Berúgjuk az évet

Nem örült, nyüszmögött, de ma két hónap után elment oviba. Hivatalosan még nem középsős, mert jövő hétig összevont csoport van, de mégis. Középső csoportos gyerekem van. Négy és fél éves.

Két év múlva iskolás lesz????? Gondolkozom, beíratni úszni, de lehet, hogy még fél évet-évet várok vele.

Én meg pszichológusnál kezdtem, sétáltam és ücsörögtem, olvastam egy óriásit a Duna-parton, majd a munkaügyi központban jártam. Holnap megyek vissza. Na, nem munkát keresni, csak regisztrálni, mert bár minden papírom megvolt ma is, holnap vissza kell mennem. Viszont a jó hír, hogy megtudtam, hogy lehet a buszvezetőtől is jegyet venni - csekély 450 forintért!

Esik az eső két napja, jó. Elkezdte az ovit a kisfiam, jó. Elromlott a mosogató-és a mosógépem egyszerre, jó. Hosszú melegítőnadrágban ülök itthon, rendben.

De még tart a nyár, ugye???

Maga a csoda

Rengeteg minden változott Bobóban a nyár során, valahogy másfél évvel ezelőtti énjéhez kezd(ünk) visszakapcsolódni. Durva, hogy ennyi idő eltelt így ahogy, de most újra igazán őt látom, teljesen más minden. Esküszöm, még másnak is látom őt, újra felfedeztem benne a régi babásabb arcait, összeért bennem, hogy az a cukorgombóc is ő, aki annak idején volt, és még látom is az arcán.

Sok feszültség, nehézség és konfliktus van még mindig a kapcsolatunkban, de a nyár során (májusi sorsfordító események hatására) változott bennem rengeteg minden, Bobó elkezdett felszabadulni, kicsit nyitottabb, az emberekkel sokkal, az új helyzetekkel kevésbé, de az eddigieknél inkább. Egy kicsit talán több energiám van rá végre. Két év után újra tudok foglalkozni a kajálásával, remélem kitart a lelkesedésem, már egész sok újdonságot megkóstolt, egész kevés hisztivel. (Ma újnak halrudacskát evett, jugó joghurtot ivott, édességet nem is.) A minap elvittem biciklizni, meg akarom tanítani arra is. Sok olyan dolog, ami egy normális közegben felnövő gyereknek spontánul megy, nekünk tanulni kell, ez van. Sajnálom is sokszor Bobcit, de már talán kevesebb bűntudat van bennem, mint régen. Valahogy a nyáron nagyon sokat változott az is, hogy sokkal jobban eljátszik egyedül, akár itthon is. És ami a legnagyobb változás, hogy én nem érzem emiatt rossz anyának magam (általában).

Ehhez kapcsolódik, amit igazából le akartam írni, csak még pár dolog eszembe jutott, hogy mióta Bozsokról hazajöttünk, megváltoztak a reggeleink. Eddig sosem jött át, mindig kiabált, hogy menjek, és én vagy visszafeküdtem-fektettem még a korai órára hivatkozva, vagy felkeltünk. Ha az előbbi, akkor ő soha nem aludt már vissza, de az ágyában még elszórakozott akár egy óráig is, de félórát mindig nyertem így. Mióta hazajöttünk - nem tudom, eddig miért nem jutott eszembe - , de egyik reggel átjött, én meg felvetettem, hogy menjen ki a nappaliba játszani, míg én alszom még kicsit. Ebből az lett, hogy minden reggel felkelt, engem hagyott aludni, és félórát-órát eljátszott a nappaliban. Igaz, néha berohant, kérdezett, mutatott valamit, néha gyakrabban, néha ritkábban, de én még pihenhettem. Ma fél 8 után valamivel jött ki pisilni (tehát ekkor kelt fel legkésőbb), a következő képkocka, hogy 9.15-kor magamtól ébredek, fülelek, majd lapozgatást hallok a kanapéról. Amikor kitámolyogtam, ott ült a kanapán egy halom könyv tetején, és olyan másfél órája olvasgatott... A szívem szakadt meg érte. Persze, gondolom, örülni kellene.

Bobó maga a csoda.

Mivel elaludtam, gyorsan elrohantunk az Állatkertbe (pont elég volt a másfél óra), isteni portékát szereztünk az indiánoktól a Vajdahunyad Várában, hazajöttünk ebédelni, hatalmasat aludtunk mindketten, negyed 5-kor ébredtünk, délután rendezkedtünk, selejteztünk, óvodai cuccot készítettünk össze, esőben gumicsizmában boltba mentünk, vacsoráztunk, mostunk a szomszédban, túlestünk a nincs-kedvem-óvodába-menni műsorszámon, idilli napunk volt.

Pár napja még a tengernél voltam. Ma este sötét volt, esett az eső, mézes teát ittam, fáj a torkom, hamarabb sötétedik, Bobó holnap óvodába megy (én meg a munkaügyi központba). Közeledne az ősz?

Rémes.

