beállok a sorba. Végem van. Már ami a Botiszeretet illeti.