2013. szeptember 22., vasárnap

Őszi rajzok

Továbbra is sokat rajzol mostanában önmagához képest, mintha megjött volna az önbizalma. Olyan is volt többször a héten, hogy reggel az oviban inkább nem integetett nekem az ablakban, mert leült rajzolni vagy festeni.Wow.

Az első háza - ablakban virággal

Az első autó: apja és ő kabrióban

Oroszlán - imádom!
A héten pedig rákapott, hogy naplót ír az oviban. Próbálgatja a betűket magától, a Bobó egy ideje megy neki, azt tanítottam neki, a többit magától találja ki.





Összehajtja és összefűzi a lapokat. Naplót ír. Hordja haza minden nap. Imádom. Keveset kreatívkodunk itthon, amit sajnálok, de őszintén szólva ritkán van rá energiám és türelmem hozzá. Jó lenne ezen változtatni, több energiát fektetni ebbe is. Valamelyik nap csináltunk egy gesztenye kippkoppot, háromszor vesztünk össze alatta. Igaz, pocsék hetem volt, pattanásig feszült mindenem, nem tudom mi van. Viszont tegnap voltunk Állatkertben, Bobó végig ujjongott, nem tudom, mi van vele is, rá nem jellemző pozitív hullám kapta fel, hazafelé a biciklin azt mondta, még soha ilyen jól nem érezte magát az Állatkertben. Na, hát,.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mit szólsz?