A helyszín: Alacsony-Tátra, egy kilátónál állunk kb. 800 méteren, körös-körül sehol egy lélek, a táj lélegzetelállító, bár belátom, hogy ezek a tények távolról sem kellene, hogy megérintsenek egy kétésfélévest.
A távoli előzmények: Botondnak sajnos - bár a lakásban naponta képes tízezer kört rohanni és százezerszer megmászni a kanapékat, hogy százezerszer leugorjon róla - nehezére esik a járás és a kelleténél hamarabb (olyan tíz-húsz méter után) szeretné ölben folytatni az útját. Velem jobban elfogadja, hogy kár próbálkoznia, mert tízből kilencszer nem emelem fel, ha mégis, akkor meg öt méter után leteszem a szerény tizenötkilós súlyát, de az apjánál van tere és értelme a rimánkodásnak, ő cipeli töredelmesen, ahogy a mostani nyaralás alatt is tette szó nélkül, végtelenítve. Én annyit kértem Botondtól kirándulás-ügyben, hogy a sík és akadálymentes utakon legalább néha jöjjön egyedül, az apja hadd pihenjen. Nos, kisebb-nagyobb sikerrel jártunk, azért a legtöbb időt nyakban töltötte (ocelotok és jaguarundik megfigyelésével).
A közeli előzmények: A videót tíz perccel megelőzően elesett a kavicsos úton (itt a bizonyíték, hogy néha azért gyalog jött) és egycentis seb keletkezett a tenyerén, amit meglehetősen zokon vett és úgy érezte, hogy Isten ellen való vétek, hogy ezek után azt várom tőle, hogy a lejtőn (!) szaladjon le velem kézenfogva és nem cipelem a hátamon. Íme.
Ami lemaradt, pedig a legnagyobb poén, hogy a videón látottak után megfogta a kezem és filmbeillő idill módjára elkezdtünk szaladni a lejtőn, annyi mondjuk belerondított a képbe, hogy ahelyett, hogy A muzsika hangjai vonatkozó opusát dúdolgattuk volna mindeközben, torka szakadtából ordított tovább, ahogy a videón. De leszaladt. Ahogy kértem. Aztán felkéredzkedett. Felvettem a nyakamba. Mert ha alkut kötünk, mindig betartom. És jó lenne, ha minden ilyen hisztijén tudnék röhögni, és nem csak utólag, hanem amikor nyakig benne vagyunk, akkor is.
Ami lemaradt, pedig a legnagyobb poén, hogy a videón látottak után megfogta a kezem és filmbeillő idill módjára elkezdtünk szaladni a lejtőn, annyi mondjuk belerondított a képbe, hogy ahelyett, hogy A muzsika hangjai vonatkozó opusát dúdolgattuk volna mindeközben, torka szakadtából ordított tovább, ahogy a videón. De leszaladt. Ahogy kértem. Aztán felkéredzkedett. Felvettem a nyakamba. Mert ha alkut kötünk, mindig betartom. És jó lenne, ha minden ilyen hisztijén tudnék röhögni, és nem csak utólag, hanem amikor nyakig benne vagyunk, akkor is.
Köszönöm, köszönöm!!!!
VálaszTörlésHát ez rock&roll!
Nem értem, hogy mit kiabál olyan kitartóan az elején, és te mit suttogsz 1:02-nél,azt, hogy bátor?
Egyébként nagyon cuki,de csak azért, mert nem az én gyerekem nyomja a videón.Amikor Mirek így rázendít, akkor csak nézünk egymásra az apjával, majd én kb. 10 mp múlva elnyargalok a lakás egy más szegletébe,mert nem bírom hallgatni.Ha a játszón jön rá hasonló, akkor beletérdelem a babakocsijába és magamban szitkozódva tolom az ordító gyerektől rázkódó babakocsit, hazáig.És persze ha esik ha fúj, felteszem az egész arcot takaró napszemüvegem.
Örülök, hogy itthon vagytok, írjál sokat, még többet, hiányoztatok!
ölelés, meg ilyenek:K.
Ps.:Előjegyeztettem a könyvtárban a Lélekrágcsálókat, holnap elhozom a Csernus könyvet is.
Krisztám!!! Örülök,hogy lelkesedésed mit sem lanyhult :))Én sosem szégyellem magam: vagy ideges vagyok, vagy röhögök, de mindkettőt vállalom, ha emberek között vagyunk, kevésbé vagyok türelmetlen és agresszív, hiába: külső kontrollos és önmonitorozó vagyok ;)
VálaszTörlésAz elején azt hajtogatja, hogy "hátadon" én meg gúnyosan mondom későőbb, hogy "de bátor", mármint, hogy elindul a maga lábán :)))
Popper könyve nekem minden idők volt, de meg is akarom venni (elég drága :(, anyámé), mert olyan könyv, amit úgy sokszor forgatnék. Csernus más eset, tudnék hosszasan elmélkedni róla....hideget-meleget is, de a hideget megszűröm, a meleget meg elviszem magammal és így elég sok a hozam :) Na, remélem érted :))) Szóval olvass és mesélj!!!
Bobó :)))) Kedvencem, mikor kérdezi, h mért nevettek. Isteni!!!
VálaszTörlésAmúgy én se szégyellem magam soha, vagy nagyon higgadt tudok maradni és kezelem, vagy röhögök, egy esetben vagyok kibukva: ha fizikailag kivagyok, pl. érzem, h ki tudnám emelni a szituból, ha pl. felemelném, de alig állok a lábamon, vagy félek h meghúzom a hasam, ilyesmi, akkor a tehetetlenségtől vagyok nagyon frusztrált, magammal, azt nagyon utálom.
Amúgy nálunk még nem jött el a klasszikhisztik érája, ami sztem tök más, mint egy sima ordítás vagy cirkusz. A klassziknál látszik, h be van zárva a saját világába, énjébe, nem tud kibillenni. De érik az is, tudom én, mert látom az ént fel-felbukkanni, sokszor elhangzik, h akarom-nem akarom, szal alakul, és onnan már csak egy ugrás a hiszti. Novemberre prognosztizálom pont :D
Csúcsszuper videó! A hátadon, a hátadon, a hátadoooon! Zabálnivaló.
VálaszTörlésDorkának elég ha felveszem a hátamra (mondjuk én közben még babakocsit is tolok, így picit nehezebb) és a "lassan jár a csigabiga" sor után már akar is lemenni. Neki csak a tudat kell, hogy bármikor ha akar feljöhet, aztán már rohan is el.
Virág, ez nagyon jól esett a lelkemnek. A tegnapi napunk végig ilyen volt. Imádom látni, ha más is szenved :) Bocs :)
VálaszTörlésAmúgy miért van az, hogy Bobót cukinak látom hiszti közben, míg a sajátom meg az idegeimen táncol?
Réka, ez ugyanolyan jó kérdés, mint hogy miért néztem meg vagy ötször a videót és röhögtem szarrá magam, miközben a helyszínen majdnem levetettem magam a hegyről?
VálaszTörlés