Alvócimbi

Néha bepróbálkozik, hogy velem aludna, úgy minden ötödik alkalommal meg is engedem, és általában nagyon jól is esik. Ahogy tegnap is. Ilyenkor elkéri az én takaróm, és párnám, kiválogatja a legjobbakat, nekem odadobja a maradékot. Az összes díszpárnát odahúzta tegnap az ágyba, és végül azon aludt el, amin én is mindig.
Reggel ilyenkor az első félálomban azonnal bújik, hízeleg, simogat, becézget.
- Add ide a karod, hadd öleljem meg. Olyan imádnivaló a karod, hogy csak imádni lehet.
- Olyan finom, puha vagy Mamikám.
- Úgy szeretlek, olyan jó, hogy együtt aludtunk. Neked is jó, hogy itt vagyok? Örülsz, hogy itt vagyok?
- Add csak ide a kezed, melengess csak a kezeddel, ne csak a takaróddal.
Tekereg, fészkelődik, sajnos az már a múlté, hogy percekig feküdtünk összebújva, izeg-mozog ugyanis, de nagyon bújós kiscica ilyenkor, imádom.