2011. augusztus 29., hétfő

Summer hits 2011

Gyerekkönyves blogunkban kissé megritkultak az általam bemutatott mesekönyvek. Ennek semmiképpen nem az az oka, hogy megcsappant volna Botond vonzalma a könyvek iránt, csak éppen kissé beszűkült az érdeklődés köre. Lássuk a nyári olvasmányok toplistáját.
Ha mesekönyvet szeretnék olvasni neki, biggyedő szájjal a sírás határán tiltakozik, nem engedi egyáltalán, és azzal a javaslattal áll elő, hogy majd ő választ könyvet. A fenti listáról. 


A lovaktól indultunk tavaly nyáron, majd bővült a kör háziállatokra: tehén- és tőgymániára, aztán következett egy hosszú krokodil-kígyó-gyík-és bármi hosszúfarkú állat-korszak, közben volt A dzsungel könyve-rajongás (jelenleg be sem lehet tenni a lejátszóba, Bagira még azért dívik), aztán nagyon-nagyon sokáig volt "szavonna-láz" (zebra, zsiráf, víziló-és elefánt főleg), majd az aktuális: nyár eleje óta tombol - minden eddigit elhomályosítva - a macskaféle-korszak. Mondom miket ismer, istenít és vél felfedezni minden bokorban: mindenek felett áll a fekete párduc, aztán oroszlán, tigris, leopárd, ocelot, gepárd, hópárduc, hiúz, puma, aztán a nyár  felfedezettjei: a jaguarundi, a petymeg, a margej, a ködfoltos leopárd, a rózsaszín párduc. Egy kicsit tengeri állat-mániás is (kardszárnyú delfin, cápa, delfin, rája, muréna-flessek vannak).  
A múlt rajongott állatai nem nagyon izgatják, a madarak hidegen hagyják (igaz, ma megismert egy teljesen új - és rettenetes - könyvben egy túzokot és egy fürjet, teljesen lehidaltunk), a majmok és a dínók sem érdeklik, az egyéb kihalt állatok (főleg a kardfogú tigris, a kvagga és a gyapjas orrszarvú) viszont annál inkább. És ami nem kapcsolatos állatokkal? Az totális érdektelenséget szül. Semmi másról nem lehet vele beszélgetni, semmi mással nem lehet játszani, érintőlegesen mindig állatokkal foglalkozunk. Mindig. Minden kérdése állatokról szól, minden mondata állatokhoz lyukad ki, minden asszociációja az állatokhoz vezet, csak állatos dalokat dúdorászik, mondanom sem kell, hogy ez az album a menő pár hónapja. Továbbra is műanyag-és plüss-állatozik, kesereg, hogy mi mindene nincsen, sorolja, hogy mi mindenre vágyik (puma, földimalac, fossza, hód, vidra - ezek a múlt heti kívánságai). Legeslegeslegkedvencebb játéka, kellék nélkül, mikor akár itthon, akár bárhol úgy teszünk mintha dzsungelben/tengerben/erdőben lennénk, és mindenféle állattal találkozunk, kalandba keveredünk.
Az előbb (10 óra után pár perccel) a kezével csapkodott az ágyában, hogy ő egy sasnak öltözött, majd röfögött, hogy ő egy disznónak öltözött, aztán agancsokat formázott a feje fölé, és közölte, hogy ő az oroszlánfejű szarvas. Megkérdeztem, hogy nem lehetne-e, hogy este tízkor már alvó kisfiúnak öltözzön? Azt mondta, hogy nem, aztán tíz perc múlva elaludt. Az új leguánjával a kezében. 


13 megjegyzés:

  1. Ez ismerős, csak éppen járművek terén. De a külső alapján, teljesen azonos a helyzet.
    De ezt már tudod.
    Minden másirányú próbálkozás totális érdektelenséget vált ki.
    Őszintén, én picit azért aggódom, hogyan keveredünk ki ebből? :)

    VálaszTörlés
  2. Sokszor meg kell néznem a neten azokat az állatokat, amikről írsz, mert lövésem sincs magamtól, hogy néz ki pl a petymeg :-( Sajnálom, hogy a jávorszarvast még nem ismeri Bobó, egyszer érdekesek lesznek neki az északon élő állatok is :-P

    VálaszTörlés
  3. Zsu, egy kicsit sért, hogy azt hiszed, nem ismeri jól a jávorszarvast :)
    Andi, én nem aggódom, csak azon szoktam gondolkodni, hogy lassan nincs számára ismeretlen állatfaj, hova fog még fejlődni az érdeklődése...?

    VálaszTörlés
  4. Virág: mi újság a dinólázzal? ez nincs?!?! Az összes 4-5 éves ismerős gyereknél volt ilyen dili, Bobónál meg amúgy is előbb jönnek ezek a hullámok.

    Andi: IMBUSZ mester megvan ????

    VálaszTörlés
  5. Tudod, h kevés dolog tölt el nagyobb fokú szorongással, mint az alábbi mondatok:
    - Judit, kérdezz állatot.
    - Judit, beszélgessünk. Neked melyik a kedvenc tengeri állatod?
    - Most én kérdezek.
    Gombóc a gyomromban.

    Dínólázat remélem, megússzátok, bár nem sok esélyt látok rá. Sztem az kommersz, nem vallana Bobóra, vér uncsi. A hópárducról legalább lehet beszélgetni. :)

    VálaszTörlés
  6. Ajánlom Tóth Krisztina Állatságok c. kötetét, szó van benne vombatokról és hasonló gyakran előforduló istenteremtményeiről.

    VálaszTörlés
  7. Dínó-ügy: Botondnak a dínó egyelőre egy a sok állat közül, amit ismer és ami van neki, nem esett még le neki sztm, hogy ezekért külön lehet rajongani. Van egy pici meg egy kicsi dínója, ahogy van vaddisznója, meg hópárduca, úgy van dínója is. Pipa. Ennyi. Egyelőre.
    Judit, hangosan röhögök a mondatokon :))

    VálaszTörlés
  8. Hát nem kicsit tud többet Bobó az állatokról, mint én.... Hihetetlen! És részben szerintem szuper, hogy ennyire nagy a rajongása egy bizonyos dolog iránt, talán nagyobb korában is tud majd ennyire rajongani dolgokért, és ennyire kitartóan érdeklődni valami iránt.

    VálaszTörlés
  9. OFF: mikor kezdi a bőőőőcsit (by D) és hová fog járni és volt-e már szülői és családlátogatás (nálunk tegnap)????

    VálaszTörlés
  10. Csilli, jövő szerdán!! Visszaszámolok, annyira várom. Tudom, hogy szenvedni fogok akkor is, csak mástól, de ezt már nem bírom... Itt fog járni mögöttünk egy elég faszának tűnő bölcsibe, a kerület egyik legkeresettebb bölcsije, remélem beválik. Családlátogatás nálunk jövő csüt. De Karina is megy végül?? Hány órába? Mesélj!

    VálaszTörlés
  11. Igen, ez már hónapok óta eldőlt, hogy Karina is megy. Ő januárban kezd Csepelen egy Mézeskalács Házikó nevű magánintézményben.Szept. 28-tól kezdem a szabimat az dec.31-ig jár le és utána melódia. :-(

    VálaszTörlés
  12. Az ilyen bejegyzéseket mindig googleval olvasom, de a margejt még az sem ismeri. Hülyén halok meg, már érzem :(

    VálaszTörlés
  13. Dia, én meg nem tudom, mi az google-lel olvasni.... :((

    VálaszTörlés

Mit szólsz?