Próbálom nem hergelni ezen magam, de mélységesen el vagyok azon keseredve, hogy ahhoz képest, hogy mennyire szeretem a tesóim (de ez nem csak rájuk igaz), alig találkozunk. Az pedig egyenesen fizikai fájdalom nekem, hogy tudom Botond is mennyire szereti mindegyiküket, rengeteget beszél rólunk, rajong értük, csüng(ene) rajtuk megállás nélkül, ha nagy ritkán találkozunk. Most épp Bálint ragyogtatta fel a kis tekintetét.
De csak egy rövid időre, aztán a pillanat már illant is tovább, mint mindig. Telhetetlen vagyok, tudom. Szeretném ezt gyakrabban érezni, és megadni a gyerekemnek is, mert borzasztó nagy igénye lenne a családból a többiekre is, de valahogy valami nem működik. Széthullóban vagyunk. Fáj.
Ismerős az érzés... :( Nekem 1 tesóm jön néha, a többiek szinte soha... :( Pedig Hanna is igényelné nagyon. :( És bizony fáj...
VálaszTörlésBár nem ismerem a családotokat, de talán életkorból is adódik a helyzet és akkor javulhat még később!!! Csodaszép képek...
VálaszTörlésÉn a másik oldalt ismerem, mentem volna játszani, szülinapot köszönteni, szerettem volna szeretni az unokahugaimat...és a nővérem féltékenységből nem engedte a közös programokat...stb. Az 1. kép nagyon-nagyon megható. Mennyi szeretet van Bobó kézmozdulatában, ezért már érdemes volt felkelni :-)
VálaszTörlésIldi, ez a durva, tényleg, hogy annyit de annyit beszél róluk és kérdezi, mikor jönnek....
VálaszTörlésDe ahogy Szilvi írja, valóban 21-19-17-14 évesek, minden van a fókuszukban, csak az nem, hogy állatkertbe vigyék Botondot. Akármennyire is imádják. Mondjuk ettől nem fáj kevésbé egyáltalán, és ezek csak a tesómék, van olyan rokon, akinél még csalódás és értetlenség is vegyül ebbe, mert még okuk sincs a távolmaradásra... Still. Zsuzsám ,tényleg imádat az a kéz, én is néztem :) Borzasztó lehet a te helyzeted is.... :(((