A mélypont fénypontja

A pokolibbnál is pokolibb délutánunk (és tegnap esténk és ma reggelünk) volt, de próbálok rajta túllépni, továbbra is bizakodni és hinni és nyugodt maradni, és sem őrá nem haragudni, sem magamat nem ostorozni. Ezért is jó, hogy este elhangzott néhány gyöngyszem.

Fürdés közben beledugta az egyik emberke figurájába a fütyijét és közölte, hogy "fütyikatona". Egyből exkluzálom is magam, hogy ilyet megosztok, de ide kívánkozik, hogy múltkor a rájájának a tüskéjét dugta be a bőr alá, rezzenéstelen arccal.

- Mi  legyen az esti mese, Bobó?
- A polip gondolatai című mese. Az a Zsuzsa nagyiéknál van.
(Persze nincs ilyen mese.)

Anyukámmal beszélek telcsin, mondom Bobónak, hogy puszilja őt Zsuzsa nagyi.
- Ő eljön hozzánk?
- Hát, nem volt róla szó, de szeretnéd, ha valamikor találkoznánk vele?
- Igen. Ha venne egy állatot nekem. Egy pókot.
Sok minden eszembe jutott, de csak annyit mondtam:
- Bobó, de most kaptál egy pókbábot.
- De műanyagot.


És mai beszámoló a bölcsiből - többek között:
- A fiúk csúszdáztak, Adél játszott, Bobó is játszott, Joci mindig mérges és szomorú, ha valaki sír. Például én vagy az Adél.
- Te mikor szoktál sírni?
- Amikor meghozzák az ebédet.
- És miért?
- Hogy nem kérek főzeléket.
Ezt az utóbbit Ibolya nénitől tudom, hogy így van, a többi az ő titkuk.