Megmondó emberünk

"Annyira vagyok álmos, mint nulla cserebogár" - közölte hősünk este kilenc körül.

Óriási hisztit vágott le a minap egy nyomorult zoknifelvétel miatt (három perccel ébredés után...), így kimentem a kisszobából, mondtam neki, hogy nem hallgatom tovább, ha abbahagyta, akkor szóljon, addig nem jövök vissza. Elmentem wc-re, hallom, hogy félig sírva, félig morogva:
- Hát, szépen vagyunk. Hát, hogy lehet ezt csinálni egy kisgyerekkel, hogy itt hagyni magába? 
Mikor visszamentem, összevont szemöldökkel még méltatlankodott nekem is, hogy hogy tehetettem ilyet, hogy egyedül hagytam őt.

Egyezkedünk, hogy hány Lolka és Bolkát nézzen még.
- Ez az utolsó Bobó!
- Ez, meg még egy.
- De angyal leszel utána???
- Akkor angyal leszek, hogy csak rám tudtok majd nézni!


Mama, tudtad, hogy egy kedves szörnyeteg alszik a gyerekágyban?
(Új kedvenc története, amit Disney mesekönyvből, de általam elmesélve ismer: A szépség és a szörnyeteg. Néha előhozakodik vele, hogy a filmet is megnézné, de még nem gondolnám időszerűnek. Mindenesetre imádja. Folyton ő a kedves szörnyeteg, aki riasztó, de azért kedves is, nem akarja bántani Belle-t, sem senkit, viszont soha nem változik át királyfivá, és amikor lehull az utolsó rózsaszirom, ő akkor is marad szörnyeteg. Ezen kívül még Kanna mama a kedvece, de Lumiére-t is csípi. Kingával szoktak hatalmas nagyjeleneteket eljátszani a meséből, csókkal, öleléssel, szerelemmel, mindennel. )

Azt szeretném, ha nem lenne olyan nap, ami nem karácsony lenne.

Legújabb udvarlós szövege: Mama, én sokkal jobban szeretlek, mint te engem.