Okos és az enyém

Óriási (lakás)átalakulásban vagyunk. Kő kövön, érintetlen felület nem maradt itt az elmúlt hetekben. Megint nagy selejtezés, letisztítás és takarítás-hullámhegyen vagyok, olyan felületeket súroltam le, pakoltam ki, rendeztem el, amiket még soha. Így került sor az ő könyvespolcára is, ahol két tömött, roskadozó sorban várják a még nagyobbaknak való könyvek. Lekerült a polcról minden, így akadt meg a szemünk Gyurkán is. Hogy én mennyire imádtam kiskoromban!
Eszembe nem jutott volna még, hogy már esetleg itt tartunk, és de! Tetszik neki. Szeretem és meghatódom, mikor ilyen nagyfiús szinteket ugrunk. Két nap alatt olvastuk végig. Esténként egyedül is ezt olvassa az ágyban. Hogy aztán kitegye az éjjeli szekrényre, bebújjon a takaró alá és folytassa a soha véget nem érő dúdorászást (Varázsceruza, Jamie és a csodalámpa vagy Magyar népmesék általában). Ma épp az én ágyamban, egyrészt mert hideg van, egy hete nincsenek fűtőtestjeink, talán beteg is lesz, másrészt mert két hete rimánkodom neki, hogy aludjon velem, ovinapon nem volt hajlandó, azt mondta, majd hétvégén. Betűrtem az ablak közé egy takarót, ráadtam vastagzoknit és pulóvert, tripla takarót, és reménykedem, hogy holnap az apja meleg lakásában regenerálódik, és hogy esetleg a fűtésszerelő előkerül és megcsinálja végre a fűtést.
Miközben ezt írom, kikiabál:
- Mama, három meg kettő szamárnak 20 lába van, ugye?
Wow.