2015. december 30., szerda

Bobó az első bében

Amennyire gyűlölte a bölcsődét, és amilyen lassan szerette meg az óvodát, olyan flottul és könnyedén szokott be az iskolába. Első perctől fogva imádja, azonnal átváltott az oviról, igaz, ehhez kellett, hogy jópár ovistárssal együtt kezdjék az évet. Volt szó egy nehezebb, kéttannyelvű suliról is, ahova jártunk előkészítőre, jó ötletnek tűnt, de nem vették fel a gyerekeinket (13-ból 1-et az oviból), és végül nagyon megkönnyebbültünk, hogy így alakult. Imádja a barátait, lettek neki újak is, sokkal nyitottabb, mint oviban. Szereti az órákat is, de az is igaz, hogy sok mindent un, amit a nyílt órák alapján sajnos meg is tudok érteni. Unja a matekot néha és az olvasást, de ezen nincs mit igazán csodálkozni. Ő szorozni, osztani tanul itthon, az órát egyre jobban ismeri, tud összeadni kétjegyű számokat is, számomra megdöbbentő módon (pl. 64+53 simán....). Olvasni két éve tud, de kifejezetten könyvet nem olvas így magának, csak olvasgat részeket esténként. Jár karatézni év eleje óta, az telitalálat lett most neki. Imádja, ügyes benne, jó a mozgása, és ráfér az edzés, a kitartás tanulása, a barátai is járnak vele, szóval csúcs, hogy megtaláltuk ezt, és az edzője is nagyon jó. Várja ugyan a szüneteket, imádja, hogy most nem kell menni, de alapvetően tényleg szereti nagyon.
Én meg a szívem mélyén, azt hiszem, elakadtam valamivel. Engem mellbe vágott az iskolakezdés. Nagyon nagy váltásnak élem meg, lázadok belül ellene, úgy érzem, elveszítem a gyerekem, vagy most veszítem el igazán. Egyik felem örül neki, hogy a barátai a fontosak neki, hogy megy, hogy ott alszik barátainál, hogy szeret vendégségben lenni, nem is kötöm magamhoz már úgy, mint régen - talán. De a másik felemnek nagyon fáj, hogy növekszik, hogy megyünk előre az időben. És tudom, hogy nem holnap költözik el itthonról, de ebben az évben érkezett meg hozzám igazán, hogy megint el kell válnom valakitől, aki fontos nekem. Hogy akkor vagyok jó anya, ha engedem őt, mindig ameddig akar. Hogy előbb-utóbb biztosan el fog költözni, fel fog nőni. Most értettem meg, hogy nem lesz itt mindig, azt is, hogy nekem ő milyen különleges és bizonyos szempontból egészségtelen helyen volt-van a szívemben. Sokkal tovább bújnék még hozzá, ölelném, nehéz, hogy már elszalad, sokszor ellök magától bennünket, nem bújik már annyit. Egy éve zajlik ez a folyamat, de még mindig nincs bennem a helyén, nem tudok mit kezdeni magammal nélküle. Az eddigi hat és fél évem ő töltötte ki nagyjából, és még nem szültem újjá magam önmagam számára, még nem szültem meg, mit kezdhetek magammal akkor, ha ő már nem annyira központi szereplője és szerepe az életemnek.

1 megjegyzés:

  1. :)) dejóóó, hogy írtál róla, I. bésBobó!:)))félelmetes (meg közhely, de nagyon izgi ez a suliságos naffiú

    VálaszTörlés

Mit szólsz?