2011. szeptember 1., csütörtök

Rajzos cukiságok

Ha valami nem eltúlzott szentimentalizmust vált ki bennem Botonddal kapcsolatban: az a kézügyessége. Valójában lehet, hogy nem is jól látom, és igazából egy finom-motorikai zseni, de mégis afelé hajlok, hogy nem technika vagy a rajz dicséretekkel lesz tele az ellenőrzője. Egyelőre elméleti szakember-gyanús.
Na, de azért csak akad etéren is sikerélményünk. Lássuk.

Ezt még két hete csináltuk, én rajzoltam zölddel, először egy kört, majd ő beletette a szemeket és szájat, aztán én megrajzoltam ezeket, ő pedig körbekerítette, sőt még hajat is rajzolt. Itt szembesültem vele először, hogy tud "kört" rajzolni, ami - ahogy tudom -, akkor következik be, amik az énhatárok-éntudat kialakul. Soha az életben nem jöttem volna erre rá magamtól, de logikus.


Ezt ő rajzolta, nyilvánvalóan tök véletlenül, de mégis: egy violinkulcs :))


Ezt pont néztem, ahogy rajzolta, elég tudatosan készült, először pöttyök nélkül, akkor közölte, hogy delfin, majd mikor bepöttyözte: gepárd testű delfin. És elmutogatta, hogy hol a hátúszója, farkúszója, feje, szeme, teste. Nekem tetszik.


Ezen már kicsit lehidaltam, megrajzolta a körvonalat, majd a szemet, majd a szarvat, megmondta mi az, de magamtól is tudtam. Vérprofi. Kitaláljátok? 


Ehhez kicsit magyarázkodnom kell, ugyanis a madarat én rajzoltam, hárpiának készült, a csőrénél kicsit hattyús lett, az egy tőből kinövő lábaira nincs mentségem, de Botond szerencsére jóváhagyta, sőt azt mondta, hogy "Ez Apa. Apa varjúnak öltözött." Majd alárajzolta ezt a valamit, és közölte, hogy "Apa elkapja ezt a fonalszerűséget."

Hát, így állunk. Remélem azon senki nincs meglepődve, hogy nem gombák, házikók vagy napocskák szerepelnek a rajzlapjainkon.
Végül egy kis testfestős ízelítő a mindennapjainkból:

A link után még egy kis videó is.


18 megjegyzés:

  1. D közelébe sem ér ezeknek a műveknek. Well done!

    Igaz, oda sem ül. Ha firkál is csak állva. Odasasszézik, rángat kettőt a papíron és már ott sincs...

    VálaszTörlés
  2. Ja, próbáltam én is irányítani a rajzolásást. "Hagyjáááál, Anya! Majd éééééééééééééén." Mint ugye mindenre egész álló nap!

    VálaszTörlés
  3. Nekem kolibrinak tűnik a piros kontúros rajz. De a kolibrinak nincs szarva...Kíváncsi vagyok, hogy más kitalálja-e...A festős videó csúcs! Jól látom, hogy a színeket maga keverte ki?

    VálaszTörlés
  4. nekem olyan kígyós az a kitalálós (olyan szögból, na)

    VálaszTörlés
  5. vagy rozmár, az alulról leálló ...
    ja most szólnak, hogy szarva van
    ja akkor ha bex@rok setom

    VálaszTörlés
  6. nekem csakis kígyó. csakháthogy szarva is van. Szarvaskígyó.

    VálaszTörlés
  7. Szarva van és foltos. Csak nem egy tehén?!

    VálaszTörlés
  8. Úristen, azt hittem, tök egyértelmű :)) De ezek szerint vagy mégsem olyan élethű, mint gondoltam, vagy ti nem ismeritek ezt az állatot... :)) Még várok kicsit, hátha vki még errejár a megfejtéssel. Annyi "hint" még, hogy igazából csak az állat feje látszik.

    VálaszTörlés
  9. Egy fél csepp ketchup vs. egy tégely festék. Nem értem....

    VálaszTörlés
  10. Virág, ha most azt mondod, hogy ez a mindennap errejáró, hétköznapi EGYSZARVÚ,
    itt rögtön magam alá ..a szarvát

    VálaszTörlés
  11. narvál sztem... mi a helyes megfejtés?
    GyalogB

    VálaszTörlés
  12. Éljen Bea!!!!! Ahogy annak idején a "mikor-szülök" játékot is ő nyerte, úgy most is neki kell gratulálnom!!! Persze, hogy NARVÁL!!!! :))

    VálaszTörlés
  13. Mi a rák az a narvál?
    És mi a válasz a kérdésemre?

    VálaszTörlés
  14. jaja, hát penge volt az alkotó, tiszta hiperrealista festészet :)
    GyalogB

    VálaszTörlés
  15. Én meg azt hittem jó vagyok bioszból...
    Ügyes Bobó! A violinkulcsot felismertem! :)

    VálaszTörlés
  16. Szerintem ApaVarjú egy papucsállatkát kap el. Tök jó rajzok, bár a narvállal meggyűlt azért a bajom...

    VálaszTörlés

Mit szólsz?