Odavetett pársor

Fürdünk a gyömrői tóban, egy ideje megállás nélkül nyafog - ennek megfelelően én meg dohogok. Épp a mélyvízben úszunk, mikor elsírja magát:
- Miért ordítasz velem, mikor őrülten szeretsz??

Egyik reggel mesét néz (Lolka és Bolka), készítem a reggelinket, kérdezem, ő mit kér.
- Nekem még ne tegyél oda semmit, mert ha kiöntöd a tejet, számíts rá, hogy fakszni lesz. Nem biztos, de lehet.

Biciklivel jövünk haza az Állatkertből, a Hermina-ADS kereszteződésnél bemondja a közlekedési lámpa, hogy mikor lehet átkelni. Bobó előre felharsan:
- Most átkelhet az Ajtósi Türelem soron!

Bozsokon vagyunk, a patakparton kavicsozunk, csörög a telefonom.
- Bobó, várj egy kicsit, Nagypapa hív, az előbb nem tudtam vele beszélni.
- Miért, elb*sztad?


Olyan sok okosat, édeset, vicceset mond, de csak töredéke került lejegyzésre... Gondolom, nem csak mifelénk. Pedig milyen kár..

Nyári rajz

Bobci soha nem ül le rajzolni. Kinn vannak szem előtt a cerkák, filcek, eszébe nem jut soha hozzányúlni. Krétázni imád, fürdőszoba falra is, aszfaltra is, maszatolja, kenegeti. Festeni is szeret, de ott sem formákat, hanem színeket, pacákat, maszatol, keverget (és általában azzal fejezi be, hogy önmagát is befesti).
Ezért lepődöm meg mindig, amikor valami olyat rittyent a papírra, aminek én semmi előszelét nem láttam.
A vonaton a harmadik órában elővettem a rajztömbjét, ő meg kitalálta, hogy Varázscerkája van, amit én kívánok, lerajzolja, és valóra válik.
Természetesen olyan dolgokat kértem, amiket tudtam, hogy le tud rajzolni, de bepróbálkoztam egy-két nagyobb kihívással is, és csodák csodájára Kisnyuszi brillírozott.

Az első tökéletes, eddig hátulról írta

Tapadókorongos fogkefe

Aranyhal gömbakváriumban

Férfi

 

Nyalóka

Teknős karmokkal

Nagyon büszke voltam rá, csak úgy áramlott benne az alkotás. Nem keseredett neki, ha nem olyan lett, amilyet szeretett volna. Kigondolta, megtervezte, öröm volt figyelni, ahogy gondolkodik, majd papírra vetette őket sorban egymás után, egy órán keresztül. Jajj, de szeretem, amikor ilyen felszabadult!

Reinkarnáció

Bobmester: - Amikor én már fenn leszek az égben és újraszületek, akkor egy istennek fogok születni.
Én (némi levegőkapkodás után): - És én?
Bobmester: Te törpeként.

Elkezdett zsibbadni a fülem és a tarkóm, összeszűkült az agyam. Csak törpeként ne! A legrettegettebb rémálmaim egyike.

Durvákat mond egyébként: halottakról, lelkekről, angyalokról, Isten madarairól, emberi alakokról, rosszról és jóról. Szeretem, hogy ilyen érzékeny a lelke az ilyesmire.

Vonattal haza

Majd' három hét után itthon vagyunk. Autóval mentünk le, úgy alakult, hogy vonattal jövünk haza. Annyi cuccunk volt, mint egy héttagú családnak. ötven fok volt, bobó nem aludt délután, én sem. Napok óta, sőt két hete nem aludtam többet négy-öt óránál.  A szívem egy darabját ott hagytam Bozsokon. Nem vártam az utazást, a hazaérkezést még kevésbé.

Itthon:

Apa: - Bobó, mi volt a legjobb a nyaralásban?
Bobó: - A vonatút hazafele. Életem legjobb bandázása volt.
Apa: - Kivel?
Bobó: - A Mamával.

Engem próbára tett a kis utastársam, nem telt el három másodperc sem anélkül, hogy kérdezett, mondott, választ várt volna valamire, miközben tele volt a vonat és volt vagy ötven fok. Rajzoltunk, mászkált, kezet mosott négyszer (imádta a vonatwc-t), olvastunk, kekszet evett, szórakoztatta a kocsiban ülőket.

Örülök, hogy Kicsiúr élvezte. Alig várta, hogy hazaérjünk.

Én majdnem elhánytam magam, amikor a Keletinél bandukoltunk az autó felé. Minden évben megélem a gusztustalan kontrasztot, de idén ez más, mélyebb. Rámjött a hányinger, undorodom az emberektől, a várostól, a betontól, a zajtól, a melegtől. A boltban is rosszul lettem.
Életemben először komolyan elgondolkoztam, hogy vidékre kellene költöznöm. Nyugalom, csillagos ég, csönd, természet, tavak, búzamezők, fecskék, gólyák, őzek, kedves emberek, veteményes kertek, kerékpározás, patak, lovak, tücsökciripelés, fű és szénaboglyák, béke, boldogság.