2013. október 30., szerda

Írni kezdett

Magától teljesen. Épphogy rákapott a rajzolásra, már a betűket is elkezdte vizslatni. Folyton kérdezget, mi milyen betű, rajzol a kis puha ujjacskáival a levegőbe, tudakol és folyton ír. Naplófüzetet az oviban, itthon minden fecnire, ami a kezébe kerül, a fürdőkádban is, illetve rászokott, hogy amit lerajzol, melléírja a nevét. Édes, amikor ugye nem tudja még belőni, mekkora hely is kellene a kiírandó szónak, nem fér ki, ezért folytatja alul - jobb esetben, alul, majd felül, majd mindenhol - rosszabb esetben.






 




Nagyon a teljesség igénye nélküli beszámoló ez, épp csak, amit gyorsan találtam a telefonomon az elmúlt napokból. Nem tudom, "baj"-e, hogy írogat, én se nem beszélem le róla, se nem buzdítom, a rajzolást jobban támogatom, de rábízom. Mindenesetre imádom.

1 megjegyzés:

  1. 2. osztályban fogalmazás füzetünk olyan volt, hogy egybe kellett fűzni egy csíkos és egy sima füzetet: az egyik oldalra megírtuk a fogalmazást, a simára pedig lerajzoltuk. Pont ilyen való Bobónak :-)

    VálaszTörlés

Mit szólsz?